Építőtábor MOME módra

“1 falu, több lefulladás, 1 mangalica, 1 szarvas, 1 traktor, sok csalán, 1 patak, 2 part, csak 4 függőágy, 1 tábortűz, 100 dal, 500 liter bor, 2 művészeti egyetem, 1 dinnye, sok mosogatnivaló, 3 féle fa, végtelen sok dugóhúzó”

A MOME Építészeti Intézetének immáron több éves hagyománya, hogy minden elsős évfolyam egy nyári építőtábor során megépíti az egyik hallgató féléves tervét, amely a tervezési stúdión belül született és az évfolyam közös döntése alapján került kiválasztásra. A 2017-es BA1-es évfolyam helyszíne a Tokaj borvidéken található Erdőbénye volt. A helyi polgármester, Kántor Dezső kérésére a patakpartra tervezhettek szabadon a hallgatók.

Suba-Faluvégi Szilárd KÚT elnevezésű terve valósult meg az idei építőtábor során. A létrejött faépület szimbolikus kapcsolatot teremt az alatta futó patakkal, és a szerkezet belsejében található kút révén közvetlenül is érintkezik a vízzel. A cél egy olyan építészeti alkotás létrehozása volt, ami vizuálisan a tájba illeszkedik, formailag pedig a kádárság hagyományaira épít, így az erdőbényei kultúra szerves részévé tud válni. Ráadásul az építmény kisebb társaságok befogadására is alkalmas, fel lehet rá mászni, vagy hűsölhetünk a belsejében. A KÚT a tömegek kiosztásának köszönhetően egyfajta lebegő érzetet kelt a szemlélőben, miközben a víz mentén elhelyezkedő fák ritmusát is megtöri a gerendák horizontális rendszerével.

Réti Eszter és Gunther Júlia beszámolója az alkotótáborról

Idén közös megegyezés alapján Szilárd munkáját választottuk, aki a kádárság hagyományaihoz nyúlt vissza a tervezési folyamatban. A kádárok a dongák szárítását un. kászlival oldják meg. Ez a toronyszerű faszerkezet inspirálta a formát. A fő tömeget a kászlira emlékeztető konstrukció alkotja. Alatta kapott helyet a híd-funkció, valamint benne egy kút mely kifejezi a patakkal való szoros kapcsolatot.

Szilárd tervén a tábor előtt az egész osztály dolgozott, így közösen konkretizáltuk a víziót és a funkciót. Hiába terveztük meg mindent az utolsó csapig, mégis értek minket meglepetések az építésen, amit sajnos nem annyira egzakt, mint ahány csapot kivéstünk. Konkrétan 224-et. Mielőtt kivéstük ezeket a csapokat, életünkben először kellett alapozást csinálnunk. Másnap másodszor. Ez csak abból adódott, hogy az első alapozás nem vette figyelembe a patak áradását, így ahelyett, hogy második nap leraktuk volna az első gerendákat megemeltük az alacsony alapot. A váratlan meglepetéseknek ez csak a kezdete volt, ugyanis menet közben szembesülnünk kellett azzal is, hogy kevés a rendelkezésünkre álló faanyag. Ezt is sikerült szerencsére megoldani, így történt, hogy az építmény tetején megjelenhet egy harmadik féle fa, a lucfenyő is (a vastagabb gerendák anyaga tölgy, a többi vörösfenyő).

Az építést egy rögtönzött átadó zárta le, ahol a helyiek is szép számmal képviseltették magukat. A Polgármester úr szavait idézve az átadóünnepségen miszerint: “Nekünk ez egy kicsit újítás, de ahogy itt látom az idelátogatókat, az bizalmat ad, hogy nem hiába épült.” A hasznosság kérdése/kétsége bennünk is felmerült, hiszen egy ritkán használt helyre építettünk, de bíztunk benne, hogy az építményünk által az odalátogatóknak és a helyieknek is sikerül új megvilágításba helyeznünk a patak és a patakpart környezetét.

Zárszóként álljon itt egy üzenet, melyet mindannyain útravalóként vittünk haza: “Az alja kemény, olyan kemény, mint mi vagyunk tokaj hegyaljaiak, vörösfenyő követi, majdnem ti vagytok, de majd ahogy haladtok fölfelé az iskolában, majd eléritek a vörösfenyő szintet, idén a lucfenyőnél még szerintem megálltok, jövőre azért már esélyes a vörösfenyő.”