Egy stílus átértelmezése — családi ház, Budaörs

Bár a budaörsi ház sajátosságai, a pozitív-negatív formák kontrasztja, a fekvő formátumú ablakokkal megnyíló téglatestekből építkező kompozíció, a hosszú-keskeny, csíkszerű nyílások vagy a hatalmas méretű, töretlen falsíkok mind hű stíluskövetést mutatnak, a tervezők mégis képesek voltak arra, hogy művüknek semmivel sem összetéveszthető hangulatot adjanak.építész tervezők: Zsuffa Zsolt és Kalmár László

Az ezredforduló építészetének egyik tipikus jelenségét gyakran minimalizmusnak nevezik. Ez a formai szikárságra, tökéletesen lecsupaszított, sallangmentes geometriai alakzatokra, homogén felületekre törekvő tervezési szemlélet mára annyira elterjedt a világon, hogy nyugodtan odabiggyeszthetjük elé a „nemzetközi” jelzőt. Előzményeinek elemzésére itt most nincs lehetőségünk, egyébként sem egyértelmű a viszonya a hozzá legközelebb álló ún. késő (vagy új) modernnel, a „fehér modern” (Richard Meier, John Hejduk stb.) tradícióival vagy a '60-as években felfutó minimal art örökségével. Mint ahogy az sem egyértelmű, hogy hol húzódnak az irányzat határai.

Kétségtelen, hogy legalább kétféle építészeti magatartásra szokás alkalmazni a kifejezést. Egyfelől stílusként értelmezendő: ma már világos, hogy követői egy nagy népszerűségnek örvendő és viszonylag jól meghatározható formai-szerkezeti-anyaghasználatbeli kelléktár alapján dolgoznak. (Pedig azt hittük: ma már nem lehet stílusokról beszélni!) Az ide sorolható házak tehát Perutól Romániáig szinte teljesen azonos karakterűek. Ez az, amit a köznyelv „kúldizájn”-nak nevez. Ebben az értelemben a minimalizmus a luxus szinonímája – mindenki ismeri a legújabb népi bölcsességet: „minél egyszerűbb, tisztább, természetesebb, annál drágább”.

A „luxusminimalizmus” csak formai értelemben nevezhető minimalizmusnak (ha egyáltalán...), egyébként a szokatlanul nagy, nehezen kihasználható terek alkalmazása és a pazar anyaghasználat jellemzi – ez a verzió tehát elsősorban reprezentáció. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ezek az épületek egytől-egyig felszínes, talmi építészeti teljesítményt jelentenének – épp ellenkezőleg, ennek a felfogásnak is megvan a maga esztétikai mércéje, szakmai „értékrendje”.

A másik vonulat esetében fordított a képlet: a komponálást alapos funkcionális elemzés előzi meg, a formai sablonoknak tehát kisebb szerep jut. Az anyagválasztásban, a méretekben, részletmegoldásokban inkább egyfajta etikai magatartás érvényesül, a környezettudatos gondolkodás, a költséghatékonyság és az építészet egészéhez egyfajta filozofikus viszonyulás jellemző.

Az igazán következetes (a szó eredeti értelméből kiinduló) minimalizmus elvrendszer, nem stílus, s ekképp ritka is: az építészek többnyire tartózkodnak tőle, mert félnek, hogy nem képesek önmagában álló esztétikai rendszert létrehozni, hogy művük szimpla, sőt közönséges lesz. Ezen a ponton azonban nehéz eldönteni, hogy a keményvonalas osztrák minimalisták, vagy a svájci „új egyszerűség” esetében melyik oldalra billene a mérleg nyelve. És akkor nem beszéltünk a regionalizmusnak nevezett gumicsontról...

Bárhogy is van, annyi bizonyosnak tűnik, hogy Zsuffa Zsolt és Kalmár László budaörsi villája a két nagy szemlélet ötvözetét adja. Az épület tömegformálásában a tervezőpáros egyik legegységesebb alkotása: az L-alakú épület két szára között fedett teraszként szolgáló pavilonszerű építmény áll, mely az alaprajzot téglalappá egészíti ki. Kecses acéltartóival és gerendáival mintegy továbbrajzolja, „befejezi” a ház kontúrjait. A sarkokra, illetve a homlokzatok szélére tolt ablakok, bejáratok fokozzák ezt a sajátos kettősséget: a látvány egyfelől szűkszavú, szigorúan egyszólamú, másfelől gazdagon tagolt, mozgalmas hatást kelt. A zárt tömböket finom aszimmetriák törik meg – a tetőterasz fedett részének végfalai az utcai és a kerti homlokzaton oldalra helyezett toronyként tűnik elénk.

A ház karakterét a pozitív és negatív formák váltakozása is meghatározza: az utcai homlokzatba barlangszerű tér mélyed, mely egyfelől a tetőre vezető lépcsőt, másfelől a lakóterek bejáratát rejti. Negatív forma a garázslejáró alagútja is, mely mintegy átlyukasztja a házat, s a kerti homlokzaton ér véget. Sajátos átmeneti tér foglalja magába a lakóterekből a kert mélyebben fekvő részeihez vezető külső lépcsőt: a homlokzat és a fedett terasz közötti szűk, félig nyitott, félig zárt tér mint valami furcsa hézag, téri cezúra jelenik meg a ház kompakt formavilágában.

A kerti homlokzat két egymással szemben álló részét választja el egymástól: a zárt falakkal határolt, tömbszerű tömeget vázszerű, fénnyel átjárt szerkezet váltja fel. Ez a momentum adja meg a ház egyedi arcát, mintegy átértelmezi a „nemzetközi (luxus)minimalizmus” stílusjegyeit. Bár a budaörsi ház sajátosságai, a pozitív-negatív formák kontrasztja, a fekvő formátumú ablakokkal megnyíló téglatestekből építkező kompozíció, a hosszú-keskeny, csíkszerű nyílások vagy a hatalmas méretű, töretlen falsíkok mind hű stíluskövetést mutatnak, a tervezők mégis képesek voltak arra, hogy művüknek semmivel sem összetéveszthető hangulatot adjanak. Ugyanakkor a ház térszervezése egyszerű és csakis a funkcionális szükségszerűségekhez igazodik – a bejárattól a teraszig húzódó L-alakú közlekedőre fűződik föl a nappali, a konyha-étkező, a háló és a mellékhelyiségek sora. Maguk az enteriőrök is igazodnak e visszafogottsághoz: a jó arányú szobák sima vakolatot kaptak világos színezéssel.

A javarészt kőre és vakolatra, kisebb részben fára és fémre alapozódó anyaghasználat, a higgadt, egyszerű térelrendezés finoman igazodik a ház tiszta nyugalmához. Bár – mint láttuk – a formálás nem mentes bizonyos panelek használatától, az összkép hiteles és önmagában álló. Úgy illeszkedik egy kortárs építészeti hagyományba, hogy közben azt meg is újítja, friss – de valószínűleg egyszeri – változatát nyújtja.

Haba Péter

Családi ház
Budaörs
(tervezés: 2004, kivitelezés: 2005)

építész tervezők: Kalmár László, Zsuffa Zsolt
építész munkatárs: Vermes Dániel
statikus: Harsányi Csaba
gépész tervezők: Szalóky László, Fejes Tamás
kivitelező: Borsos Levente
fotó: Batár Zsolt