Programok

Élhető Örökség – A népi építészetet bemutató kiállítás nyílik

2022.12.14. 10:19

A Teleki László Alapítvány és a Magyar Építőművészek Szövetsége szeretettel meghívja Önt az "Élhető Örökség" című kiállításra, amely képekben mutatja be a Népi Építészeti Programot és annak eddigi eredményeit. A megnyitóra december 16-án, 17 órakor a MÉSZ Székház, Kós termében kerül sor.

A program a Magyarország területén álló védett népi építészeti emlékek veszélyelhárítását, állagmegóvását, valamint részleges vagy teljes helyreállítását, azaz szakmai előkészítő dokumentációk és kutatások elkészítését, továbbá az épületek felújítását támogatja. Céljai közé tartozik a hagyományos, népi mesterségek és anyaghasználat, a hagyományos építő technikák újjáélesztése.

A kiállítás fotói néhol egy-egy jellemző motívumot emelnek ki, máshol madártávlatból vizsgálják a népi építészet és a műemléki értékű vidéki épített örökség helyreállítás utáni állapotát. A fotókon bemutatott téma értelmezését a hozzátartozó kísérőszövegek segítik.

A kiállítás célja, hogy a szélesebb közönség számára átfogó információval szolgáljon a Népi Építészeti Program egészéről.

A kiállítást megnyitja: Lánszki Regő Balázs, Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti Államtitkár
Köszöntőt mond: Dr. Diószegi László, Teleki László Alapítvány igazgatója
A kiállítást bemutatja: Dr. Istvánfi Gyula, Professor emeritus

További információ a Teleki László Alapítvány népi építészeti programjairól itt található.

Az esemény Facebook eseménye innen érhető el.

Megnyitó: 2022. 12. 16. 17:00

MÉSZ Székház, Kós terem (1088 Budapest, Ötpacsirta utca 2.)

Forrás: Sajtóanyag