Egyéb cikkek

Épületegyüttes terve az Újpesti-öböl és a Duna Plaza közötti területre

2006.03.07. 15:04

A pályamű szerzői Vadász György, Kovács Miklós és munkatársaik

A Transelektro Csoport tulajdonában álló Budapest, XIII. kerületben, az Újpesti - öböl és a Duna Plaza közötti területen fekvő ingatlanokon megvalósítandó épületegyüttes kialakítására kiírt, meghívásos ötletpályázat.

A pályamű szerzői

Vadász György
Kossuth-, Ybl- és Steindl díjas építész
DLA egyetemi tanár

Kovács Miklós építész

Király Noémi építész munkatárs
Szabó Bálint építész – tervfeldolgozás
Szabó László építész – látványtervek
Gyarmati Tamás – tervfeldolgozás
ifj. Vadász György – statikus
Zöld Béla – épületgépész
Balogh Lajos – épületvillamosság
Kijátz Valér – költségbecslés







A pályamű értékelése - részlet a Zárójelentésből

3. SZÁMÚ PÁLYAMŰ
A terv formai koncepciója egy metaforára épül: az Újpesti-öbölben működő hajógyár sugallta a Cserhalom utca mentén álló épületcsoportok „nagy hajó“ formáját. A „hajók“ hátsó, Cserhalom utca felőli oldala magasabb, ebben kaptak helyet az irodák, a Duna felé néző alacsonyabb szárnyakban lakások vannak. Alattuk 2-3 szintben parkológarázs húzódik, az északi, illetve a déli oldalon elhelyezett lehajtó rámpával. A „hajók“ belsejében üzletpasszázst, illetve a műleírás szerint virágoskerteket alakítanak ki. Az I. ütem „hajója“ előtt, a pályázó nagy önálló épületként javasolja megépíteni az A-változatban az Aquapark, a B-változatban a fittness—üzletház tömbjét. A II. ütem „hajójából“ organikus formájú alacsony tömbök nyúlnak ki: a levél alakú tömegekbe uszoda, teniszpálya, játszóház és egyéb sport-, illetve szabadidős létesítmények kerülnek. A Meder utca mentén egy hatalmas ék alakú tömeg mutat nyílként a víz felé. Szélesebb vége foglalja magában a műemlék csarnokot, amely fölé konferenciatermeket helyeznek, míg a tömeg kihegyesedő végében, a lejtős tető alatt apartment-szállót helyeztek el. A II. ütemhez még két hengeres (orsó formájú) lakótorony tartozik. Az I. ütem B-változatában a kikötő mellett egy „árbóc magasház“ áll, lakásokkal és irodákkal. A vízparti korzót változó szélességű parkosított sáv szegélyezi, a Meder utcát vízfelülettel gazdagított sétányként képzelik el.
A sajátos formavilág megjelenítése mellett, meg kell állapítani, hogy a beépítés terve számos megfontolandó elemet tartalmaz. Helyeselhető, hogy a tömegeket nem szórja el egyenletesen a rendelkezésre álló területen, hanem a Váci út felőli hátsó sávba koncentrálja a magas épületeket, és az öböl melletti sávot parkosítva szabadon hagyja. A parkba csak 1-2 szintes „nyelvek“ nyúlnak bele, illetve néhány ponton toronyszerű tömegek tagolják.
A „nagy hajók“ és a korzó közötti városi park jellegétől  idegenek a sportpályák és a fedett szabadidő létesítmények.
A gépkocsi forgalmat nem engedi be a területre, ez  annak reményével kecsegtet, hogy az Újpesti-öböl megőrizhető természetközeli állapotában.
Egyedül ebben a tervben néz valamennyi lakás az öböl felé. Igaz, hogy ennek ára van: a lakások többnyire komfortosnak nem igen nevezhető nyitott folyosóról közelíthetők meg.  Az irodaházaknak jó a második vonal is: az irodák fele parkosított csöndes belső udvarra néz, s a felső szintekről még a Duna felé is nyílik kilátás, hiszen a hátsó sáv épületei magasabbak a lakóházaknál. Az épületek elsősorban a Cserhalom utca mentén helyezkednek el, változatos, kissé magas homlokzatok néznek erre.
A Meder utcát szegélyező ék-alakú épület iránya, városszerkezeti-városképi szerepe elfogadható, de az a megoldás, ahogyan magába olvasztja a műemlék csarnokot – semmiképpen. Az oszloperdővel körülvett régi csarnokot agyonnyomja a fölé kerülő szárny, pontosabban a kettő között kialakuló sötét, bizonytalan üreg.
Az Aquapark, illetve a másik változat fittness-üzletháza idegen test az együttesben. Ugyanez persze elmondható az ék-alakú épületről is, mely megint másféle hangot üt meg. A terv három fő eleme három, egymástól élesen különböző nyelven beszél. Ugyancsak ellentmondás érezhető a „hajók“ organikus beépítési formája és alaprajza, illetve konstruktivista-metabolista felépítménye között.
A Meder utcát a hatalmas tömegű csarnoképület és a vízpartra kihelyezett magasház hangsúlyozza. Ilyen értékes természeti adottságú környezetben meggondolandó lakásokat magasházban kialakítani, ráadásul a Duna-partjára kihelyezett magasház a tájban kedvezőtlen megjelenést eredményez.
A tervben kialakított vegyes funkciók (uszoda – lakás – szabadidőközpont) erőteljesen keverednek, egymást is zavaróvá válnak. A teremgarázs alaprajzi szervezése zavaros.
A javasolt beépítési rend a tömbhatároktól elszakad. A beépítés javasolt karaktere egyedi, hátránya, hogy a 20-as tömb architektúrájával nem egyeztethető össze.
A terv erénye, hogy telken belül viszonylag sok zöldfelületet alakít ki.
A 18-19. sz. tömbben 71.000  (változatként 81.000) m2 bruttó szintterületet tervez.
A javasolt beépítés szoborszerű monumentalitása esélyt sem ad arra, hogy a városépítészeti együttes otthonos  városrésszé váljon. 


Részletek a Műleírásból

Városrendezés, a forma és funkció összefüggései

A Duna, a valamikor volt hajógyár ”sugallták” a tervezett beépítés formavilágát. A magas épületek „hajói” a Cserhalmi utca mentén sorakoznak: a Duna felé az alacsonyabb lakóépületek, a Cserhalmi utca felé az irodaházak. A hajók belsejében reprezentatív gyalogos passzázsok alakulhatnak ki. A magas épületek alatt és a Duna felé 1-2 szintes, zöld vagy üvegtetős épületeket javasolunk, aquapark – üzlet – fitness, wellness – szabadidős funkciókkal. A „hajók” mozgalmasságát a műemlék csarnok fölött és folytatásában tervezett épület ellensúlyozza, „irányt mutatva” a Meder utca vízzel gazdagított sétányának – szökőkútjának, a Duna-part - Népsziget felé. A Duna-parton „árbóc magasházak” cövekelnek, iroda vagy lakás funkcióval.
A közúti forgalom az I. és II. ütem területét határoló utakra korlátozódik – mélygarázsok megközelítése is innen történik. A Cserhalmi u. és a Duna-part között gyalogos – szervízutak hajlékonyan vezetett hálózata alakulhat ki. A lépcsős Duna-part mellett yacht kikötő, hajóbárok, szabadtéri hajó-színpad sorakozhatnak.

Közlekedés, parkolás

I. ütem „a” változat
Az ütem teljes területét egységes tömbként terveztük. A közúti kiszolgálás-feltárás a Cserhalmi és a déli határoló utcák felől lehetséges.
A lakó – iroda - „hajó” – magasházak és az aquapark alatti 3-2 szintes mélygarázs lehajtó és szinteket összekötő rámpája a déli útból nyílik. Itt autóbusz parkolóhelyeket is kijelöltünk.
A gazdaságos kiszolgálást a leállósávos Cserhalmi út, a Meder u. és a „hajó” belső gyalogos szervízútjai és az aquapark -3,60m-re süllyesztett bejárati-kiszolgáló útja biztosítja. A terület 70%-a alatt minimálisan 3 szintes mélygarázst kell kialakítani. Az összefüggő garázsszintek lehetővé teszik a parkolóhelyek jobb kihasználását (különidejűség).
Tervezett parkolóhelyek (mélygarázsban):
    lakások - 108 gk
    irodák - 644 gk
    üzletek - 100 gk
    aquapark - 251 gk
    összesen: 1103 gk
A gyalogos – szervízutak burkolata fehér viacolor ill. természetes kiskockakő.

I. ütem „b” változat

Az ütem teljes területét – az „a” változathoz hasonlóan – egységes tömbként terveztük. A közúti – gyalogos – szervízutak hálózata, a mélygarázs megközelítése, az autóbusz parkolók szintén az „a” változattal azonosak. A terület 80%-a alatt 3 szintes mélygarázs alakítható ki. Az összefüggő garázsszintek lehetővé teszik a parkolóhelyek jobb kihasználását (különidejűség).
Tervezett parkolóhelyek (mélygarázsban):
    lakások - 108 gk
    irodák - 1051 gk
    üzletek - 400 gk
    fitness, wellness - 100 gk
    összesen: 1659 gk
A gyalogos – szervízutak burkolata fehér viacolor ill. természetes kiskockakő.

II. ütem – Meder utcától északra
Az ütem teljes területét – belső feltáró közút nélkül – egységesen alakítottuk. A közúti feltárást – kiszolgálást a leállósávos Cserhalmi utca és az északi határoló utca felől terveztük – a mélygarázsok is innen közelíthetők meg. Az északi határoló út mellett autóbusz-parkolókat jelöltünk ki (szabadidőközpont!).
A „hajók” belsejében és a Duna-part felé – felfűzve a mélygarázsok bejárati lépcső-lift üvegdobozait – hajlékonyan vezetett gyalogos passzázsok hálózata alakulhat ki az üzletsorok és a szabadidős területek megközelítésére. Ezek egyben szervízutak is.
A 3 szintes mélygarázs összefüggő szintjei lehetővé teszik a parkolóhelyek jobb kihasználását (különidejűség).
Tervezett parkolóhelyek (mélygarázsban):
    app. szálló és konferenciatermek - 276 gk
    250 lakás - 250 gk
    irodák - 982 gk
    üzletek - 160 gk
    sport, szabadidő - 240 gk
    összesen: 1908 gk
A gyalogos – szervízutak burkolata fehér viacolor ill. természetes kiskockakő.

Építészeti műleírás

Szívderítő, - szívmelengető feladat.
De óriási.
Majd 180.000m2 Építészeti TÉR.
Irodák, lakások, üzletek, éttermek és presszó-bárok, Aquapark és wellness-fitness, Apartman szálló, konferencia termek és meeting point, kis- és nagykereskedelem, sport és szabadidő, sétányok, - sétáló utcák passzázsokkal, - és szép legyen!
És eredeti.
És a meder utca és Cserhalom utca kereszteződése kaput adjon a Duna felé, - és a Duna felől nyissa a Váci utat.
A Dunacorsó partfala zölddel, - élettel és a vízen billegő álmokkal gyönyörködtesse a sétálót, - és a Meder utca két oldala a víz felé oszlopsorral vezessen a folyó fényei felé.
Megpróbáltuk.
A Meder utca déli oldala az I. ütem, északi oldala a II-III. ütem.
Az I. ütem M=1:200 feldolgozása a kiírás szerint, két variációban történt.
Az „A” variáció meghatározó építészeti jelenségként egy Ház-hajót jelenít meg, a Duna felé forduló, valamivel alacsonyabb és fegyelmezettebb lakás funkciókkal, - a Város, - a Váci út felőli oldala irodafunkciókkal, - szabad formálásában tengerjáró hajó érzetét kelti, vertikális törés vonalain más és más nyílásrendszerekkel, - legfelső emeletén ellipszis alakú „kapitányi híddal”, - kilátó bárral, - földszintjén egyszintes, illetve galériás üzletekkel, - cukrászdával, étteremmel!
A Hajó orr és far szárnyként megjelenő rácsos szerkezetet „lenget” a magasban, - reklám és prestige jeléül a koncepció látványának.
A nyugati (lakóegységek) és keleti (irodák) „hajótest” virág-kertet ölel, - 20m-re növelve a távolságot a két test között, - nap-beragyogásával és növényeivel „függőkertté” varázsolva a belső teret.
Az „A” variációhoz tartozó „csomagként” megadott Aqua-park szinte változatlan alaprajzokkal helyezkedik el a területen, homlokzata és tömege új megfogalmazású.
A „B” variáció főépülete a Nagy Hajó” maradt, de az Aquapark helyét wellness és fitness egységek dobozai veszik át, - üveg architecturájukkal fénylőn és vibrálón merülve el a földközeli világba. A földszint és emelet a sport, - szórakozás, üzletek, kis éttermek és bárok, - különleges kiállító és bemutató termek sorát fűzi sétafolyosókra, - ahol a látvány, az érdekesség és meghökkentés paradoxonjai váltják egymást a megnyugtató, - és meditálásra késztető funkciókkal.
Az üvegkockológia szíve a kétszintes uszoda, - belső pihenő kertet zár körül, - a visszavonulást és nyugalmat keresőknek.
Egy reprezentatív irodaház magasodik csupán a parthoz közel, - harmadikként az északi területen megjelenő lakótömbökkel, - tetején különleges kilátású, körbeforduló meeting teremmel, - bemutatva a távolt és közelt.
A Meder utca északi oldala a „hajó elméletet” idézi, - lakó-iroda testjei tördeltebben, - szintén virág udvart vesznek körül, - irodaszárnyaikkal a Város, - lakóíveikkel a Duna felé nyitottan.
Földszintjeik üzletek, kereskedelem, vendéglátás egységeit sorolják, - zártsorú beépítést érzékeltetve a Cserhalmi utca baloldalán két, - a déli oldal parthoz közeli iroda tornyához hasonlóan lakótornyokkal, - a Duna partot végül is ritmizáló világító tornyokként, - mindegyik tetején kilátó bárral, látvány-örömökkel.
Érdekessége az északi oldal építészetének, - az ipari műemlék fölé emelt, a Duna felé csökkenő magasságú, háromszögletű tömb, - mely „fészkében” őrzi a műemléket, és föléje emeli a konferencia termeket és nagy belmagasságú nemzetközi összejöveteli fórumokat, - eléje helyezve, a Duna felé, az apartman szállót tetőéttermével és bárjával együtt.
A Meder utcai déli oldal „hajótestének orrszárnyai” és az ipari műemlék védett testje fölé emelt, - emeletnyi rácsos tartón emelkedő legfelső emelet szinte kaput alkot, - kétoldali oszlopsorral vezetve a látogatót a Meder utcán a víz felé, - egyedi jelet hagyva a sétálóknak.
Az egész területet a hajdani fáklya világításhoz hasonlóan alulról felfelé irányuló rejtett ragyogás fényesíti, - mely hol kibukkanva a növényzet közül, hol eltűnve az épített testek rejtekeiben, - varázslatossá emeli a vizuális élményt.