Helyek/Köztér

Erzsébet téri park

2006.09.29. 11:12

Az Erzsébet téri park rekonstrukciós tervei röviddel a „Gödör-park" átadása után, 2002-ben készültek. A kivitelezés akkor – több okból kifolyólag – elmaradt. Időközben elkészült a volt autóbusz-pályaudvar felújítása – igaz a környezete nélkül – és vészesen leromlott a Gödör zöldfelületeinek állapota. Ennek a mondatnak tett a végére pontot a Firka Építész Stúdió.

TERVEZÉSI KONCEPCIÓ

Az Erzsébet téri park kialakítását az elmúlt évtizedekben, az időben előre haladva egyre több tényező befolyásolta. Az 1995. évi állapotokat jól rögzíti az akkori tervpályázat Zárójelentése. Ennek és a mai állapot összehasonlításának tükrében a következőket állapíthatjuk meg:

Ami nem változott:

A parkot alapvetően két megközelítési móddal lehet rekonstruálni:

Egyrészt valamely korábbi állapotra alapozó un. historizáló, a hagyomány és a modernség feszültségére alapozó módon. Ez volt az akkori bíráló bizottság ajánlása.

Másrészt a korábbi parkrendszert figyelmen kívül hagyva egy, a mai városszerkezeti szerepnek és a kor kertépítészeti irányzatának megfelelő módon.

A park kettős jellege: a kiemelten fontos átlós (délkelet - északnyugat) irányú átmenő forgalom és a pihenő — sétatéri jelleg együttes jelenléte.

A Danubius kút jelenlegi helyén (a Sas utca tengelyében) való megtartása, a kút egész parkot szervező hatása.

A Hotel Corvinus felöli érkezés megfelelő fogadóterének kialakítása.

Ha a modern formavilág érvényesül, akkor annak a zöldfelületek abszolút dominanciával együtt kell megvalósulnia.

Fontos a szűken vett parkterületet keretező járdák és más városi felületek méltó, színvonalas kiképzése, az ún. filterzóna kialakítása.

Nem célszerű további labdázó-terek vagy hagyományos játszótéri elemek elhelyezése.

Indokolt a víz, mint hangulati elem többszörözött megjelenése a park területén.

Ami változott:

A Nemzeti Színház telkének közparkként és térszín alatti Kulturális Központként való kialakítása alapkérdéseiben változtatja meg a rendezési és tervezési koncepciót.

A Kulturális Központ és a jelenlegi autóbusz-pályaudvar területén megoldott néhány - korábban a téren elhelyezendő - funkció kialakítása (pl. nyilvános WC).

A bekerített, szigetszerű városi park helyett egy egységes zöldfelületet alkotó szabadtér együttes jön létre, ahol a korábban az Erzsébet téri parkra korlátozódó funkciók megoszlanak a két tér (Erzsébet téri park és az új Erzsébet tér) között.

Ezek alapján a két parkot azonos kertépítészeti és szabad tér szervezési gondolat mentén kell megalkotni.

A megváltozott körülmények (elsősorban a korábban nem létezett térségi kapcsolatok) miatt a rekonstruktív, valamely korábbi alaprajzból kiinduló térrendezés nem célravezető.

A Hercegprímás utcai tengely megerősödésével és gyalogos forgalmú kiépítésével funkció nélkülivé és fölöslegessé válik a Sas utca tengelyének forgalmi megjelenítése a parkon belül. Nem jelenti ez azonban a tengely vizuális szerepének tagadását.

Az Erzsébet tér és az Erzsébet téri park összefűzése, valamint a hosszabb távon tervezett gyalogos kapcsolat miatt kiemelten fontos a park kelet - nyugati tengelyét hangsúlyozni. Kompozíciós és a park felületi nyugalmát szolgáló okokból azonban ezt a tengelyt is elsősorban látványilag, téralkotó és -határoló elemek segítségével kell megfogalmazni.

Több új vízkép gazdagítja az összhatást. A parkban több helyen ivókutak találhatóak.

A kialakított térrendszer egyik alapeleme a Deák tér felől a Hild tér irányába tartó, átlós gyalogostengely (mely a Deák téri templomra vezet); másik fontos eleme a középen elhelyezkedő Danubius-kút, mely nagy tömegével uralja a központi térrészt: a kutat burkolt felületre helyeztük, amelyben egynyári virágágyak találhatók.

A park peremterületei mentén találhatók a különböző eseményterek, funkciók, melyek különböző anyagú (gránit, murva, fa) burkolatokról jól megközelíthetőek. A sétautak burkolata fűrészelt gránit. A sétány mellett kisebb méretű stabilizált murva burkolattal ellátott felületet alakítottunk ki pihenőpadok és sakkasztalok számára. A területen a burkolt (biológiailag inaktív) felületek aránya csökkent.

A bejárati zónákban un. filterzónát alakítottunk ki tágas fogadóterekkel - ezeken a területeken elképzelhetőnek tartjuk építmény pl.: hírlapárusító pavilon elhelyezését - elsősorban a Hild tér felé eső sarkon. A Hotel Corvinus épülete felől tágas, elegáns kialakítású bejárati zóna alakult ki. Erre a térre érkezik a Szent István Bazilika felé vezető sétányra irányuló keskenyebb átlós tengely.

A körbefutó sétaút mellett a Harmincad utca felőli oldalon játszóteret alakítottunk ki, mely több korosztály számára megfelelő. A játszótéri berendezések alatt a biztonsági előírásoknak és az MSZ EN 1177-es számú szabványnak megfelelő gumiburkolat kerül. Valamennyi játszótéri berendezés megfelel az MSZ EN 1176-os számú játszótéri biztonsági szabványnak. A játszószerek elhelyezésénél figyelembe vettük a szükséges biztonsági védőtávolságot. A játszótér közelében a játszótéren kívül ivókút került elhelyezésre. A kisebb gyerekek számára homokozót alakítottunk ki, ahol néhány rugós játékot és csúszdát helyeztünk el.

A József Attila utca felőli oldalon 419 m2 alapterületű kerítéssel körülvett kutyafuttatót alakítottunk ki. Bejárata az utca felől található. A kerítést mind a park felől, mind az utca felől cserjesáv kíséri. A kutyafuttató gyöngykavics burkolatú.

A park valamennyi része úgy került kialakításra, hogy a mozgássérültek teljes körűen tudják használni. A magasságkülönbségek nem jelentősek, lépcsők és rámpák segítségével könnyen leküzdhetők. A parkberendezési tárgyak (padok, kerti székek, világítótestek, hulladékgyűjtők) a park kialakításához és stílusához igazodva a mai formavilágnak és anyaghasználatnak megfelelően készülnek és kerülnek elhelyezésre. A parkban támlás, támla nélküli padok, sakkasztalok egyaránt megtalálhatók. A meglévő növényállomány figyelembevételével alakítottuk ki a növénytelepítési koncepciót. A növényállomány jelentős része idős, szép, azonban néhány beteg, alánőtt, fejlődésképtelen, csonka, száradt dendrológiailag nem értékes fát kivágásra javasolunk. Új fákat, fasorokat telepítettünk a terület határvonalai mentén a József Attila utcai oldalon és a Bécsi utca felől. A kút környékén és a bejáratoknál évelő- és egynyári virágfelületeket alakítottunk ki.

dr. Balogh Péter István