Egyedi tájérték - Mőcsényi esszék 14.

Megfázásnak indult, majd cigarettáról való leszokás lett belőle. Meg egy szellemi „melléktermék”, amely mára országos kataszterezéssé nőtte ki magát. Mi köze van egy szenvedélybetegségtől való sikeres szabadulási kísérletnek az egyedi tájérték szabvány kialakulásához? Láthatóan rengeteg. Erről szól Mőcsényi Mihály életrajzi sorozatának következő része.

Úgy emlékszem, karácsony másnapján vonatoztunk annak idején feleségemmel Gyulára. Kéthetes szakszervezeti beutalót kaptunk a gyógyfürdőbe. Cudar hideg volt, hó takarta a rónaságot. Nemdohányzó kupéban kaptunk helyet, cigarettázni a peronon lehetett. Erős dohányos voltam, volt nap, amikor harmadik paklit is bontottam. Gyulára menet a félóránkénti cigarettázás a jeges peronon nem várt következményekkel járt.

Este, lefekvéskor melegem lett, reggelre bedagadt a torkom, felszökött a lázam. A következő napon jött orvos gyógyszereitől kegyetlen gyomorégést kaptam, a lázam közel 40 fok volt. Negyednap reggel félálomban cigaretta után nyúltam. Nem volt a helyén, felébredtem. Amikor ébren sem találtam, elcsodálkoztam; már három napja annak, hogy nem gyújtottam rá.

Máig sem tudom miért, ötvenhárom évesen olyan ötletem támadt: ’még egy napig kibírom’. Ez azóta tart. Az első napok, hetek, sőt hónapok kegyetlenül nehezen teltek. Ujjbegyem, körmöm tartósan sárga volt. Sokáig tart, míg megnő egy új köröm. Leszoknom talán akkor sikerült, amikor kellemetlennek tűnt a dohányosok ’szaga’.

És hogy hogyan sikerült? Leírom. Cigaretta-tartalékaimat félreraktam, és kínomban azon töprengtem, mit tehetnék, mivel tudnám elfoglalni magam, hogy ne a rágyújtásra gondoljak. Arra jutottam, hogy egyrészt olyan helyen kell tartózkodnom, ahol nem lehet füstölni, illetve olyan szellemi tevékenységet, ’póttápot’ kell találnom, amely csitítja, elfedi a nikotinéhséget.

Akkoriban sok mindennel foglalkoztam, Eszterháza, városklíma, tájökológia, klímatényezők, a növények napenergia-vízforgalma stb. Gyulán egyiket sem ’művelhettem’, mert ezekhez levéltár, könyvtár, miegyéb kell. Különös témát kellett találnom, előzmények nélkülit, amelyhez nem kellenek, mert nincsenek forrásanyagok.

Reggeli után beültem a melegvizes medencébe (ott nem szabad rágyújtani) és törtem a fejem. Ötleteltem, témát kerestem, olyant, amelynek kifejtése, megoldása hasznos, új és nem kell hozzá irodalmi segédanyag. Cigarettát pótló izgalmas, lebilincselő agymunka volt. Többek között szülőfalumra gondoltam. Arra, hogy annak idején a malomárokból merítettem a vizet a paprikapalántákat locsolni. Malomárok. Ember ásta, hogy vize malmot hajtson, gabonát őröljön. Ívelődő fasorával jellegzetes, szép tájelem, sajátos érték.

A malomárok felől a falu felé menve Rókus-szobor fogad. Az útelágazásnál Szentháromság áll, felette a dombon Kálvária. A falut Bátaszék felé elhagyva Vendel szobor búcsúztat. A hitvilág karakterisztikus emlékei, értékei. A templomdomb temetőjében a jobbágykor földesurának – Alexander Kliegl – síremléke helytörténeti, kulturális hagyaték, érték.

A falu mellett – a vízválasztó domb alatt – vasút-alagút. Felette a régi pálya, Mőcsény előtt majdnem Zsibrikig, mögötte közel Szálkáig kanyarog, hogy megfeleljen az ’emelkedés’ korabeli előírásainak. A közlekedéstörténet táji tanúi, elemei, netán értékei.

Eszembe jutottak a dűlőnevek (persze régi frank megnevezésük): Bükk-dűlő, Pap-dűlő, Rác-kút - mindegyik tájtörténeti, tájalakítási emlék. Emlékeztem rájuk, arra is, miért. A Bükk-dűlőben egymástól eltérő méretűek voltak a szántótagok, illetve szőlők, és tulajdonosi sorrendjük nem felelt meg a falu házszám-sorának. A dűlő története? Összeálltak néhányan a faluból és megállapodtak a földesúrral a bükkerdeje egy részének irtásáról, megszerzéséről. A Rác-kút? A szomszédos Grábóc községben van a rácok hét magyarországi kolostorának egyike. Nagy birtokukból úgy tűnik, adtak el ’tagokat’.

Visszatérve a völgyalakú Bükk-dűlőre, forrás fakadt benne. Az mi? Természeti, táji elem? A dűlők, szántóföldjeik geometrikus idomrendje, a földhasználat e sajátlagos – hazánkban mára szinte eltűnt – arculata ugyebár jellegzetes tájemlék. Eszembe jutott anyai nagyapám – szántásra alkalmatlan – meredek lejtőre telepített szőlője. A kapás művelés következtében fent, és a szomszéd felé a mezsgyén jó másfél méteres földfal alakult ki vagy két évszázad során. A szőlőt a tsz nem művelte, erdőt telepítettek rá. E ’földfalak’ az erdőben is tárgyiasult tájemlékek, maradandó mementók.

A szomszéd község, Cikó középkori gótikus templomszentély-romja az egyetlen emlék, amely a törökök után a valamikori Széplak községből megmaradt. Ma egyedülálló ereklye. Búcsújáró hely volt.

Szülőfalum – a háromezret meghaladók között – kicsiny település. A nagyobbak határában feltehetően sokkal több ’az ember-természet kölcsönhatás’ tárgyi emléke. Ki védi ezeket, ki tartja számon őket? A ’természetvédelem’ minden értéknek minősített természeti létezőt – természetvédelmi területen kívüli –, növényt, állatot, formációt véd, a károkozókat bünteti. Az ember alkotta, a tájat gazdagító, annak sajátos jelleget, karaktert adó – tájvédelmi területen kívüli – ’létesítmények’ tán alábbvalók? Avagy tabu az ügy? Mert – főként – a ’Rákosi korszakban’ nem volt ajánlatos a faluvégi Pléhkrisztust védeni?

Törtem a fejem. Hogyan lehetne, kellene hozzáfogni, a táji emlékek, értékek, mementók, tanúk, elemek, ereklyék, arculatok, kulturális-történelmi hagyatékok, hitvilági karakterisztikumok felkeresésének, számbavételének, nyilvántartásának, védésének, a rongálók szankcionálásának mikéntjéhez. Eszembe jutott, sokan lesznek, akik azt mondják, a települések közössége ’jogszabály’ nélkül is óvja, védi környezetében mindazt, amit értékesnek tart. Azaz szükséges-e, hasznos-e a problémával foglalkozni?

Aztán más is felrémlett. Újra Mőcsényre gondoltam. A második világháború után lakóinak kétharmadát kitelepítették, mert 1941-ben német nemzetiségűnek vallották magukat, és ’Volksbundisták’ voltak. Helyükre csángó-székelyek települtek. Pár évvel később a szlovák területről kitelepített magyaroknak kellett ’hely’. Hogy legyen, kitelepítették a faluból a magukat magyar nemzetiségűnek vallott frankokat, akiket Hitlerék azzal fenyegettek, hogy a győztes háború után Ukrajnába száműzik őket, fajtagadásért. Mőcsényben e kataklizmák után egy család maradt saját házában, a Guttjan vendéglősök. Ők nyilván nem tudják megvédeni a török hódoltság előttről megmaradt, és az azt követő kétszázötven évben létrejött táji értékeket. (Több száz – Mőcsényhez hasonló sorsú – település van az országban.)

Számos olyan ’esemény, változás’ adódott, adódhat a településlakók életében, amely alapvetően megváltoztatja a tájhoz, a tájértékekhez fűződő viszonyukat. A második világháború után sok millió – addig önerőből, a földből, a tájból élő – magyar embernek alapvetően változott meg az életmódja. Tájból élőkből munkaegységért tájban élőkké váltak, olyanokká, akik többé nem vesznek részt alkotó módon az alakításában. (A tsz-ek megszűnte után ez az állapot, viszony egyértelművé vált.)

A huszadik század első, majd második felének – tájadottságainkat módosító – történéseit értelmezve, szükségesnek, hasznosnak tűnt a védésüket célzó tanulmány megírása. Első lépésként olyan megnevezést, ’nyelvi jelet’ kellett találni, képezni, amely az előzőkben szerepelt kilencet fedi.

Amikor meguntam a gyógyfürdő vízmedencéjét, vastagon felöltözve a középkori téglavár szélárnyékos oldalán jártam fel-alá, problémáimra megoldást találni. Úgy emlékszem, itt a vár mellett született sok változat és hosszú töprengés után az ’egyedi tájérték’ kifejezés, megnevezés. Az ’egyedi’ jelzőszót kettős értelműnek szántam. Érzékeltetni akartam, hogy a jelzett objektum egyszeri és egyben egyedülálló. A ’tájérték’ összetétel szűkítést jelent. Csak olyan ’tárgyak’, ’tárgy-elemek’ tartoznak a fogalomkörbe, -terjedelembe, amelyeknek ember, közösség az alkotója, amelyek tudatos tevékenység tárgyiasulásai.

A vízmedencét otthagyva, vagy a vár-sétákról visszatérve ceruzával egy kockás füzetbe írtam a gondolatban fogalmazottakat. Nap-nap után teltek az oldalak. (A tanszéki titkárnőnek lesz dolga, ha visszamegyünk - gondoltam.) De addig is, ’még egy napig kibírom’.

Tépelődtem, hogyan lehetne az egyedi tájértékeket csoportosítani, mégpedig keletkezésük körülményeinek értelmezése, rendszerezési, nyilvántartási módszerük kidolgozása, illetve védelmük előírásainak megteremtése érdekében. A ’kockás füzetből’ idemásolom akkori véleményemet: „Nyilvánvaló, hogy a termeléssel, ezen belül a mező-, a kert-, az erdőgazdasági termesztéssel, az ipari, a bányászati tevékenységgel, továbbá a közlekedéssel, a történelmi eseményekkel (hadviselés, államvezetés, népvándorlás stb.) létrehozott, illetve sajátos kultúrtörténeti tevékenységek során létrejött egyedi tájértékek megjelenésüket, jellegüket, társadalmi, ezen belül szakterületi tartalmukat, jelentőségüket tekintve eltérőek. Csoportosításuk ezért az eltérések alapján oldható meg”. Mégpedig 1., a termeléssel, 2., a közlekedéssel, 3., a történelmi eseményekkel, 4., sajátos kultúrtörténeti tevékenységgel kapcsolatban létrejöttekre. Ezután jött a munka neheze. A csoportokhoz tartozóan típusokat, ezeken belül fajtákat kellett képezni, elnevezni - rendszert teremteni.

Vidéken nőttem fel, katonakoromban négy éven át Erdély hegyeit, völgyeit, majd a Kárpátoktól keletre, nyugatra fekvő földeket jártam. Sok-sok táji ’értéket’ láttam – olvasni is olvastam ilyenekről –, de amikor típusok, fajták szerint felidézni, megnevezni szántam őket, nem volt könnyű dolgom. Hol a meleg vízben, hol a várfal alatt törtem a fejem, és ha eszembe jutott valami, igyekeztem memorizálni, hogy a kockás füzetbe írhassam.

Utólag – a korabeli írások alapján – számba véve a megnevezéseket, az első csoporton belül tíz típushoz tartozóan ötvenvalahány fajta, al-fajta, a második csoporthoz tartozóan öt típuson belül közel húsz fajta, a harmadik csoport három típusra osztva szintén húszféle, a negyedik, a kultúrtörténetiek csoportja az előző kettőhöz hasonló számmal szerepel. Összesítve száznál több, egymástól különböző, sajátos tájkaraktert adó egyedi tájértékfajta. Ha mostanában azt mondaná valaki, nevezzek meg kapásból tizenötöt, bajban lennék. Gyulán a második hét végén már nagyon nehéz volt ’még egy napot kibírni’ és utólag úgy tűnik, hogy az ilyen ’sajátlagos’ lelki állapotban a szokásostól eltérően dolgozik az agy.

1983-ban ’Az általános tájvédelem alapjául szolgáló tájértékelési módszer’ címmel – 134 oldalas – tanulmány készült. (Az egyedi tájértékekre vonatkozó anyag /84 oldal/ szerzője Mőcsényi, az ’értékelési módszer’ fejezet /24 oldal/ szerzője Mőcsényi-Csemez, a tájértékelésre, a tájértékek megtalálhatóságára és a módszer gyakorlati alkalmazására vonatkozó rész /26 oldal/ szerzője Csemez.)

A Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék – Csima Péter irányításával – kezdettől fogva élen járt az egyedi tájértékek kataszterezésében. 1990-2010 között 86 településhatárt vizsgáltak, értékeltek. Az eredményeket két tanulmánykötetben közölték.

Az egyedi tájértékek kataszterezéséről 1999-ben Magyar Szabvány készült. Megfogalmazói - alapozó szerzői koncepciómtól eltérően - természeti képződményeket is egyedi ’tájértéknek’ tekintenek, minősítenek. Horribile dictu ’esztétikai tájértékeket’ természeti képződmények ’főcím’ alá sorolnak. Az MSZ 20381 kodifikálói alapvető elvi, szakterületi ismeretek hiányában – vagy olyanok negligálásával – hoztak létre szabványt.

A Budapesti Corvinus Egyetem Tájtervezési és Területfejlesztési tanszékének vezetésével 2008-2011 között elkezdődött a tájértékek országos kataszterének (TÉKA adatbázis) elkészítése. A munka célja olyan átfogó, az ország egészét lefedő tájérték-kataszter elkészítése, amely hosszú távon hozzájárulhat a táji-kulturális örökség megőrzéséhez. Az elkezdett tájérték-kataszter nemcsak integrálja a kulturális és a természeti értékek meglévő adatait, hanem az adatgyűjtést szélesebb társadalmi alapokra helyezve, a civil társadalom „erőforrásainak” bevonásával, új terepi felmérésekkel ki is egészíti a sokszor hiányos vagy hiányzó adatokat. (Egyelőre az ország körülbelül egyharmadát fedi le, azon belül területenként változó színvonalon. A kataszter teljes feltöltéséhez tehát még bőven van tennivaló.) A TÉKA szélesebb értelemben társadalmi összefogáson alapuló kezdeményezés, amely összefogja a tájértékkel kapcsolatos összes szakmai feladatot (adatgyűjtés, védelem, megismertetés, integrálás, tájértékekhez kapcsolódó akciók stb.). A Tájérték Kataszter adatai és a kapcsolódó programok a www.tajertektar.hu oldalon tekinthetők meg.

Utószó. Ha Gyulára vonatozva a peronon nem fázom meg, nem írnék kilencvenhárom évesen az ’egyedi tájérték’ – elvonási kínok közti – születéséről. Nos?

Mőcsényi Mihály