Épületek/Középület

Élénk színek és modernizmus: Sheraton Hotel

2015.12.07. 16:00

Az elejétől a végéig kísérte Kelemen Csaba és Porcsalmy Zoltán a KÉSZ Építő Zrt.-től Kecskemét legújabb hotel és konferenciaközpontjának elkészültét. A Four Points by Sheraton Hotel épületének háromféle színből összeálló homlokzata a platánfák takarásából csábítja a pihenni, kikapcsolódni vágyókat Kecskemétre. 

Az autópályáról letérve, miután elhagytuk a városszéli hatalmas bevásárlóközpontokat, kisvárosias környezetbe érkezünk, mely Kecskemét belvárosának határa. Egy újabb bevásárlóközpont, egy elhagyatott laktanya, számos kereskedés, és az egykori impozáns uszoda szomszédságában található platánsor mögött - félig „megbújva", félig mutatkozva - tárul elénk Kecskemét legújabb modern stílusú épülete: a Sheraton Hotel. A területen korábban egy az 1960-as években épült, a kor építészeti stílusának megfelelő vasbeton vázas, szalagablakos irodaház helyezkedett el, mely állapotával nem emelkedett ki környezetéből. Egy 2009-ben megjelent pályázati lehetőség azonban ötletet adott a tulajdonos számára az épület szállodaként történő újrahasznosítására.

A tervezési program megfogalmazásánál felmerült az igény egy komplex épületegyüttes kialakítására, így a koncepció egy konferenciaközponttal is bővült. A meglévő irodaház tartószerkezetének (pillérek, födémek) felhasználásával, az utcai front felé egy traktus bővítéssel business szálloda kialakítást terveztünk. A déli (hátsó-) homlokzat felől pedig egy teljesen új és önálló épületegység - a szállodához kapcsolódó konferencia központ tervezése lett a kitűzött cél.

A tervezés kezdetekor, a tömeg kialakításánál inspirálólag hatottak az Izsáki úti védett platánfák - a meglévő épület adottságai és kötöttségei mellett. Az utcai fasor vertikalitását stilizáltuk a homlokzat függőleges osztású, fémlemez burkolatú sávos kialakításával. A meglévő épület közel 100 méteres hosszúságát, a burkolatok különböző színeinek váltakozásával, az egyes színegységeken belül pedig további határozott síkbeli ugrásokkal oldottuk fel. A rozsdabarna egységeket, és a közötte lévő világos ezüst homlokzati blokkokat a visszahúzott grafitszürke fém és üveg felületek választják el egymástól.

Miért pont ezek a színek? Ezen a területen több évtizede mind a mai napig tradicionális acélgyártás folyik, a szomszédos telken jelenleg is Közép–Európa egyik legnagyobb acélgyára működik. Ezek a homlokzati színek az acélgyártási folyamat jellemző és karakteres színei, amelyek a hely szellemét hivatottak megőrizni, abban az időszakban is, amikor ez a városrész már teljesen átalakult.

A tervezési program menet közben kiegészült egy wellness részleggel, melynek elhelyezésére egy új penthouse szintet hoztunk létre, itt 3 magasabb színvonalú apartman is helyet kapott. A kikapcsolódást szolgáló wellnes-fittnes egységben, a legfelső szinten egy 15 m-es feszített víztükrű medence kapott helyet, amelynek egyik oldaláról panoráma nyílik a platánfasorra. Ennek a részlegnek az alaprajzi kialakítása, és belsőépítészeti megfogalmazása visszatükrözi a penthouse szint külső, elliptikus, íves formáját.

A konferencia központ tömegének felépítésénél az egyszerű forma volt a cél - hogy megjelenésében is érezhető legyen a két épületrész közötti funkció differenciáltsága. A homlokzatburkolat anyagválasztásánál törekedtünk arra, hogy az épületrész semleges, de mégis elegáns arculatot biztosító fehér burkolata a hotel szárny és az ipari épületek között átmenetet képezzen.

A kivitelezés előkészítő fázisában született meg a gondolat, hogy a lobby teréhez nem méltó alacsony belmagasságot megnöveljük - a középső dilatációban a megörökölt szerkezeti adottságoktól szabadulva. Így született - a belsőépítészeknek is köszönhetően - egy kétszintes, impozáns előcsarnok, galériával. A négy hangsúlyos, karcsú pillér, íves, fényes fekete burkolatai, és hangsúlyos rozsdamentes fém fejezeti valósággal vonzzák a lobby terébe belépő emberek tekintetét.

Az épületkörnyezet tervezése során a kerttervező törekedett az épületre jellemző ferde vonalvezetést megjeleníteni a zöld felületek kontúrjainál. Az épület körüli parkban, a tulajdonos által támogatott kortárs képzőművészek acélszobrai kaptak helyet. A főbejárat előtt a hotel „albrand" szobor logo-ja, egy acél sárgabarackfa került elhelyezésre (Apricot garden), ami szintén a szomszédos acélszerkezet gyárban készült. A környezetrendezésnek köszönhetően valóságos oázis született az amúgy nem túl ápolt zöldfelületekhez képest.

Az épület megálmodása során nagy feladatot jelentett számunkra, hogyan illesszünk be egy 4*-os Business Hotelt és Konferencia Központot egy részben ipari, részben kereskedelmi környezetbe. Véleményünk szerint a felmerült kérdésekre választ adó, sikeres, tömegében és anyaghasználatában is esztétikus, időtálló megoldás született. A ház, mind dinamikus homlokzatképzésében, mind egyedi színvilágában üde színfoltját képezi Kecskemétnek, és exkluzív környezetben hirdeti az acélgyártás és a business világának kapcsolatát.

KÉSZ