Programok

Építészeti, belsőépítészeti tematikájú programok a Budapest Design Weeken – ajánló

2021.10.07. 16:27

Csütörtök este a Magyar Formatervezési Díj és a Design Management Díjak átadásával nyílik meg ünnepélyesen a 18. Budapest Design Week. Az október 8 és 17. között szervezett programokon az Építészfórum szerkesztősége is részt vesz: tematikus sétákat vezetünk, amelyekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen. A BDW kínálatában több építészeti és belsőépítészeti vonatkozású esemény is szerepel, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat. 

New European Bauhaus - nyílt workshop 

A program vezérfonalát az Európai Bizottság által meghirdetett New European Bauhaus (NEB) kezdeményezés adja, melynek célja egy élhető, inkluzív, minőségi élményekre és esztétikai standardokra épülő, mindenki számára megfizethető, fenntartható, körkörös gazdaságon alapuló európai életforma közös megteremtése, mozgalommá fejlesztése. Hogyan valósulhat meg mindez, és hogyan vehetünk részt ennek megteremtésében akár mikro-, akár makroszinten? A Magyar Formatervezési Tanács által szervezett workshopon a hazai kreatívipari felsőoktatási intézmények MA képzésben résztvevő hallgatói, a NEB hazai képviselőinek vezetésével keresik a választ az MFT által felvetett problémára. Céljuk, hogy munkacsoportonként egy-egy felterjeszthető projektötlet szülessen.

Fókuszban a belsőépítészet - online konferencia, kiállítás

A Budapest Design Week programsorozatához csatlakozva az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának Terméktervező Intézete idén „Fókuszban az enteriőrtervezés és belsőépítészet" témában szervez online konferenciát és kiállítást. A konferencián a belsőépítészet kiemelkedő hazai képviselői tartanak előadást aktuális innovatív alkotásaikat és szakmai pályájukat bemutatva. Az eseményhez hallgatói kiállítás is társul.

Előadók:

Bonta Gáspár - Gasparbonta & Partners

Erdélyi Tímea - LAB5

Varró Zoltán - Varrodesign

Fenntartható közösségi élettér-tervezés - belsőépítészeti online beszélgetés és prezentáció

A KREA enteriőr designer-belsőépítész évfolyamának hallgatói négyéves képzésük végén, 2021-ben elértek diplomafeladatuk megvalósításához: fenntartható közösségi élettér tervezése a szentendrei pap-szigeti kemping területén. Munkájuk során egyaránt figyelemmel kellett lenniük a fenntarthatóság, a közösségi élet, valamint az épített kulturális örökség megőrzésére. A KREA programjában a Budapest Design Week során négy végzett hallgató mutatja be részletesen a munkáját, illetve avatja be az érdeklődőket a feladat megvalósításával járó kihívásokba. A hallgatókat szaktanáraik kérdezik, a prezentációk után a közönségnek is lehetősége van kérdéseket megfogalmazni.

A munka helye - belsőépítészeti kerekasztal-beszélgetés és prezentáció

Hogyan változott meg a munkavégzés helye a világjárvány következtében? Átértékelte-e a home office és az irodai munkatér helyzetét az elhúzódó karantén? Mi lesz az „új norma" a visszaállás során, és mindez milyen kihívások elé állítja a munkaadókat, a munkavállalókat és nem utolsósorban a tervezőket? A KREA Design Iskola és a Kinnarps Hungary közös eseményén ezekre a kérdésekre keresik a választ. A szakmai estet a KREA belsőépítész-hallgatóinak tervprezentációi nyitják, ezt követően pedig kerekasztal-beszélgetés keretében meghívott vendégeinkkel járják körül a fenti témákat.

Kerekasztal résztvevői:

Bihary Sarolta (Narmer-KREA)

Bogdán Szilvia (Nexon)

Dúll Andrea (ELTE PPK – MTA)

Horváth Dávid (Colliers)

Somlai Fischer Ádám (Prezi)

Moderál: Paukovics Gábor (Kinnarps)

Hello Wood kabin pop-up a MaxCityben

Várja felfedezőit a Cabinland, a Hello Wood pop-up showroomja, ahol a látogatók megnézhetik, körbejárhatják és kipróbálhatják a moduláris Kabinkát vagy a sokoldalú Workstation kabint. A Budapest Design Weeken kezdődő kiállításon magyar tervezők különleges bútorai és berendezési tárgyai népesítik be a Hello Wood könnyűszerkezetes házait, így nemcsak a minimalista élet kedvelőinek, a praktikus nyaralót keresőknek vagy az egyedi szálláshelyfejlesztést tervezőknek érdemes ellátogatniuk a Cabinlandbe, hanem a kortárs design és a lakberendezés rajongóinak is ott a helyük a showroomban.

Körforgásban egy építésziroda - épületbejárás

„Amit lehet, használj fel újra, ne burkolj, ne fess semmit csak azért, hogy szép legyen!" – vallják a Bánáti + Hartvig Építész Iroda alapítói. Ennek szellemében, a körforgásos építészet irányelveit alapul véve újították fel Budán új irodaépületüket, mely egykor a sokak által kedvelt Alba Regia étteremnek adott otthont. A renoválás során feltárult felületek bontott állapotukban maradtak: a betongerendák nem kaptak borítást, a nyers téglafalakra nem került festék. Több elbontott építőelem pedig – akár eltérő funkcióban – visszakerült az épületbe, így kevesebb új építőanyag felhasználására volt szükség. A külső nyílászárók már nem feleltek meg az energiahatékony szigetelés kívánalmainak, ezért kicserélték őket.

Az acélszerkezetű üvegportálok azonban jó állapotban voltak, így az alagsori tárgyalótermek válaszfalaiként születtek újjá. Hasonló történt az üvegtéglákkal is, amelyeket kibontottak ugyan az emeleti falakból, de szintén a tárgyalók elválasztásában kaptak szerepet. Hosszas szakmai eszmecserék eredményeként néhány régi radiátort is sikerült megmenteni, így a hideg hónapokban azok is ismét működésbe léphetnek. Ez a gesztus, amellett, hogy a fenntartható építészet elveit követi, az épület történetébe is betekintést enged, valamint karakteres esztétikát is teremt.

A Paradigma Ariadné online tárlatvezetése

A 2021-es Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának Kovács Dániel és a Paradigma Ariadné építészei, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid voltak a kurátorai. A létrejött kiállítás, az Othernity arra keresi a választ, hogy a modern építészet sokat vitatott, több szempontból elavult öröksége milyen lehetőségeket tartogat a jövő építészei számára. A kurátorok 12 kelet-közép-európai építészirodát kértek fel arra, hogy gondoljanak újra 12 ikonikus budapesti modern épületet, ezzel egy lehetséges utat mutatva múlt és jövő építészetének összeegyeztetésére. Az idei Budapest Design Week alkalmából, a Nyitott Stúdiók program keretén belül a Paradigma Ariadné tárlatvezetést tart az Othernity kiállításon, ahol Kovács Dániel mond bevezetőt.

Új sztenderdek egy újjászülető budai közösségi térben - az este´r partners és vendégeinek beszélgetése az egykori Budai Polgári Casino épületében

A Budapesten és Milánóban működő belsőépítész-stúdió, az Este’r partners idén a múzeumok világjárvány utáni első nagy lélegzetvételéről mesél a Budapest Design Week keretében. A belsőépítész Radnóczy Eszter vendégeként a Budai Polgári Casino teljes körű megújulásáért felelős szakemberek beszélgetnek az épület és a budai polgárok történetéről, a közösségformálás építészeti eszközeiről és a műemléki rekonstrukció szakmai részleteiről, érdekességeiről. A műhelybeszélgetés után lehetőség van az épület megtekintésére.

Beszélgetőtársak:

Radnóczy Eszter belsőépítész, az este´r partners vezető tervezője

Jassó Sándor építész, a generáltervező Jassó Építészműhely tulajdonosa

Tar Balázs, a kivitelező Laki Zrt. projektmemedzsere

Moderátor: Bagi László, Forbes magazin

VARRODESIGN stúdiólátogatás - bepillanás a Varrodesign belsőépítész stúdió mindennapjaiba

A VARRODESIGN belsőépítész iroda 1994 óta meghatározó szereplője a magyar belsőépítészetnek. Számos hazai és nemzetközi projekt fűződik a nevéhez. A hoteltervezés területén elért teljesítményét olyan nemzetközi díjakkal ismerték el, mint a New York-i Gold Key Awards, a Boutique Hotel Awards, a World Luxury Hotel Awards és a European Hotel Awards. A stúdió alapítója Varró Zoltán, aki az egyedi és különleges megoldásairól ismert a szakmában. A programon a stúdió tervezői bepillantást engednek a tervezés különleges folyamatába.

Goldberger Design Negyed - bemutató és házibuli

A több mint 200 éven át működő Goldberger gyár egykori épületeiben ma már nem a textilüzem gépei zakatolnak, hanem kreatív-kulturális szereplők töltik meg élettel és értékes tartalmakkal a komplexumot. Design showroomok, fotó-tv-film-videóprodukciók, építészeti stúdiók, képzőművészeti galéria, kozmetikai márka, kulináris üzlet viszik tovább Goldberger Leó alkotószellemiségét. Most a négy utca által határolt régi gyárépület különböző tömbjeiben működő kreatív vállalkozások mutatják meg a nagyközönségnek diverz portfóliójukat, és időt és teret szenteljenek arra, hogy az egykori üzemi munkások „örököseiként", új Goldberger-kollektívaként ők maguk is kapcsolódjanak egymással.

A panelek által körülvett régi gyárnegyed urbanisztikai és szociológiai szempontból is izgalmas helyzetet kínál: a panellakók meghívása, befogadása, a közösségi élmények megtervezése a generációk kapcsolódását, a szomszédság lokális erejét és a work-life új ritmusát is intenzíven megmutathatja. A projekt a Super Channel design ügynökség koncepciójával Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatával partnerségben valósul meg.

Múzeumi kulisszatitkok - épületséta

A Nagytétényi Kastély hosszú története és gyűjteményei mellett maga az épület is érdekes. Az érdeklődők most a késő barokk műemlék azon helyiségeibe is beléphetnek, amelyek régen elzárt területei a múzeumnak, és ahol csak szakemberek fordulhatnak meg, mint a pincerendszer vagy az egyik épületszárny padlástere.

Luxus és elegancia - nagypolgári élet a századfordulón (e-rolleres túra)

A rolleres túra során a Városliget környékén épült legendás villák történeteibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Az Andrássy úton valaha módos polgárok, iparmágnások, híres műgyűjtők otthonai voltak, különleges, értékes tárgyakkal berendezve. Némelyik ház udvarán még teniszpálya és istálló is helyet kapott. A túra során a századforduló előkelő polgárainak nem mindennapi szokásairól és életmódjáról is lesz szó.

Hírességek Budapestje (e-rolleres túra)

Hol laktak a híres magyar iparművészek, képzőművészek, írók és színészek? A rolleres túra során az egyik legjelentősebb 19. századi polgári műgyűjtő, Ráth György otthonába is betekinthetünk, és megfigyelhetjük azt is, hogy milyen különleges tárgyakat gyűjtött és hogyan rendezte be a villáját. A programon elsősorban a 19. századi művészek házai kerülnek fókuszba.