Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (6.)

… végül a Sorg-ügy. A Sorg Antal nevet - ha egyáltalán valamennyire - a Fő utcai Anyaghivatal 1942-es bravúros építéstörténete hagyományozta át az utókorra. Az általa alapított építőipari cég és annak utóélete évtizedek óta mélyen elhallgatott, sűrített történelem. Vámos Dominika utolsó, befejező írása.

Az elhallgatást mintegy 15 évvel ezelőtt Magyar Zoltán, Karlsruhe-ban élő építész kezdte megtörni, amikor doktori kutatásának témájául ifj. Sorg Antal munkásságát választotta. Bár disszertációjában¹ végül csak egy függelék fejezet szól nemzetközi és levéltári felderítői munkájának eredményeiről, vállalkozása így is pótolhatatlanul értékes. Néhány hónapja pedig N. Kósa Judit tollából jelent meg egy írás a Sorg család életének társadalmi vonatkozásairól a Népszabadságban Sorg, a kétkezi mágnás címmel. Az alábbiakban olvasható rövid összefoglalás a fenti forrásokon túl a Petróczy Gábor-féle Szendrői interjúkra és a Hadtörténeti Levéltárban végzett kiegészítő kutatásaimra is támaszkodik.

A Sorg Építőipari Részvénytársaság 

Az 1869-es születésű, német származású Sorg Antal kőművesmester még a 19. század utolsó évtizedében indította el kisvállalkozását Kőbányán, és 1944-re Magyarország vezető építőipari cégbirodalmává nőtte ki magát, miután a húszas évektől két fia is beszállt a részvénytársaságba, és magas szintű politikai és gazdasági kapcsolatokat épített ki. Antal (1895-1978) építészmérnöki, Jenő általános mérnöki végzettséget szerzett. Idösb Sorg Antal az Építőmesterek Ipartestületének és Szövetségének is aktív vezetőségi tagjaként működött a két világháború között.

A mintegy fél évszázadon át prosperáló cég ezres nagyságrendű építkezést tudhat magáénak, hátra maradt terv- és iratgyűjteménye a Fővárosi Levéltárban hozzáférhető.²  A levéltári anyagok között aprócska kerítés vagy kamrai polctervek ugyanúgy megtalálhatók, mint sok száz családi ház, villa (többek között Árkay Bertalan, Fischer József, Quittner Ervin munkái), nagyobb bérházak és többtucat országos jelentőségű középület, templom, zsinagóga, iskola, valamint különböző nagyságrendű műhelyek, üzemcsarnokok, ipari központok, repülőterek tervdokumentációi. Csak néhány közismert példa a végtelen hosszú listáról: a kőbányai Dreher Sörgyár, a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda (Hajós Alfréd), az Elektromos Művek Markó utcai transzformátorháza (Györgyi – Román), a Péti Nitrogénművek gyárépületei, a Magyar Viscosa Gyár nagycsarnoka (Mátrai Gottwald), a Regnum Marianum (Kotsis Iván) és más templomok, a Károly fhg. laktanyából átalakított Honvédelmi Minisztérium (HM 11-es osztály), a Ferihegyi repülőtér katonai létesítményei és az odavezető gyorsforgalmi út, a Mátyásföldi repülőtér, a Széchenyi fürdő bővítése, a győri városi strand, a budai Helyőrségi kórház (HM 11. osztály, Tabéry Iván), a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, a csepeli szabadkikötő, stb. És természetesen a Magyar Királyi Ipari Anyaggazdálkodási Hivatal a Fő utcában (Janáky – Szendrői). Sorgék vállalata nemcsak építkezések tervezésével-kivitelezésével foglalkozott, hanem építőipari termékeket is előállított, e téren jelentős újításokkal dicsekedhetett. Gyártottak könnyített téglát és különleges ajtót-ablakot, de igazán az újszerű – gyorsított és anyagtakarékos - betonozási eljárásokkal tettek szert komoly piaci előnyre, és jutottak jelentős megbízásokhoz. Ehhez a legfontosabb inspirációt az USA-ban és Argentínában töltött „inasévek” adták a Sorg fiúknak az első világháború után, amikor Antal a német Dyckerhoff & Widmann építőipari cég argentínai kirendeltségének dolgozott (ennek a cégnek a nevéhez fűződik többek között a Zeiss-Dywidag-féle vasbeton technológiai szabadalom, amelyet a modern héjszerkezetek építéséhez alkalmaztak világszerte, így Magyarországon is).

A győri programtól számított hadiipari boom a Sorg cég számára igazi nagy térhódítási lehetőséget adott, hiszen a nagy állami építési feladatok szinte az ölébe hullottak. Sorgék kétségtelenül jól szervezett, jól felszerelt, innovatív vállalkozást működtettek, de sikerüknek nagy lökést adott a kor politikai döntéshozóival ápolt intenzív kapcsolatrendszerük (szinte a teljes politikai palettán, beleértve a szélsőségeket is), amelyben kiemelkedő helyet foglalt el maga a Horthy család. Az „öregek” kártyapartnerek voltak, fiaik pedig együtt lovaspólóztak a Honvéd Sportegyesületben.³ Horthy István, a kormányzó fia, maga is okleveles mérnök volt, az egyik legnagyobb hadiüzem, a MÁVAG vezérigazgatójaként, majd a MÁV vezetőjeként és államtitkárként, 1942-től kormányzó-helyettesként a hadigazdaság irányításának kulcsszereplőjének számított. Ifjabb Sorg Antal innovatív szemlélete és kezdeményező aktivitása folytán állami felhatalmazottként az építőipari nyersanyagok beszerzése, gyártása és elosztása felett is diszponálhatott. A nyersanyagbeszerzés zavartalansága az építőipari, hadiipari, gépipari termelés elemi feltétele volt, amely a hadászati eszközök és mindenféle ipari termék előállítása, utánpótlása folytán a háború kimenetelét döntően befolyásolta. A trianoni Magyarország különösképpen kiszolgáltatott helyzetbe került ebből a szempontból, mindössze bauxitból volt elegendő forrása, sőt exportálható mennyiségű feleslege, ezért is volt létkérdés az ipar számára, hogy a visszacsatolt területek, például „kincses Erdély” bányái, hatalmas erdőségei ismét rendelkezésre álljanak. Ifjabb Sorg, aki még könyvet is írt erről a témáról,⁴ részletesen foglalkozott az új nyersanyagforrásokkal, műanyagok (buna-műgumi, plexi, bakelit, epoxi, viszkóz, nylon, celluloid, bitumen, stb.) előállításával, meglévő forrásaink hatékonyabb kihasználásával (szén, bauxit, kvarc, nád, stb.) és különféle anyag- és energiatakarékos technikák (üreges tégla, vasbeton, műgyanta padló, padlófűtés) újszerű alkalmazási lehetőségeivel. Beszámolt a bakelit és textil kombinációjából kifejlesztett bútorlapok, építőipari termékek előállításáról, a műgumi-gyártás, sőt a kaucsuk (gumipitypang!) termesztésének kísérleteiről is.⁵ Az olasz és német nemzetgazdasági függetlenségi törekvéseket tekintette a nyersanyag-kitermelésben, a vegyipari innovációban és különféle takarékossági intézkedésekben iránymutatónak, ami természetesen elválaszthatatlan volt az országok területfoglalási stratégiáitól. „Adja az Isten, hogy országunk mentesülve legyen a háború borzalmaitól, és az építőanyag-hiány nagyobb mérve csak azért állhasson be, mert egy megnagyobbodott ország megnagyobbodott szükségletének kielégítését kell szolgálnia.”⁶ 

Nem véletlen tehát, hogy a Sorg cég felvásárolta a Pécsi Kokszművek Rt.-t, és más bányák vezetésében is érdekeltséget szerzett, szénbányászati kutatásokba fogott, sőt 1942-ben létrehozta a Budavidéki Vasgyár Rt.-t, ahol a timföldgyártás melléktermékéből, a magas vasoxid tartalmú vörös iszapból új, kísérleti eljárással vasérc előállítását tervezték, ami azonban sosem valósulhatott meg. Nagytétényi gyáruk a háborúban elpusztult, Svájcban bejegyzett szabadalmi engedélyük pedig érvényét vesztette. Kísérleteik, újítási területeik fő motorja, a nyersanyagbeszerzés, -előállítás és -takarékosság mellett a logisztika volt, a munkaerő alkalmazása terén is. A magas fokú építőipari gépesítés, a nagy fesztávú csarnokok, hangárok fedésére alkalmas, anyagtakarékos és gyorsan szerelhető konstrukciók, héjlefedések, vasbeton előfeszített gerendák, valamint a típustervek, típusszerkezetek kifejlesztése stratégiailag nagyon lényeges szerepet játszott a harctéri sikerek szempontjából, ezért ennek tanulságai és gyümölcsei mintegy megjelölték a háború utáni építéstechnológiai fejlődés irányát.

A Magyar Királyi Ipari Anyaghivatal, a korszak egyik legendás és reprezentatív állami beruházása több szempontból is a Sorg cég nevéhez köthető. Az intézmény elsődleges feladata volt a hadigazdaság körülményei között stabilizálni és kontrollálni az ipari nyersanyagok beszerzését és felhasználását. Sikerének és nélkülözhetetlenségének legjobb bizonyítéka, hogy bár a háború végén, más „kompromittált” hivatalokhoz hasonlóan megszüntették, 1946-ban, a stabil forint bevezetésének előzményeként, az államosításokkal összefüggésben Országos Anyag- és Árhivatal néven újraindították, és különböző átszervezésekkel egészen 1990-ig működött.⁷ 

A Hivatal központi székházának felépítését Varga József iparügyi miniszter 1941-es rendelete nyomán határozták el, és a dolog rendkívüli sürgőssége miatt néhány hónap leforgása alatt, 1941 októberétől 1942 júliusáig kellett elkészülnie. Az építkezés a szokásos pályáztatási és engedélyezési eljárásoktól az időkényszer nyomására „eltekintettek”, ennek megfelelően a tervezési és kivitelezési feladatokat bizalmi alapon osztották ki. A Sorg cég megbízása ebből a szempontból kézenfekvő megoldás volt, hiszen a hadiipari beruházások jelentős hányada amúgy is az ő kezükben volt, és bejáratott kapcsolatokkal rendelkezett mind a honvédelmi, mind az iparügyi tárcánál. Janáky István és Szendrői Jenő pedig röviddel korábban a hasonló nagyságrendű és konfigurációjú Állami Munkaközvetítő Hivatal Tisza Kálmán téri székházára kiírt tervpályázat első-második helyezését szerezték meg, így sem építészeti hozzáértésükhöz, sem együttműködési készségükhöz nem férhetett készség. Szendrői már korábban is, rendszeresen kapott megbízásokat a Sorg cégtől, és Janákyval mindketten prominens tagjai voltak a Nemzeti Szövetségnek (MMÉNSz). A feszített tempójú tervezés-építés valóságos szenzációnak számított, a szakfolyóiratokban publikálták a bravúros műszaki teljesítményt.⁸ 

Mindössze két-három (!) hét alatt, októberre készültek el a mintegy 10 ezer négyzetméteres épület vázlattervei és költségvetése, csak ezután került sor a Fő utcai telek megvásárlására. A Sorg cég novemberben kezdett hozzá a vázlattervek alapján az alapozási munkákhoz. Az épület további részlettervei, egyedi statikai számításai, vasalási tervei, anyagkalkulációi folyamatosan születtek meg, úgy, hogy közben a kivételes hideg télben folyt a vasbeton gerendák, pillérek, födémek betonozása. A vasaláshoz Sorgék újításaként – anyagmegtakarítás céljából - „csavart” betonvasat használtak. (A csavarás miatt a vas magasabb húzófeszültséget bír el). Az építési engedélyt is – a különböző hatóságok egyedi kedvezményével – később szerezték meg. A fagyos időjárásban egy favázas, nádpallókkal szigetelt burkolatot emeltek az építkezés fölé, a felhasználandó kavicsot pedig hőszigetelt barakkban tárolták, gőzzel forrósították. A végső összegzéskor nem várt logisztikai nyereségként lehetett elkönyvelni, hogy a téli időszakban folyó építkezés épp az építőipar holtidejére esett, így tulajdonképpen elveszett munkaórákat is sikerült így hasznosítani. Néhány év múlva a Dózsa György úti MÉMOSz székház ugyanezzel a téliesített technológiával készült, amit akkor a „demokratikus” építőipar sikertörténeteként propagáltak.

Sorg sorsok

A Sorg család tagjai kétségtelenül a korszak legvékonyabb felső rétegéhez tartozónak vallhatták magukat, amely sajátos életformát is jelentett. Bár az idős Sorg szerény és visszafogott ember hírében állt, fiai gátlástalan eszközöket is bevetettek gazdasági potenciáljuk megerősítése érdekében, és hírhedten nagyvilági életet éltek, ugyanakkor mindannyian legendás jótevők és adakozók voltak.

A háború vége felé azonban alaposan megrendült biztos alapokon álló egzisztenciájuk. 1943-ban a legifjabb Sorg Antal motorbaleset áldozata lett, míg Antal és Jenő 1944 őszén családostul külföldre - Svájc és Németország után Argentínába - menekült, jelentős pénzösszeg és ingóságok birtokában. A „háborús bűnösökre” szakosodott amerikai titkosszolgálat (OSS) egy ideig még hajtóvadászatot is folytatott ellenük. Az immár 77 éves özvegy Sorg Antal, aki a szélsőséges politikai kapcsolatoktól inkább távol tartotta magát, és valamennyire még bízott a jövőben, az itthon maradást választotta. A Közmunkatanácstól Fischer József révén hamarosan tetőjavítási munkákhoz jutott, és a Honvédelmi Minisztérium új épületén is folyt tovább az építkezés, mindaddig, amíg végül is pálcát tört fölötte a hatalom, és „építőanyag-rejtegetés” címén a politikai rendőrség letartóztatta, és a Szabad Nép hasábjain beindította ellene a lejárató kampány: „Sorg úr fasiszta volt, ki nem tudta ezt róla? Az építkezési ipar nagyvezérének két fia Németországban üdül, mint volt SS-önkéntes, és a jó atyát az igazoló bizottság nem igazolta. De számítanak-e ilyen csekélységek a demokráciában? Sorg úr fellebbezett és addig is, amíg ügyét elintézték, engedélyt kapott a további munkára … finom állami megrendeléseket …Csoda-e ha eldugott néhány vagon szöget, elfalazott néhány tonna épületfát és üveget… És ha a demokrácia szíve egyes bírák és ügyészek képében meg nem esik rajta, hamarosan akasztófára kerül. Mintha a halálbüntetésről szóló törvény egyenesen az ő esetére szabták volna!” (Szabad Nép, 1946. január 9.)

Az Igazoló Bizottság előtt az öreget a pro és kontra tanúvallomások hol mintegy 100 zsidó munkás megmentőjének festették le, hol a zsidó munkaszolgálatosokkal való kegyetlen bánásmód miatt vádolták. A fennmaradt jegyzőkönyvekben olvasható történetek amúgy a háború utolsó szakaszában folyó építkezésekre vonatkozóan egyedülálló kordokumentumok. Így például a Ferihegyi repülőtéren feszített tempóban, kegyetlen körülmények között (nem volt óvóhely) végzett munkákról, ami a bombázások idején folyt német katonai irányítással, román és magyar munkaszolgálatosok bevonásával. A belvárosi új Honvédelmi Minisztérium, a Károly főherceg laktanya építkezésén is dolgoztak még 1944 decemberében is. Mindkét építkezéshez a HM 11-es osztály szállította a terveket.

A népbírósági eljárás során – a vállalkozások tervezett államosításának előkészítéseképpen - már koncepciózusan folyt a tanúk kihallgatása. Egy volt munkaszolgálatos ügyvéd-tanú az IB előtt így vallott 1945. június 25-én, mintegy előre vetítve Sorg Antal és cégének sorsát: „Ez a cég az utóbbi 10-12 évben minden nagyobb állami építkezést megkapott. Hogy ennek a cégtulajdonos Sorg családnak sváb származása volt-e vagy csupán kitűnő összeköttetéseik, azt én eldönteni nem tudom. Minden esetre rendkívül csodálkozom azon, hogy ez a cég, amely az elmúlt reakciós korszak egyik legtipikusabb és egyben legsötétebb megnyilvánulása volt, még ma is működhet.”

Idősebb Sorg Antalt a népbírósági ítélet nyomán iparengedélyétől megfosztották, a vállalatát felszámolták, céges és magánvagyonát elkobozták⁹, 1946-ban letartóztatták. A börtönben halt meg 1948-ban¹⁰, a hivatalos jegyzőkönyv szerint „végelgyengülésben”.

A történet szomorú emberi oldala, és a korra jellemző megfélemlítettség bizonyítéka, hogy az IB jegyzőkönyvekben nem találunk egyetlen ismert építészt sem, egykori munkatársat, aki pártfogó tanúvallomásával talán enyhítette volna az idősb Sorg Antalra kirótt ítéletet.

Az emigrációt választó Sorg fiúk háború utáni élettörténete ennél jóval pozitívabban alakult, de hasonlóképpen tanulságos és elgondolkodtató. Argentínába érkezvén, miután ifjabb Sorg Antal 1947-ben betonvas-csavarási szabadalmát bejegyeztette, a fivérek megalapították az Acero SIMA nevű gyárat, amely 1949-től hivatalos együttműködésbe kezdett a német Dywidag céggel, Antal korábbi munkaadójával. A cég hamarosan a környező országokban is vezető pozícióra tett szert a betonvas-gyártás és minőségjavítás területén, és mint fejlesztő központ, Noticiero SIMA címmel saját szaklapot is megjelentetett. A Dywidag cég licence alapján 1959-ben a héjszerkezetekhez szükséges vashálók gyártásába és jelentős újításokba kezdett a Sorg-gyár, és a két cég közösen pályázott különleges mérnöki kihívást jelentő projektekre. Sorg Saõ Paolóban működő leányvállalata állította elő az új fővárosban, Brazíliában a kommunista Oscar Niemeyer tervei alapján épült ikonikus épületekhez szükséges betonvas mintegy 80 százalékát.

A várost szimbolizáló „Korszerű építés szimbóluma” címet viselő 8 méter magas emlékmű két „pionírja”, amely Lucio Costát és Oscar Niemeyert formázza, kezében egy-egy betonvasat szorít, amelyet a legenda szerint Sorgék magyar munkavezetője tűzött a figurák kezébe. „A hatvanas években Sorg Antalé volt Dél-Amerika legnagyobb magyar vállalkozása, tekintélyét pedig alkalmazottai és munkásai iránt gyakorolt szociális gondoskodása is növelte.”(Magyar Zoltán)

Sorg Antal alapította meg a ma is működő Argentínai Katolikus Magyarok Szövetségét, amelynek Buenos Aires-i székházát, a Mindszentynum-ot jelentős részben az ő adományából építették föl 1978-ban. Ezen kívül bőkezűen támogatott számos más magyar és nem magyar szervezetet, diákokat és öregeket, cserkészeket és művészeket. Élete utolsó éveiben is tele volt tervekkel, egy új tengeri kikötő építését és egy Amasonas vidéki táj benépesítését fontolgatta.

Vámos Dominika

1:  Dr. Magyar Zoltán: Emigráns magyar építészekről és szerkesztőmérnökökről a XX. század eszmeáramlataiban. PhD értekezés, BME Építészmérnöki Kar, 2000 (konzulens: Vámossy Ferenc)

2:  http://bfl.archivportal.hu/index.php?action=registrum&registrum_action=show_fond&fond_id=5986 

3: Szendrői Jenő közlése (Petróczy interjú, 1990) 

4: Ifj. Sorg Antal: Nyersanyaggazdálkodás az építőiparban. Rózsavölgyi és tsa, 1940.

5: Honi Ipar, 1942/8. sz.

6:  Ifj. Sorg i.m.

7: Ennek a folytonossági szálnak a kulcsfigurája az a Csikós Nagy Béla nevű közgazdász volt, aki pályafutását még Reményi-Schneller Lajos, háborús bűnösként kivégzett pénzügyminiszter munkatársaként kezdte, majd a háború után az internálótáborból kimentve egyenesen Vas Zoltán kommunista gazdasági vezető szolgálatába szegődött. Az ő nevéhez fűződik az új forint bevezetése, és az államosítások gazdasági előkészítése.

8: Honi Ipar, 1942/14.sz.,6.o. vagy Építészet, 1942-es kötet, 114-118.o.

9: Leányfalusi családi villájukat az orosz csapatok vették birtokba, majd Tildy Zoltán rezidenciája lett, a rendszerváltásig pártvezetők exkluzív üdülője.

10: illetve súlyos állapota miatt hazaengedték meghalni. (Sorg Jenő feleségétől származó információ – M.Z. disszertációjában)