Épülettervek/Középület

Elegáns, nagyvonalú, egyedi - Koncertterem Jekatyerinburgban

2018.10.05. 11:13

"Célunk egy világszínvonalú hangversenyterem létrehozása volt, mely pragmatikus épített és városi környezetével, pulzáló közösségi programjaival szervesen integrálódik a város kulturális életébe." - írja Gutowski Robert a Szverdlovszki Nemzeti Akadémiai Filharmonikusok új épületének terveiről, mely koncepció a nemzetközi pályázaton 3. díjban részesült.

„A zene, még a legrosszabb pillanatokban sem szabad, hogy bántó legyen a fülnek; ellenben védenie és kényeztetnie kell azt. Így a zene örökké zene marad.” - W. A. Mozart


A Szverdlovszki Nemzeti Akadémiai Filharmónia új épületére kiírt nemzetközi nyílt építészeti-művészeti tervpályázati dokumentációnkat a pályázati programban foglaltak szerint készítettük el. Célunk egy világszínvonalú hangversenyterem létrehozása volt, mely pragmatikus épített és városi környezetével, pulzáló közösségi programjaival szervesen integrálódik a város kulturális életébe. A koncertterem akusztikai tervezésére különösen nagy gondot fordítottuk.

RHYTHM + HARMONY + MELODY = MUSIC
PUBLIC + MUSICIANS + STAFF = PHILHARMONIA

Amikor egy kiemelkedő koncerthelyszínt kívánunk létrehozni, gyakori félreértés a tervezők körében, hogy a közönség kiszolgálása a legfontosabb szempont. Az építészek jellemzően abban gondolkodnak, hogy a koncertteremben kiváló legyen a vizuális élmény, nívós belsőépítészettel épüljön az előcsarnok és vonzó városi tereket hozzunk létre. Mindez természetesen rendkívül fontos!

Ugyanakkor világszínvonalú kulturális szolgáltatást kizárólag megfelelő háttérrel lehetséges nyújtani, melynek infrastrukturális kialakítása éppolyan fontos, mint a nézőközönség kiszolgálása. Kiemelkedően fontos a backstage hatékony működése, a zenészek és a vendégzenészek részére az otthonosság biztosítása vagy az irodai dolgozók megfelelő elhelyezése. Ahogyan a nézőtéren a kiváló teremakusztika megteremtése a cél, ugyanúgy tökéletes akusztikai környezetet szükséges biztosítani a zenekar számára is.

Pályázati tervünkben a városi közösséget, a zenésztársadalmat és a háttérben dolgozó kollégákat azonos színvonalon kívánjuk kiszolgálni, így látjuk biztosítottnak egy hosszútávon fenntartható kulturális centrum működését.





Városépítészeti megfontolások

Az új Filharmónia épületének telepítésekor a meglévő városi kapcsolatok szerves folytatására, felerősítésére és új kapcsolatok létrehozására törekedtünk. A zöldfelületek maximalizálása érdekében kompakt épületformát választottunk, melynek magassági kialakítása harmonikusan illeszkedik a környező épületek közé. Az új főbejárat a Karla Libknyehta út felől nyílik. A főbejáraton keresztül közvetlenül a hangversenyterem nagy belmagasságú előcsarnokába érkezünk. Az új épület homlokzati vonala és utcai homlokzatmagassága megegyezik a meglévő Filharmonia épület homloksíkjával és magasságával. A vendégek számára kialakított mélygarázsból térszín alatti gyalogos közlekedővel is akadálymentesen elérhető a főbejárat. Az aluljárót tudatosan a régi és az új épület közötti sáv folytatásaként terveztük. A jelenleg is meglévő átjárót pedig gyalogos passzázsként fejlesztettük tovább, mely a történeti kerthez közvetlen megközelítést biztosít.

A Pervomajszkaja utca felől felnyíló történeti park Filharmónia felé eső területe eredetileg tengelyes szerkesztésű volt: szabadtéri színpaddal, nézőtérrel, szoborkompozícióval és két torony által közrefogott bejárattal. A tengelyes kialakítás visszaállítását sugallja a ma is meglévő Zeneakadémia műemlék homlokzata is, ezért a történeti térszervezést korszerű formában vissza kívánjuk állítani. A tengelyre szeveződő új promenád elegáns, nagyvonalú közösségi teret hoz létre, egyúttal kijelöli a multifunkcionális koncertterem bejáratát is. Ily módon a nagy hangversenyterem és a többfunkciós kamaraterem működtetése nem csupán együtt, hanem külön-külön is megvalósítható. A promenád pezsgő városi színtérré válhat, szabadtéri koncertek, rendezvények szervezésével.

Szintén a Pervomajszkaja utca felől terveztük a személyzeti gépkocsi bejáratot. A személyzeti mélygarázsból mind az új épület, mind a régi épületegyüttes elérhető. A gyalogosan megközelíthető személyzeti bejárat a meglévő, 2016-ban átadott épületben maradhat a jelenlegi helyén.

A Turgenyeva utca felé eső ligetes kert teljes zöldfelületét megőrizzük. A meglévő faállomány teljeskörű megőrzésére törekedtünk. A parkban kisebb burkolt szigeteket terveztünk, padokkal, ivókutakkal. A kerten gyalogos utak vezetnek keresztül, közösségi felületekkel megszakítva. A ligetes kert északi peremén, a jelenleg is meglévő burkolt út helyén biztosítjuk a gazdasági bejáratot. A Turgenyeva utca felől oldjuk meg a backstage teherforgalmát, valamint a vendégzenészek is ide érkeznek meg (buszok parkolását biztosítjuk). Fontos, hogy ilyen módon a teherforgalom rejtve marad a közösségi funkciók elől.

A Karla Libknyehta út és Pervomajszkaja utca sarkára a vendégek részére mélygarázst terveztünk. A mélygarázs a város egyéb szempontjait is ki tudja szolgálni. A mélygarázsból akadálymentesen jutunk el a Filharmonia új főbejáratához, ugyanakkor a Weiner kert is könnyen megközelíthetővé válik. A publikus mélygarázs felett park helyezkedik el, akadálymentes kijárattal. A park nyugati sávjában meglévő nagyméretű fák megőrzése miatt a mélygarázst közvetlenül a Karla Libknyehta út mellé telepítettük. A kertben közösségi funkciókat helyeztünk el, többek között egy kisebb aréna jellegű rendezvénytér is helyet kap ezen a területen.





Az épület megjelenése, anyaghasználat

Az új koncertterem kortárs építészeti megjelenését egyszerű eszközökkel értük el. Nem alkalmaztunk bonyolult szerkezeteket és kétszer görbült homlokzati felületeket, alkalmazkodva a pályázatban jelzett költségtervhez. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy az új épület megjelenése elegáns, nagyvonalú és egyedi legyen. Célunk, hogy az épület megjelenése elkerülje a gyors értékvesztést, melyet részben a napi divathullámok elkerülésével, részben a tartós és értékes burkolati anyagválasztással oldottunk meg. Az épület megjelenésében a homlokzati struktur üvegfal elé függesztett bronz lamellák dominálnak. A lamellák elhelyezése két rétegben történik, véletlenszerű kiosztással. A főbejárat előtt több rétegben készül lamellázás, kapumotívumot formázva. A homlokzati felület egy hártyához vagy szőtteshez hasonlít, melyen véletlenszerűen áttűnik a belső kialakítás. Különösen koraesti és esti időpontokban, amikor jellemzően a hangversenyek kezdődnek, szép betekintést nyerhetünk a többszintes előcsarnokba is.

A lamellák selyemfényűek, meleg fehér színben megvilágítva arany fényben úsznak. A selyemfényű bronzfelületek esti megvilágítással megidézik a hosszan tartó esték, “fehér éjszakák” hangulatát. Az új koncertterem sejtelmes “aranyfelhőként” landmark jelképpé válhat. A homlokzati megvilágítási koncepció része, hogy a lamellák RGB ledekkel színes megvilágítást is kaphatnak, programozható módon. A promenád felöli oldalhomlokzaton a szitázott üvegfelületekre vetítést is terveztünk.




Előcsarnok

Az épületegyüttes új főbejárata a Karla Libknyehta út felől nyílik. A nagy belmagasságú előtér nem csupán a koncertekre történő megérkezést biztosítja, hanem többfunkciós közösségi térként képzeljük el (kiállítások, előadások, interaktív felületek, kávézó, gyerekprogramok). Ezért az előcsarnok átkötéssel rendelkezik a promenád felé, valamint összeköttetésbe kerül a régi épületegyüttessel is.

Az előcsarnokban a koncertterem belső “gyümölcsmagként” jelenik meg, tengelyes elhelyezkedése kijelöli a fő orientációs irányt. Ugyanakkor a belső mag megkerülhető, így a hangversenytermem és a multifunkcionális előadótér előterei átfolynak egymásba. A két fő funkció üzemeltetése térben és időben elválasztható, amennyiben erre igény van, ugyanakkor együttes működtetésük további közösségi szinergiákat hozhat létre.

Az előtérben helyeztük el az információs pultot és a jegypénztárat, a ruhatárat és a vendégek mellékhelyiségeit. A földszinten elhelyezett kávézó-étterem hosszabb nyitvatartással is működtethető. A koncertterem emeleti előcsarnokába elegáns lépcső vezet fel. Az emeleti közlekedő terület nagy belmagasságú, galériás kialakítású. A foyer hangulatát a meleg színek, textúrázott felületek dominálják, segítve a ráhangolódást. Úszó szigetként helyezünk el kisebb catering pontokat. A koncertterembe hanggátlást biztosító előtereken keresztül jutunk. A multifunkcionális tér süllyesztve került elhelyezésre, ezért annak megközelítése ellentétes a hangversenyteremhez képest. Mindez egy hangulati eltérést is jelent, melyre tudatosan építettünk.




Hangversenyterem

A koncertterem világszínvonalú teremakusztikával és elegáns vizuális kialakítással tervezett, építészeti és mérnöki kialakítása alkalmazkodik az akusztikai igényekhez és a megbízói elvárásokhoz.

A terem befogadókpessége: 1600 fő a nézőtéren + szimfonikus zenekar + kórus, összesen mintegy 1760 fő. A hangversenyterem átlagos szélessége 22,6 m, ily módon is erősítve az oldalirányú reflexiók hatékonyságát. A terem átlagos hossza 44,8 m, magassága 22,0 m, térfogata 19950 m3. A nézőszám helyes megválasztása biztosítja, hogy a terem vizuális intimitása kiváló (a legmagasabban és a legtávolabb ülő néző sincs messzebb légvonalban a színpad homlokvonalától 32,6 m-nél, amely igen kedvező értéknek tekinthető). Hibrid megoldásként a színpad melletti első emeleti oldalerkélyein 2 széksort terveztünk, valamint szintén hangsúlyos a színpad mögötti teraszkialakítás. Ily módon kisebb léptékű kamarakoncerteken vagy zongoraesteken “vineyard”-szerű centrális térszervezés is biztosítható. A kórus elhelyezésére a színpadon (a zenekar mögött) valamint a hátsó teraszon is van lehetőség.

A koncertterem padozata vasbeton födémre ragasztott tölgy parketta. Az oldalfalakon és az erkélyek szerkezetén teljes felületével vasbeton szerkezetre ragasztott kőris burkolatot alkalmazunk. Az erkélyek kialakítása kagylószerű keresztmetszettel készül, a zsöllyeszékek mögött változó magasságú kőris falburkolattal. A falburkolatok feletti sávok tagolt felületként készülnek, oly módon tördelve, hogy a terem akusztikailag nagy diffuzitású legyen, ezzel biztosítva az egyenletes hangenergia eloszlást a térben. A plasztikus felületi sávok minden szinten fényelnyelő tulajdonságú színezéssel feketére festettek. A fényelnyelő festés a fény több, mint 99%-át elnyeli, ily módon az erkélyek kagylószerű sávjai lebegő érzést biztosítanak. Ez az újszerű megjelenés egyedülállóan intim és lebegő hatást biztosít, ugyanakkor épületszerkezeti szempontból egy egyszerű és költséghatékony kialakításnak tekinthető. A zsöllyeszékek egyedileg tervezett acél és bükk szerkezetűek, égéskésleltetett szövetborítással, hangelnyelésük akusztikailag méretezett.

A zenészek kedvező akusztikai komfortérzetét a színpad egyedi rétegrendje is segíti. A túlméretezett, sűrűállásos lucfenyő gerendákből összállított színpadi szerkezeteknek történeti hagyománya van. A hagyományos ácsszerkezetet kívánjuk kombinálni a legkorszerűbb alsógépészeti pódiumemelő berendezéssel, biztosítva a flexibilitást. Zenekari árok kialakítására is lehetőséget biztosítunk a részlegesen szcenírozott előadások részére. A zenekar precíz játékát segíti a színpad feletti “canopy” szerkezet is, mely 5 db sávszerűen kialakított panelből áll. A panelek magassági pozíciója és dőlésszöge programozott módon állítható. A terem műszaki felszereltsége, a professzionális világítástechnika és hangrendszer, az audiovizuális rendszerek további lehetőségekkel bővítik a terem felhasználhatóságát. Az oldalfalak mentén kihúzható hangelnyelő függönyözés alkalmazásával hangosított koncertek vagy más, csillapítottabb környezetet igénylő előadások is megvalósíthatóak.



Multifunkcionális terem

A terem legfontosabb jellemzője a flexibilitás. A tér akusztikája és oldalfalainak vizuális megjelenése változtatható. A falakon elhelyezett, forgatható nagyméretű lamellák zárt állapotban világos megjelenést és magasabb utózengési időt biztosítanak. A lamellák átforgatásával a hangelnyelés változtatható, a teljes teremben fekete burkolat (black box) biztosítható. A berendezési lehetőségek széles skálán változtathatóak. A terem az alábbi rendezvények bofogadására alklamas: kamarazene, félig szcenírozott kamara opera, kamara színház, konferencia, előadások, iskolai vagy egyéb rendezvények, bálok, hangosított koncertek, jazz előadások.

A terem befogadókpessége: 350 fő a nézőtéren + fellépők, összesen mintegy 385 fő. A koncertterem padozata alsógépészettel mozgatható podiumelemekből áll. Alternatív megoldásként mobil pódiumrendszer is elképzelhető. A forgó elemek részleges nyitásával természetes fény is beengedhető. Nemzetközi sztenderdeknek megfelelő audio-vizuális rendszerek telepítését javasoljuk.

Működési területek, háttér kiszolgálás

Ahogyan a bevezetőnkben is említettük, világszínvonalú kulturális szolgáltatást kizárólag hatékony háttérrel lehetséges nyújtani. Az új épületkomplexum jól működő infrastrukturális kialakítása rendkívül fontos szempont volt pályázati tervünkben.

A Weiner kert északi oldalán alakítottuk ki a gazdasági bejáratot. A Turgenyeva utca felől biztosítjuk a backstage teherforgalmát valamint a vendégzenészek is ide érkeznek meg, a teherforgalom rejtve marad a közösségi funkciók elől.

A személyzeti és zenész bejárat közvetlenül a művész lounge-ba vezet, melynek elegáns tere a promenádra tekint. A művészelőtér közvetlen kapcsolatban van a backstage-dzsel és ily módon a színpaddal is, valamint a művész wc-k és hangszertárolók is közvetlen közelben kerültek elhelyezésre. A zongora tároló azonos légtérben helyezkedik el a koncertteremmel, biztosítva a teremmel azonos hőmérsékletet és páratartalmat. Szintén erről a területről lehetséges a 2016-ban átadott épületrész megközelítése. Az épületben történő közlekedést elegáns szabadlépcső, 2 db nagyméretű személylift és teherfelvonó segíti.

A tehergépjárművekről történő rakodás terei azonos szintben helyezkednek el a színpaddal. Ez nagyban csökkenti a napi működési költségeket, hiszen a teherforgalom és a színpad tere között rendkívül kicsi a távolság és a színpad feltöltéséhez teherfelvonót nem szükséges igénybe venni. Közvetlenül a bejárati szint felett helyeztük el a hangszeres hangoló helyiségeket, valamint a karmesteri, koncertmesteri és szólista helyiségeket. A színpad megközelítése ily módon közvetlenül történhet. Az egyes hangoló helyiségek mérezett épületakusztikai megoldásokkal épülnek, biztosítva az egyidejű működést.

A felsőbb szinteken helyeztük el az épület teljeskörű működéséhez szükséges további kiszolgáló helyiségeit. A multifunkcionális terem háttérkiszolgálását kétféle módon is biztosítani tudjuk. Egyfelől a promenád alá tervezett mélygarázsból közvetlenül is manipulálható az előadótér backstage-e, másrészről a felvonók segítségével a felsőbb emeletekről is elérhető a multifunkcionális terem színpada.

 


Filharmonia meglévő épülete és a kiegészítő épület

A meglévő műemlék épületet felújítjuk. Tekintettel arra, hogy a meglévő épületben rendkívül kisméretű a közönségforgalmi terület, a földszinten a lobby növelésére törekszünk. A meglévő épületet és az új főbejárat előcsarnokát terepszint alatt összekötjük. A lobby területét megnöveljük, új catering és étterem területet alakítunk ki.

Az 1. emeleten jelentős beavatkozást nem terveztünk. A művészbejáró közlekedő rendszerét finomítottuk. A meglévő próbatermi épületben a próbatermet és az öltözőket megtartottuk. Ezen a szinten kapcsolódik össze a régi és az új épület. Az alapvető szempontunk az volt, hogy általános esetben a régi épületek az ifjúsági zenekar és ifjúsági kórus igényeit tudja kiszolgálni, ugyanakkor az új épület infrastruktúrája is bevonható legyen. A 2. emeleten alakítottuk ki a művészek helyiségeit, a teljes irodai helyiségcsoport pedig az új épületben került kialakításra. A kamaraterem előtti irodák területét lobbyvá alakítottuk. A kötségvetési keretek betartása miatt javasoljuk, hogy a meglévő épületben található 700 fős koncertterem és a kamaraterem egyúttal próbateremként is működjön tovább. A 3. emeletre a zenei könyvtárat helyeztük el.

Tartószerkezetek

Az épület monolit vasbeton szerkezetű, racionális és szokványos fesztávokkal számlunk. Lemezalapozás készül, vasbeton doboz pinceszintekkel. A felmenő szerkezetek monolit vasbeton pillérvázzal és falakkal tervezettek, vasbeton födémtárcsákkal. A koncertterem oldalfalai szintén vasbetonból épülnek, „ház a házban” rendszerben, biztosítva a zajvédelmi követelményeket. Itt jegyezzük meg, hogy a zajvédelmi követelmények teljesítéséhez előzetes zajmérések szükségesek, a zajvédelmi rendszerek csak ez után tervezhetők pontosabban. A nagy fesztávolságú terek fedése acél szerkezetű rácsostartó rendszerrel történik.

Épületgépészet, energetika

A gépészeti és technikai terek részben pinceszinteken, részben a felsőbb emeleteken kerültek elhelyezésre. A területek teherlifttel megközelíthetőek. A tervezett épületnek meg kell felelnie a legkorszerűbb energiahatékonysági elveknek. Az épületben hővisszanyerős szellőzés, a koncertteremben páraszabályozott klimatizálás tervezett. A tetőre települő kültéri gépészeti egységek részére hangelnyelő oldalfalakkal körbevett udvart biztosítunk.

Gutowski Robert Architects