Épülettervek/Lakóépület

Egykori SZOT Szálló lakóépületté történő átalakítása / a tervpályázat eredménye

2005.12.01. 11:39

Megosztott első díjat kapott a 7-es számú pályamű: Mérték Építészeti Stúdió Kft. - vezető tervező dr. Komjáthy Attila, tervezőtárs Fábián László; és az 1-es számú pályamű: Mérték Építészeti Stúdió Kft. - vezető tervező: Bérces László  

A Budapest 1022. Vérhalom utca 17-19 szám alatti 14519/1 hrsz alatti ingatlanon a meglévő vb. vázszerkezet felhasználásával (esetleges részleges) felhasználásával a programban rögzített igények alapján a legnagyobb haszonnal értékesíthető lakóépület tervezés valamint az épület Duna parti látványba értékelése.

A pályázat eredménye:

A megosztott első helyet az egyes és a hetes számú pályázatok nyerték el. A beruházónak joga van eldönteni, hogy a két győztes tervpályázat közül melyiket valósítja meg.

Mindkettő pályamű azon túl, hogy építészeti megjelenésével Budapest egyik építészeti ékkövévé válhat, teljes mértékben eleget tesz a gazdaságos magvalósíthatóság kritériumának is. A meglévő és a jelenlegi jogerős építési engedély alapján épülő szerkezet felhasználását mindkét pályamű teljes mértékben biztosítja, a módosított építési engedély jogerőre emelkedéséig a szerkezetépítés változatlan ütemben folytatódhat.

Megosztott első díjat kapott:

a 7-es számú pályamű: Mérték Építészeti Stúdió Kft.
vezető építész tervező: dr. Komjáthy Attila; tervezőtárs: Fábián László

és

az 1-es számú pályamű: Mérték Építészeti Stúdió Kft.
vezető építész tervező: Bérces László

A megosztott első helyen szereplő pályaműveket a kiíró megvásárolja 2-2 millió forintért, a többi pályamű tervezőzi 500-500 ezer forint költségtérítést kapnak, kivéve az ötös számú kizárt pályázat készítői.

A bizottság ajánlásai a nyertes pályaművek tervezőinek:

A hetes tervnél a tervező vizsgálja felül a hullámos mellvédek hullámzásának párhuzamosságát, a mellvédek elé kerülő üvegfelületek transzparenciáját. Az épület nyugati homlokzatának kialakítását oly módon, hogy jobban illeszkedjen a keleti homlokzathoz. (Szalag ablakok, mellvédek elhelyezése). Az egyes tervnél az ötödik szint és a felépítmények találkozásánál ügyeljen az illesztésre. A látványterveken a tervezett anyagok valóságos színe jelenjen meg. A hetedik szinten alkalmazott épülethézagokat egy emelettel helyezze mélyebbre. A horizontális karaktert tovább kellene erősíteni a nyugati homlokzaton. Térjen vissza jobban a kézi skiccekhez.

Nem díjazott pályaművek:

  • sporaarchitects - Dékány Tibor, Farkas Zsófia, Finta Sándor, Hatvani Ádám, Vadász Orsolya
  • Villa International RT
    Bokor Péter vezető tervező
    Perneczky Iván, Meggyes Attila, Radványi Gábor, Huszárik Krisztián, Tombor Balázs (szabadkézi rajz)

A Bíráló Bizottság tagjai:

  • Budapesti Építészkamara által delegált tag: Dobai János DLA Bíráló Bizottság Társelnöke
  • Lakás és építésügyi Hivatal részéről: Fegyverneki Sándor Bíráló Bizottság Tagja
  • II. kerületi önkormányzat részéről: Vajai Tamás DLA Bíráló Bizottság Tagja
  • Kiíró PRO-HILL Kft. részéről: Gyarmati Zoltán Bíráló Bizottság Elnöke és Böröczffy István Bíráló Bizottság Tagja
  • A Szalma, Ferenczi és partnereik ügyvédi iroda részéről: Dr. Horváth István Péter Jogi Szakértő

A zárójelentés ITT olvasható (pdf).