Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (2.)
„Azt kívánja a világ, fel kell nyalni a padlót, nincs mese” - hangzik el Az ötödik pecsét című filmben. Vámos Dominika kutatásában a 20. század építészettörténetének feltáratlan aspektusait vizsgálja, melynek során a szakma helyzetén túl egyéni sorsok, a mérnök-értelmiség közelmúltja rajzolódik ki. A különleges cikksorozat második része következik.
Építészek az Igazoló Bizottságok előtt
A háború után az építész szakma szempontjából a komoly fordulat első ránézésre csak 1948-ban, a mindenre kiterjedő államosítással következett be, amikor a hagyományosan magánpraxist folytató építészek kényszerűségből, egyik napról a másikra, nagy állami vállalatok bérmunkásaivá lettek. A történelmi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutat, ennek egyik bizonyítéka az is, hogy meglepő módon ezt a meghatározó egzisztenciális változást az akkori építész elit utólag némi nosztalgiával emlegette, noha nyilvánvalóan ez tette lehetővé a Kommunista Párt számára, hogy az építésztársadalmat egyirányúan és kollektíven irányíthatóvá tegye. „Miért tűnik tehát – kérdez rá hasonlóképpen Keller Márkus történész a Kádár-korszak építészeiről szóló tanulmányában -, a Rákosi-diktatúra Magyarország számára kevéssé örömteli korszaka az építészek emlékezetében pozitívnak?” A kérdésre adható magyarázatok igen változatosak, a helyzet pontosabb megértéséhez azonban elkerülhetetlen, hogy az 1945 áprilisától már nagyüzemben zajló igazoltatási eljárások működését szemügyre ne vegyük.
Az Igazoló Bizottságok (IB) a szovjet megszállást követően, 1945 januárjától 1948. október 31-ig működtek Magyarországon, az Ideiglenes Nemzeti Kormány felhatalmazásából (ld. 15/1945. és 1080/1945. sz. M. E. rendelet). A bizottságokat a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjainak (Kisgazda Párt, Szociáldemokrata Párt, Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt és a Polgári Demokratikus Párt) és a Szakszervezeti Tanácsnak a küldötteiből állították össze. A rendeleteknek megfelelően az állami érdekeltségű nagyvállalatok, intézmények, egyházak alkalmazottait, a korábbi hivatalos politikai kurzushoz közel álló, szabadfoglalkozású értelmiségieket, iparos vállalkozókat vontak igazolás alá. Az igazolt státusz megszerzése a szakmagyakorlás folytatásának előfeltétele volt.
Ha az ellenőrzés során kiderült, hogy a vizsgált személy tagja volt valamelyik nyilas vagy fasiszta jellegű pártnak, szervezetnek, effajta nézeteket terjesztett, vagy tevőlegesen együttműködött a háború alatti kormányzattal, az megfelelő szankciót vont maga után. Ez lehetett feddés, szakmai tevékenységtől való rövidebb-hosszabb eltiltás, kényszernyugdíjazás vagy akár elbocsátás is. A népbírósági eljárásra továbbutalt ügyekben súlyosabb, tehát kényszermunkát, internálást, fegyház-, sőt halálbüntetést is kiszabhatott az ítélőszék. „Az IB valódi (demokratikus szólamokkal védelmezett) célja a felnőtt lakosság múltbeli magatartásának megismerése, nyilvántartása, megfélemlítése, állásától való megfosztása, s a megüresedett helyekre az új rend (párt) híveinek beültetése volt.”(Magyar Katolikus Lexikon)
A bizottságok tevékenységét - amihez hasonló egyébként szinte minden országban zajlott ebben az időben -, később törvényerőre emelt miniszterelnöki rendeletekben szabályozták elvileg, de a gyakorlatban ezeket nyilvánvalóan ahány bizottság, annyiféleképpen értelmezte. Az igazolási eljárások hivatalosan önbevallásra (ld. mellékelt kérdőív) alapultak, és tanúvallomásokra támaszkodtak, de az is nyilvánvaló, hogy politikai és egyéb érdekek szövevényes hálózata szőtte át az ott folyó kihallgatásokat.
A magyar építész elitet is vizsgálatra kötelezték, hiszen sokan álltak állami alkalmazásban (minisztériumok, Fővárosi Közmunkatanács, különböző hivatalok, egyetemek), vagy valamelyik nagyvállalat, hadiüzem alkalmazottjaként dolgoztak. Az 1146/1945. sz. (és az ezt kiegészítő 3140/1945. sz.) ME. rendelettel a szabad pályán dolgozó értelmiségieket vonták vizsgálat alá. Eszerint az építész tervezők többsége vagy a mérnökkamara kijelölt jogutódjának és „vagyoni örökösének” számító mérnökszakszervezet (Magyar Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete – MMTSzSz)1, vagy a Fővárosi Közmunkatanács vagy a Műegyetem Igazoló Bizottsága elé kerültek, az építési vállalkozók igazolását pedig a Budapesti Építőmesterek Ipartestülete végezte.2
Az építészek esetében elsősorban különböző deklaráltan szélsőjobboldali szakmapolitikai szervezetekben, érdekszövetségekben való aktivitásukat kérték számon (pl. Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetsége, Mérnökpolitikai Társaság, Gömbös Gyula Társaság, Keresztény Építőmesterek Tábora, Hungária Magyar Technikusok Egyesülete, esetleg a Nyilas Párt valamelyik szervezete), német üzleti-baráti kapcsolatok, német hadiipari megbízások, menekülés vagy javak mentése Németországba, zsidó származású kollégákkal, munkaszolgálatosokkal nem megfelelő bánásmód, vagy sértő kijelentések, „antidemokratikus” megnyilatkozások, stb. (Az itt felsorolt szervezeteket és szerepüket külön fejezetben mutatjuk majd be.)
A háborús pusztítások miatt viszonylag kevés hivatalos, nyomtatott dokumentum állt a bizottság rendelkezésére, a vádak többségét főként személyes tanúvallomás alapján lehetett az igazolás alatt álló személy számlájára írni. Az esetek többségében egyébként első körben kiadták az igazolt minősítést, a súlyosabb esetekben feddést, időleges eltiltást, állásvesztést róttak ki. A legrosszabb volt a népbírósági perre való fölterjesztés, politikai rendőrségi eljárás, ami jelenthetett internálást vagy börtönbüntetést.
„A fasizmus egész generációt tanított meg hazudni. Tanított meg arra, hogy hazugul gondolkozzék, hogy elméjét kétes tételek igazolására használja, elleplezze önmaga előtt a legkirívóbb ellentmondásokat… Hogyan hozzuk rendbe a lelki romokat?” – tette fel a kérdést Szentgyörgyi Albert a Szabad Nép 1945. április 1-i számában, bár sokan már sejthették, hogy a lelki megpróbáltatások igazán súlyos fejezete éppen ekkor veszi kezdetét. Az építész szakma országosan vagy nemzetközileg is elismert képviselőit, egykori és leendő munkatársakat, kollégákat hoztak olyan helyzetbe, hogy egymásra terhelő vagy felmentő bizonyítékokat szolgáltassanak ki, ami hátra lévő életüket alapvetően megpecsételte, és egymás ellenségévé vagy lekötelezettjévé tette őket. Nem beszélve arról, hogy az itt összegyűjtött bűnlajstromot hosszú időn keresztül megőrizték, és bármely alkalmas pillanatban elővehető volt, tehát kimondva-kimondatlanul is a fenyegetés eszközévé vált. A kommunista fordulat után a terrorizálás éveiben, de még az 1956 utáni elbocsátásoknál is az itt elhangzó vádakra, ítéletekre hivatkoztak.
A számonkérési procedúrák történetéhez természetesen hozzátartozik az is, hogy a 2. világháború utáni újrakezdésben sokan már nem vettek, nem vehettek részt. Möller Károly, Weltzl János, Molnár Farkas az ostrom alatt lelték halálukat. Forgó Pál, Barát Béla, Komor Marcell, Hofstätter Béla, Haász Gyula, Oblatt György, Quittner Ervin, Platschek Imre, Révész Zoltán, Porgesz József, Skutetzky Sándor, Vadász Pál, Földes Róbert munkatáborban végezte, Domány Ferenc öngyilkos lett. A háború után külföldre távozott Padányi Gulyás Jenő, ifj. Sorg Antal, már igazolt státusszal az Olgyay fivérek, Wanner János, Kaffka Péter. A hídmérnök-közlekedési államtitkár Álgyay Hubert Pál öngyilkos lett. (Nem teljes lista.)
Az IB-hoz bejelentett vádak indítéka nyilvánvalóan politikai vagy személyes bosszú volt, de sokszor a szakmai féltékenység, megbízók előtti lejáratás motívumát sem nehéz felfedezni. A megosztottság tehát korántsem a tiszta frontvonalak mentén húzódott meg, noha a kommunista befolyás alatt működő IB-ok a jobboldalnak egyértelmű fenyegető üzeneteket szántak. Mindez tehát a magyar építészeti közéletnek egy nehezen levetkőzhető szellemi örökségévé vált, és az építésztársadalom furcsa, soha ki nem mondott belső meghasonlásához, egymás ellen való kijátszhatóságához vezetett.
A tömérdek vádaskodás, rágalom és ízléstelenség, vagy éppen embermentő, jó szándékú megnyilatkozás mellett, amelyet ezeken a tárgyalásokon lejegyeztek és az utókornak megőriztek, nemcsak időtlen értékű emberi tanulsággal szolgálnak, hanem – kellő távolságtartással és elvonatkoztatással – komoly történeti értéket is hordoznak (oral history). A tanúvallomások segítségével sok esetben a háború alatti építészeti tervezőmunka mindennapjaiba lehet bepillantást nyerni, érdekes tervezési munkákról esik szó, alkalmazottak nevét emlegetik, belső vitákra, kiélezett helyzetek szereplőire tesznek utalást.
A műegyetemi IB-i vizsgálat során a vasbeton szerkezetek tervezésének két nemzetközi hírű professzorát, Csonka Pált és Mihailich Győzőt hurcolták meg a legsúlyosabban. Csonkát további népügyészségi eljárásra, Mihailich-ot állásvesztésre ítélték. Mihailich-ot többek között különböző kormányközeli mérnöki érdekcsoportokban vállalt vezetőségi szerepe miatt, szenvedélyes antibolsevista szónoklataira hivatkozva támadták. Csonkát, mint az Építészkar aktuális dékánját elsősorban a Műegyetem Németországba menekítése miatt vádolták. Az eljárás folyamán végül hivatalosan mindkettőjüket felmentették, Csonka 1946-47-ben újra dékán, Mihailich a Műegyetem rektora lett.
A szabadfoglalkozású építészek közül Medgyaszay István, Misley Sándor, Olgyay Viktor és Aladár, Rácz György, Rimanóczy Gyula, Schall József, Szendrői Jenő, Váradi Szabó Lajos, Várallyai Sándor, Zombori József, Martsekényi Imre, Antal Dezső, Becht József, ifj. Bretz Gyula, gr. Csáky Gyula, Fröschl Károly, Gábory Pál, Halászy Jenő, Hegedős Károly, Heindrich Ervin, Henni Ferenc, Hidasi Lajos, Iványi Gyula, Janáky István, Puskás Károly (nem teljes névsor) ügyében hoztak első körben elítélő határozatot, ami feddést, esetleg hosszabb-rövidebb időre eltiltást jelentett. Fellebbezés esetén egy következő tárgyaláson az ítéletet többnyire enyhíthették. (Mátrai-Gottwald Gyula és id. Sorg Antal peranyagával külön fejezetben foglalkozunk majd.)
A Közmunkatanács IB-i jegyzőkönyveiből Fischer József, Bessenyei Zénó (az FKT korábbi elnöke), Helle László, Irsy László igazolási jegyzőkönyvei a legérdekesebbek. A Közmunkatanács egészen sajátos politikai-szakmai köztes szerepének ismertetése terjedelmi okokból nem része ennek a tanulmánynak. Vezető tisztviselőinek igazolási procedúrája nyomán apró adalékokból összerakható tanulságos történetek, életpályák bontakoznak ki. (Fischer József szerepével külön fejezetben foglalkozunk majd.)
A mérnökök, építészek további sorsának politikai megítélése kardinális kérdés volt a hatalomra készülő kommunista politikai erők számára, hiszen a közelgő hidegháborús korszak gigantikus és nagy volumenű építési, műszaki beruházásokat indukált, amelyben a műszaki értelmiség együttműködésére feltétlenül számították. A forgatókönyv többé-kevésbé készen állt.
Noha a baloldali megítélés szerint a háború végén állítólag mérnökellenes hangulatot uralkodott Magyarországon, akik - Gerő Ernő szavával – „mint a munkások kizsákmányolói, nyúzói” szerepeltek, a Kommunista Párt 1945. márciusi értekezletén már megszületett az elhatározás: „Meg kell állapítani, kik a legkvalifikáltabb értelmiségiek. Ezeket keressük fel, és vonjuk be őket az építés munkájába, esetleg a párt munkájába is… Ha ezeket az embereket megszerezzük, eldőlt a csata.” A politikailag célszerű elhatározást számos, immár a nyilvánosság által is érzékelhető döntés és tett követett, ennek szerves része volt az IB-ok döntéshozatali mechanizmusának befolyásolása is.
„Az IB ítéletei nem jelentik azt, hogy a jobboldali szervezetekben szereplő mérnököknek a szájából ki akarjuk ütni a kenyeret, hogy kezükből ki akarjuk ütni a körzőt és lombikot. Ellenkezőleg. Azt kívánjuk, hogy fokozottan vegyék ki részüket az ország újjáépítési munkájából.” (Poros Tamás, a mérnök IB kommunista delegáltja, később AVH ezredes)3
„A tervező mérnökök eddigi nevelésük és beállítottságuk következtében hajlamosak igazi érdekeik fel nem ismerésére. Így harcunknak ez a része még nehéz.” (Mérnök dosszié. MKP, 1945. dec.)
A direktívának megfelelően a bosszúvágyó megnyilvánulások zajában megszorongatott, feddésben, eltiltásban részesült vezető építészeink az IB-i ítélethozatalt követően ilyesfajta útravalóval távozhattak: „A határozat úgy is szólhatott volna, hogy a mérnöki működéstől eltiltja. Enyhítő körülménynek vette azonban a Bizottság, hogy kiváló tehetségű mérnök, akire az új demokratikus Magyarország felépítésében szükség van.” (Olgyay Viktor és Aladár, Schall József), vagy: „kitűnő szakképzettség (sic!), tehetség, és egész egyénisége miatt - a terhelő adatok ellenére - a legenyhébb büntetésben részesül” (Janáky István) vagy: „figyelembe vettük mérnöki szempontból jelentős képességeit”(Rimanóczy Gyula)4. A Helle tanácsos (Fővárosi Közmunkatanács) ügyében hozott ítéletben pedig így fogalmazott az IB: „Baj, hogy elhallgatta, hogy a Nemzeti Szövetség tagja volt, de enyhítő körülmény, hogy a középosztály általában nem nézett a dolgok mélyére, nem látta, hogy fasiszta törekvések bújtak meg itt is ott is.”5
Mindeközben látványos és zajos propaganda-eseményként zajlottak a népbírósági eljárások, a háborús bűntettekkel vádolt vezetők hazahozatala, a halálos ítéletek, a kivégzések. Az ország újjáépítése lassanként beindult, de a politikai környezet átláthatatlansága és ellentmondásossága mellett a súlyos tőkehiány sem tette lehetővé, hogy az építészek egzisztenciálisan biztonságban érezhessék magukat. Az Igazoló Bizottságok többnyire megnyugtató ítéletei nagyban hozzájárultak ahhoz a folyamathoz, amelynek végeredményeképpen – a kommunista forgatókönyvnek megfelelően – a műszaki értelmiség, így az építészek is – viszonylag kevés kivételtől eltekintve - végül is megnyugvással fogadták a lehetőséget, hogy 1948-tól állami alkalmazottként jelentős megrendelésekhez, tervezői feladatokhoz jutottak, kiemelt állami elismerésben, kitüntetésekben részesültek.
Vámos Dominika DLA
1 Az MMTSzSz Igazoló Bizottág tagjai: elnök: Vadász Kálmán, tagjai (változó összeállításban): Poros Tamás (MKP), Román Ernő, Jánszky Béla, Philip Miklós (szakszervezet), Dr Szabó Imre, Honti László, Töltéssy Imre, Dr Fráter Sándor, Havas Márton, Irsai Ervin, Forgács István (nem teljes)
2 A jegyzőkönyveket a Budapest Fővárosi Levéltár (BFL) őrzi, de a benne található személyes bizalmas információk miatt csak kutatási engedéllyel olvashatók. BFL XVII. 1548.a
3 Műszaki Értelmiség, 1945. szept. (Petróczy Gábor gyűjt.)
4 MMTSzSz IB jegyzőkönyvek. BFL XVII. 1548.a
5 1945. május 14. FKT IB jegyzőkönyvek. BFL XII. 1709. 310/a
