Építészet és gondolkodás – interjú Mátrai Péterrel

Janáky István Ybl-díjas építész sokoldalúságából egyetemi oktatói munkásságát kiemelő kiállítás látható a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A kiállítás megszületéséről, az összegyűjtött „leletekről”, és Janákyról, a mesterről Fazekas Ildikó beszélgetett Mátrai Péter építésszel, a kiállítás kurátorával.

A tavaly elhunyt, Ybl-díjas építész emlékét különleges összeállítás idézi meg a FUGA alagsori termében. Hang, kép és hang, kézzel írott szöveg, kép és szöveg, elektronikus szöveg, hivatalos és elcsent közlések, hang- és videófelvételek több dimenzióban próbálják összesűríteni az elmúlt évek oktatói tevékenységét. A térbe lépve elsőként Janáky kézzel írott dolgozati értékeléseibe leshetünk bele, tüzetesen átolvasott doktorandusz hallgatói anyagokra reflektáló írásokba. Ez a gesztus máris képet ad Janáky oktatói elvárásairól és hozzáállásáról. A falak mentén hallgatóinak tervei láthatóak mágnessel rögzítve kissé rozsdásodó vaslemezekre, melyeket fa lécek tagolnak. Ezek a munkák különféle alakzatba rendeződve pulzálnak a felületen, néhol átnyúlva az elemeket elválasztó réseken is, a tervező munka változatos folyamatának lenyomataként. Külön egységbe rendezve, egymástól elkülönítve láthatóak az alapképzés és a Doktori Iskola tervei. A terem közepén elektronikus kijelzőkön videóinterjúk és fotók futnak, valamint apró írásos sztorik, történetek Janáky mester óráiról, konzultációiról, alakjáról és szelleméről. A szemlélődést mindvégig kíséri Janáky hangja is, amelyet diákjai vettek fel egy-egy óra, beszélgetés alkalmával.

Erről a sokszínű, több-médiumú kiállításról beszélgettünk Mátrai Péter kurátorral.

Fazekas Ildikó:  Hogyan merült fel a kiállítás ötlete?

Mátrai Péter: A tavaly elhunyt Janáky István életművét a FUGA nagyszabású, retrospektív kiállításon kívánta bemutatni, ez év októberében. A FUGA részéről Nagy Bálint engem kért fel a kiállítás kurátori szerepére. Én 1973-ban, közvetlenül diplomázásom után kerültem kapcsolatba Janáky Istvánnal, kezdőként kerültem mellé és 18 éven keresztül egy irodában dolgoztunk. Majd útjaink szétváltak. Sok évre rá, mikor Janáky a MOME-n kezdett tanítani, meghívott engem is a Doktori Iskolába mesternek. Így haláláig megint szorosabb kapcsolatba kerültünk. Az örökös sajnos nem adta hozzájárulását az eredeti tervek és rajzok kiállításához, így ezt a nagyvonalú elképzelésünket későbbre kellett halasztanunk. Ekkor született a gondolat, hogy Janáky utolsó, főként oktatói munkának szentelt évtizedét tanítványai munkáin és emlékezetén keresztül mutassuk be.

F. I.: A tervezett összegző tárlat előtt miért fontos kiemelten a „mester” bemutatása?

M. P.: Élete végére dominánssá vált az oktatói tevékenysége. Áldozatosan és szenvedélyesen tanított, és mindig büszkén mondta, hogy ő maga sokat tanult a diákoktól. És ha már Janáky eredeti, saját munkái nem jelenhettek meg, akkor a hatásán, lenyomatán keresztül igyekeztünk megidézni Őt.

F. I.: Hogyan állt össze a kiállítás anyaga?

M. P.: A Veres Bálint vezette MOME Transfer lab. egy külön teamet szervezett az egykori hallgatóktól érkező anyagok kezelésére, amelyet a felhívásunkra rendelkezésünkre bocsátottak. Csomay Zsófia építész, Janáky tanártársa nagy szerepet játszott „A másodikosok” anyagainak rendezésében. Eke Dániel ötlete volt az orális hagyomány, a személyesen címzett mondatok összegyűjtése.

F. I.: Hogyan történt a válogatás?

M. P.: A felhívás közzététele után vártuk a beérkező anyagokat, főként írott formátumú, Janáky saját kezű skicceit, írását őrző dokumentumokat reméltünk, továbbá hangfelvételeket, amiket a korrektúrák alkalmából rögzítettek a diákok. A beküldés teljesen szabad volt, fontosnak tartottuk, hogy minél több, minél színesebb anyag gyűljön össze a megadott határidőig. Persze, a hallgatókra jellemző módon, már állt a kiállítás, amikor az utolsó utáni pillanatban valaki még leadott egy tervet…

F. I.: Hogyan lehet válogatni egy kollégára, tanárra, oktatóra emlékező, önkéntes beküldésen alapuló anyagból?

M. P.: A kiállításnak tulajdonképpen két része van, és ez a tematika nagyban segítette a rendezési folyamatot. Az egyik nagy egység, az úgynevezett Trezor-ban, az utoljára korrigált másodéves építészhallgatók tervei köré rendeződik, ennek gazdája volt Csomay Zsófia, akivel együtt korrigáltak. A másik nagy egység Janáky korábbi másodéveseinek, diplomázó hallgatóinak, és két doktoranduszának a Doktori Iskolán Vele közösen végzett kutatási anyagait tartalmazza. Ezen kívül néhány régebbi fotó és halála után tanítványainak Hozzá intézett üzenetei láthatóak. Ezek közül van, amelyik tulajdonképpen egy egykor megkezdett beszélgetés lezárása. Ezekhez társulnak a már említett anyagok, videó- és hangfelvételek.

F. I.: Hogyan és miképpen lehet „megjeleníteni” egy oktató munkásságát?

M. P.: Janáky oktatói munkássága szellemének, ízlésének hatásában érhető tetten. Ez a bemutatás természetesen sajátosan töredékes, nem is klasszikus értelemben vett kiállítás, inkább installáció. Műfaját tekintve semmiképp nem gyászos, tehát nem visszatekintő emlékkiállítás, sokkal inkább a szellemi hagyaték vizualizálása. A kiállítás rendezése során néhányan ódzkodtak a rozsdásodó fém felület használatától, amelyeket Nagy Bálint bocsátott rendelkezésünkre korábbi kiállítóhelyéről, de aztán előkerült egy korabeli fotó, amelyen Janáky épp a saját rajzait teszi fel ugyanezekre a lemezekre, s ez meggyőzte a kétkedőket. Mindaz, amit ő elért, pontosan az, amiről a kiállítás szól. Janáky nemcsak építészeti tevékénységéről, hanem építészethez fűződő írásairól is ismert volt, így a kiállításhoz kapcsolódóan szerveztünk egy szimpóziumot is Szalai András moderálásával, amelyen tizenegy felkért személy reflektált Pista egy-egy kiválasztott szövegére. (A szimpózium teljes hanganyaga elérhető itt.)

F. I.: Hány közreműködő vett részt ebben a projektben?

M. P.: Nagyon sokakat mozdított meg ez a kiállítás. Nem csupán a Janáky és a MOME kiállítás gondolata merült fel, fiókkiállításként a másodikosok anyagaival, hanem azonnal eltökéltük a Janáky szövegekre épülő szimpózium megszervezését is, így a közreműködők köre az egyetemen kívülre is kiterjedt. Többen vettek részt olyanok is, akik Janákyt személyesen alig, vagy egyáltalán nem is ismerték.

F. I.: Mitől különleges ez a kiállítás?

M. P.: Leginkább a tárlat gondolatisága és Janáky szelleméhez, és megkockáztatom, rendkívüli ízléséhez méltó installáció ad sajátos színt ennek az emlékezésnek. A megnyitót követően azt mondták nekem: te egy varázsló vagy, Janáky él! Ezt az életszerűséget bizonyára segítik a közvetlenül tőle származó kézzel írott értékelések, a hangfelvételek, és a róla szóló történetek, amelyek animálva, valós idejű megjelenítésben is olvashatóak.

F. I.: Kinek ajánlod ezt a kiállítást?

M. P.: Építészeknek és építészhallgatóknak mindenképp. De bárkinek, aki Janákyra, az általa vezetett építész-tanműhelyre kíváncsi. Abban is reménykedem, hogy ez a kiállítás közelebb viheti a teljes életműhöz is azokat, akik eddig távolról szemlélték Janáky megnyilvánulásait. És talán akadnak, akik a kiállítás hatására tudományos kíváncsisággal közelítenek majd Janáky gazdag életművéhez.

A kiállítás megtekinthető 2013. október 27-ig.