Nézőpontok/Kritika

Élettel bélelve

2013.09.19. 11:47

Egyetlen balatoni villa - száz építészeti kérdés, és ugyanennyi válasz, sem több, sem kevesebb. Az épület minden szempontból befogadóvá vált: szerkezetek, anyagok, funkciók és nem utolsósorban egy család befogadójává. Marosi Bálint írása. 

A működő dolgok formája

Az Archdaily nemrég adott hírt Curtis B. Waynem New Yorki építész „A működő dolgok formája: a negyedik építészet” (The Shape of Things that Work: The Fourth Architecture) című könyvéről. A szerző ebben – mai építészetünk helyét, szerepét keresve – új, nagy léptékű korszakolást javasol: az általa felvetett négy nagy időszak a hellenisztikus, az ezt követő a gótika, a harmadik a modern, beleértve korunk szoftvervezérelte, formakereső korszakát is. Az ezt túlhaladni hivatott „Negyedik Építészet” Waynem szerint nem stilárisan meghatározott kell legyen, nem az építészt mint alkotót reflektorfénybe állító, formai nóvumkeresésre fókuszáló (így a puszta dekoráción, a „lakható szobrok” szenzációján gyakran túllépni nem tudó) világ, hanem a működő formákhoz (“shapes that work”) visszatérő, a valós környezeti, gazdasági és társadalmi kérdésekre választ kereső szemlélet, ami nélkül az épületeink létrehozása a puszta építésnél nem lesz több. Nem tisztem a könyv állításainak (akár a néhány kritikusa által vitatott példaanyagának) értékelése, a válaszkeresés mint időszerű attitűd hangsúlyozása, a kritikusabb és önkritikusabb, hangsúlyosabban felelős építészeti magatartás felvetése viszont önmagában is jó mottónak kínálkozik az Ábrahámhegyen álló nyaralóépület átalakításának vizsgálatához.

kérdések és válaszok

Az új tulajdonos viszonyát az épülethez két, egymástól meglehetősen távoli érzés határozta meg: pozitívumként a százéves épület bája, a kőfalak romantikája, negatívumként pedig az épület nagyon is valós fizikai milyensége: elsősorban a szigeteletlen kőfalakból sugárzó hideg zsigeri élménye (a tervezés során aztán kiderül hogy ez a fizikai milyenség statikai szempontból is komoly kívánnivalókat hagyott maga után). Szokolyai Gábor nagyon természetes, két lábbal a földön álló, és mint ilyen, végtelenül szimpatikus tervezői hozzáállása a szellemi-fizikai válaszkeresés: hogyan őrizhető meg az épület alapkaraktere úgy, hogy eközben megoldódjanak a teljesen hétköznapi komfortigények is?

A fizikai síkon való válaszadás legfontosabb eleme végül néhány új ablak nyitásán túl (a megfelelő anyagra való rátalálással) a belső hőszigetelés lett. Ez vált a tervezés alapanyagává, s tudott építészetté válni a kidolgozás során: a tervező példás alapossággal vizsgálja, tapogatja végig a meglevő épülettestet, és – az egész gondolatával a fejben – hoz létre finom, helyi rész-válaszokat: nagyvonalú felületek, helyi szimmetriák, az őszintén megmutatott burkolat-jelleg és a mögötte itt-ott megjelenő taktilisabb falfelületek... Az egyes szakmák határai elmosódnak: a statikai, épületszerkezeti, belsőépítészeti problémák nyernek (a társtervezőkkel való szép, organikus együttműködésben) építészeti válaszokat. Szép és nagy odafigyelésről tanúskodik az új ablakok meglévő homlokzatból továbbgondolt keret-hangsúlya, az épülés korához idomuló sűrű üvegosztás az ajtókon, a toló-fatáblák és spaletták tisztasága és nagyvonalúsága vagy a gondosan megőrzött kőburkolat – és így tovább.

A nagy bútor

Méretében a legjelentősebb új elem a belső burkolat – a tervezői gondosság, az odaadó figyelem minden négyzetcentiméterén tettenérhető: a (sok esetben a bútorokat is) rejtő faburkolat eleganciája, a romantikus csigalépcsőt végigkísérő felület melegsége, vagy a hőszigetelőtáblák darabosságával való (annak burkolat-jellegét világosan megmutató) kompozíciós játék a boltozatos pincetérben. Ez utóbbi érvényesüléséhez egy ravasz gesztus: a hátsó udvarrész lesüllyesztése volt szükséges – az így kiszabadított pince elegáns, világos konyha-étkezővé alakult, nem csak új használati tereket, de új térbeli viszonyokat is létrehozva. (Ehhez kapcsolódik még az udvar rendezése, ami így az új teraszokkal jól használható és látványában is az épület egészét, annak tartását, karakterét erősítő villa-kertté vált – kár, hogy az eredeti telekméret már nem visszaállítható.)

A tiszta gesztusoknak, nagyvonalú beavatkozásoknak (felületeknek, megnyitásoknak) köszönhetően a belső szinte egyetlen nagy bútorként érzékelődik: hűvösen elegáns, de okosan, otthonosan funkcionális bútorként, amely arisztokratikusan véd és takar minden védeni és eltakarnivalót, nyitásaival élményszerűvé teszi úgy a külső tér- (azaz terasz)kapcsolatokat mint az étkező elegáns terébe vagy a csigalépcső titokzatos világába való átlépést.

épületből - építészet

Átalakításról beszélünk, de ez a vizsgált épületünk esetében majdhogynem újjáépítést jelent. Az orvoslás során az épület eredeti anyagi valójából (kis túlzással) alig maradt valami: új alapozás volt szükséges, a helyiségeket belső burkolat (és hőszigetelés) takarja, sok helyen újak a rétegrendek, új nyílászárók készültek és új tetőfedés. A ház mégis ugyanaz, sőt: bár az anyag rengeteg helyen cserélődött, az épület alapkaraktere, szelleme megmaradt – az alaphang bár helyenként némelykor elhalkult, másutt áthangszerelődött, de jelelmzően karakteresebbé, erősebbé vált. Az építés itt nem rekonstrukció, ahol a romantikus-történeti eszközökkel bíró meglevő épület „eredeti fényében” állítódik vissza, hanem annak méltó módon való továbbgondolása, befejezése (éppé tevése: „ép”-ítése). Szokolyai Gábor terve nem kortárs addicióban gondolkodott, nem is stílusban tartott folytatásban: gesztusait ehelyett a ház fizikai, érzelmi, szellemi kérdésrendszerére való válaszkeresés határozta meg: ilyeténformán természetes hogy mai, természetes hogy korszerű, a meglevőhöz természetesen és elfogódottság nélkül kapcsolódó továbbgondolásokkal. Megoldásaiban nem az építészet ereszkedik le az épületszerkezeti problémamegoldás szintjére, de az épület materiális kérdéseire adott minőségi válaszaival emeli a beavatkozást építészetté.

Az újonnan bekerült anyagok, burkolatok mellett (s azok által) jelen van valami immateriális újdonság is az épületben: a megjelenésében szinte változatlan, a balatoni romantikus villa-jelleget hordozó, az „én váram” biztonságát sugalló romantikus kőépületet finoman, fészekként béleli ki a külsőn alig változtató otthonosság. A ház megjelenésének méltóságát a szinte változatlan kő-héj időtlensége, az érzékeny kertrendezés, a megtisztított, rendberakott homlokzat apró javításai adják vissza, míg a „bélés” határozottabb gesztusai, a taktilis és átgondolt részletek, a bútor(ok) nagyvonalúsága és praktikuma a lakóknak, a családnak: az életnek szólnak.

Apró dolog: épületfelújítás a Balaton partján. Nem történt forradalom, nem nyílt új építészettörténeti fejezet, nem fordult ki a világ a tengelyéből. A dolog szépsége éppen a pontos helyzetfelismerés: az arányos, a helyénvaló viselkedés, az egyszerre bátor és tisztelettudó beavatkozás, a „ma” nem kiabáló, mégis tartással bíró, karakteres megjelenése a régiben: folytatva, továbbgondolva, megerősítve azt. Az ábrahámhegyi villa átalakítása nem építészeti manifesztumokról, mindenáron való korszerűség-hajhászásról, nem építészei jelhagyás szándékáról, hanem egy normális*, (Waynem-hez visszanyúlva) működő formákat kereső világról mesél, ahol az építészet természetes módon kapcsol össze világokat, mediátorként ülteti egy asztalhoz a meglevőt az újjal, a szerkezeti kérdést a térbeli válasszal, a részt az egésszel, halott követ az élet terével, s állítja helyre – nem az épületet: de az élet, a hétköznapok méltóságát.

*ld. még: Kerékgyártó Béla: A normalitás dícsérete – a szegedi Agóra épülete

Marosi Bálint


A projekt megvalósításában közreműködtek:

építész-belsőépítész munkatárs: Kovács Dénes
tartószerkezet: Kelemen Miklós
gépészet: Kovács László - Interháztech
épületvillamosság: Kovács Zsuzsa - Interháztech
generál kivitelező: Gótika Építőipari Kft.