Építészeti séták Kelet-Németországban II. - Történelem és érzések Lipcse belvárosában
Sorozatunk előző részében Quedlinburgban tehettünk virtuális sétát, most Lipcsébe kísérjük az útinapló íróit, Teráz Bélát, Mészáros Gabriellát, Pálmai Ágnest és Bereczki Sándort. Hozzájuk csatlakozva érdekes szemelvényeket tudunk meg a keletnémet város múltjából és jelenéből, s akár mi is kedvet kaphatunk egy kis barangoláshoz.
Történelem és érzések Lipcse belvárosában
2011 – Szász-Anhaltba készültünk kulturális kalandtúrára – melyből a kalandot csekély német nyelvtudásunk volt hivatva biztosítani. Főleg építészekből álló társaságunkból még senki sem járt Lipcsében, ebben a Drezda főúri pompájával ellentétes, polgári büszkeségből épült szászországi kereskedővárosban.
1165 – Lipcse – akkori nevén Lipsk – város- és vásárjogot kapott Ottó meisseni őrgróftól. A XI. század eleje óta itt álló erőd köré telepedett kereskedők és iparosok alkotta település városfal-építési jogra is szert tett. A megépült városfalakon belül tartott vásárok jó híre messze földről vonzotta az embereket.
2011 – A XII. századi városi fejlődés markáns nyomot hagyott a városszerkezeten. Az egykori városfal helye jól kijelöli a jelenlegi történelmi városmagot, amit a rendelkezésünkre álló két és fél napban plusz egy estén (éjszakán) felfedezhettünk.
1507 – A város széles körben egyedülálló árumegállítási jogot kapott. A húsvéti és a Szent Mihály napi vásárokra a Távol-Keletről és a közelebbi Nyugat-Európából érkeztek az áruk és a kereskedők. Az észak-déli és kelet-nyugati irányú utcarendszer által felosztott városban sorra épülnek a kereskedő- és raktárházak a „messehaus”-ok, melyek belső udvarai, árkádjai keresztirányban kapcsolják össze az utcákat.
2011 – Állunk négyen a XVI. századi Lipcse két legfontosabb utcájának, az észak-déli irányú Nikolaistrassénak és a kelet-nyugati irányú Brühlnek (csak így, semmi strasse) a kereszteződésében, és becsukott szemmel várjuk a Velencéből luxuscikkeket, Gentből textilt hozó lovaskocsik kerékcsörömpölésének felhangzását. Persze nem történik semmi, csak a sétálóutcában engedéllyel vagy anélkül behajtó autók egyike dudál ránk – diszkréten. A nagy varázslat nem sikerült.
1555 – A város legrégebbi temploma, az 1165-ben alapított Nikolaikirche megkapja reneszánsz középtornyát és elnyeri mai alakját. (Szent Miklós) az utazók, kereskedők védőszentje.)
A német reneszánsz születésének helyszínei a városok voltak. A városi polgárok új világfelfogást képviseltek, természettudományos ismeretekre törekedtek (a lipcsei Universitast 1409-ben alapították). A polgári gazdagság és méltóság növekedésével a humanizmust is megengedhették maguknak. Ám a városfalakon kívül uralkodó feudális hatalom megpróbálta maga alá gyűrni a német városokat, ennek a feudális szorító erőnek és a városok körüli kisnemesség ellenérdekeltségének eredményeként németföldön nem alakulhattak ki olyan városállamok, mint Itáliában Firenze vagy Velence.
Az egymástól – a különböző német városszövetségek ellenére – függetlenül fejlődő városi építészet – és persze a sokféle vallási misztikum – „biztosította” a német gótika és reneszánsz építészeti sokarcúságát.
2011 – Sétálunk a történelmi városmag szívét jelentő Marktplatzon. Az 1556-ban épült Altes Rathaus 90 m hosszú, reneszánsz homlokzatát bámuljuk a délutáni napfényben. A Christian Döring által 1744-ben tervezett és megvalósított barokk torony aszimmetrikus elhelyezése ma is hibátlan arányérzékre utal. Irigyeljük is emiatt.
1723 – J.S. Bach letelepedik a városban, és az 1530-as években evangélikussá lett kereskedőváros tovább fényesedik általa. Bach tevékenykedésének egyik színtere, a Thomaskirche a nyugati városfal mellett épült. Késő gótikus formáját még a XV. században kapta – a korábbi, XIII. századi román stílusú főhajó átépítésével – és ekkor épült keleti tornya is.
2011 – Ücsörgünk a Thomaskirche mellett álló Bach-szobor közelében. Az itt lévő számos étteremterasz egyikén várjuk az étlapról választott, ismeretlen helyi étket és kortyoljuk a helyben főzött sört. Közben negyedóránként giling-galangol a templomtoronyban lévő harangjátékszerűség. A közeli szökőkútnál 3-4 éves forma gyerekek sikoltozva spriccelik le egymást. Akár azt is hihetnénk, hogy itt minden rendben is van – nem úgy mint otthon.
1777-1785 – A középkori városfalakat és kapuerődítményeket lebontják. Létrejön a történelmi városmagot övező, 3,5 km hosszú Promenadenring – a sétaút, a belváros utcarendszere ezzel megnyílik. Az egykori városfalhoz szorult épületek vagy a Promenádhoz illő homlokzatot kapnak, vagy lebontásukkal tágítják a teret. Az egymást követő polgármesterek hűek a koncepcióhoz, és ezt a polgárok meg is hálálják nekik – számos polgármester kapott emlékművet a várostól.
2011 – Érezzük a pezsgést az utcákon, az üzletek bejáratainál zajló lüktetést, a határozott lépteket. Akik jártak itt a DDR-időszak alatt, állítják, hogy Lipcse akkor is nagyvilágibb volt a többi keletnémet városnál. Bámészkodó, nem németül beszélő, turista kinézetű egyént alig látunk.
1945-1989 – A háború alatt Lipcsét is számos bombatámadás érte, de ezek nem végeztek itt akkora pusztítást, mint Drezdában. A háború után a romeltakarítás és lakásínség kielégítése volt a fő feladat – a belvárosban is. A kiürült belvárosi foghíjakon panelházak épültek a DDR-időszakban. A várostervezés vagy az építőművészet úri huncutsága a háttérbe szorult. Még az 1980-as években is álltak olyan csonka épületek a belvárosban, amelyeket részben lebombáztak, részben lebontottak. 1989 őszén – 176 évvel a Népek Csatája után – Lipcse ismét a társadalmi változások középpontját jelentette. A Nikolaikirchében tartott béke-imádságokkal indult meg az NDK megszűnéséhez vezető csendes forradalom.
2011 – A „forradalmi” templomtól északra felirat nélküli emlékmű, mely a Nikolaikirche XVIII. századi pálmalevél-oszlopfős, karcsú oszlopainak egyikét irányítja az ég felé. Bizony, vezető nélkül utána kellett nézni, hogy ez a „csendes imádkozók” mementója.
1990-2010 – 1990 után a belváros rehabilitációjához a legfontosabb teendő a foghíjtelkekre épült panelházak lebontása volt. A rehabilitáció azonban több mint a városszerkezet rekonstrukciója. Az épületek és a környezet megújítása mellett az emberi kapcsolatok helyreállítása is részét képezi ennek a feladatnak. Lipcse bőven kapott – ilyen-olyan forrásokból – anyagiakat a rehabilitációs programok végrehajtására. Az itt élők, illetve az igényes, új – építészeti minőségükben polémiára is okot adó – épületekbe költöző középosztálybeli polgárok jelenléte a belváros társadalmi összetételének számottevő változását is eredményezte.
2011 – A még meglévő, illetve a közelmúltban végzett bontások (a Brühl elejének egyik oldalát egy-két éve bontották le) után keletkezett foghíjtelkeken lagymatagon zajló építkezések valami légszomjat közvetítenek. A rendszerváltási lendület – mint sok más keletnémet városban – itt is alábbhagyott. (Nem dobálóznunk munkanélküliségi rátákkal, mert nem a mi szakterületünk, és egy ilyen nagyvárosban már sok az árnyalat, de nekünk elég az, hogy nagyobb, mint a magyarországi átlag.)
Mondhatnánk, hogy „itt a vége, fuss el...”, de inkább csak azt mondjuk: kirándulj Te is egyszer az újra felfedezésre érdemes Lipcsébe, és nézd meg, lásd meg amit mi nem írtunk le vagy képeinkkel nem mutattunk be ebben a rövid jegyzetben.
Kapcsolódó irodalom:
Sódor Alajos: Gótikus építészet/Az építészet története, Középkor - Tankönyvkiadó/1978
Lindner László: Német Demokratikus Köztársaság – Panoráma/1981
