TÁJÉKOZTATÓ az ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ 2007. évi díjazottjairól
Az Építőipari Nívódíj pályázati felhívását 2007-ben már négy alapító – az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az Építéstudományi Egyesület (ÉTE), a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) és a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozat (MMKÉT) – hirdette meg, mivel az alapítókhoz csatlakozott a MMKÉT is. A felhívás 2007. tavaszán jelent meg 2007. szeptember 24. beadási határidővel. A megadott határidőre 18 pályázat érkezett, a formai és tartalmi szempontoknak mindegyik megfelelt.
A pályázatban szereplő létesítmények úgy tervezési, mint kivitelezési szempontból magas színvonalat képviseltek, sőt mondhatni, hogy minden pályamű kiemelkedő jelentőségű, ami a magyar építőipar mind jobb színvonalára utal.
A Bíráló Bizottság, mely 2007. évben 13 tagúra bővült, a pályázati anyagokat mind a beadott dokumentumok alapján, mind a helyszínen alaposan tanulmányozta és ennek megfelelően – az alapítókkal összhangban – úgy határozott, hogy minden kategóriában, így összesen hat Építőipari Nívódíjat ítél meg. A pályázatok kiemelkedő színvonala alapján még hat Elismerő Oklevelet is odaítélt. Így a hat kategóriában - mert 2007. évben az irodaépület mint új kategória szerepelt, összesen 12 elismerés született.
2007. évben ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ-ban részesült:
Középület kategóriában
a Magyar Bíróképző Akadémia (1125 Budapest, Tóth Lőrinc utca 6.)
2002. évben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala mind a tervezésre, mind a kivitelezésre közbeszerzési pályázatot írt ki. Előbbin az Építész Kaláka Kft., az utóbbin a KÉSZ Kft. nyert.
Szakmai vélemény: "az együttes mind a tervezés, mind a kivitelezés terén olyan magas színvonalat képvisel, hogy korrekt és alaposan végiggondolt funkcionális megoldások sorát hozza, amely a hazai építészetben még mindig igen ritka."
Generálkivitelező: KÉSZ Közép-Európai Építő és Szerelő Kft.
Építtető: Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala
Tervező: Építész Kaláka Kft.; építésztervezők: Kalo Emese, Pásztor József, Halmos Tamás
Közreműködők: VB-Ép. Kft.; Stolica Kft.; Krüll-Ung Kft.
Irodaház kategóriában
a Millennium Tower Irodaház (1095 Budapest, Lecner Ödön fasor 6.)
Az épületegyüttes bérirodaház rendeltetésű. A két toronyépület a földszinten díszkertként funkcionáló nyaktaggal van összekapcsolva.
"A főváros kiemelten fontos területén, az új Nemzeti Színház környezetének további alakulásához méltó jó épület készült a tervező Fazakas György Építésziroda és munkatársai színvonalas munkája következtében, amelyet az ARCADOM mint fővállalkozó hasonlóan minősíthető módon oldott meg minden tekintetben, alvállalkozóival."
Generálkivitelező: ARCADOM Építőipari Zrt.
Építtető: DUNA Irodaház Ingatlanfejlesztő Kft.
Tervező: Fazakas György Építésziroda Kft.
Közreműködők: Gordiusz 95 Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.; Tóth Acél és Csővezeték Építő Kft.; Kraftszer Budapest Kft.
Ipari és kereskedelmi létesítmény kategóriában
Erdőbénye, Borászati üzem (3932 Erdőbénye, hrsz.: 085/17)
A borászati üzem a Béres család régi és új telepítésű 90 hektáros szőlőbirtokának a borászati központja. A tervezésre a tulajdonos nyílt pályázatot hirdetett, amit három pályázó közül Anthony Gall és társai nyertek, ők készítették el az engedélyezési és kivitelezési terveket, valamint ők művezették az építkezést. "A természet és a táj tiszteletére jól mutat az ősi diófa megtartása és az együttesbe komponálása."
Generálkivitelező: ADEPTUS Mérnöki, Építőipari és Kereskedelmi ZRt.
Építtető: Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft.
Lebonyolító: Polyis Kft.
Tervező: Gall és Társai Építésziroda Kft.; Építészet: Anthony Gall, Pintér Tamás, Csaba Kata
Belsőépítészet: MNDP Építőművészeti Kft.; Magyari Éva, Pazár Béla
Közreműködők: FAFEL Kft.; PM-Energo Kft.; Lavillker Plusz Kft.
Többlakásos lakóház kategóriában
Passzázsház - 98 lakásos társasház (1085 Budapest, Mária utca 9.)
A Budapest, VIII., Mária utca és Horánszky utca közötti viszonylag keskeny, 2200 m2 -es telekre épült ház, mely 98 lakást (4+2 szinten), irodákat és a 2 pince szinten 114 parkoló állást foglal magában. helyezkednek el a lakások. "Az eredeti építési engedélyt egy ízben módosították, mert az egy szintes parkológépes pince helyett, az alapozási lehetőségeket felülvizsgálva két normál magasságú gépkocsi-tároló pinceszint létesült. A szerkezeti rendszer is megváltozott. Az eredeti vb öntöttfalas szerkezeti rendszer helyett pi11érvázas kitöltőfalas teherhordó rendszer épült. Ez természetesen kihatott az alaprajzra és némileg a homlokzatokra is. A belső Józsefváros jellemző utcaképébe jól beleilleszkedő homlokzatokkal, a viszonylag keskeny telken jól értékesíthető, különböző - de jellemzően kis - alapterületű lakást és üzlethelyiséget létesítettek. Tekinthetjük sikeres revitalizációnak."
Generálkivitelező: Swietelsky Építő Kft.
Építtető: Passzázsház Kft.
Tervező: Dobai Építésziroda Kft.; építész: Dobai János DLA; építész munkatárs: Szabó P. Nándor, Vizdák Janka
Közreműködő: ÉPKAR Zrt.
Műemlékhelyreállítás, rehabilitáció kategóriában
a Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukciója, III. ütem (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.)
A Magyar Nemzeti Múzeum rekonstrukció III. ütemévei befejeződött a Pollack Mihály által tervezett klasszicista épület átalakítása, kihasználatlan tereinek hasznosítása, talajnedvességtől, talaj víztől történő mentesítése, korszerű épületgépészeti-, elektromos, épület-felügyeleti és biztonságtechnikai hálózatának kiépítése. A szerteágazó, sok részletfeladatból álló munkát tervező és kivitelezők magas minőségi szinten valósították meg.
Generálkivitelező: Magyar Épületszerelő Zrt.
Építtető: Magyar Nemzeti Múzeum
Tervező: KÖZTI Zrt.; építész tervezők: Dobozi Miklós, Rosch Gábor; belsőépítészek: Kerecsényi Zsuzsa, Schinagl Gábor
Közreműködők: MASZER Energo Zrt.; ÉPKŐ Kft.; Etisol Kft.
Mérnöki, mélyépítési és energetikai létesítmény kategóriában
az MO körgyűrű MS és 4. főút közötti beton burkolatú szakasza
Gyál- Vecsés-Üllő külterület
Gyál-Vecsés-Üllő külterületében megépült MO-útgyűrű 12,7 km hosszban, 2x2 3,75 m forgalmi sávval, 11,10 m-es elválasztó sávval és 1 m-es padkával.
(Végleges állapotban 3x3 forgalmi sáv lesz, és az elválasztó sáv leszűkül 3,60 m-re.) A projekt keretében ezen kívül megépült 21 db híd, 1,2 km zajárnyékoló fal, 1,2 hektár telepített véderdő és az új 4. sz. főút Vecsés-Üllő elkerülő szakasza 12,5 km hosszban. "A beton pálya szerkezet választására a végleges igazolást az idő és a használat fogja megadni, de az már most kijelenthető, hogy bátor, jól megvalósított úttörő munka volt."
Generálkivitelező: STRABAG Építő Zrt.
Építtető: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Tervező:
Kivitelezési terv - UNITEF-Céh Kkt.
Független mérnök - UTIBER Közúti Beruházó Kft.
Az ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ 2007. pályázaton ELISMERŐ OKLEVÉL-ben részesültek:
Középület kategóriában
a Debreceni Kölcsey Központ (4026 Debrecen, Hunyadi János utca 1-3.)
A három nagy rendeltetési egységet magába foglaló, közel 11 milliárd Ft-os (33.000 m2-es hasznos területű) épület-komplexum igazodási támpontjai az "OTI" épülete, a MATÁV székház léptéke és nem utolsó sorban a Déri Múzeum tömege. "A megvalósult létesítmény Debrecen város fontos kulturális központja, de az országnak is gazdagodást jelent. A kivitelezés során igen komoly figyelmet, szervező és ellenőrző feladatot jelentett a közel 70 alvállalkozó munkájának ütemezése, koordinálása és műszaki ellenőrzése."
Generálkivitelező: KEVIÉP Kft.
Építtető: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: KELETTERV Kft.; építész tervező: Kováts András, belsőépítész: Balogh Balázs
Közreműködők: Blicz 2053 Kft.; LAKI Épületszobrász Kft.; ORIENT GROUP Kft.
Középület kategóriában
a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Új Diagnosztikai és Műtéti Tömbje (1106 Budapest, Maglódi út 89-91.)
A létesítmény tervezése és megvalósítása 1996 óta tartó folyamat, de a tényleges felépítésre 2004. május és 2006. november között került sor. A kivitelezők által vállalt munkák minden tekintetben dicséretreméltóan, jó minőségben készültek el.
Generálkivitelezők: STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és KIPSZER Fővállalkozási és Tervező Zrt.
Építtető: Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal Beruházási Ügyosztály
Tervező: ALTANA Építész és Épületgépész Mérnökiroda Kft.
Közreműködők: ALUMONT Kft.; PA-NÉ-LA Kft., PRIMONT Kft.
Sport és szabadidős létesítmények alkategóriában
a Miskolc Városi Műjégpálya (3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 19.)
Miskolcon a Népkertnek nevezett régi városi parkban épült fel annakidején, Hajós Alfréd tervei szerint, a Vigadó épülete. A háború után nem messze tőle létesült a városi Sportcsarnok és két fedetlen műjégpálya. Mára szükségessé vált a jéghez kötött sportok számára egy fedett csarnok létesítése. Több szempontból célszerű volt a működő sportcsarnokhoz csatlakoztatni az új épületet úgy, hogy az egyik szabadtéri műjégpálya kerüljön lefedésre. "Az új létesítmény összesen 5300 m2 beépített alapterületbőll 745 m2 a küzdőtér. A csarnok lefedése 9 m vállmagasságból indított lamellás faszerkezetű (Oikos rendszerű) 35,5 m fesztávú donga, gyergyószentmiklósi vállalkozók munkája.
A kivitelezés bravúrja volt, hogy a 2005. októberében elkezdett építést a kegyetlen téli időben úgy tudták teljesíteni, hogy 2006. március végén világbajnokságot rendeztek a csarnokban.
Generálkivitelező: FK Raszter Építő Zrt.
Építtető: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tervező: ARC Építész Kft.; építész vezető tervező: Rostás László
Közreműködők: Nimród Vetus Kft.; FK Miszer Kft.; Nivient Kft.
Irodaház kategóriában
T-Mobile Irodaház (1117 Budapest, Szerémi út 4.)
A kivitelezés során különleges műszaki feladatot jelentett az ötszintes mélygarázs megvalósítása és a lepény-épületben elhelyezett számítógépközpont és a NOC terem különleges követelményeinek biztosítása.
Generálkivitelező: CÉH Tervező, Beruházó és Fővállalkozó Rt.
Építtető: Magyar Telecom Nyrt. Mobil Szolgáltatások Üzletág
Tervező: CÉH Tervező, Beruházó és Fővállalkozó Rt.
Közreműködők: STRABAG MML Kft.; KÉSZ Kft.; SzámHEAD Kft.
Többlakásos lakóház kategóriában
"Obsitos Udvarház" többlakásos lakóház (7100 Szekszárd, Garay tér 14-16.)
Az épületben (mélygarázs, f+2+tetőtér) 17 lakás, 11 üzlet, a mélygarázsban 39 gk. beállóhely van. "Az épületben érvényesül a beépítési követelmények és adottságok kielégítése a környezeti illeszkedés harmóniájával. A városi környezeten belül az építészeti megoldás lehetővé teszi a közösségi hangulat kialakulását. Az alkalmazott anyagok megfelelőek, az épület jó kivitelezési színvonalat képvisel."
Generálkivitelező: SZ+C Stúdió Kft.
Építtető: Ker-Plan Kft.
Tervező: A2 Építész BT.
Közreműködők: Müller és Lánya Kft.; Pannonszolg Bt.; Elektrolit Kft.; Renoval Plusz Kft.
Műemlékhelyreállítás, rehabilitáció kategóriában
Baranya Megyei Kórház "A" épület (623 Pécs, Rákóczi út 2.)
A "Jakovali Hasszan" Dzsámival egybeépített XVIII. századi "L" alakú épület, az egykori ispotály ma műemlék. Az épületben korábban sebészet működött. A rekonstrukció során a gastroenterológiai osztály került az épületbe. Az épület minden műemléki értékének megtartása mellett sikerült olyan eredményt elérni, amely példaértékű lehet a hasonló létesítmények létesítése során.
Generálkivitelező: Zalai Általános Építési Vállalkozó Zrt.
Építtető: Baranya Megyei Önkormányzat
Tervező: PÉCSÉPTERV Stúdió Kft.
Közreműködők: R + S Alpin Bt.; Variometál Kft.; RE-Piktor Kft.
forrás: Nívódíj Tájékoztató, epiteszforum.hu