Építészet gyerekeknek?

Miért fontos az épített környezeti nevelés? Mi a helye az angol nyelvterületen BEE-nek rövidített tevékenységnek? Van-e helye az építészetnek és az építészeknek az iskolákban? Bedecs-Varga Éva beszámolója az Építészek & Gyerekek konferenciáról.

Miért fontos az épített környezeti nevelés? Mi a helye az angol nyelvterületen BEE-nek rövidített tevékenységnek? Van-e helye az építészetnek és az építészeknek az iskolákban?

Az épített környezeti nevelés az elmúlt évtizedben a világ számos országában kiemelt fontosságú tevékenységgé vált, egyre több építész és pedagógus érvel amellett, hogy közös érdekünk, hogy a felnövekvő generációk környezettudatosan, felelősségteljesen és aktív módon vegyenek részt a környezet kialakításában. A BEE-nek Magyarországon is több évtizedes múltja van. A legnagyobb ernyőszervezet, a kulturAktív felületén heti rendszerességgel jelennek meg hírek, a szülők számos nyári tábor és hétvégi gyerekfoglalkozás során találkozhatnak lelkes építészekkel, akik a környezet megismerésétől indulva számos manuális foglalkozást, művészeti tevékenységet, kreatív módszert találtak ki, hogy a közös alkalmak okos és élvezetes élményévé váljanak a gyerekeknek. 

Május 16-án a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának a szervezésében, a MÉSZ meghívására Magyarországra érkezett UIA Architecture and Children munka program szakértőinek részvételével olyan konferenciát hallhattak az érdeklődők, amely sok jó példa felvillantása mellett arra a kérdésre kereste a választ, hogy az építészek szaktudása milyen módon integrálható a közoktatásba.

Vasáros Zsolt DLA, a BME dékánhelyettese köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az Építészek és gyerekek cím utal arra, hogy az építészetről való tájékoztatás és gondolkodás minden építész egyes felelőssége. Az egyetemen ez a szemlélet abban is tetten érhető, hogy a doktori iskola tanulói közül többen választanak olyan témát, amely a társadalmi szerepvállalás fontos alapkérdés. Krizsán András a MÉSZ részéről, valamint Suzanne de Laval svéd kutató és Heba Safey Eldeen egyiptomi építész, az UIA Architecture and Children munkacsoportjának vezetői a nemzetközi szakma részéről köszöntötték a hallgatóságot. 

Nyitóelőadásában az esemény szervezője, Somogyi Krisztina két fontos tényre hívta fel a figyelmet. Elsőként a mai oktatás nehézségeire fókuszált, és utalt arra, hogy a digitális korszak ismeretelsajátítási módjai és maguk a gyerekek is mások, mint voltak pár évtizeddel ezelőtt. A megváltozott helyzetben felértékelődnek az integrált szemléletű tárgyak és módszerek, azok a feladat orientált helyzetek, amikor a gyerekek aktív módon, különböző képességeket és tudásokat ötvözve együtt dolgoznak. Az épített környezeti nevelés mind témafelvetésében, mind a megvalósulás folyamatát nézve jellemzően ilyen. Hiszen a környezet megismerése során nagyon sokféle tudásra van szükség, a matematikától a földrajzon át a rajzi, művészi tevékenységen keresztül olyan általános képességekig, mint amilyen a problémamegoldó képesség vagy a fegyelmezetten koordinált fizikai munka. Másodsorban, a built environment education, tehát a BEE integrálása a gyerekek képzésébe a téma miatt is jelentős: az épített örökségnek, csak úgy mint a kortárs épületeknek, helyeknek és tereknek az értékelése, a környezettudatosság, a térhasználatok kapcsán a felelősség, a tulajdonlás, vagy a biztonság mind olyan kérdések, amelyek mindenkit érintenek. A jövő szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy a most felnövő generáció mennyire lesz tudatos és felelősségteljes a környezettel kapcsolatos döntéseiben.

Somogyi Krisztina vizuális környezet-kutató a konferenciát úgy építette fel, hogy a probléma beágyazását követően a hallgatóság három országos modellen keresztül ismerje meg a BEE oktathatóságát a közoktatásban. Ezt követően a világ legkülönbözőbb vidékeiről érkezett (Benin, Japán, Feröer Szigetek, Bulgária, Oroszország, Svédország, Egyiptom, Franciaország, Románia, Németország, Izrael, Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Törökország) szakemberek jó példákkal és modellekkel csatlakoztak, majd a BME Építőművészeti Doktori Iskolájához (ÉDI) köthető magyar szakértők előadásait hallhattuk, végül a BEE jeles magyar képviselői, képzési helyek és minisztériumok vezetői ültek egy asztalhoz.

Az ÉDI harmadéves doktorandusz hallgatójaként lehetőségem nyílt a szervező, az előadó és a hallgató szerepbe is belehelyezkedni. Doktori kutatásom fókuszában az építész és a használó együttműködése áll, a tervezés folyamatában. A gyerekeket a használók új generációjának tekinthetjük, akik – mint azt előbb hangsúlyoztam a bevezető előadásra utalva – egy új kultúra gyermekei, már más fajta tudásokkal érkeznek, másképp használnak eszközöket és más stratégiákkal boldogulnak a világban. Érdekes számomra, hogy ha a gyerekek az épített környezeti nevelés által új tudásokat szereznek, az hogyan hat majd ki későbbi döntési folyamataikra. Reményeim szerint ez a tudás közelebb hozhatja egymáshoz az épített környezet alakítóit és használóit.

A nemzeti modellek sorában elsőként Hannes Hubrich, a Türingiai Építész Kamara delegáltja mutatta be, hogy a Weimari Bauhaus Egyetemen, az általa 1999-ben alapított „Építészeti kommunikáció / Építészet és iskola" kurzus keretében miként oktatnak építészetet művészeti szakos pedagógus hallgatóknak, és miért tartják ezt fontosnak. A kezdeti, mérnöki szemléletű képzéstől szép fokozatosan mozdultak el a komplex élményszerzés irányába: a mai foglalkozások és a tanároknak tartott tréningek középpontjában a valósághoz köthető projektek és a gazdag tapasztalatszerzés áll. 

Ezt követően Mina Sava és Claudia Pamfil építészek mutatták be a „De-a Architectura" elnevezésű romániai kulturális szervezet oktatási programját. Modelljük különlegessége, hogy önkéntes építészeket és lelkes tanárokat kapcsolnak össze, majd készítenek fel egy teljes tanéven keresztül, az órarendbe integrált közös munkára. Építész és tanár tehát egyenlő félként, közösen tanítja a diákokat játékos formában az épített környezetről. Romániában ugyanis a tanároknak lehetőségük van választott tárgyként oktatni ezt a tudást, melyhez – ha jelentkeznek a kamara által támogatott, kizárólag a BEE-vel foglalkozó szervezetnél – teljes felkészítést és egy lelkes építésztársat kapnak segítségül. Az oktatási programban a szervezet három külön korcsoportot különít el: a 6-8 évesek, a 9-11 évesek és a 12-18 évesek, akik eltérő programokkal inspirálhatók: a kicsik még a mese és a fantázia felől közelíthetők meg, a nagyok a valós környezet problémáira reflektálnak. A 2012-ben indult kezdeményezés az elmúlt hét év alatt 20.700 állami oktatásban részt vevő gyermekhez jutott el. A fejlesztett oktatási program magyar nyelven is elérhető, hogy Erdély magyarlakta régióiban is rendelkezésre álljon a tananyag. 




A konferencia első blokkját Barbara Feller, az Osztrák Építészeti Alapítvány vezetője zárta, aki elmesélte hogyan, milyen szervezeteken keresztül épül fel Ausztriában a gyermekek kulturális oktatása, amiben a diákok több mint 10%-a részt vehet évente. Megtudhattuk hogyan adaptálják az épített környezeti nevelést az iskolába, tantervekről, tanári tréningekről és az építészek iskolákba integrálásáról esett szó. Az osztrák modell érdekessége, hogy az építész- és mérnöki szakmákkal egy szakmai nap keretében is megismerteti a középiskolás diákokat: építészeket és mérnököket küldenek ki iskolákba annak érdekében, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését, valamint személyes jelenléttel és tudással támogassák a szakmaválasztást. 




Az összes előadó egyetértett abban, hogy az építészet és annak eredménye: az épített környezet mindennapi életünk legfőbb keretét jelenti. Ennek jövőbeli minősége és fenntarthatósága a ma még gyermek generáción, a jövő nemzedékén múlik. Azt, hogy ők majd biztos és megalapozott döntéseket hozhassanak környezetükről, jelen óvodai-iskolai képzésük során tudjuk megalapozni, ezért kiemelten fontos, hogy milyen oktatásban részesülnek.

A konferencia külföldi példái rendre abban erősítették meg a hallgatóságot, hogy az országok nagyon eltérő helyzeti és oktatási rendszerei ellenére mind a problémák és kihívások, mind a BEE alkalmazásának céljai és eszközei nagyon hasonlóak. Tel-Avivban a rohamosan növekvő lakosságszám, a nagyon sok fiatal és ebből adódóan az intenzív beépítés kapcsán a városi közterekhez kötődő tapasztalás fontosságról hallhattunk, Bulgáriában a zárt roma közösségekben iskolába nem járó gyerekek számára létrehozott „mobil iskola" jelenlétéről, magáról a környezetről és általában a tanulás fontosságáról beszélt az előadó, Beninben pedig az egyelőre csak a helyi francia iskola válogatott közössége számára elérhető iskolaalakító tervezési fázisokkal ismerkedhettünk meg. (10. kép: részlet Shany Granek-Isbi, izraeli építész előadásából) 

Az előadások utolsó etapja hét hazai példát mutatott be, melyek a külföldi munkák tükrében is nagyon színvonalasnak tekinthetők: mind a problémafelvetések pontossága, mind a kutatás fegyelmezett és kreatív volta komoly elismerést váltott ki a külföldi szakértőkből. Jó volt látni és megélni, hogy hazánkban is mennyi lelkes és kreatív építész foglalkozik professzionális módon épített környezeti neveléssel. 

A magyarok blokkját a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) két munkatársa Dávid Dóra és Klaniczay János kezdték, akik ebben a tanévben indították el próba projektjüket három budapesti gimnázium (Eötvös József Gimnázium, Városmajori Gimnázium és Toldy Ferenc Gimnázium) diákjai számára. Délutáni szakkörök keretében beszélgetésekkel és városi sétákkal hívják fel a tanulók figyelmét az őket közvetlenül körülvevő épített környezetre, a tanévet pedig egy a diákok által szervezett közös sétával zárják.

Skaliczki Judit, az ÉDI doktor jelöltje és a Bartók Vizuális Műhely tagja saját doktori kutatásának egyik felvetését mutatta be, melynek fókusza a téri és konstrukciós képességek fejlesztése volt fakockákkal és papírhajtogatással három eltérő korosztályban: végzett építészek, óvodapedagógus hallgatók és 3-7 év közötti gyermekek körében. Előadásában a módszerekkel és az előzetes eredményekkel ismerkedhettünk meg és a téri játékok során megfigyelhető fejlődési folyamatra kaphattunk rálátást. 

B-Hajas Ágnes DLA, a nadapi alkotóház, azaz Napház létrehozója délutáni és hétvégi alkalmak, valamint öt napos nyári alkotóműhelyek keretében foglalkozik különböző korosztályú gyerekekkel. Prezentációjában négyféle tematikát mutatott be, melyek egytől egyig nagyon izgalmas keretet adnak a gyerekek számára. Gyakori, hogy egy saját maga által kitalált mese segítségével vonja be a gyerekeket az alkotások világába, valamint a térben való mozgásnak kiemelt fontosságot tulajdonít. Mind fizikai, mind szellemi értelemben tehát egy olyan teret hoz létre, ahol szabadon szárnyalhat a gyerekek fantáziája és ennek köszönhetően saját műalkotásokat teremthetnek. 



Tótpál Judit DLA a Biatorbágy Város Önkormányzata által támogatott „Fedezzük fel Biatorbágyot!" program témavezetője ismertette foglalkozásaikat, melyeken minden általános iskola negyedik osztályos biatorbágyi tanuló részt vehet. Értékvédelmet és helyismeretet tanítanak játékos foglalkozások, séták és helyszíni bejárások során. Tóth Eszterrel és Simon-Ihász Veronikával közösen 2018 márciusában Biatorbágy gyerekeknek címmel egy könyvet is kiadtak a témában a kulturAktív támogatásával, mely segítséget nyújt a gyerekeknek a felfedezéshez. Emellett a mostani tanévben a GyIK-Műhellyel közösen kéthetente szombatonként izgalmas foglalkozásokat szerveznek Város-tér-játék címmel Biatorbágyon, melyek tematikus alkalmain a természeti és az épített környezettel foglalkoznak.

Terbe Rita DLA, a BME Építészmérnöki Karának adjunktusa, a GyIK-Műhely (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely) tagja a 2018-ban, második kiadásban megjelent Táj-Tér-Tár+ (szerzők: Eplényi Anna PhD, Schmidt Gertrúd, Szentandrási Dóra, Terbe Rita DLA) című könyv tartalmát ismertette, mely kimondottan pedagógusok és szülők számára készült, a gyerekekkel folytatott foglalkozásokat tematizálja, segítséget adva, hogy az általuk megkezdett munka otthon és az iskolákban is tovább folytatódhasson. Emellett nem csak gyerekek számára szerveznek foglalkozásokat, hanem akkreditált képzésük keretében lelkes felnőtteket képeznek, akik saját maguk is képessé válnak önálló, kortárs és kreatív művészeti alkotó feladatok kitalálására és alkotó csoportok vezetésére.

Tánczos Tibor DLA és Treszkai Anett építészek két középiskola (az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és a Közgazdasági Politechnikum) számára participatív módon tervezett könyvtár átalakításról számoltak be. Látványos makettek segítségével vonják be a használókat a tervezés folyamatába és igyekeznek a diákokhoz közel álló multimédiás felületeket (pl. Instagram) is felhasználni a kommunikációban. Szó esett még a használók egymás közötti kommunikációjáról, eredményekről és tanulságokról is. 




Végezetül én mutattam be a Budapesti Piarista Gimnáziumban tavaly megkezdett kutatásunkat (résztvevők: Balázs Mihály DLA, Bedecs-Varga Éva, Benyovszky-Géczi Zsuzsanna, Karácsony Tamás DLA, Palicz Katalin, Somogyi Krisztina), amely keretében három közösségi tér definiálásába és belakásába nyújtunk segítséget a használóknak, aktív bevonásukkal. Munkánk érdekessége, hogy eltérő szakmai tudással rendelkező, eltérő generációk képviselőiként dolgozunk egy közös cél érdekébe és igyekszünk mindenkinek a tudását érvényesíteni. A használók fontos szereplői a tervezési folyamatnak, akikkel különböző módszereken keresztül (pl. beszélgetések, mentális térképek, kérdőívek, workshop) folytatunk párbeszédet. Izgalmas megélni, hogy a diákok mennyire lelkes és aktív résztvevői a munkának, sokszor egészen pontos megfigyeléseik vannak téri összefüggésekben.

Az előadásokat követő kerekasztal beszélgetésre a kapcsolódó szakterületek számos jelentős képviselője fogadta el a meghívást. Részt vett Bálint Imre DLA építész, Csernyus Lőrinc építész, az MMA művészetelméleti tagozat és az Óbudai Waldorf Alapítvány kuratóriumi tagja, Dúll Andrea környezetpszichológus, tanszékvezető egyetemi tanár, ELTE PPK általános dékánhelyettese, Gaul Emil PhD nyugalmazott egyetemi tanár, Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnöke, Illés Anikó PhD művészetpszichológus, a MOME Elméleti Intézet vezetője, Füleky Zsolta Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságának helyettes államtitkára, Mészáros Zsuzska designpedagógus, a Fazekas Mihály Gimnázium tanára, Pataky Gabriella PhD egyetemi docens, vizuális képességkutató, művészetpedagógus, az ELTE TÓK Vizuális Nevelési Tanszékéről, Szilágyi-Nagy Anna, tájépítész, a kultúrAktív Egyesület alelnöke és Vasáros Zsolt DLA építész, egyetemi docens, a BME dékán-helyettese, az Ipartanszék tanszékvezetője. A beszélgetőtársak ennyire széleskörű meghívásával Somogyi Krisztinának nem titkolt célja volt, hogy a nap eredménye széles körben épülhessen be a közgondolkodásba, vagyis legyen hatása. A konferencián elhangzott információk összegzése után körkérdésekkel indult a beszélgetés, majd konstruktív diszkusszió alakult ki. A felek a legfőbb témákban egyetértettek, melynek során kiemelték az integrált oktatás előnyeit és mind úgy nyilatkoztak, hogy keresik a lehetőségeit annak, hogy a gyerekek kész megoldások és lexikális tudás halmozása helyett komplex szemléletmódot tanulhassanak.

Többször elhangzott az előadások és a beszélgetések során is, hogy az épített környezeti neveléssel nem kis építészek vagy művészek képzése a cél, hanem a gyermekek támogatása abban, hogy felnőttként közvetlen környezetükkel kapcsolatban tájékozottak, tudatosak és magabiztosak legyenek és a jövő alakításában felelősségteljesebben vegyenek részt, mint ahogyan a mai felnőtt generáció teszi azt.