Elmozdulások - végre

"Bár nemrég került átadásra, helyét olyan magabiztosan foglalja el a Baranya Megyei Bíróság, Pécsi Itélőtábla és Munkaügyi Bíróság irodaházának tövében az új tömb, mintha nem is építették volna, hanem a város mélyebb rétegeiből nőtt volna ki a felszín fölé." Koller József és munkatársainak új bírósági épületéről Somogyi Krisztina írt.

Egy-egy fontosabb középület kapcsán joggal merül fel az igény, hogy ne csak az adott műről beszéljünk, hanem általánosabb építészeti kérdésekről is: Pécsett az új bírósági épület, amelyet Koller József és irodája tervezett, ilyen alkalom, már csak azért is, mert ez a helyszín, a belváros déli része, a hetvenes évek óta egy átfogóbb városi koncepció reményével kerül kialakításra. Akkoriban Köves Emil városi fórumként képzelte el a Rákóczi út - Jókai utca kereszteződésben lévő teret, a Megyei Tanács épülete e nagyobb gondolati egység részeként fogant. Ennek egyértelmű jele, hogy Köves a telek nyugati határfalaként építette meg 11 emeletes irodaházát, majd eléje, a tér felé fordulva lábakra állított, nagyméretű teraszt tervezett. Az elmúlt évtizedek során bár mind az építészet, mind a város részéről megfogalmazott igények jelentősen megváltoztak, ez a telepítés ma is értéket képvisel. Olyannyira, hogy a mostani új tömb tulajdonképpen folytatja az anno elindított gondolatot. A két nagy bírósági tárgyalónak és bírói szobáknak helyet adó új épület telepítésében érzékelhető, hogy Koller József is számít arra, a most még üresen álló, bizonytalan helyzetű nagy placc (zöld felület és parkoló) élő városi térré válik egyszer. Erre utal, hogy az épületet (majdnem) körbejárható tárgyként formálta meg, az minden oldalról (az ötödik homlokzatként kialakított tetőt is ideértve) szemlélésre kínált látványként van jelen. Ennek az épületnek tulajdonképpen oldalai szinte egyenértékűek. Főhomlokzatnak a híddal indított északi bejárat ugyanúgy hihető, mint a térre néző teljesen zárt, látványosan megmozgatott kőfal, de a keskeny hasítékokkal épp csak felszakított déli homlokzat is igen igényes, érdekes, egy majdani új épületből egyszer ez is bizonyosan szeretettel nézhető.

Sopianae romjain

Bár nemrég került átadásra, helyét olyan magabiztosan foglalja el a Baranya Megyei Bíróság, Pécsi Itélőtábla és Munkaügyi Bíróság irodaházának tövében az új tömb, mintha nem is építették volna, hanem a város mélyebb rétegeiből nőtt volna ki a felszín fölé. Jelenléte egyértelműen mai, de ezt nem kívánja erőszakosan körbeharsogni, nem akar egyed-uralkodóvá válni, hanem nagyon is számít arra, mások is kerülhetnek majd köré. A város szempontjából biztató egy ilyen épület, amely egyszerre önálló alkotás és környezeti alkotóelem. Azt bizonyítja, hogy a közösségi érdek és az egyedi alkotásra való törekvés egymást nem kölcsönösen kizáró tényezők. Nagyon fontos, hogy az épület, mint koherens önálló világ érzékelhető, ugyanis a környezet ezzel szemben teljesen bizonytalan identitású. A területet egyik oldalról a Jókai utca határolja - s bár ez egyik tengelye lehetne a városnak, amely a központi Jókai tértől a vasút irányába teremt összeköttetést, a vizuális kapcsolat megszakad rögtön már az elején, itt a Rákóczi út metszésé-nél lévő üres területen. Pedig mindig is lakott volt ezen a részén a város: a környéken található római romok azt is bizonyítják, a hajdani polgárváros, és annak fóruma erre volt található. Sopianae emléke fel is bukkan a környező utcákban és épületekben, igaz ez leginkább a romok megmutatására korlátozódik, nem pedig a római várostervezés értékeinek és Vitruvius gondolatainak megértésére vonatkozik általában. A gesztus a római kori múlt felé érthető, kulturált és elvárható, csupán az benne a meglepő, hogy a környezet és a tradíció iránti empátia mintha ki is merülne ebben az egy mozzanatban. Elegendő végigtekinteni a Rákóczi úton ahhoz, hogy az a véleményünk alakulhasson ki, az elmúlt évtizedekben az építészek sokkal inkább figyeltek az önkifejezésre, mint közösségükre és kultúrájukra. A hete-rogenitást szemlélve az az érzésünk, hogy a helyi jelleg valódi megértése helyett mintha anyagok, részletek és narrációk csupán fecsegnének az ittlétről. Ennek következtében bár a környéken jó nevű építészek (Köves Emil, Tillai Ernő, Dévényi Sándor, Finta iroda, Kistelegdi István, Erdélyi Zoltán, Várnagy Péter) dolgoztak, dolgoznak, összességé-ben értékvesztett, bizonytalan az utcakép: a Rákóczi út tehát éppen az a varrás, amely mellett a történelmi város majdnem szétfoszlik, felszakad.

Bizonytalanságok

Ha védeni kívánnám ezt a sokféleséget, említhetném, hogy mindez következmény, egy élő város sajátossága, de nem teszem, mert nem szükségsze-rű, hogy az éppen aktuális építészeti gondolatok ellene lépjenek a már meglévőnek. Számtalan példa mutatja, hogy empátiával markáns építészeti alkotás is viselkedhet barátságosan környezetében. Pécsett különösen érdemes lenne a közösségi szempontokat is szem előtt tartani a város fejlődésében, mert a történelmi belvárosnak (illetve az olyan bájos területeknek is, mint amilyen a Tettye) itt-ott veszélyeztetetté válik sajátos jellege. Egy Tettye Irodaház, az évek óta üresen álló "magasház", a monumentális Árkád Áruház (megint hangsúlyoznám milyen szörnyű veszély egy ilyen méretű és kapacitású épület beékelése ebbe a városi szövetbe) vagy a Mecsekre fel-, a központhoz bekúszó lakótelepek, no meg az elmúlt évtized alatt épített beruházói és kereskedelmi funkciókat ellátó zavarodott értékrendű épületek (tisztelet a kivételnek) összességében egyre nagyobb erővel írják magukat vissza az összképre. A jelenkor építészeti kiáltásai ad absurdum csak addig tolerálhatók, amíg nem harsogják vele túl azt a hangulatot, amelyet amúgy pécsiségnek mondhatunk. Ha a "nagyon mások" többen lesznek, mint az "általában olyanok", akkor aztán törhetjük a fejünket, hogyan hazudunk építészeti kulisszákkal történelmi várost arra a helyre, ahol évszázadokon át Pécs természetesen létezett. Az elbizonytalanodó városi identitás szempontjából a kiemelt középületeknek és a fontosabb csomópontoknak a szerepe felértékelődik. A sikeres beavatkozások jótékony hatása egy-két ponton már érzékelhető, ezek közül kedvencem a Barbakán téri multifunkcionális épület, amely magánberuházásként (tisztelet és elismerés a tulajdonosnak!!!) három különböző városi jelleg metszéspontjában teremt rendet. Ez az épületegyüttes azért fontos, mert nem kívánja direkt módon tematizálni az ott tapasztalható kérdéseket, nem akar dönteni egyik vagy másik építészeti jelleg javára, hanem az egész környezet iránt érzékeny gesztusokkal, de lényegét tekintve önálló állításként létezik. Magabiztos megjelenésével nem alkalmazkodik, hanem környezetét ő kapja rendbe úgy, mint tanár szigorú pillantásával az épp szétszaladni akaró gyereksereget.

Az új bírósági épületnek hasonló fontosságot tulajdonítok. Bár egészen más indíttatásból, más logikával és más eszközökkel született meg ez a ház, mint a Barbakánnál említett, összeköti őket mégis a két alkotó team határozott értékszemlélete. A bíróság épülete sem az elvárásoknak és közhelyeknek való megfelelés vágyából született, hanem a hely, a program és az alkotók személyiségéből együttesen következő önálló alkotás. Viszonylagosan kis mérete ellenére ez is erős kijelentésként hat vissza az elbizonytalanodó környe-zetre. Nem kerül vitába, és nem akar barátkozni a közelében lévő épületekkel, hanem - ahogyan azt már jeleztem - egyszerűen kinő a földből, szikla-tömbként, öt oldalon megkomponált formaként magabiztosan van jelen.

Hogyan lehetett...

Az épülethez az elmúlt hónapokban zarándokoltak a kollégák, többen hangosan örültek annak, hogy Pécsett megvalósulhatott egy ilyen merészen más épület. Ennek oka a háznak a története, talán ebből a szempontból lehet érdekes: a megbízás nem a tervezéssel, hanem jó pár évvel korábban indult, akkor, amikor Koller József és munkatársai nekiláttak a Köves Emil-féle irodaház nagy alázattal történő átalakításának. A szétfagyott sárga pirogránit burkolólapokat fűrészelt mészkőre cserélték, a belső tereket színekkel, anyagokkal közelítették a mai elvárásokhoz. Közben egyértelművé vált többek között az is, hogy a meglévő épület szerkezeti adottságai kizárják, hogy ott alakítsák ki a szükséges nagy tárgyalótermeket. Amikor a megkezdett munka folyatatásaként az épület előtti terasz (és az alatta lévő irattárak és parkoló) felújítása következett volna, a megrendelővel kialakított jó kapcsolat eredményeként - a tervezők javaslatára - megszületett egy nagyobb léptékű gondolat, egy új épület kialakításának elképzelése. Ennek tervezésekor Koller meglátta azt a lehetőséget is, hogy nem a környező épületek igen sokféle építészetéből lehet érdemes kiindulni, hanem egy markáns építészeti elemmel is kapcso-lódhat a meglévő irodaházhoz. Így fogant ez a szobor szépségű tömb.

Sziklaszilárdan

Az épület legfontosabb jellegzetessége bizonyosan a tektonikusan megmozgatott négy tömeg, és ennek kivetüléseként a felületképzés, az egymásra torlódott, vetődött kövekből emelkedő sziklafal. A kő tehát a jelentés szempontjából nem burkolat itt, hanem maga az az anyag, amely egy tömbben mutatja magát, a kő különböző felületi sajátosságai-val megfogalmazza az épület lényegét. A sziklasze-rűséget hangsúlyozza a keleti homlokzat rusztikus felületképzése, a bányászott kőszélek plasztikája, amely a fényviszonyok függvényében izgalmasan változó. Ezzel szemben az épület északi és déli felülete ugyanennek a mészkőnek csiszolt, sima felületét mutatja, ezzel is ráerősítve arra a hatásra, mintha a ház törésvonalak mentén, egymáson elcsúszva emelkedett volna a föld fölé. A durva, rusztikus, de természetesnek tűnő, illetve a felcsiszolt, művi, fényes felületek együttes jelenléte akár metaforaként is értékelhető: az ősi, robbanásszerű erő és a külső hatásokra csiszolódó állapot, az őstehetség és a környezet alakító hatásával is mutathat párhuzamot.

A sziklaként mutatkozó összkép szempontjából alapvető, hogy az épület teljesen ablaktalan: a folyosókra a csiszolt kőfelületű oldalakon lévő és a tetőre is átforduló rések, irdalások juttatják el a fényt. A tető egyenértékű felületként, ötödik homlokzatként való kidolgozása is ennek az egységes gondolatnak a része. A kialakítás módjában azonban még egy szép és ökonomikus gesztus is megjelenik: az elbontott terasz burkolólapjainak és lép-csőinek darabjait használta fel újra a tető felületén, a töredezett elemeket élükre állítva sorolva rakta egymás mellé, amely összhatásában a rusztikus homlokzattal rokon. A tető kiképzése ezáltal a vetődés, a feltöredezettség alapmotívumát fordítja át arra a felületre, amely például az irodaház ablakaiból nagyon is jól megfigyelhető.

 

A Megyei Bíróság, a Pécsi Ítélőtábla és a Munkaügyi Bíróság által használt két nagy tárgyaló és a bírói szobák a kőtömb gyomrában, teljes biztonságban találhatók. A külső dinamika és a szabdaltság helyett a belső egy térként, megnyugtató rendként érzékelhető. A kövek mellett megjelenő faanyagok és a már említett hasítékokon bejövő természetes fény barátságos hatást kelt. A mesterséges világítás külön szót érdemel: a mennyezet teljes felületét betakaró fóliavilágítás puritán módon, teljesen anyagtalanul, egyszerű, tiszta, mindenre és mindenkire egyaránt vetülő fényt áraszt. Ez a mindenhol egyformán jelenlévő megvilágítás szép, igazságos jellemzője a közlekedőknek. Az épület legvédettebb, legzártabb magja a két egymás felé fordított bírói tárgyalóterem. Ezeknek hangulata a szimmetrikus szerkesztés okán kifejezetten ünnepi. A pulpitus és az elítéltek padja szikáran, tisztán megfogalmazott. Ezekben a terekben szakrális élmény lehet jelen lenni; talán nem túlzó erről beszélni, hiszen az igazság és a törvény eszménye nagyon is szent dolog. A bíróságok sokkal prózaibb valósága olvasható ki ugyanakkor a terek szervezéséből: az a tény, hogy a bírák, az elítéltek és a közönség (a rokonok, ismerősök, fenyegető ellenségek vagy épp az egyre inkább jelen lévő sajtó) külön útvonalon közelítheti meg a tereket, pontosan érzékeltetik, hogy a mai kor ítélkezése milyen irányt vett.

Az épület összességében egy nagyon fontos elmozdulás a bátor, de empatikus építészet irányába. Sikerét annak a kettősségnek köszönheti, hogy alkotója úgy tudott egyedi, Pécsett teljesen példa nélküli épületet tervezni, hogy az mégsem lett idegen. Ennek persze számos oka van. Ilyen például az a tény, hogy bár formai értelemben meglepő ez az épület a maga környezetében, de a bíróság telepítésében egyértelműen tovább él a Köves-féle terasz, a Rákóczi útra kifutó híd például a helyén maradt. A környéken élők számára ez az elhelyezés tehát valamiféle megszokottságot, folytonosságot sugall. A kőnek is "csak" a rakásmódja, és általa a teljes épületre vonatkozó szerepe a szokatlan, hiszen ez az anyag kapcsolatot teremt akár a szemközti OTP székházzal (terv: Erdélyi-Várnagy), akár a közelben lévő Jókai tér burkolatával (terv: Dévényi Sándor), akár a Köves-féle épület felújított állapotával (a hajdani Zsolnay pirogránit burkolata helyére is fűrészelt mészkő került). A horvát mészkő (Kanfanar) megjelenése talán egy általánosabb érvényű utalás is egyben, Pécs délvidéki jellegének építészeti megjelenítése, amelyet csak erősít az épület fehérsége és zártsága.

Az új bírósági épület bár funkciójából adódóan is teljesen zárt, mégsem lesz ijesztő, nem kelt félelmet, nem tornyosul monumentális falként az emberek elé. Éppen ellenkezőleg, a megbontott formák, az elmozduló elemek és persze a sajátos kőborítás szinte invitálnak az épület körbejárására. És ez a barátságos helyzet nemcsak a bíróság intézménye, nemcsak az épület mint műalkotás, hanem a környező tér belakása szempontjából is örömteli elmozdulás. Annak a lehetősége teremtődött meg, hogy egy korábban érdektelen és gazdátlan terület felkelti maga iránt az érdeklődést. A ház tehát máris elkezdte formálni, átértékelni környezetét, ottléte okán maga köré teret kanyarít. Feltételezhetően nem én vagyok az első, aki további, hasonlóan okos és mértéktartó középületeket, köztük egy parkosított közteret remél, ahol egyszerűen jó városlakónak lenni.

Somogyi Krisztina

Többek között a Baranya Megyei Bíróság – Pécsi Ítélőtábla is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.