Emeljen nekem piramist! - Daniel Libeskind és az "oligarchitektúra"
Bár az építészek elvileg szociálisan érzékenyek és azonnal rohannak ideiglenes lakásokat építeni a katasztrófasújtotta területeken, mégsem tudnak ellenállni a határtalan hatalomnak és pénznek. Vajon miért?
Tom Dyckhoff cikke a The Times 2008. február 27-i számából
Az építészek és a hatalom nem túl bonyolult kapcsolata hosszú időre tekint vissza. Az építészek kedvelik a hatalmat, hisz a diktatúra megkönnyítheti az engedélyeztetést. A szakmára nézve meglehetősen nagy a rizikófaktora annak a ténynek, hogy a világban forgó nagy pénzek, azaz a hatalom, azaz az egó, azaz az építőipar manapság éppen olyan helyeken virágzik, ahol a választások nem éppen demokratikus módon folynak és a politika átláthatatlan: Dubaiban, Moszkvában, Sanghajban és Floridában. Ezeken a helyeken virágzik az ún. "oligarchitektúra".
Bár az építészek elvileg szociálisan érzékenyek és azonnal rohannak ideiglenes lakásokat építeni a katasztrófasújtotta területeken, mégsem tudnak ellenállni a határtalan hatalomnak és pénznek. Vajon miért?
A nagy amerikai építész, Philip Johnson számos dologról volt híres, de etikájáról nem. "Ha maga az Ördög akar építkezni, én ott leszek!", mondta. Ha az ördögnek nem is, de a kuvaiti olajsejkeknek tervezett, mégpedig a londoni parlament tükörüvegburkolatú másolatát a Temze partjára - ami szerencsére nem épült meg. Amikor a '90-es években megkérdezték, Adolf Hitlernek is tervezett volna-e 1936-ban, azt válaszolta: "Ki tudja? Bárki számára csábító feladat lett volna."
Nemrégiben azonban Daniel Libeskind mindent elrontott azzal, hogy hallatta a hangját. Belfasti útján a lengyel származású építész nemtetszését nyilvánította a Kínában tervező építészekkel kapcsolatban. "Nem vagyok hajlandó totalitariánus rezsimeknek dolgozni" - mondta. "Minden építésznek etikusnak kellene maradnia."
Libeskind állásfoglalásáig a nyugati építészek sorban tervezték a különböző rezsimek különböző emlékműveit. Ha jobban a mélyére ásunk, ki fog derülni, hogy bármelyik nagy építkezésre fordított pénz egy része gyanús eredetű. Tegyünk úgy, ahogy Libeskind tanácsolja? Ha igen, akkor legjobb, ha mindennek, amit teszünk, eszünk, viselünk megnézzük az eredetét. Pedig Libeskind épített már Izraelben is.
Mi a teendő? Hol van az arany középút? Mit tegyünk és mit ne, hogy éjszaka még nyugodtan tudjunk aludni?
Bemutatunk néhány már engedélyezett nagy projektet, amelyek jól példázzák az "oligarchitektúrát".
Kristály-sziget, Moszkva (Foster and Partners)
Ki az az építész, aki képes elutasítani a világ legnagyobb épületére szóló megbízást? Norman Foster biztosan nem az. A régebben ízléses, neutrális épületeiről híres építész egy ideje nem idegenkedik a csillogástól, ami arra utalhat, hogy a kapuzárási pánik időszakát éli. Cége egyre inkább terjeszkedik a nemzetközi, fejlődő piaci világban, és kevés olyan egypártrendszerben működő államot tudnánk felsorolni, ahol épp nem épít.
A moszkvai üveghegy már a második megbízás, amelyet Foster az orosz ingatlan- és olajmágnástól, Salva Csigirinszkijtől kap. Az épület a Pentagon négyszerese, és a moszkvai újgazdagok laknak majd benne. Nem hangzik túl jól, igaz?
Okta toronyház, Szentpétervár (RMJM)
Ismertebb nevén Gazprom-torony. Gazprom? Mintha valahol már hallottuk volna ezt a nevet. Ez az a cég, amelyik a világ legnagyobb gázkitermelője, és nem mellékesen ezer szálon kötődik Putyin elnökhöz? Mi más is lehetne új irodaháza, mint egy földbe fúródó tőr?
A 394 méternyi keményacél épület, amelyet a brit RMJM tervezett, épp a 18. században alapított kifinomult városban álló Szmolnij székesegyház elé kerülne. Januárban többszázan tüntettek ellene, bár kétlem, hogy újra az utcára vonulhatnak.
Hejdar Alijev Kulturális Központ, Baku, Azerbajdzsán (Zaha Hadid) (lásd a videót alább!)
Hadid látszólag jobban ért a divathoz, mint Közép-Ázsia politikájához, de elképzelhető, hogy még az ő lélegzete is elállt, amikor megbízást kapott az egykori KGB vezér emlékművének megtervezésére. Hejdar Alijevet Azerbajdzsán egykori vezetőjeként az emberi jogok eltiprásáért és választási csalások miatt rengeteget kritizálta az Amnesty International. Az emlékművet az ország jelenlegi vezetője rendelte meg, Ilham, aki véletlenül épp Alijev fia. 2003-ban, apja halála után került a helyére minden gond nélkül. Zaha Hadid szeptemberben még virágot is vitt Alijev sírjára. Talán félreértette, és azt hitte, nem a KGB-ről, hanem a D&G-ről van szó.
CCTV, Peking, Kína (OMA/Rem Koolhaas)
Koolhaas azt a módszert választotta projektje megvédésére, hogy taktikai lépésként tünteti fel, miközben kritikusait nyugati újragyarmatosítóknak hívja. Jó trükk, elég meggyőző! Gondoljuk csak végig, hány egypártrendszeri gazdaság vált egyetlen épület hatására többpárti demokráciává?
A legújabb magyarázat: az épület nem más, mint egy hatalmas építészeti metafora. A "bizonytalan" design (egy 234 méteres ingadozó hurokszerűség) a kínai politika bizonytalan jövőjét ábrázolja, ahogy az éppen a kapitalizmus felé nyit. Így már minden rendben!
Asztana központja, Kazahsztán (Kisho Kurokawa, Foster & Partners stb.)
A nyugati építészek sorbanállnak, hogy elkölthessék az ország olajmilliárdjait. A semmi közepén teljesen szükségtelenül épül meg az új főváros, grandiózus épületekkel teletűzdelve. Nazarbajev elnök 17 éve vezeti az országot, demokratikus választások nélkül. Megjegyzés Norman Fosternek: ha egy épületet a Béke és a Kiegyezés Piramisának hívnak, az nagy eséllyel azt jelenti, hogy ott se béke, se kiegyezés nem létezik.
Tom Dyckhoff cikke a The Times 2008. február 27-i számából
