Eldorádó Józsefvárosban

2014 nyárutóján átadták a Teleki teret a Magdolna negyedben, melynek terveit az Újirány Csoport készítette. Mára már régen szét kellett volna esnie. Nem tette. A sajtóban elég sok szó esett róla, különösen a zsánerszobrai kaptak publicitást, de kapott pozitív kritikákat is. Lehetne írni róla átfogó térelemzést. Végigvenni azt, hogy mi jött ott létre és milyen minőségben. Megtették és megteszik mások. A hogyan itt most fontosabb. Nem a cél tesz boldoggá, hanem az odavezető út. Bardóczi Sándor írása.    

Egy legelőn állsz, nem messze dimbes-dombos rét, homokot fúj a szél, mocsaras völgytalpak fölött itt-ott temetők lankái sejlenek fel, a hátad mögött a városszél földszintes házai, közeledben néhány fészer, nem olyan messze egy korcsma hívogat. A Gödöllői-dombság felől gulya közeledik a Hatvani úton magas porfelhőt verve fel maga után: marhavásár lesz.

Hirtelen vált a kép, a rétek eltűnnek, helyét teljesen átveszi a nekropolisz. Isten szántója. Van kit és mit temetni. Mellette valami egészen modern dolog épül: vas pálya és annak pályaudvara. Az Északi. A vásártéren pereg a time-lapse videó, mindenhonnan kisebb-nagyobbacska házak kezdik körülvenni a négyzetes teret. Messzebb pedig, a temetőn túl, Kőbányán, gyárkémények törik meg a dombsági táj sziluettjét: masszív fekete füst rajzol ólomszínű haladást a bárányfelhős égre. A téren egykor kérődző négylábúakból varázsütésre humanoid kétlábúak lesznek: ószeresek, drótostótok, szerszámkereskedők, kuruzslók, könyvárusok, zsibárusok, csepűrágók, lacikonyhások rikoltoznak. Egyre nagyobb a sokadalom, a villamos vad csengetéssel érkezik, majd araszol tovább a pályaudvar felé. A döntően németes akcentusú zsibongás egyre jobban elhalványul, átveszi helyét a magyar szó. Egyre erősebb, de nyersebb, kopottabb, meggyötörtebb a tömeg. Vele együtt sokasodnak a tájszólások. A gyékényre lerakott, itt-ott kétes eredetű áruk között szinte tangózni kell, hogy fel ne bukj. A börzén közben megy a közelharc és a hangos licit a nagykereskedők között. Amott zsidó imaházak, tanházak épülgetnek. Csak semmi feltűnés, csak semmi hivalkodás: csendben és óvatosan, a még engedett mértékig. Ám egyre sötétebbek, felhősebbek az arcok. Időként éles füttyögés töri meg a tömeg monoton duruzsolását. Kültelki jasszok, pesti apacsok, szevasztok!

Buzog az élet, mintha nem is lenne háború. Majd hirtelen vihar előtti, dermedt csend. Bombák süvítése töri meg, hideg kezekkel klimpíroz a Sztálin-orgonán a halál, légiriadó szirénái hasítanak az éjszakába, géppuskaropogás. Romokból előmerészkedő rongyos, koszos gyerekek, asszonyok szedik szét a téren elhullott lovat. Az árusok kicsivel később visszamerészkednek, megfoldozzák a lerabolt, feltört standjukat, csencselt áruval megy a seftelés, többnyire élelem cserél gazdát nagy értékű ékszerekért, családi ezüsttért, vagy bármiért, aminek relativizálódik az értéke, ha enni kell. Rendőr(elvtársi)síp. Odébb a cipészből Állami Vállalat lesz. A cipész azért ugyanaz. Lefüggönyözött állami autók konvoja temetésre jön a Fiumei útra. Kongva hull le egy vascsillag a Népszava székház tetejéről. Szórványos puskaropogás a Blaha felől, molotov koktél világítja be egy pillanatra a Népszínház utcát. Dermedt csend (ismét), csak a rádió játszik le egy kétségbeesett üzenetet - felvételről. Filmszakadás.

Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest. Melósok ácsorognak a téren a hidegben, néha lefékez egy Zil, s leszólítja őket valaki. Megalkusznak, beszállnak, elmennek. Épül, s szépül a…no a tér az nem. A Teleki lassan beleszürkül a város dohos szövetébe, de időszakonként még a zöldségpiac újra tangóra hív. A bódésor maradványain egyszer csak ÁFOR kút emelkedik. Itt-ott elültetődik egy fa, piros támlás padok és játszótér hirdetik a kádári idillt. De Kárpáthyék lánya csak látogatóba jön már Magyarországra. A villamos által félbevágott tér Fiumei úti felén némi zöldfelület, ám Poldi bácsi innen messze jár. Barázdált képű anyóka a padon: arca filléres emlékek kirakodó-vására. A BNV-re igyekvő, villamoson csüngő nylonharisnyás, lódenkabátos tömeg elfordítja a tekintetét.

A fényes szelek eljövetelét angol és kínai feliratok jelzik a bérházak és a piac cégérein. A barázdált képű anyóka még ugyanott ül, közelében egy kóbor kutya emeli a lábát a fatörzshöz. Atlantisz. Süllyedés. Jövő nélküli múlt. Nyócker. Majd egy kérdőjel dobja fel magát a facebook üzenőfalán: Milyen legyen a Teleki tér?

Hogyhogy milyen legyen? Ezeknek itt én már a kérdést se... Csinálják meg és hagyjanak békén. Vagy tudod mit? Ne csinálják meg: úgyis szétverik. Valamin csak le kell verni. Csak a szökőkutazás, az megy. Mi? Új irány? Persze. Valami tájépítészek. Tájat? Építeni? Ühüm. Szóval vízgereblyézés. Na jó. Elmegyek, Klárikám, de úgy beolvasok az önkormányzatnak, meg a polgármesternek, hogy nem képesek még a kutyaszart se…Á, hagyjuk. Van értelme? Úgyis az lesz, amit ŐK akarnak. Kamu ez egész „kérdezzük meg a lakosságot", én mondom. Láttunk már ilyet. Mégis, ki ott a szakember? Ha ők se tudják, mi hogy tudhatnánk? A végén úgyis leburkolják a teret valami baráti kőburkolóval aranyárban, puszi pacsi, jó napot. Fél év múlva tudod, hogy fog ez kinézni? Mint ma. Csak fák nélkül.

Felriadsz. Éjfél elmúlt. Elaludtál a kanapén. Többet kéne pihenned. Két napja nem beszéltél a gyerekkel: határidő van. Háttérben zümmög a számítógép, darálja a gondosan beállított rendert. Épül a virtuális tér. Lassan kirajzolódik a látványrajz, amiről már most tudod, hogy nem így fog megvalósulni. A rajzokon a valóságon túli tiszta, feszes papírtér, a raszterekbe kényszerített architektonikus rend. Tudod, hogy a papírteret legkésőbb egy éven belül eléri a végzete. Megépítik. Majd szétszedik a dühödt felhasználók. A térkövet kicseréli a kivitelező egy olcsóbbra. Az alépítmény ki lesz spórolva, billegni fog a burkolat, nem fog működni a vízelvezetés, mert a szintezést hanyagul végezte el a feketén dolgozó melós. A látványokról rád kacsintó koros fák helyén néhány kóró fog álldogálni, a cserje és gyepszint zöme kiszárad majd egy éven belül. Öntözőrendszerre nem volt pénz. Elvitte a közbeszerzés. Mosolygós család vág át a papírtéren, a kislány kezében színes lufi. Háttérben szökőkút. EU-s. A polgármester kifejezetten ilyet szeretett volna. Pauza. Kávé, cigi, kattintás a facebookra. Peep show. (Táj)építészeti. Milyen legyen a Teleki tér? – jön szembe az üzenőfalon. Hát nem álom volt?

Fenéket. Csak mások is álmodoznak. De ha most, ha csak most az egyszer mégsem teljesen kamu? Hiszen úgy tűnik már a harmadik találkozón is túl vannak. Egész egyszerűen gyönyörűségesen szép mondatok hagyják el a szájukat a szereplőknek. A monitoron keresztül is homlokon csókolnád érte ezeket az egyszerű, sallang nélküli embereket. Profi a video. Vérprofi. Mintha betanulták volna. De ennyi ismeretlen szinkronszínész csak nincs az országban! Akkor mégis honnan az erő? Honnan ez a kérlelhetetlen optimizmus? Mitől van ez a bátorság? Honnan van az a pénz? Honnan rá az idő? Honnan van ez az odafigyelés? És egyáltalán miért nem estek ezek egymásnak az első találkozón? És hol maradnak a trollok? Nézed és rájössz, hogy ezek a tervezőszerű lények a háttérben ott a videókon, némán mosolyogva valójában: UFÓk. Nincs rá más egzakt magyarázat. Valahogy leszállt itt egy kontingesnyi marslakó, kicselezte a légvédelmet és telepatikusan átprogramozta néhány kerületi lakosban a „nálunk ez úgyse fog működni, a külföld messze van" kódolású operációs rendszert (Hungarian special edition). 

Már hajnali egy, de rákattantál. Kemény szer, ez már LSD minőség. Kirajzolódik egy kemény mag. A 10 százaléknyi cselekvő a passzív elszenvedők és a protestálók között. A remény. Ennek az országnak a lendítő kereke. Tíz a kilencven ellen minden száz emberből. Igaz, ha ez Skandináviában történne, ott minimum egy az egyhez lenne az odds. Könnyű. Itt tíz az egyhez. Innen szép... De hát volt valaha másképpen bármelyik csatában, amit ez a föld látott? 10 százalék, akik képesek meghallani egymás szavát és csapatban dolgozni. Itt, Magyarországon. A Nyóckerben. Mondom, hogy Sci-Fi.

Ahogyan rögtön az első találkozón elejtett mondat is a RÉV8-ból érkező Alföldi Györgytől: "A szabályrendszer egyértelmű. A Józsefvárosi önkormányzat a döntés jogát átruházza a most formálódó tervezőcsapatra, akik közös műhelymunka során hozott döntéseikkel meghatározhatják, hogy MILYEN LEGYEN A TELEKI TÉR!" Felnőttként kezelni a felhasználót? Döntési jogot átruházni? Példátlan. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen az életemben történik. Bár gondoltam, hogy történik, de úgy gondoltam, hogy ez külföldön fog." Nevetés. Széles és jóízű. A szorosan karba font kezek kinyílnak. Lazul az arcmerevség. A Kesztyűgyárban most nem egy egyujjas kesztyű készül. Terv. A jövőről. Közösen. Együtt olyan emberekkel, „akik sokkal többet tudnak a területről mint mi".

Első piknik. Van egy kis bizonytalanság, tanácstalanság. Nehéz elsőre azt a helyszínrajznak nevezett Burda mintán azonosítani, hol mi van. Hol is lakom? Kitűzni a fákra a funkcionális kívánságokat? Holnap reggelre ez már biztosan nem lesz meg. Nem baj – mondják a tervezők. Holnap reggel mégis ott van. Sőt holnapután is.

A tér története. Érdekel az valakit? Láttál már kisnyugdíjast forrást kutatni? Minek beszélni a múltról? Mert az szövi a jövőt? 10-12 lakó a szomszédságból érdeklődve figyel arra, hogy mit is csinált itt a Közmunkák Tanácsa. A tizenharmadik olvassa fel. Eszméletlen flash. Az írhassa a jövőt, aki ismeri a múltat.

Formálódik a koncepció. Elkészült az első funkcióvázlat. Rögvest szétszedik darabjaira. De nem azért, hogy megvétózzák. Hanem azért, hogy pontosítsák és gazdagítsák. A találkozó végére szétfirkálva az egész szép kinyomtatott funkcióváz. A tervezők nem szomorúak. Örülnek. A lakókkal együtt. A Civil Rádió már érdeklődik. A riportalany Marika. A lakosokból és a tervezőkből frissen létrehozott egyesület első elnöke. Társak a Teleki Térért Egyesület. Két hónapja egy ilyenről még álmodni is? A Nyóckerben? Hát ez már valami. Ez már építkezés. Építészet. Ember és tér egymásra ható kölcsönhatása négy dimenzióban. Úgyis mondhatnám: tájépítészet.

Költségvetés készítése. Mi mennyibe kerül? Hol van az álom és az alacsony költségvetés között a vállalható vékony mezsgye. Te jó ég! Negyvenezer egy szemetes? Ez egy olcsó darab. Fából vagy műanyagból a köztéren szerinted meddig tartana? A drágábbakat el se hoztuk. Hmm. Itt kihúzunk, ott átütemezünk. Áttörés. Sokasodnak az aktív tagok. A Kesztyűgyár megtelik. Marikából rádiós sztár lesz.

Újabb terepi munka. Tereptárgyak kitűzése. Piknik hangulat. Előkerülnek az otthon sütött pogácsák. Nem csak a tér szív alakú. És nem folyik szét. Valahogy egyben sikerül tartani. Nem csak a pogácsába kell kötőanyag és élesztő. Van némi gondos tervezői terelgetés, vannak keretek, de csak az indokolt szintig. Tervet nehéz olvasni és térben látni. A kitűzéssel mindenki jobban el tudja az egészet léptékében képzelni. Van ennek egy térfoglalás-szerű rituáléja is. Csak a vadászterületünket mi nem úgy jelöljük meg, mint a kutyák.

A víz jelenléte a téren mindig nagy kérdés. Benne van a néplélekben. Térmágnes. Ehhez képest határozza meg mindenki magát. Nincs két egyforma vélemény vagy ízlésvilág. Könnyű elcsúszni, mert banánhéj. De nem ez az egyetlen. 12 fát ki kell vágni. Menthetetlenek. A szakértő mondja, nem a lakosok. De együtt megvizsgálnak, megrágnak, megpiszkálnak, átölelnek minden fát. Atombomba hatású lesz, de a nyilvánosság elé kell tárni. Megértik majd a kerületiek? És ezt nem a tervező kérdi. Az ott lakók. Érződik: a döntéseknek itt súlya van. Sokan először érzik ezt a súlyt. Itt most megszűnik létezni a hülye tervező, a hülye önkormányzat, a hülye betonlobbi. Csak ők vannak és dönteni kell. Nézzük meg még egyszer közösen a helyszínen! Hátha mégis meg lehet valamit menteni! És megnézik. Döntenek. Egyetértésben. De ültetünk is! – hangzik a csatakiáltás. Másként hangzik, mintha csak az önkormányzat mondaná.

Utolsó közösségi tervezői alkalom. A folyamatba bevont lakók prezentálnak. Ilyen kifejezésekkel: "letisztult formavilág", "egységes megjelenés", "újrafelhasználás". Vonítasz a monitor előtt. Időközben az irodába beért kollegáid is. A gyönyörűségtől. Hát így is lehet? Ránézel az éjjel kinyomtatott látványrajzra. Kicsit fakóbb most, pedig a nyomtató színei élénkek. Nem azzal van a baj. Visszanézel a Teleki tériek arcára. Ha így lehetne mindenhol! No az már majdnem olyan lenne, mint Eldorádó!

Bardóczi Sándor

Eldorádó (Az alkotás drámája 10 felvonásban).

Szereposztás:

UFÓK: Tihanyi Dominika tájépítész (Újirány) / B. Orosz Orsolya (Újirány) Kovács Árpád tájépítész (Újirány) / Szohr Gábor tájépítész (Újirány) / Kristin Faurest tájépítész, közösségi tervezés szakértő (Artemisia Garden)

Hipnotizáltak: Feicht Rezsőné elnök (Társak a Teleki Térért Egyesület), Frank Sándor alelnök (Társak a Teleki Térért Egyesület), Balogh Erika Alexandra, Bozsányi Kálmánné, Csizmadia Gabriella, Csizmadia Györgyné, Diks Ferencné, Dombóvári Márton, Járfás Andrea, Kovács László, Makkos Gyula, Makkos Zoltán, Megyesi Andrea, Molnár Elvira, Pallagi Erzsébet, Soós Zoltán, Szabó Antal, Szurovecz Roland, Záhonyiné Tóth Éva lakók (egyesületi tagok)

Hátvédek: Alföldi György várostervező, tanácsadó (RÉV8) / Fernezelyi Gergely főépítész (Józsefvárosi Önkormányzat)

Többek között a Teleki tér is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.