Élményfürdő a Gellérthegyen

Rácz Róbert dínyertes diplomaterve

1       Az épület története, előzmények 

1.1    Előzmények, alapadatok
1.1.1 A medencék kialakítása

A víztároló 1902 áprilisában épült, 1903 óta üzemel. A műtárgy kb. 68,0x 62,0 m alapterületű, négyszögalaprajzú, kétrekeszes megoldású. A Gellérthegy oldalában épült, félig földbe süllyesztett elrendezéssel, csömöszölt betonból.

A fenéklemez vastagsága 65cm, támfalszerűen kialakított oldalfalinak vastagsága pedig 3,60 – 0,6 m értékek között változik. A lefedést kb. 4,30 m tengelytávolságú, 5,0 m-es kiosztású oszlopsorokra támaszkodó betonboltozattal oldották meg, melyre mintegy 1,0 m magas földtakarást helyeztek a hőszigetelés biztosítása érdekében. Belmagassága a boltvállig 4,0 m, a boltozat záradékáig pedig 5,0 m. Az üzemi vízoszlopmagasság 5,0 m.

---

---

 

A fellelhető tervek szerint a medence alatt eredetileg szivárgó nem épült. A későbbi évek folyamán állítólag a medence három oldalánál utólag építettek szivárgót, de ez ha megépült is a fenéklemez síkja fölött helyezkedik el (erről tervek tanúskodnak), így a fenéklemez alatti talaj víztelenítésére hatástalan.

1.1.2    A medence károsodásai, a korábbi vizsgálatok

A fellelhető iratok tanúsága szerint már a medence építése során jelentkeztek repedések. Fokozatos romlása 1942-ben érte el azt a fokot, amikor szükségessé vált a medence használhatóságát megvizsgálni. Az időszakosan végzett javítási munkálatoknál mindig azt tartották szem előtt, hogy a folyamatosan keletkezett és a javítás után kiújult repedéseket betömjék és megakadályozzák a víznek a repedéseken való nagyobb mérvű átszivárgását és az altalaj átázását.

Így a használhatóságot sikerült is a háborús eseményekig fenntartani, amikor a medence több bombatalálatot kapott, és teljesen hasznavehetetlenné vált. Több helyen beszakadt a boltozat, a medencében jelentős repedések keletkeztek, sőt a déli medencekamra keleti oldalával párhuzamos második és negyedik oszlopsorában végigmenő repedés mentén lejtőirányú előrebillenés állott elő. Az északi kamra északnyugati sarokrészétől keleti irányban és északi oldalfal mentén a már korábban bekövetkezett aláüregelődés folytán hat alátámasztó pillérrel együtt az oldalfal és a boltozat 3-11 cm-rel lesüllyedt, a pillérek és oldalfaltest több helyen vízszintes és ferde irányban leszakadt.

Az 1942, majd 1945, 1946 és 1947-ben lefolytatott vizsgálatok eredményeként megállapították, hogy a medencét gazdaságosan, és üzemi szempontból megfelelő biztonságot nyújtó tartós használatra alkalmas állapot eléréséig javítani már nem lehet.

Mindezek ellenére a medencét a lehetőségekhez képest kijavították, az oldalfalait vasbeton gerendákkal megerősítették, a repedéseket több ízben különböző módon javították, és az aláüregelődés megszüntetésére injektálást végeztek.

A medence azonban ezek után is tovább süllyedt, a repedések a javítások helyén újból megnyíltak, sőt újabb repedések keletkeztek.

Ezután 1959-ben a FŐMTERV bevonásával újabb vizsgálatot végeztek. Ekkor megállapították, hogy a medence állékonysága – tekintettel a medence fenéklemezén, födémboltozatok záradékánál és boltvállainál mutatkozó repedésekre – statikai számításokkal nem igazolható.

A javítási munkák eredménytelenségét a következő években tapasztalt további romlások bizonyították.

 A Fővárosi Vízművek 1966-ben a Mélyéptervet bízta meg a meghibásodások okainak vizsgálatával és a felújításra vonatkozó javaslatok elkészítésével. Ennek keretében részletes repedésfelmérés és talajmechanikai szakvélemény készült.

A szakvéleményben rögzítésre került többek között, hogy a repedések általában É-D-i irányúak, azaz az esésvonalra merőlegesek és főleg a medence K-i völgy felőli falában jelentkeztek. Az eredetileg vízszintesre épített fenéklemez K-i felében dm körüli süllyedés, az ÉNy-i sarkában pedig cm rendű emelkedést mértek.

A Mélyépterv fenti talajmechanikai szakvéleménye az alábbiakat állapítja meg:

• a medence alatt és környékén feltárt talajok kedvező állapotúak
• a feltárás során sem pufferréteget, sem üreget nem találtak
• a feltárt sárga agyag erősen duzzadó tulajdonságú, a max. duzzadási nyomás értéke 2,0 kp/cm² körüli
• szivárgó rétegvizek bármely mélységben előfordulhatnak
• a medence terhelésével összefüggő talajtöréssel szembeni biztonság n=3,0, így talajtörés a meghibásodás oka nem lehet
• a medence K-i oldalán a geológiai előterhelés és a medence terhelése közötti különbség többlet terhelést ad az altalajra, ami 9-14 cm süllyedést, illetve a Ny-i oldalhoz képest süllyedéskülönbséget eredményezett
• a süllyedések már lejátszódtak, további süllyedéseket csak talajfelpuhulás eredményezhet
• a medence fenékszintje és a Gyopár u. szintje közötti 15,0 m-es magasságkülönbség, az áramló rétegvíznyomás lassú és kismértékű lejtőirányú mozgást eredményez
• az újabb mozgások (repedések) oka a medence fenéklemeze alatti agyagtalajok duzzadó tulajdonsága. A duzzadásból származó erők egyenetlenül pulzálva jelentkeznek és egyenlőtlen pulzáló mozgásokat okoznak. Ezek az erők olyan mértékűek lehetnek, hogy nemcsak a már kialakult és helyreállított repedéseket mozgatják meg, hanem új repedéseket is eredményezhetnek.
• A repedések további alakulásában ma már egyéb statikai és szilárdságtani szempontok is közrejátszanak. 

A fúrásokból vett talajvízminták SO4 iontartalma 10,9-3460 mg/l, pH értéke pedig 5,0 -7,0 között változik tehát betonra nézve erősen agresszív.

A felújítási program keretében a Mélyépterv azt javasolta, hogy a legcélszerűbb megoldás az, ha a meglévő medence födémet, esetleg a fenéklemezét is elbontják az oldalfalak és a kezelőkamrák meghagyása mellett. Ezáltal lehatárolt munkatér keletkezik, melybe új vasbeton szerkezetű medence építhető.

Mivel a medence üzemére nagy szükség volt, a javítási munkálatok továbbra is csak a repedések javítására szorítkoztak. Időközben a Fővárosi Vízművek egy külföldi cégtől olyan ajánlatot kapott, hogy a repedések lezárását meg tudják oldani olyan műgyanta bevonattal, mely a beton kismértékű mozgását, a repedések megnyílását rugalmasan, károsodás nélkül követni tudja.

Ekkor a Fővárosi Vízművek megbízta a Mélyéptervet azzal, hogy szakvéleményt készítsen a medence statikai állékonyságára.

1.2     A statikai felülvizsgálat lefolytatása és eredményei

A vizsgálat során először a medencék belső tere került szemrevételezésre. A szemrevételezés megerősítette a korábbi vizsgálatok megállapításai. A medencékben- különösen az É-i  rekeszben – rendkívül sok repedés (sőt törés, 6-15mm-es repedéstágassággal) volt látható. A repedéseken sok helyen áthatoltak a gyökerek, a medence láthatóan nem volt vízzáró.

A medencében lévő víz sok helyen szivárgott kifelé és áztatta a külső agyagtalajt, de alacsony medence-vízszintállás esetén ellenkező irányú szivárgás is előfordulhatott, ami közegészségügyi szempontból is káros. Ugyancsak tönkrementenek látszott a tetőfödémen lévő vízszigetelő réteg, s így felülről is bejuthatott a szennyeződés a medencébe.

Az ÉTI megvizsgálta a beton minőségét, roncsolás-mentes módszerrel (N típusú Schmidt kalapáccsal). A vizsgálat csak a medence belső részére, illetve egy helyen a fal külső oldalának felső részére szorítkozhatott, ugyanis a medence külső oldalán kutatógödör kiásása nem volt lehetséges. Ez azért is fontos lett volna, mivel a talajmechanikai szakvélemény szerint a betonra nézve erősen korrózív hatású talajvíz várhatóan megtámadta a medence alsó részének küldős oldalát.

A betonvizsgálat az ÉTI szakvélemény szerint egyértelmű és megbízható eredményt nem adott. Ez azzal magyarázható, hogy a vízmedence tartószerkezetei az évtizedek óta tartó lassú tönkremenetel miatt a meglévő és egyre szaporodó repedések révén teljesen átázott állapotban voltak. Így a beton minősíthető értéke a medence belső oldalán B. 100 illetve B.200 feletti értékek között mozgott. Ezek az értékek azt mutatják, hogy a medence eredetileg jó minőségű betonból készült, és – eltekintve a külső oldalnak a maga szulfátion tartalom miatti feltételezhető korróziójától – nem a beton gyenge minősége okozta a medencével kapcsolatos problémákat.

1.3      Összefoglalás

A medence állapotára vonatkozóan az előzmények, a talajmechanikai és a szakértői vélemény, valamint a helyszíni vizsgálatok egybehangzóan az bizonyították, hogy a medence állékonysága statikai számításokkal nem igazolható, és a medence gyakorlatilag tönkrementnek tekinthető. Azt gazdaságosan, üzemi és statikai szempontból megfelelő biztonságot nyújtó, tartós használatra alkalmas állapot eléréséig javítani már nem lehetett.

1.3.1     A tönkremenetel okai

• A medence építése idején a napjainkban már jól ismert geológiai, talajmechanikai alapozási feltételeket nem vették (de nem is vehették) figyelembe. Az erősen duzzadó tulajdonságú agyagtalajon szivárgót, puffer-réteget nem alkalmaztak. A kb. 65x70 m alapterületű döngölt beton, dongaboltozatos, pillérsorokkal alátámasztott medence egyenlőtlenül süllyedt, a rétegvizek hatására d duzzadásból származó erők egyenlőtlenül pulzálva jelentkeztek, a medencén újabb és újabb repedések, törések keletkeztek.
• A medence telepítésekor a munkagödör leásásával átvágott agyagrétegek közötti hegy felőli szivárgás, valamint az előző pontban leírt okok miatti repedéseken kiáramló nyomás alatti víz a felázott finom iszapszerű anyagot megmozgatta, a változó erősségű áramlás folytán a teherviselő altalajt helyenként kiüregesítette, ami beszakadást okozott.

A fenti hibák olyan jellegűek voltak, amit egyszerű módon, a repedések bármilyen anyaggal való elzárásával javítani nem lehetett, mivel a repedést előidéző ok azután is fennállt volna, és újabb repedések bárhol keletkezhettek volna utána is. Mivel az összetöredezett szerkezet állékonysága statikai számítással nem volt igazolható, a műtárgyat gyakorlatilag tönkrementnek tekintették.

Az állékonysági problémákon felül az egyre újabb és újabb repedéseken időnként beszivárgott a talajvíz, valamint a tetőfödémen bejutott felszíni vizek közegészségügyi szempontból megengedhetetlen volt.

Tekintettel az addigra elkészült gellérthegyi 2 x 40.000 m²-es medence üzembeállására, mód nyílt a régi medence üzemének kikapcsolására és a végleges megoldást nyújtó, biztonságos új medence megépítésére. 

1.4          Egy víztároló medence pusztulása (Bándy János cikke) 

A főváros budai oldalán, a Gellérthegy déli lejtőjén (a Gellértszálló közelében, a Kelenhegyi út kanyarulatában) 1902-ben az akkori viszonyok között nagyméretű – 17 500 m³-es víztároló medencét építettek. Ezzel a műtárggyal gondoskodni kívántak az akkor még csekély beépítettségű, de a következő évtizedekben gyorsan fejlődő új városrész és egyben az egész főváros megfelelő ivóvízellátásáról. A víztároló medence 1903 óta a Fővárosi Vízművel kezelésében áll. Sem tervezőjére, sem kivitelezőjére már nem áll biztos adat rendelkezésünkre.

Közelítőleg négyzet alaprajzú. Legnagyobb belméretei 64,34 és 57,3m. A víztároló két egyenlő nagyságú medencerésre oszlik, az osztófal közelítőleg kelet-nyugati irányú.

Szerkezetileg a víztároló medence teljes egészében vasalás nélküli csömöszölt betonból készült. Mintegy 65 cm vastag alaplemezét trapéz keresztmetszetű és erőteljes méretű oldalfalak zárják le. A medence zárófödemét 60/124 cm-es betonoszlopok tartják, ezek 4,40 m, illetve 4,84 m tengelytávolságokra helyezkednek el. A betonoszlopokat egyik irányban 60 cm széles beton boltívek kötik össze, ezekre merőlegesen beton dongaboltívek készültek, 20 cm-es  gerincvastagsággal. Ez a méret a vállak felé fokozatosan növekszik. A zárófödém felett átlagosan 1,0 m magas földfeltöltést készítettek.

A víztároló medence összes tartószerkezetei igen jó minőségű és kedvező szemelosztású csömöszölt betonból készítették, elismerésre méltó gondossággal és szakszerűséggel. Kötőanyagként az akkoriban még használatos románcementet alkalmazták. A medence belső felületein 18-20 mm vastag, igen jó minőségű vízzáró vakolat is készült. Ezzel burkolták a műtárgy külső felületeit is, ezenkívül a zárófödém és a földfeltöltés között bitumen védőréteget is alkalmaztak.

Műszeres anyagvizsgálatok megállapították, hogy a beton anyagminősége B 200 felett van.

A gondos és szakszerű szerkezeti munkák ellenére a víztároló medence tönkrement.

 A műtárgy már építésekor olyan építési hibával készült, ami egész további sorsát megpecsételte. A víztároló medencét a Gellérthegy déli lejtőjén elhelyezkedő és az elcsúszás veszélyét magában rejtő agyagrétegre alapozták, Építése idején a napjainkban már jól ismert  geológiai és alapozással kapcsolatos talajmechanikai körülményeket nem vették, de nem is vehették figyelembe. Az alapozásokkal kapcsolatos talajmechanikai ismeretek és törvényszerűségek – melyekből egy külön tudományág fejlődött ki – csak mindegy két évtizeddel később, 1924-ben. Terzaghi kutatásai nyomán váltak ismertté. A beton dongaboltozatos és pillérekkel alátámasztott szerkezetű medence az agyagtalaj megbízhatatlansága miatt kezdettől fogva szabálytalanul süllyedt. Mozgását az építéskor a munkagödör leásásával átvágott agyagrétegek részben időszakos, részben állandó hegyfelőli rétegvizei elősegítették. Az eredetileg alkalmazott szivárgó hálózat a medence fenéklemezének felső síkjában helyezkedik el, ezért az alaplemez alá hatolt rétegvizeket nem tudta elvezetni. Így a teherhordó agyagtalaj felázott és káros elmozdulásokra alkalmassá vált. Az ennek következtében a medencén keletkezett repedések még növelték az agyagtalaj bizonytalan viselkedését, mert rajtuk keresztül nyomás alatt az alapozás alá beáramlott tárolt víz a felázott finom iszapszerű anyagot megmozgatta és a változó erősségű áramlás következtében a teherviselt altaljat kiüregelt.

A talajvíz (rétegvizek) és a medencéből távozó tárolt víz káros hatását még fokozta az agyagtalaj agresszív szulfáttartalma. A fenéklemez magasságában a vizsgálatok szerint 937,95-308172 mg/kg vízzel kioldható szulfát mutatható ki, ami a beton alapestekre és a szerkezetekre egyaránt káros.

Az altalaj kiüregelődését és az agresszív vegyi hatást az 1947-48. években végzett javítási munkáknál tényszerűen is meg lehetett állapítani. Akkor ugyanis az egyik oldalfalnál és a szélső oszlopsornál az üregek kitöltésére közel 700 q S 54-es portlandcementet préseltek be. Ennek ellenére a következő évben ugyanott 1,5-5,0 mm-es újabb repedések jelentkeztek, teljesen váratlanul. Az oldalfalak további káros süllyedésének megakadályozására szulfáthatásnak ellenálló cementtel készített betontömböket építettek be. De ennek ellenére is a következő évben újabb káros süllyedést tapasztaltak. Az agresszív víz hatását az alaptestek és a fenéklemez vésésekor a beton változó szilárdságcsökkenésében és  elmállásában is tapasztalták.

Az altalajrétegek mozgásának hatására a műtárgy többi tartószerkezetein is – már évtizedekre visszamenően – komoly elváltozások jelentkeztek. A fenéklemezen sok helyen, esetenként halmozódva is, tekintélyes repedéseket észleltek, már 1949-ben is. A határfalakon és az osztófalon mind ferde, mind pedig vízszinteshez közelítő repedések alakultak ki. A medence zárófödémén már 1922-ben erős repedéseket figyeltek meg. Ezek nagy része a dongaboltozatokon, azok tengelyével párhuzamosan jelentkezett, de a tartópillérek közötti boltövek is számos helyen átrepedtek. Igen sok betonpillérnél a padlóvonal síkjában, a lábazat tetejénél és a boltövek csatlakozásánál (tehát egymás felett három helyen) átmenő repedések jelentkeztek. Ezek az utóbbi repedések önmagukban is a fenéklemez alatti talajrétegek rendkívül erős kiüregelődésére mutatnak.

A víztároló medence szerkezeteinek romlása a jelek szerint már az építés utáni években megindulhatott és a kezdeti repedéseken át az altalajt feláztató és kiüregelő tárolt víz hatására tönkremenetel láncreakcióhoz hasonlóan egyre gyorsuló ütemben növekedett.

A már régebben megkísérelt beavatkozások (tömítések, injektálások stb.) eredménytelenek maradtak. A víztároló medence jelenleg teljesen tönkrementnek tekinthető: állékonysága nem igazolható és a bejutó szennyeződések nem tarthatók távol. Újabb rongálások bármikor és bárhol várhatóak. Az értékes műtárgy helyreállítására, mivel annak összes tartószerkezetei tönkrementek, csak a teljes és szakszerű újjáépítés jöhet szóba.

A század elején elkövetett építési hibát a víztároló medence építőinek nem róhatjuk fel, hiszen a szükséges műszaki ismeretekkel még nem rendelkezhettek. De számunkra tanulságos. Egyrészt, mert egy lényeges hiba a leggondosabban kivitelezett építményeket is tönkreteheti, másrészt, mert ez az eset is azt bizonyítja, hogy a műszaki tudományok és kutatások fejlődése épületeink és műtárgyaink szempontjából milyen jelentős.

1.5     A Budapesti Műszaki Egyetem Tartószerkezeti Tanszék levele a Fővárosi Vízműveknek

Tisztelt Igazgató Úr!

Az Ön munkatársa, Hegedűs Tibor úr tájékoztatott bennünket a Gellérthegy déli lejtőjén 1902-ben épült régi víztározó állapotáról, a tározóval kapcsolatos elképzelésekről, és a hasonló korú létesítmények vizsgálatában szerzett tapasztalatainkra hivatkozva előzetes állásfoglalásunkat kérte a műtárgy helyreállíthatóságával kapcsolatban. Ismertetésében kitért a korábbi szakértői vizsgálatok eredményeire, következtetéseire és javaslataira, továbbá lehetővé tette azt is, hogy műszaki bejárás keretében a helyszínen is benyomásokat szerezzünk a műtárgy jelenlegi állapotáról.

Szakmánk „műemlékei” iránti elkötelezettségünk okán feladatunknak tartjuk minden olyan körülmény és lehetőség felkutatását, amellyel egy-egy technikatörténeti szempontból is jelentős műtárgy tulajdonosát vagy használóját a műtárgy minél teljesebb megőrzésének hasznosságáról meg tudjuk győzni, ugyanezért semmiképp sem térhetünk ki a hasonló megkeresések elől.

A szóban forgó műtárgy esetén e kötelezettségünkből adódó „előítéletünk” szerencsésen egybeesik azzal a műszaki meggyőződésünkkel, hogy a medence tartós használatának helyreállítására van olyan műszaki lehetőség, amelynek költségei az elbontás és a hasonló kapacitású új műtárgy létesítésének költségeinél nagyságrenddel alacsonyabbak. A műtárgy elbontását ezért az anyagiakban nehezen kifejezhető erkölcsi veszteség mellett konkrétan számszerűsíthető gazdasági hátrányok miatt sem tartanánk szerencsésnek.

Ezt a véleményünket elsősorban arra alapozzuk, hogy a medence csaknem 90 éves használatával kapcsolatos tapasztalatok egyáltalán nem támasztják alá azokat a prognózisokat, amelyeket a rendelkezésre álló szakvéleményekben rögzített állapotra alapozva tettek. Természetesen nem kívánjuk ezeknek a szakvéleményeknek az alaposságát kétségbe vonni, csupán arra kívánunk nyomatékkal rámutatni, hogy alapvetően más megítélés alá esik egy műtárgy kétségtelenül javításra szoruló műszaki állapota és javíthatóságának kérdése, ha a hibák az állagvizsgálatot közvetlenül megelőző időszakban jelentkeztek, mint akkor, ha azok megléte évtizedek óta tudott. Ugyancsak alapvetően más az állagromlás jellege, ismérvei és következményei a vasbeton medencéknél, mint a vasalatlan betonszerkezeteknél.

A szakértői vizsgálatok által feltárt meghibásodások jelentős része már a használatbavétel utáni hónapokban kialakult a szerkezeten, mégis sikerült a  kor színvonalán álló módszerek alkalmazásával majd egy évszázadon át üzemben tartani a medencét. Korunk technikai lehetőségeinek lebecsülése lenne, ha most arra az álláspontra helyezkednénk, hogy kifogytunk az állagmegőrzés, javítás, felújítás alkalmazható módszereiből.

A megalapozott döntés meghozásához szükséges állapotfelvételt a számos szakértői vizsgálat ellenére több szempontból hézagosnak, de nem túl nagy munka árán kiegészíthetőnek látjuk. Nincs számszerűsíthető adat a fenéklemez alatti, ill. a medence körüli talaj állapotára, az altalaj feltételezett üregeire vonatkozóan, holott ezekre az adatokra annyira szélsőséges határok közé eső összlet esetén, amilyen a medence környezete, még nagyságrendi becslés is nehezen adható. Hiányos a kép a tartószerkezeti mozgások tekintetében is: az egyenlőtlen süllyedés tényének megállapításán túl nem találjuk nyomát süllyedésvizsgálatnak sem. Kifogás alá eshet a károsodás következményeinek értékelése is: nem tettek még kísérletet sem a boltozott szerkezet repedések által módosított erőjátékának meghatározására, holott köztudott, hogy a szerkezet állékonyságát a II. Világháborúban elszenvedett bombatalált sem bontotta meg, és a szerkezeti beton állapota, a műtárgy betonszilárdsága a szakvélemények szerint is általában jó.

A hasonló korú ill. kialakítású szerkezetek megerősítésének tapasztalatai azt mutatják, hogy a statikai problémák megoldására a szellemes megerősítési módszerek széles választéka áll rendelkezésre, ugyanígy számos megbízható és tartós eredményt garantáló vízszigetelési eljárási eredményezett a szigetelés-technológiában az utóbbi évtizedben bekövetkezett hatalmas fejlődés. Nincs kétségünk afelől, hogy a könnyűszerrel található kellő gyakorlattal és megbízható referenciákkal rendelkező cég, amely lényegesen rosszabb állapotú szerkezetek gazdaságos felújítását is képes jól elvégezni. Mindezek alapján úgy ítéljük meg, hogy nagyrészt az Önök döntésén múlik, hogy a szerkezet további sorsa annak állapotának és a gazdaságossági követelményeknek megfelelően alakul-e.

Budapest, 1995. április 27.

Dr. Hegedűs István
egyetemi docens, tanszékvezető

1.6     Tervpályázat

A Fővárosi Vízmű Részvénytársaság 1995-ben pályázatot írt ki a víztároló hasznosítására. A beérkezett pályamunkák közül a zsűri Dévényi Sándor pécsi építészmérnök munkáját ítélte a legjobbnak. A pályázat az objektumnak teremgarázs funkciót adott.

forrás:            
-  a Fővárosi Vízmű Részvénytársaság levelezése és tervtára
-  a Magyar Építőipar 1979. 12. száma 

2      Funkcióválasztás 

2.1  Észrevételek

Az első fejezet kiegészítéseként jegyzem meg, hogy az objektumot a II. Világháborúban négy 250 fontos légibomba találat érte. A becsapódások a déli medencét érték. Annak ellenére, hogy a statikai erőjáték a párhuzamosan futó boltövek együttdolgozásán alapul, a medence boltozat nem szakadt be.

Az objektum, ha eredeti funkciójának nem is felel meg, a vízszivárgás és a talajvízbefolyás miatt, de több mint 100 éve áll.

A meglévő statikai és talajmechanikai vizsgálatokat régen, a szocializmus időszakában végezték. Tényleges kutatóárkokat nem ástak. A vizsgálatok egy része szemrevételezésen és feltevésen alapul. A műszeres anyagvizsgálattal megállapították, hogy a beton anyagminősége B 200 felett van, ami arra utal, hogy a kivitelezés során nagyon jó betonminőséget produkáltak.

Az elmúlt 25 évben a műszeres talajvizsgálatok nagyon sokat fejlődtek. Ezekkel pontosan felmérhetőek az aláüregelődések pozíciója és dimenziója, valamint valós képet kaphatunk a környező talaj és talajvízviszonyok rétegződéséről, kiterjedéséről.

A főváros, a kerület, illetve a Fővárosi Vízmű Részvénytársaság képviselőivel folytatott konzultációim során kiderült, hogy elképzelés nélkül várják, hogy valami történjen a területtel és az objektummal. A medencék hasznosítását gátolják a hatályos jogszabályok valamint a megosztott tulajdonviszonyok. Ennek ellenére az érintettek szándéka a terület és az objektum hasznosítása.

2.2   Környezet

A török megszállás alatt Magyarországon meghonosodott fürdőkultúra mára már kultúránk szerves részét képezi. Fővárosunk, Budapest nemzetközi hírű fürdővárossá vált Európában, ezt az ügyes reklámnak, valamint a számtalan és páratlan termál- és keserűvíz forrásnak köszönhetjük. Ezeknek a forrásoknak nagy része a budai oldalon összpontosul, itt a Gellérthegy környezetében. A keserűvizek az esővíz talajon való átszivárgásával nyerik ásványi anyag tartalmukat. A tengeri üledékes piritből kimosva, nátriumos, káliumos szulfátokat hordoz a kincset érő forrásvíz. Míg a Gellért forrás vize rétegvíz.

2.3   A védelem

A terület és az objektum minden lehetséges védelmet megkapott, mindemellett a Világörökség részét képezi. Jelenleg vízgazdálkodási és víztárolási besorolást kapott a kerület szabályozási tervében.

2.4  Funkció

Mindezek tudatában, valamint az objektum többszöri látogatása során szerzett tapasztalatok és élmények késztettek arra, hogy diplomamunkámnak a terület hasznosítását válasszam.

Az objektum környezete, története, eredeti funkciója illetve a fővárosi városkép formáló törekvéseit figyelembe véve, az új funkciójának leginkább egy fürdő felelne meg.

3     Helyszín, megközelítés

A terület a Gellérthegy déli lejtőjén fekszik közel a Duna parthoz. Délről a Kelenhegyi út, északról a Minerva és a Gyopár utcák határolják. A déli oldalon magas támfal választja el az úttesttől, rálátás a területre innen nincs. Ezért nem csoda, hogy sokak számára mind a terület, mind az objektum léte meghökkenést okoz, annak ellenére, hogy ilyen remek földrajzi adottságokkal rendelkezik. Keletről vékony drótháló választja el a városi közparktól.

3.1    Megközelítés

 A helyszín könnyedén megközelíthető busszal és villamossal a Gellért térről, valamint a tervezett 4-es metró is a téren halad át. A fürdő megközelíthető akadálymentesen is a mozgáskorlátozottak számár a Minerva útról. Az objektum őrség most is ezt az útvonalat használja.

A medencéken kívül a területen egy őrház és egy keverő gépház van, amiben a 2 „új” víztárolóból alagúton jövő vizet osztják el a vízhálózatban.

Az objektum tengelyszimmetriája miatt a bejáratra való rávezetés építészetileg pont itt a gépház helyén lenne indokolt, de a házak áthelyezése, valamint a főnyomócsövek kiváltásának anyagi vonzata miatt a megközelítés tengelyét az egyik szélső bejárat elé raktam.

A parkolás megoldására több lehetőség is nyílik:

• Felszíni parkolók alakíthatók ki a Minerva és a Gyopár utcákról a területen.
• A Kelenhegyi útról, a támfal mögött teremgarázs létesülhet, elegendő parkolóhelyet biztosítva a jogszabályok által előírtaknak.
• A parkolóhelyek kialakításánál szóba jöhet még a Műszaki Egyetem előtt a rakparton létesítendő teremgarázs használata, illetve az említett 3 alternatíva kombinációja.

4    A fürdő

A vendégbejáró az épület szimmetriatengelyében van. Itt belépve rövid alagúton jutunk az előcsarnok magas terébe. 4 pénztár áll a fürdővendégek rendelkezésére, kettőben a belépő csipkártyákat vehetik meg, amikkel az öltözőszekrényeket nyithatják, illetve a kupolatérben található kávézóban vásárolhatnak frissítőt. Távozáskor a csipkártyát leadva idő- és költségarányosan kapnak visszatérítést a Gellért fürdőben kialakított, és jól bevált rendszerhez hasonlóan.

A beléptető rendszer után külön női és férfi öltözőket alakítottam ki. Ügyelve, hogy a meglévő nagy tereket ne szabdaljam apró darabokra. Ez a gondolat a medencetér kialakításán is jól megfigyelhető. Az egy nagy medencében kialakított kisebb termek más hangulatot éreztetnek, ezt a megvilágítás és a vízbefolyások színességének variációja adja. A nagy medence vizét a Gellért hegyi forrásokból vett termálvíz adja. A medencét kettévágó szerkezeti fal két oldalán szimmetrikusan helyezkedik el a két szauna, tusolókkal, jeges merülő-medencével.

A 150 cm mély medencetérből induló vízeséslépcső vezet a kupolatérbe. A káoszelméleten alapuló, csepp formájú acélszerkezetű kupolában trópusi növényzet fogadja a látogatót. Pihenőpadok és egy kávézó bújik meg a növényzetben, ahol frissítőt ihatnak a vendégek, vagy elmerenghetnek a növényzet szépségén.

Az épületnek két személyzeti bejárója van. Az egyiken az igazgatóság dolgozói közelíthetik meg a munkahelyüket, a másikon a kiszolgáló személyzet közlekedik a gépészeti térbe.

Rácz Róbert