Egyiptomi Kulturális Intézet
"A kezdeti elképzelések és az előtanulmány alapján olyan kulturális intézetet akartam tervezni, ahol fontos szerepet kapna egy nagy kiállítótér, amely köré szerveződne az épület."
Rabie Anisz MAOE diplomadíjas munkája
Egyiptomi Kulturális Intézet (Rabie Anisz MAOE diplomadíjas munkája)
(Budapest XIV., Városliget, Olof Palme sétány 3.)
A magyarországi Egyiptomi Kulturális Intézet eddig az Egyiptomi Nagykövetség részeként önálló épület nélkül működöt. Ez inspirálta a választásomat, hogy az intézetnek különálló épületet tervezzek.
Egy kulturális központ feladata, hogy helyet teremtsen különböző kulturális rendezvényeknek: koncerteknek, kiállításoknak, tudományos konferenciáknak. Ugyanakkor lényeges szerepe az is, hogy különböző művészeti tevékenységeknek is lehetőséget biztosítson. A képzőművészet, zene, filmművészet, tánc, divat, design, és a fotóművészet területén.
Ideális helyszínnek a Városligetet képzeltem el, ugyanis ez a hely jellegzetes színtere a társadalmi és kulturális rendezvényeknek. Az itt található Szépművészeti Múzeum, Műcsarnok és Olof Palme ház által alkotott kulturális tengelyre fűztem fel az intézményt.
A kezdeti elképzelések és az előtanulmány alapján olyan kulturális intézetet akartam tervezni, ahol fontos szerepet kapna egy nagy kiállítótér, amely köré szerveződne az épület. A kialakításánál célom volt, hogy a funkciók jól elkülöníthető módon, egy egységes rendező elv szerint szerveződjenek és a funkciók megközelítése is ez alapján történjen.
Az épület magassága miatt két szintet a terepszint alatt helyeztem el oly módon, hogy ténylegesen csak egy pinceszint legyen. A másik szint a terep alatt a gödör szintje, melynek támfalai eltartanak az épülettől. Az épület úgy ül ebben a gödörben, mint egy régészeti lelet, mely feltárásra vár. Az épület fő megközelítése a gödrön keresztül lehetséges, ahová rámpa, és az épülettel szemben elhelyezkedő lépcsősor vezet.
Az alaprajzi elrendezést úgy alakítottam, hogy kövesse azt a példának vett struktúrát, amiként a piramisban van a sírkamra, abban a szarkofág, és a szarkofágban a múmia, vagyis a „lényeg”. Az épület legmeghatározóbb pontja a födémről befüggesztett hatalmas tömb, ami meghatározta az alaprajzok struktúráját és az épület egészét, méghozzá úgy, hogy a tömb kétemeletnyi részen van belógatva, és az épület oldalától minden irányban eltart. Ezt a kontúrt követve alakítottam ki az épület alaprajzi elrendezését is, melyet a burkolatban is differenciáltam: a lényegi funkciók középen, a közlekedő sáv pedig körben fut. Ebben a körbefutó sávban helyeztem el a függőleges közlekedési útvonalakat is (lift, lépcső). Ez a rendező elv az épületen kívül is érvényesül. A gödör, ami magába foglalja az épületet, úgy helyezkedik el a telken, hogy az teljesen körüljárható, a park bármely részéből megközelíthető legyen. Az épület pedig úgy áll a gödörben, hogy annak falától eltart, közlekedő veszi körül. Erre itt azért is szükség volt, hogy biztosítsam a természetes megvilágítást az ezen a szinten elhelyezkedő könyvtárnak.
A gödör szintjén található az épület főbejárata. A szélfogón át az előtérbe érkezünk, itt található a kávézó, mely összeköttetésben van a gödör terével, ami a kávézó számára is felhasználható, illetve egyéb rendezvények színtere is lehet, így jó kapcsolatot teremt a park és az épület között. A kávézó és a recepció egy nagy pulton osztozik, ezt a térszakaszt öleli körül a könyvesbolt, és az ezekhez kapcsolódó feladatok ellátásához egy személy is elegendő. Ezen a szinten helyezkedik el még a könyvtár, melynek különböző funkcióit az előtérből a kiállító térbe vezető rámpa határoló falai jelölik ki. Ami a kiállító szinten egy ásatásszerű vájatként jelenik meg, az az alatta lévő térben katakombaszerűen tagolja a teret. Ez szerintem összeegyeztethető egy általános könyvtár-felépítéssel, ahol az egyszerű teret a polcok elrendezésével és szervezésével alakítják; nálam ezek a polcok igazi falakat jelentenek. Mindezeket öleli körbe a közlekedő, melyről az összes ezen a szinten található funkció kényelmesen elérhető.
Az előtérből induló rámpa a kiállítótérbe vezet. Itt az építészeti lépték változásával szeretném elérni azokat a hatásokat, amit a piramis feltárásánál éreztem. A viszonylag nyomott 2,70 m-es belmagasságú térből a rámpán fokozatosan haladva tárul fel a három emelet belmagasságú „mennyei” kiállítótér, amelyben lebeg a „szarkofág”. A rámpa pont a lebegő tömb alá ér be, így elkerülhetetlenül vezeti át a látogatót alatta, aki ellenkező esetben nem biztos, hogy vállalná ezt a rá nehezedő súlyos kőtömböt. Ezzel is az ókori épületek emberre gyakorolt monumentalitását akartam kifejezésre juttatni. Itt anyaghasználatban muszáj volt kompromisszumot kötnöm: először vasbeton faltartóban gondolkodtam, de a tömb nagy, 17x4 m-es alapterülete és kétemeletnyi belmagassága miatt ésszerűbb megoldásnak tűnt a könnyűszerkezetes technológia, amely kívülről kerámia burkolatot kapna (fém hatású, cink-oxidos, mázas). A rámpa útvonala egyfajta híd a nyüzsgő tértől a kiállító térbe, mely az „átszellemülést” hivatott elősegíteni. A rámpa által tagolt kiállítási tér többféle lehetőséget kínál a tér bejárásához. A rámpa nyomvonala lehetővé teszi egy nagyobb tárlat kötött irányú bejárását is, vagy akár az osztásokban más-más témájú, kisebb kiállítások egyidejű rendezését. A kiállítási tér tervezésénél törekedtem még a természetes fény bejutására, magas tér kialakítására, ebben a szikár architektúrában egy kellemes hatású járófelületre (melyet többféle fa felülettel oldottam meg), a világítás flexibilitására.
A kiállító tér szintje a parkszint. Ettől a szinttől az épület egyik végébe tolva helyezkedik el függőleges irányban egy irodai adminisztrációs blokk, ami elhatárolódik a kiállítótértől, a kettő mégis összekapcsolódik. Közös pontjuk egy fogadó-váró-pihenő tér, melynek kettős funkciója van: információs és recepciós feladatokat lát el, illetve az időszakos kiállítások idején a vendégek pihenésére, kiszolgálására szolgál. Ebből a térstruktúrából lehet megközelíteni a belógatott tömböt, mely az épület díszterme, előadóterme. Ezen a szinten még két kisebb előadó is helyet kapott, így ez lett a reprezentatív, előadó szint. Ennek a szektornak a legfelső szintjén van az igazgatói iroda, a titkárság és a tárgyaló.
A pinceszinten kaptak helyet az épületet kiszolgáló funkciók az eddig alkalmazott elrendezésben: a közlekedő körülöleli az egyes funkciókat. Itt is úgy próbáltam csoportosítani, hogy világosan, jól elkülönített módon szerveződjenek. A helyiségek középen való elhelyezésével lehetőség adódott arra, hogy egy középső tengely osztásával kialakuljon egy gazdasági – szerviz, illetve egy publikus szakasz, és mindkettőhöz külön közlekedő tartozik. Az ezen a szinten elhelyezett WC-mosdó blokkot, az alkotó műhelyt, a ruhatárat egy, a látogatók számára fenntartott közlekedési útvonal köti össze. A másik oldalon az irattárat, karbantartó műhelyt, öltözőket, takarítószertárt, raktárakat, kukatárolót és az innen elérhető teherliftet (mely a kiállítóteret szolgálja ki) egy szerviz-folyosó köti össze.
A homlokzaton kezdetben mészkő vagy gránitburkolatra gondoltam; ezzel is erősítve az egyiptomi jelleget, de ezek igen széleskörű használata miatt a pirogránit mellett döntöttem, mely nem idegen a belváros épületeitől, hiszen a századforduló építészetében is jelentős stílusformáló eszköz volt, viszont igen egyedivé lehet tenni különböző felületkezelési és egyéb eljárásokkal, például mázazással és formázással. Ugyanakkor a keleti és az iszlám művészet is előszeretettel használta ezeket az eljárásokat. Azért is tartom fontosnak ezeknek az anyagoknak az alkalmazását, mert véleményem szerint, fennáll a veszély, hogy a „korszerű” (vas, üveg, beton, különböző fémlemezborítások stb.) anyagok az idő múlásával elveszítik frissességüket, olykor kopottnak hatnak. Ezzel szemben a régi épületek, amelyeknél gyakran alkalmazták az iparművészeti technológiát, az idő múlásával még patinásabbak, méltóságteljesebbek lettek.
Végeredményben egy olyan épületet szerettem volna tervezni, mely letisztult elemi formájával és szigorú geometriájával, robosztus méretével az óbirodalmi egyiptomi építészetet idézi. A benyomások sorozatával az érzékek kitágulnak és megkezdődik egyfajta belső időutazás a befogadóban. A félig földbe süllyesztett elementáris konstrukció katakombák, ókori temetkezési helyek szimbólumaként jelenik meg. A belső tér kialakításánál is törekedtem az óbirodalmi elrendezésre, ahol a lépték folyamatosan változik. A bejáratból nyíló keskeny folyosó a centrumban egyszer csak kitágul, és megnyílik a tér, feltárul a szarkofág.
Célom tehát nem a konkrét formai elemek átvétele volt, sokkal inkább az építmény emberre gyakorolt monumentális érzetét szeretném visszaadni, teljesítve a funkciónak megfelelő megközelítést.
szöveg és képek: Rabie Anisz
Rabie Anisz MAOE diplomadíjas munkája
Nyugat-Magyarországi Egyetem építész-tervezőművész szak
témavezetők:
Mátrai Péter DLA építész, egyetemi docens
habil Bánáti János belsőépítész, egyetemi docens
