Építészfórum 202020: Mélyvíz a javából. Mizsei Anett személyes válogatása
Mizsei Anett 2010-ben csatlakozott az Építészfórum csapatához, azóta volt már szerkesztő, szerző, lelkes olvasó és kommentelő. Írása több mint egy cikkajánló: átöleli azt a tízévet, ami az Építészfórumhoz köti. Van itt minden: mélyvíz, viharos kommentáradat és humor.
2010 ősze. Derűs és enyhe november. Tizedikén, szerdán léptem át a Fórum küszöbét először, szerkesztői pozícióra pályáztam. Életem első állásinterjúja. Az udvarban lakkfekete kutya rohant elém – Január Lajos –, Erika (Pásztor Erika Katalina, 2010-2017 között az Építészfórum főszerkesztője – a szerk.) elmaradhatatlan társa. Sárga szemei égtek, a felvételi beszélgetés alatt állát a térdemre hajtva ült. Nem vettek fel. Tél végén csengett a telefon: Erika. Olvasta néhány kommentemet, szeretne velem szerzőként együttműködni. Így csöppentem bele az Építészfórum családjába, tágabb értelemben frissen végzett építészként a szakmai közéletbe is. Pár héttel később Erika kivezényel az első megbízásra. Egy „kisebb" épületbővítést kell bemutatnom: együtt veszünk részt a SkyCourt tervezői bejárásán. Ha úgy tetszik, szerzői pályafutásom Ferihegyről indult.
Izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok peregtek egymás után, s közben jártuk az országot Sopronbánfalvától Pakson át Salgótarjánig. Erika végig tanít, a leckék néha kemények, de a humor közös platform, az mindig összehoz. Végigpörgetve a mintegy 125 cikket, nem tudom nem észrevenni, Erika milyen érzékkel választotta ki a számomra testhezálló feladatokat. Közben szélesebb lett a látóköröm, megtanultam befogadni és értékelni a sokféleséget. Egyik legmegrázóbb közös utunk az ajkai vörösiszap-ömlés kapcsán az újjáépülő Devecser és Kolontár meglátogatása. A sokat vitatott, fehérre meszelt, díszítőmotívumokkal a lakók személyes történeteihez egyénített házsorok parázs szakmai vitákat generáltak. Hagyományok, díszítés kontra modernizmus. Tervpályázat? Kortárs? A tervező ágaskodik bennünk, akarja a ziccert, találjuk ki újra a kortárs falut. Az empatikus ember csendesíti: a mai napig hiszem, hogy nem kell, nem is lehet tragédiák árnyékában vizuális népnevelést indítani. Ezeknek a családoknak gyógyulni kellett a trauma után. A lehető leggyorsabban. Turi Attila és a hozzá csatlakozó sok-sok szakember ezt szolgálta a tervekkel. Erikával közös cikkünk talán listavezető, ha a befektetett munkamennyiséget tekintjük.
A legnagyobb vihart mégsem a fenti írás, hanem meglepő módon Alföldi György, Bach Péter, Kisgergely Csaba és Vörös Tamás 8. kerületi bölcsődéje kavarta. Nem vártam efféle indulatok kiváltását a ház jó értelemben vett szerény funkcionalizmusától. Igaz, a homlokzatképzés több, mint szokatlan, a belső puritán. Előbbi hazai viszonylatban merész, utóbbi inkább megszokott, habár egyszerűsége alighanem háttérbe szorult azóta a használat során a jétékkockák, pelenkák, kisvonatok és rongybabák tengerében. Jó volna meglátogatni – no persze, nem pont most, a pandémia idején – és bekukucskálni a nagykapun, hogyan is zajlik az élet odabent.
Ferihegyen immár csak áthaladva született meg a Milánói Expo pavilonjait bemutató két részes cikk. Jaques Herzog beépítési terve számos nagyszerű építészeti alkotást fogadott be. Az Egyesült Arab Emírségek homokdűnét idéző Foster-szobor a mai napig meghatározó élmény, a fények, képek, terek kifogyhatatlan témát nyújtottak nemcsak az építészkritikus, de a hobbifotós énemnek is.
Magával ragadó volt a lelkesedés, ahogyan Kendik Géza törődött a vak gyermekek gondozására létesült otthon bővítésével. Anna nővér és kis pártfogoltjai egy méltán sikeres és népszerű építészeti alkotást vehettek birtokba 2015-ben. A ház derűs, ahogy kommentben elhangzott: szolidáris a lakóival, mégis lendületes, kortárs, vagány. Maketteken keresztül a gyerekek már a tervezés közben megtapinthatták, megtapasztalhatták a készülő koncepciót. Az épület szép nemzetközi sikert is hozott Gézáéknak, s vele a magyar kortárs építészetnek: az S.Arch Architecture Awardson díjazták, a 2017-es világkonferencián, amelynek abban az évben Hongkong adott helyet.
A mai napig visszavágyom arra a norvég szigetcsoportra, ahol egy tanulmányút keretében Sami Rintala akkori legfrissebb projektjét látogattam meg. Építés közben láthattam az azóta a világ vezető építészeti sajtóorgánumait bejáró, Refugium Fleinvær projektet, amely teljes egészében kézi erővel épült, s amely az alkotó Rintala&Egertsson irodának nemcsak a 2018-as Architizer A+ Award „táj és építészet" díját hozta, de a Mies van der Rohe-díj jelölést is.
Sok egyéb szeretett riport, cikk, esemény és épületbemutatás közt e személyes válogatás illusztrálja azt a közös utat, amit bejártunk: az Építészfórum és én. Nagyszerű emberek, izgalmas házak és tanulás. Tanulás magamról, a világról az építészetről. Nehéz időszakok. Elvesztettük Erikát, de a Fórum intézménye nem rendült meg, köszönet érte a kitartó, mindenen át hűséges csapatnak! Hálás vagyok, hogy része lehetek, része lehettem szerzőként, egy rövid, ám felejthetetlen időszakban szerkesztőként, végül – de nem utolsósorban – rendszeres olvasóként.
Isten éltessen, Építészfórum!
Mizsei Anett
szerk.: Fürdős Zsanett
