75 éves korában váratlanul elhunyt Palánkai Tibor Ybl-díjas építész. A szomorú hírt a család tudatta július 17-én hétfőn a Palánkai Építész Stúdió közösségi oldalán.
Palánkai Tibor Szegeden született 1948. február 9-én. A Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségizett testnevelés-latin tagozaton. Építészeti tanulmányait 1966-71 között a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte, diplomamunkáját Török Ferenc építésztanár szakmai vezetésével készítette. 1971-1977 között a Csongrád Megyei Tanács Tervező Vállalat, 1977-1991 között a Délmagyarországi Tervező Vállalat építész tervezője, vezető tervezője volt. 1992-ben Palánkai Építész Stúdió néven önálló építészirodát alapított.
„Friss, kísérletező kedvet tükröző, részletekre is figyelő építészeti munkásságáért" 2000-ben kiérdemelte Magyarország legmagasabb szakmai elismerését, az Ybl-díjat. Számos köztestületben való részvétele mellett évekig volt Csongrád megye főépítésze, a Magyar Építész Kamara, valamint a Csongrád Megyei Építész Kamara vezetőségi, illetve bizottsági tagja. Megvalósult munkáit, építészeti hitvallását több kiadvány, interjú örökíti meg. 2018-ban az Építészfórumon is megjelent az alkotóval egy beszélgetés, ebben szerepel a következő gondolat:
„A mai napig vallom, hogy egy új épületnek úgy kell illeszkednie a környezetébe, - akár a tájba is - hogy ahhoz valamit még hozzá tegyen. Az a jó épület, amire azt mondják: hiányzott onnan, ahova fölépült. A másik gondolatom, hogy az építészeti produktumnak, mint művészi alkotásnak nagyon fontos eleme a poézis, mint nyitottság. Umberto Eco azt mondja: az építésznek úgy kell egy épület alapvető rendszerét kialakítania, hogy ha abba belerakja a művészi poézist, a tulajdonos számára még maradjon egy szabad interpretációs lehetőség. Ha a tervező jól dolgozik, akkor az épület használójának az lesz az érzése, mintha ő alkothatná még tovább a tereket, mintha az egészhez még maga is hozzá tehetne."