Emberek/Portré

Elhunyt Cs. Juhász Sára építész

2020.03.19. 08:06

2020. március 15-én, 93 éves korában elhunyt Csaba Lászlóné Juhász Sára Ybl-díjas építész, a magyar ipari építészeti úttörője, a Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja. Cs. Juhász Sára a harmadik építésznőként kapta meg a legmagasabb hazai szakmai elismerést, az Ybl-díjat 1966-ban „az Esztergomi Szerszámgépgyár és egyéb ipari épületek építészeti megoldásaiért". 

Juhász Sára 1926. április 12-én született Budapesten, a trianoni döntést követően a fővárosba költözött felvidéki szülők gyermekeként. 1944-ben érettségizett a Gizella Királyné Leánygimnáziumban. Családjában nem volt építész, benne sem merült ez a pálya egészen egy sorsfordító beszélgetésig. „…elmentünk a barátnőimmel a pályaválasztási tanácsadóba" – idézte fel egy 1996-os interjúban. „Délelőtt volt nem tudom, hány teszt, mondták, hogy egy hét múlva jöjjünk vissza, addig kijavítják, s volt ott egy tanár, aki beszélgetett velünk és ennek alapján adta meg a javaslatát. Másik két barátnőmmel voltunk, azoknak mondta először ezt is, azt is, amazt is; nekem azt mondta, hogy maga először is, másodszor is, harmadszor is: legyen építészmérnök."1

Azon az őszön jelentkezett a Műegyetemre – de nem csak őt, egyetlen női jelentkezőt sem vettek fel. Ekkor beiratkozott matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, majd egy évvel később átjelentkezett a Műegyetemre, ekkor már felvették. Közeli egyetemi barátai közül említést érdemel Koráb Boldizsár, aki emigrációját követően Balthazar Korab néven vált világhírű épületfotográfussá. Többek között Weichinger Károly, Arvé Károly, Kiss Tibor és Csonka Pál tanította, de valódi mesterének dr. Kotsis Ivánt tartotta. Évfolyamelsőként végzett 1949-ben. A diplomamunkájaként készült kollektív ház terve a közösségi élet modern építészeti ideájának megtestesülése.

A két évvel idősebb Csaba Lászlóval az egyetemi évek alatt ismerkedtek össze. 1950. június 17-én, a Pongrác úti templomban kötöttek házasságot. Két gyermekük született: Eszter és László.

1949 márciusában, még diplomázás előtt kezdett a MATI-ban dolgozni, majd a MEZŐTERV-be került, majd a nem sokkal korábban létrehozott IPARTERV munkatársa lett egészen nyugdíjba vonulásáig. Itt eleinte Rácz Györggyel dolgozott együtt. Első közös munkájuk az 1952-ben elkészült martonvásári lakáskomplexum az MTA kutatóintézetében dolgozó tudósok számára, de közösen tervezték az OTP 1960-ra felépült Apáczai Csere János utcai társasházát is Budapesten, amely az 1956 után visszatérő modernizmus egyik kitüntetett helyszínen álló, emblematikus épülete.

1951-ben a Magyar Építőművészek Szövetségének alapítója tagja, és ettől az évtől tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének is.

Az évtized első felében, a magyar építészeti szocialista realista korszakában visszafogott, a környezetet és a hazai építészeti hagyományokat figyelembe véve, igényes ipari épületeket tervezett (Phylaxia Állami Oltóanyaggyár, Budapest, 1952; Uzsoki úti gyógyszerközpont, Budapest, 1958). Ebben az időszakban végezte el a Mesteriskolát is, az első évfolyam tagjaként; 1954-es mesterterve klasszicista stílusú, kis mérete ellenére is monumentális hatású ravatalozó. 

Az 1959-ben felépült, a közelmúltban sajnos elbontott étkezőépület az Egyesült Izzó fonyódi üdülőjében már visszatérés az érett modernizmushoz, látványos tetőszerkezetével, nagyvonalú üvegfalaival. A herendi porcelángyár számára tervezett, 50 lakásos lakótelep a lehetőségeket és a lakók igényeit messzemenően figyelembe vevő, realista, emberléptékű modernizmus példája. 

Az 1960-as években számos feladat foglalkoztatta: tervezett lakóházat a Maros utcában, ipari épületeket a 13. kerületben, sőt, műemléki rekonstrukció, a Herendi Porcelángyár múzeumának kialakítása is szerepelt a munkái közt. Az Ybl-díj III. fokozatát végül 1966-ban „az Esztergomi Szerszámgépgyár és egyéb ipari épületek építészeti megoldásaiért" érdemelte ki. Az érett modernizmus egyértelmű stílusjegyeit tükröző, igényesen formált, jól szervezett épületegyüttes hazai ipari építészetünk kevéssé ismert csúcsteljesítményei közé tartozik.

Az esztergomi gyár sikere az IPARTERV vezető tervezői között pozicionálta Cs. Juhász Sárát. A hatvanas-hetvenes években emelt munkáiban a késő modernizmus szikár esztétikája az ipari épületeken edzett logikus, racionális gondolkodással, jól szervezett funkciókkal és tömegekkel találkozik. Ennek kiemelkedő példái a váci FORTE gyár 500 fős étkezője és konyhája, majd az ÉPFU számára tervezett 300 fős irodaháza Óbudán. A negyedik ötéves tervben, a Duna-kanyar iparosításának részeként tervezett nyergesújfalui Eternitgyár bővítéséért „irányító tervezőként" az Építőipar Kiváló Dolgozója kitüntetést vehetett át. Ezt követte a KŐSZIG tapolcai bazaltgyapotgyár II. és III. ütemének tervezése, az EIVIRT Wolframgyártó csarnokának tervezése, valamint a FŐFOTÓ laborháza. Iparterves pályája lezáró szakaszában bekapcsolódott a nagymarosi vízlépcső magasépítési létesítményeinek tervezésébe is. 1982-ben vonult nyugdíjba, de ezt követően havi 70 órában még visszajárt dolgozni a céghez.

A nyugdíjas évek egyben a magántervezői gyakorlat felerősödését is jelentették. Férjével közösen már az 1950-es, majd az 1970-es években több nyaralót, hétvégi házat terveztek, elsősorban a Balaton környékén, nem egyet a hazai sajtó is publikált. Ez a tevékenység az 1980-as években felélénkült. Fontos közös munkájuk a balatonakarattyai Cenákulum kápolna (1991-1992), illetve a csepeli Szent József Otthon és kápolna (1991-1992). 

Csaba László 1995-ös halálát követően Cs. Juhász Sára nagy energiákat fektetett a hazai szakmára díjazott ipari épületeivel, úttörő szakrális munkáival és a MÉSZ főtitkáraként töltött 12 évével is nagy hatást gyakorló építész emlékének megőrzésére. Kiállításokat, előadásokat szervezett, és kezdeményezte egy monográfia megjelentetését is. Eközben saját tervezői tevékenysége sem szorult a háttérbe: Jánoshalmán, Vásárosmiskén, Bagodon plébánia-rekonstrukciókat, Budapesten több családi házat tervezett. Utolsó önálló műve, a jánoshalmai egyházi iskola tornacsarnoka és sportpályája, 1998-ban készült el.

Kilencvenedik születésnapja alkalmából, 2016. április 16-án családja a FUGA Budapesti Építészeti Központban rendezett ünnepséget számára; ezen Winkler Barnabás köszöntötte, munkásságát pedig „Először, másodszor, harmadszor is építész" című előadásával lánya, Csaba Eszter mutatta be. Részt vett az Ybl Emlékév rendezvényein is. Rubindiplomáját 2019. májusában vette át a Műegyetemen. 

2020. március 15-én, hosszú és termékeny élete végén Cs. Juhász Sára belealudt az Örökkévalóságba. Nem volt beteg, nem voltak fájdalmai, csak majdnem 94 évet élt. Csendben, megnyugodva távozott.

 

Kovács Dániel
A cikk a Csaba család tulajdonában őrzött hagyaték alapján készült. A szerző 2018-2021 között az MMA Alkotói ösztöndíjával végzi Csaba László és Cs. Juhász Sára életművének monografikus feldolgozását. A folyamat részeként készül Cs. Juhász Sára munkásságának jegyzéke, amely jelenleg 117 önállóan vagy társtervezőként jegyzett alkotást tartalmaz.

Jegyzetek
1. A család tulajdonában őrzött, gépelt interjú részlete. Az interjú készítője jelenleg nem ismert.
2. A ma is meglevő diplomamunka egy lapja látható volt a Fugában 2019. július 19. – augusztus 26. között megrendezett, „Az építészeti tervrajz is műalkotás!" című kiállításon.