Egy malom és egy francia

Egy francia matematikatanár beleszeret egy romos magyar malomba. Több mint tíz éve dolgozik a megmentésén, hogy aztán visszaadja a közösségnek, amely építette. Alain Guillonnal és Seres Anitával beszélgettünk.

"Olyan egyszerű: elhatározol
valamit, ami mellett elkötelezed
magad és végigcsinálod"

 

Nemrégiben mutatták be Vereb Vean András A Malom című új dokumentumfilmjét. A történet mesébe illő (és filmre kívánkozik): Alain Guillon francia matematikatanár Pusztaszer mellett rábukkan egy elhagyatott, erősen leromlott állapotban lévő malomra. A malom felújítására építőtáborokat szervez, ahol magyar, orosz, japán, francia önkéntesek dolgoznak nyaranta. A malom felújítása mögött semmilyen üzleti koncepció nincs, Guillon a teljes felújítás után olyasvalakinek szeretné adni, aki arra érdemes, és megőrzi az állapotát. "Amikor Anitától, akit rég óta ismerek, hallottam a malomról, nem volt választásom, hogy megcsináljam ezt a filmet vagy sem" - meséli Vereb Vean András. "Ez a két ember ötvenezer kilométert utazik évente, hogy megmentsenek egy malmot. A történet melegséget áraszt, a motorja az önzetlenség, ami a szeretet ikertestvére."

Építészfórum: Hogyan és mikor találtál rá a malomra?

Alain Guillon: 1998-ban találtam rá, de nem előzmények nélkül. Franciaországban tagja vagyok egy civil szervezetnek, felújítottunk már egy itteni szélmalmot – innen a malomszerelem. Magyarországon sokat voltam átutazóban és az Alföldön elképzeltem, hogy ott valaha mennyi szélmalom lehetett, hiszen a terep nagyon megfelelő. Elkezdtem keresni a malmokat, találtam is többet: Kiskunhalason, Kiskundorozsmán, Kiskunfélegyházán. Ezek azonban mind múzeumok, én viszont egy eredeti állapotában, az eredeti helyén álló malmot is szerettem volna látni. A félegyházi múzeum igazgatója hívta fel a figyelmemet erre a malomra. Azt rögtön láttam, hogy bár romos, még menthető az állapota. Azonnal elhatároztam, hogy felújítom.

ÉF: Anita, mit gondoltál először, amikor hallottál erről a mentőakcióról? Hogyan alakította a te életedet a malom?

Seres Anita: A félegyházi városi televízió szerkesztő-riportere voltam, az én feladatom volt, hogy riportot készítsek a malomról. Így ismerkedtünk meg 2001-ben. Annyira megfogott a történet, hogy vissza-visszajártam előbb csak forgatni, később már magánemberként is. Aztán egyre közelebb kerültünk egymáshoz, 2005-től együtt élünk Franciaországban.

Ami az „alakulást” illeti, talán a szemlélet-változást említeném. Franciaországban sok jó példát látok, amit érdemes lenne masnival átkötve hazavinni és osztogatni. Ami nagyon megfogott, hogy a franciák hihetetlenül aktívak a magánéletben. Szellemileg is egészségesek akarnak maradni, szinte minden faluban van amatőr színjátszó csoport, rendezvények előtt társadalmi munkában feldíszítik a falvakat, közösségbe járnak. Van egy csoportom, akiket magyarul tanítok, egytől egyig nyugdíjasok, a legidősebb 80 éves! Nem akarnak megsavanyodni az egyedülléttől, mindig csinálnak valamit, többnyire közösségben. Mielőtt bárki elkezdene kifogásokat keresni: ez nem pénzkérdés.

ÉF: Miért olyan fontos ez az épület egy francia matematikatanárnak?

A.G.: Azért, mert közösséget építünk vele, s ez a közösség építi a malmot. Egy olyan ipartörténeti emléket hozunk helyre közösen, amelyből nem sok van Magyarországon. A környékbeliek jó példát látnak arra, hogy meglévő értékeiket nem hagyhatják veszni, és nagyon szívesen jönnek a malomhoz egy kicsit beszélgetni, segíteni. Nem csak fizikai munkát értek ez alatt: hoznak pár tojást vagy zöldséget, a helyi étterem lát el bennünket ebéddel, nem ingyen, de kedvező áron, vagy egy félegyházi állványozó vállalkozó pl. teljesen önköltségi áron épít nekünk állványt, amikor kérjük. Pálmonostora életében később nagyon fontos szerepe lehet a malomnak, akár mint múzeum, akár oktató céllal, akár közösségi színtérként.

S.A.: Tény, hogy a franciákban nagy a késztetés arra, hogy megmentsék, ill. ne hagyják tönkremenni műemlékeiket. Talán több pénzük is van rá, de nem ez a legfontosabb, és pláne nem ez az eredője.

 

 

ÉF: Hogyan fogtál hozzá a feladathoz? Voltak-e segítőid, volt-e bármilyen tapasztalatod?

A.G.: Két lehetőségem volt: megbízni egy vállalkozót, aki kisebb vagyonért, de gyorsan helyreállítja a malmot vagy önkéntesekkel hosszú éveken át dolgozni rajta. Utóbbi azért jó, mert fel lehet vele hívni a figyelmet az értékmentésre.

A legelső segítségem az édesapám volt, aki fiatalon asztalos inasként dolgozott. Idén 79 éves és még egy nyarat sem hagyott ki, hogy ne jöjjön Magyarországra építeni a malmot. Később jöttek az önkéntesek, eleinte még csak franciák és magyarok.

Amikor megtaláltam a malmot, kivettem egy év fizetés nélküli szabadságot. Hamar beláttam, hogy a tulajdonviszony rendezése sokáig tart, és addig nem akartam komoly munkához látni, míg nem az enyém a malom. Ezt az egy évet arra használtam fel, hogy Franciaországban elvégeztem egy ácsmester iskolát. Valamint létrehoztam Vent d’Est (Keleti Szél) néven egy civil szervezetet.

ÉF: Megjelenik egy kis faluban egy francia és nekiáll felújítani egy malmot. Mit szóltak ehhez a helyiek?

S.A.: A helyiek eleinte – mivel Alain nem tud magyarul -, csak azt látták, hogy itt egy francia, aki valamit csinál. Megindult a találgatás: étterem lesz, vagy hotel, esetleg magánlakás? Nem tudták elképzelni, hogy minek épít egy francia Magyarországon malmot. Amióta én képbe kerültem, és igazán törekszem arra, hogy megértsék, azóta egyre jobb a megítélés, most már tudják, hogy nem magának építi Alain, hanem nekik. Érezhetően jobban is figyelnek rá, egyre többen mernek jönni, mert tudják, hogy van ott valaki, aki beszéli a nyelvüket.

A korábbi pálmonostori polgármester, Lackó Róbert is rengeteget segített. Már a tulajdonviszony rendezése sem ment volna nélküle, vagy csak sokkal nehezebben. Azóta is folyamatosan figyelemmel kíséri a munkálatokat, nagyon jó barátság alakult ki közöttünk.

ÉF: Ha már a tulajdonviszonynál tartunk a filmből kiderül, hogy bár megvásárlod a malmot, de azt szeretnéd, hogy a vételár azé legyen, akitől államosították az ötvenes években.

A.G. : Igen, mert szerintem ő a legitim tulajdonos. Az államosított területet ugyanis visszaigényelte a kárpótláskor, de valami adminisztrációs hiba csúszott az eljárásba, így papíron még mindig egy téesz volt a tulajdonos. Sok munkával, de végül sikerült tisztázni mindent, s így Bagi Ferenc végül megkaphatta a maga jussát.  Ami nagyon megfogott, az nem csak a kommunizmus igazságtalnsága, hanem Bagi Ferenc energikus személye, ő a malom élő múltja, a molnár, aki két évtizeden át éltette a malmot, és aki még ma is ott érzi a liszt szagát. Ez a célja az építkezésnek is: újra életre kelteni a malmot, életet varázsolni köré. Ez valósul meg az építőtáborokkal, a helyiek odacsalogatásával is.

ÉF: A legkülönfélébb országokból jönnek önkéntesek, akik segítenek a felújításban. Úgy tudom az ilyen – magyarul rosszul csengő - építőtáboroknak komoly hagyománya van Franciaországban. Hogyan szerveződik, kik kapcsolódnak és kapcsolódhatnak be?

S.A.:  Igen, építőtábor, még akkor is, ha van egyfajta rossz felhangja. Újra kell értelmezni! Úgy képzeld el, hogy jönnek a fiatalok, sátoroznak, esténként hidegzuhanyt vesznek, napközben dolgoznak, vagy kirándulnak.

A szakmai munkát Alain irányítja, a programok szervezése, a fiatalok napi ellátása az én feladatom. Rajtunk kívül van még egy táborvezető, az ő feladata a malomnál töltött szabadidő megszervezése, játékok kitalálása, közösségformálás és a tábori pénz beosztása. Mindezt persze a táborlakók bevonásával tesszük, velük egyetértésben. Fontos, hogy a közösséget ők maguk is formálják, a mindennapi feladatok ellátásában, programok kitalálásában részt vegyenek. Jó tapasztalatszerzési lehetőség ez arra, hogy kipróbálják milyen egy általuk szervezett társadalomban élni. Itt minden értük és a malomért történik, de semmi sem nélkülük. Arra is figyelünk, hogy a lehető legtöbb emberrel tudjanak megismerkedni. Ez néha nem könnyű, mert a környékbeliek általában idősek, nem beszélnek nyelveket. Zöldséget, tojást is a szomszédoktól veszünk, hogy legyen velük kapcsolat.

A.G.: Franciaországban létezik egy Rempart National nevű szervezet, ami kifejezetten ilyen építőtáborokra toboroz önkénteseket. Az ötlet a háború utáni újjáépítéskor merült fel Európa több országában. Ez a szervezet hatékonyan segít bennünket évek óta a francia önkéntesek toborzásában. 2005-ben sikerült kapcsolatba lépni egy nemzetközi szervezet, a Service Civil International (SCI) magyar képviseletével, az Útilapu Hálózattal, akik 51 országban tudnak önkénteseket toborozni. Így dolgozott már a malom felújításán a franciákon és magyarokon kívül belga, holland, spanyol, svájci, német, lengyel, orosz és japán fiatal is. 2000-ben segített a Mobilitás program (ISM) és a francia Ifjúsági Minisztérium, 2001-ben pedig az Európai Unió ifjúsági programjától kaptunk támogatást, azóta nem találtunk hasonló lehetőséget pályázatra.

S.A.:  Mindig találunk ötletet, hogyan oldjuk meg az anyagiakat. Eleinte pályázatok segítették a munkát, de mostanában már nem nagyon találunk ilyeneket. A Vent d’Est tagjainak segítségével szerveztünk alkotótábort félegyházi képzőművészeknek a malomnál, az elkészült munkákat ajándékként megkaptuk, Franciaországban kiállítottuk, értékesítettük. Szerveztünk borkóstolót is, a franciák nagy örömmel fedezték fel a magyar borokat, borvidékeket, kóstolás, diavetítés, előadás közben. A jövő évi tábort magyar kézművesek termékeiből rendezett vásárral szeretnénk szponzorálni, reméljük, idén sem vallunk csődöt. Sokat várunk Vereb Vean András dokumentumfilmjétől is, reméljük felkelti az érdeklődést és tudunk belőle profitálni mi is a Bagi-malom javára.

ÉF: Vannak-e magyar építészek, akik beszálltak a munkálatokba?

A.G.: A Szentendrei Néprajzi Múzeummal 2000-ben vettem fel a kapcsolatot, ekkor találkoztam Sabján Tiborral, aki Dalmy János építészt ajánlotta segítségül. Az első építőtábort ő irányította. Ekkor kezdődött a fal külső felületének felújítása. Ő ismertette meg a fiatalokat a magyar építészeti hagyományokkal. Sokat köszönhetünk neki.

ÉF: Hol tart most a malom felújítása?

A.G.: Átmenetileg palatető készült az épületre. A legfelső szintnek elkészült az új padlója, az oda felvezető lépcső, az összes ablakkeret, valamint minden szinten felszedtük a régi padlót, mert veszélyes volt. Éveken át tartott a szú-irtás, mára ezzel 99%-ban megbirkóztunk. Az épület külső falfelületéről az időjárás szinte teljesen lemosta a téglaburkolatot, az utóbbi években ezt pótoltuk, majdnem készen van. Ami nagyon fontos: csak az eredetivel megegyező építőanyagot használunk fel, ami fenyőből volt, az fenyőből lesz, ami tölgy, az tölgy. Nem változtatunk a méreteken sem, pedig ma már nem szabványos, így egyedileg kell elkészíttetni szinte mindent. Az édesapám maga készítette el a régi ablakkeretek és lépcső pontos mását, még a dekoráció is ugyanolyan, mint volt. A régi vaskallantyúkat is helyrehozta, azok kerültek fel az új ablakokra. Ezen kívül rendbe hozta a szitát is. Csak olyan alkatrészt cserélünk újra, ami teljesen tönkrement, nem felújítható. A külső téglaburkolathoz is ugyanolyan régi, nagyméretű téglát használunk, amilyen az eredeti volt. Ezt ma már nagyon nehéz beszerezni, ki kell lesnünk, hol bontanak olyan házat, ami még ebből készült a 19. század közepén-végén. Kötőanyagként is a hagyományos, cement nélküli mészmaltert használjuk.

ÉF: Semmilyen üzleti megfontolás nem áll a felújítás mögött, nem akartok belőle szállodát, éttermet csinálni?

A.G.: Ez a malom saját magáért készül, meg azért a közösségért, ami részt vesz a munkában. Tényleg nincs mögötte üzleti érdek, sőt! Ha kész lesz, nem akarom megtartani saját tulajdonomban, hanem át akarom adni egy olyan magyar szervezetnek, amely fenn akarja, és fenn is tudja tartani.

S.A.: Olyan egyszerű ez: elhatározol valamit, ami mellett elkötelezed magad és végigcsinálod hobbiból, szórakozásból, azért, hogy épülj általa. Hogy ez másoknak is hasznára válik és nem kérdezed, hogy mennyit profitáltak belőle? Ez egy olyan projekt, amiből anyagi haszna valószínűleg soha senkinek nem lesz. Mégis mindenki élvezi, mégis mindenki megtalálja benne a maga számítását: eljön egy táborba és jól érzi magát, a szomszéd hoz két tojást és örül, hogy segíthetett, talán még te is jól jártál, mert találtál egy apró, de szívhez szóló témát, a beton és a felhőkarcolók világában. Aki hall erről, csak a jót adja tovább belőle. Vereb Vean András azt mondta a budapesti filmbemutatón, hogy a malom sugározza magából az érzést: tessék velem törődni! Már nem számoljuk, hogy ez a törődés hányunknak okozott örömöt.

Biczó Gabriella

Köszönet Seres Anitának a tolmácsolásért.
Az első fotót Kovács Anikó készítette, Vereb Vean András pedig rendelkezésünkre bocsátotta. A többi kép Pálmonostora honlapjáról származik.