Közélet, hírek

Egy korszak véget ér: javában bontják a Goldmann menzát

2021.10.07. 12:03

1983 óta működött évtizedeken keresztül 2020 őszéig, koncerteknek és fesztiválnak is otthont adva, helyén a BME Innovációs és Fejlesztési Központ épülhet fel a közeljövőben. A szintén az egyetemhez tartozó V2-tömböt is bontásra ítélték. 

Korábbi cikkünkben mi is megírtuk, hogy lebontják a Műegyetem V2-Goldmann épületeit. Az egykori Goldmann menza és a villamoskar V2 tömbje helyén a BME Innovációs és Fejlesztési Központ épülhet fel.



A menza, amelynek a bontása most már javában tart, 1983 óta működött évtizedeken keresztül 2020 őszéig, koncerteknek és fesztiválnak is otthont adva. A mellette álló villamosmérnöki kar bázisát, a V2-tömböt 1969-ben adták át, és bár 2012 óta üresen állt, korábban ugyancsak meghatározó szerepet töltött be a budapesti kulturális életben. Hincz Gyula Technika és tudomány című 3,5x10 méteres üvegmozaikja ezen az épületen látható, a tervek szerint ezt megóvják a a bontás során. 

A munkálatok kivitelezésére közbeszerzést írtak ki 2021 júliusában. A leírás szerint "a két épület nem műemlék, azonban az UNESCO »Budapest – a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út« világörökségi védett területtel határos, annak térfalát adja (ezért a világörökségi – látványvédelmi, együttlátszási, feltárulási – szempontok figyelembe veendők). A terület Budapest Településszerkezeti Terve alapján Vt-V övezet, amely szerint oktatási-kutatási funkciók a területen elhelyezhetők. A Goldmann György téren a Goldmann Menza étterem, mellette zártsorúan a V2 épület létesült az Irinyi József és Egry József utcákra merőlegesen, a Petőfi híddal szemközt, mint oktatási épület a BME fejlesztésén belül. Mindkettő kapcsolódik az egyetem Egry József utcai épületegyütteséhez, a Kármán Kollégium – V1 – A jelű épületekhez, valamint a kapcsolódó lakóépületekhez, így az Egry József utcában a Karinthy Frigyes útig zárt tömböt képez. A bontási munkákkal érintett ingatlan a 15001 törzsszámon nyilvántartott műemléki jelentőségű területen található. A tervezett bontási munkák világörökségi területet, védett vagy kiemelten védett műemléket vagy műemléki környezetet nem érintenek."

A V2 épületről azt írják, az egyetem 1967-es bővítésének keretében épült meg, a tartószerkezeti terveit a KÖZTI készítette 1965-ben, a statikus tervező Walthier Gábor volt. Az épület állaga 1980-ra jelentősen leromlott, az ablakszerkezetek tönkrementek, így az épületben elhelyezkedő tanszékeket kiköltöztették, azóta üresen állt. Több funkcionális átalakítás gondolata született meg, de az újrahasznosítási terv nem valósult meg.

A Goldmann menzát az 1970-as évek végén, az 1980-as évek elején építették. Az épület terveit 1977-ben készítette a Kereskedelmi Tervező Vállalat (KERTI), felelős tervezője Szép László okleveles építészmérnök volt. Az épületben átalakítás korszerűsítést terveztek, mely elsősorban belsőépítészeti jellegű és épületgépészeti felújítást tartalmazott, homlokzatain a külső nyílászárókat korszerű szerkezetekre tervezték lecserélni, de az épület tömege, megjelenése változatlan maradt volna. 



A BME 2020 végén számolt be arról, hogy miután "a kormány zöld utat adott", elindulnak az egyetem Innovációs és Fejlesztési Központjával kapcsolatos fejlesztések. Az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakításának célja, hogy nemzetközileg versenyképes hazai tulajdonú vállalkozások jöjjenek létre, illetve fejlődjenek tovább. A V2 és Goldmann épületek helyén felépülő központot a leendő innovációs negyed területén lévő intézmények (BME, ELTE, Corvinus + SOTE), a kapcsolódó innovatív vállalkozások és a betelepülő KFI szervezetek integrált együttműködése és szolgáltatáshalmaza a tervek szerint Budapest műszaki innovációs centrumává teheti, az innovációs ökoszisztéma támogató, katalizáló tényezőjeként.