„Értékeljük azt, amink már van” – Interjú Søren Pihlmann dán építésszel

Søren Pihlmann a legifjabb skandináv építészgeneráció tagja. Alkotói gondolkodása egy olyan új tendencia felé mutat, melyben az építész kurátori szerepbe kerül, vagyis a „teremtés" helyett a meglévő értékek gondos összeválogatásán dolgozik. Karlovecz Ádám interjúja.

 

Karlovecz Ádám: 1987-ben születtél, praxisodat a 2010-es években kezdted, a jelenleg 13 főt számláló irodád Koppenhága egyik meghatározó műhelyévé kezd válni. Szerinted mi jellemzi a generációdat, mik a kihívásai és miben tér el a korábbiaktól a skandináv világon belül?

Søren Pihlmann: Szerintem az építészetről való gondolkodás jelenleg drámai változásokon megy keresztül – legalábbis dán kontextusban. A nagy szereplők (pl. a Henning Larsen vagy a C.F. Møller) és az egykori, ma már nem annyira fiatalok (a BIG, a Cobe) többé-kevésbé ugyanazt a modellt képviselik, ahol az építész művészként létezik, akinek megvan a szabadsága formákban és gesztusokban kifejezni önmagát. Jelenleg nemcsak az építészek, de a piac, a jogszabályok és az építőipar is eszerint a modell szerint működik, így nem véletlen, hogyha Koppenhága egy új fejlesztési területén járunk (pl. Ørestadban, Nordhavnban), az az érzésünk támad, hogy minden épület ugyanúgy néz ki.

Véleményem szerint a fiatalabb generáció teljesen másképp értelmezi, hogy milyennek kellene lennie az építészetnek. Számunkra a formák keresése helyett sokkal inkább az erőforrások optimális felhasználása és a valódi fenntarthatóság jelentik a kiindulópontot. Például hogyan használjunk fel minél kevesebb anyagot? Miként lesz az épület minél tartósabb? Hogyan lehet később átépíteni? Hogyan építhetünk környezettudatos anyagokból? Az említett korábbi generációk ezeket a kérdéseket nem, vagy nem olyan jelentőséggel teszik fel.

A legnagyobb kihívás mindenképpen az, hogy egy évtizedek óta fennálló és működő modellben miként találjuk meg az utat az új építészet számára. A jogszabályok és az építőipari környezet csak lassan változik, vagyis még mindig egyszerűbb, gyorsabb és általában olcsóbb is új anyagokat használni az újrahasznosított anyagok helyett. Időbe telik megértetni a tervezési és építési folyamatok összes szereplőjével, hogy például a lebomló vagy bioalapú építőanyagok nem a távoli jövő homályos víziói, hanem a jelenben létező alternatívák, melyek csak arra várnak, hogy valódi projekteken alkalmazzák őket.

KÁ: Az aalborgi Utzon Centerben SUPER DANISH címmel megrendezett kiállításon 14 fiatal dán építész mutatta be aktuális projektjeit, köztük ti is. Mi a Pihlmann Architects megközelítése az építészethez és ez miben tér el a generációd többi képviselőjétől?

SP: Azt tapasztalom, hogy a fiatal irodák közül sokan szűk területre koncentrálnak, melyben azonban rendkívül otthonosan mozognak. Néhányan a klasszikus értékek felé fordulnak, hagyományos anyagokkal, kézműves módszerekkel dolgoznak, jellemzően kisléptékben. Mások ezzel szemben a technológia iránt érdeklődnek, új, fenntartható anyagokra fókuszálnak, a robotikával, a mesterséges intelligenciával és a digitális világgal teszik hatékonyabbá az építészetet.

A mi megközelítésünk az, hogy az építészet lényegéről beszéljünk: az arányokról, a terekről, a szerkezetekről. Célunk, hogy valódi problémákkal és kérdésekkel foglalkozzunk, de ezeket új felfogással tegyük, feszegetve az ügyfél, a jogszabályok, a mérnökök és önmagunk határait. Nem tartjuk célravezetőnek a túlságosan specifikus fókuszt, mert az hamar korlátokat szül, illetve beszűkült gondolkodáshoz vezet, melyben az építészet lényege veszik el.

KÁ: Az Archdaily-n is publikált videóinterjúd címe: Building Simply. Kérlek foglald össze, mit értesz az egyszerűség alatt!

SP: Én az egyszerű építés gondolatát nem vizuális szinten értem, hanem technikai szempontból, holisztikusan, az épület egészére nézve. A lehető legkevesebb anyagot kellene használni, de azt körültekintő gondossággal. Az egyszerűség így nem jelenik meg például a csomópontokban, nincs szó vizuális síkkoordinációról és minimalista részletekről. Néha azt gondolom, hogy minél egyszerűbben akarsz építkezni, a kinézet annál bonyolultabbá válik, és ez fordítva is igaz. Összességében az ilyen értelemben egyszerű épületet könnyebb megépíteni, üzemeltetni, ami így tartósabbá és fenntarthatóbbá is válik.

KÁ: A honlapodon szereplő önmeghatározás szerint a projektjeitekben "az építőanyag válik az építészet főszereplőjévé." Ez is az egyszerű építés következménye?

SP: Pontosan. Ha az építészetet az alapokig redukáljuk, nem marad más, mint maga az építőanyag. Az anyagnak magának kell az építészetnek lennie, a legfontosabb szereplőnek, ami a narratívát elmeséli. Az építész így egyfajta kurátori szerepbe kerül, aki a megfelelő anyagot a megfelelő helyre választja ki. Például egy szintetikus anyag teljesen más történetet mesél el, mint egy faerezetes rétegelt lemez, egy hulladékanyag vagy éppen egy nyers téglafelület. És el is érkeztünk az esztétikához, amely szintén része annak a beszélgetésnek, ami az építészet egészéről szól. Úgy gondolom, hogy az esztétikai élmény fontosabb, mint az építőanyagok CO2 kibocsátása. Szükségesnek látom, hogy az épület használói valóban megértsék, hogy mit miért csinálunk, és értékeljék is azt. Csúnya vagy unalmas épületek ugyanis nem fogják meggyőzni a társadalmat a fenntartható építészet létjogosultságáról.

KÁ: Beszéljünk pár konkrét projektről. Eddigi legnagyobb munkád a Thoravej 29, mely egy 1960-as évekbeli koppenhágai ipari épület átalakítása közösségi és művészeti központtá, átadása idén várható. Hogyan lehet ilyen fiatalon egy ekkora léptékű munkára szert tenni, és mit lehet tudni a projektről?

SP: 2021-ben tartottak egy meghívásos tervpályázatot, melyre fiatal építészeket hívtak meg, de konzorciumban tapasztalt kivitelezőcégekkel és mérnökirodákkal. A győztes pályamunkánk merőben eltért a többi elképzeléstől; a lényege az volt, hogy a "legfenntarthatóbb épület az, ami már megépült" mottót a lehető legkomolyabban vegyük. Az épület 90%-át újrahasznosítjuk, minden elemet alaposan felmérünk, analizálunk, majd a megbízóval és a kivitelezővel folytatott párbeszédben megkeressük új helyét és szerepét. A projektet a Dán Építészeti Központban rajzok helyett egy sávos ütemtervvel mutatták be ("the process plan is the new architectural drawing"), mely esetünkben valóban a legfontosabb tervfejezetté vált.

KÁ: House 14a nevű koppenhágai családi házad bekerült a 2023-as AR House Awards, a brit Architectural Review nemzetközi versenyének 5 finalistája közé. Az épület bírálója az épület belső esztétikájával kapcsolatban a következő megállapítást tette: "Vajon lakhatnak itt mások is, mint építészetelméleti doktorátussal rendelkező sikeres dán művészettörténészek?" Mi a véleményed az esztétikáról, házaid mennyire befogadhatóak a társadalom egésze számára?

SP: A House 14a egy 1951-ben épült családi ház bővítése, narratívája a folyamatosan változó idők hierarchiamentes bemutatása. A ház egy befejezetlen kollázs a múlt és a jelen között, ami egyúttal lehetőséget teremt a bizonytalan jövő befogadására is. Számomra az esztétikában hatalmas szerepet játszik az etika, másképp fogalmazva azt tartom szépnek, amit helyesnek és helyénvalónak is érzek. A meglévő és az új szerkezetek összedolgozását, a szerkezetek és anyagok nyers és őszinte bemutatását fenntarthatónak, ezáltal helyénvalónak, így esztétikusnak is tartom. A House 14a belső megjelenése az elmúlt évek Dániájára jellemző tökéletes fehér háttérnek a teljes ellentéte, mivel a házban az építészet nagyon erősen és meghatározóan van jelen. Természetes tehát, hogy a kollázsszerű belső első látásra szokatlannak tűnhet, viszont ez nem jelenti azt, hogy az emberek hozzáállása ne változhatna, akár éppen egy olyan beszélgetés következtében, melyet a mi épületünk generált. Építészként fontos a kitartás és a kiállás az értékeink mellett, enélkül csak a megrendelők műszaki rajzolói lehetnénk.

KÁ: Legújabb projekted a 2025-ös Velencei Biennálé dán pavilonja. Mit lehet tudni erről?

SP: 10 évvel ezelőtt született a pavilon épületére egy korszerűsítési terv, melyet forráshiány következtében nem valósítottak meg. Mi a kiállítási költségvetés egy részét az épület felújítására fordítjuk, egyúttal felhívjuk a figyelmet a karbantartás fontosságára. A pavilon 2025-ben a korszerűsítés folyamatának és tartalmának értelmező keretévé válik, gazdag művészi eszközökkel mesélve el jelen korunk egyik legfontosabb kérdését, azt, hogy új építés nélkül tudjuk-e a világunkat tovább építeni?

 

Az interjú 2024. március 20-án készült, Koppenhágában.

Søren Pihlmann 2025. február 26-án 16:15-kor előadást a BME Építőművészeti Doktori Iskolájában.

 

Szerk.: Hulesch Máté