Építészet és aktivizmus — új fókusztémát indítunk
Eszmék, irányok, gondolatok, tervek. A társadalom és az építészet interakciója. Röviden így lehetne azt a vállalkozást felvezetni, amit a következő hetekben megvalósítani igyekszünk.
Indul az építészet és aktivizmus fókusztéma az építészfórumon.
Indul az építészet és aktivizmus fókusztéma az építészfórumon
Eszmék, irányok, gondolatok, tervek. A társadalom és az építészet interakciója. Röviden így lehetne azt a vállalkozást felvezetni, amit a következő hetekben igyekszünk megvalósítani.
„Az aktivizmus dekadenciája ma már tagadhatatlan tény. Fő bizonyíték: Kassák új formaaktivizmusa. Formaaktivizmus — szociális aktivizmus helyén. Az új művészet él, de az élet — a régi. Semmi sem változott. Éppen, mert csak az új művészet él, mert csak mint művészet él. A formaaktivizmus csúcsfokán a kenyér — az életaktivizmus természetszerűen újra a mélybe a tehetetlenségbe zuhan. A kenyér szó, az új életforma aktivizmusa: a forradalmi hullám elmúlott. A kenyértelenség, a régi életformák azonban megmaradtak, és az aktív cél még ma is egy: tömegélet. De az aktivizmus ma már csak formabiztosság: művészet. Régi cél, 100%-os cél, kegyetlen igaz cél, el nem ért cél — elhagyása. Menekülés. Kegyetlen szóval: dekadencia.” – e szavak 1926-ban íródtak1. Furcsa, ugye? Mintha ugyanazt a kort élnénk, ahogy Móricz Zsigmond kegyetlen társadalomkritikája, a Rokonok is megállja a helyét egy remake változatban a mai Magyarországon. Az építőművészet mai „formaaktivizmusa”, azaz a sokat kritizált dizájnközpontúság, amelyben lassan egyeduralkodóvá válik a mindenáron való ellenpontozási kényszer és a „neo retro-ja”...
Ahol a művészi kompozíció kulisszává merevíti, válaszra sem méltatja a társadalmat, render-emberekké nyomorítja a feltételezett felhasználót — ám valami felsőbbrendű távolságtartásba, a meg nem értettek egoizmusába burkolózik, diszfunkcionalitását szoliterséggel, szoborszerűséggel, kihívó dizájnnal, sztár allűrökkel leplezi. A valóság tükre?
A tömegépítészet és ízlés ugyanakkor historizál és cicomáz, Keller Ferenc szavaival a „csicsa-skálán meghaladja a 20%-ot”. Vagy az egyszerűséget – mint őt magát ridegen közönségessé nyomorító gazdasági bunkót – használja fel arra, hogy meg-megbicsakló ideológiai tartalmat építsen a semmi fölé. A kettő között pedig nagyon szűk a mezsgye, ahol csak néhányan férnek át.
A „kiáltványok” idejét éljük. Újra. Városi jövőképet sürgető, belső ellentmondásokkal terhes kiáltvány (Zoboki Gábor) születik viszontválaszokkal, kamarai működést konstruktív kritikával illető nyílt levelek (Ertsey Attila) íródnak '56-os forradalmi évfordulók éjszakáján, a hatalom és az építészet szennyesét kiborító közberuházási pályázatoktól (Kormányzati negyed, Szépművészeti Múzeum bővítés, Szent György tér) és a magasház kérdéstől, a tervtanácsi anomáliáktól, az új építészeti jel fétisétől hangos a napi sajtó. Az építésügy zavarosságától halk (inkább néma) a politika. A fejlesztői nyomulások és stiklik, a bedőlt fejlesztések, a pillanatnyi gazdasági helyzetkép valami apokaliptikusan pesszimista jövőkép irányába mutat.
Most „forr a bor”. Szaporodik az építészet, mint művészeti ág iránti társadalmi fogékonyság; a kamarában munkacsoportok alakulnak problémák, stratégiák gyártására; „hirtelen” megjelent egy társadalom és építészet közötti kommunikációs igény a szakmai érdekképviselet irányából (melyet on-line lapunk és még sok más egyre szaporodó szakmédia és blog már egy ideje kielégíteni próbál); jelentős társadalmi-gazdasági-politikai-ökológai változások zajlanak a Föld nevű bolygón; melyen sok-sok történést összefoglaló néven globalizációnak szokás nevezni. Mindezek reakcióra ösztönzőek, kikényszerítik a választ az oly nehezen és lomhán reagáló építészetből is.
A fenti bevezető idézet jegyében gondoljuk, hogy az építészetnek új aktivizmusra van szüksége, az aktivizmus „retro”-jára, ami csíráiban történik is, és mi eme aktivizmus csíráit kívánjuk palántává nevelgetni. Ezek a csírák nem feltétlenül magán az építészeten belül hajtanak ki (burjánzanak ott is), de társadalmi csatornákon keresztül előbb-utóbb eljutnak majd az építészethez is, és ott fognak lecsapódni épületeinkben, tereinkben, városainkban, életmódunkban.
A fókusztéma építészeti és építészet közeli kortárs teoretikusok munkáiból, új városi gondolatokból, a kamarán belüli erjedésből, az építészet és társadalom kommunikációjából (amelynek érdekes lenyomata az építészet médiadíját övező polémia), a civil mozgalmi aktivitásokból és az építészeti aktivizmusból merít. Műhelyeket, gondolkodókat, trendeket, álláspontokat kíván bemutatni. Reméljük, sikerrel. Inspiráló vagy éppen vitára (aktivitásra) ösztönző módon.
Bardóczi Sándor
tájépítész mérnök – a fókusztéma szerkesztője
1 Heves Ferenc e sorok kíséretében küldte el Erg Ágostonnal közös verseskönyvét a Groteszk plakát-ot kiadójának.
