Épülettervek/Középület

Esély az életre: a TunaHAKI Centrum bővítési terve

2011.03.22. 12:52

A TunaHAKI Centrum Tanzániában nyújt menedéket AIDS-árvák és utcagyerekek számára, ahol fizikai ellátásukon túl önbecsülésük, szellemi képességeik fejlesztése is fontos célkitűzésként szerepel. 2007-ben egy új otthont, valamint a művészetterápia kibővítéséhez egy színházat kívántak felépíteni, előbbit a Hollmén Reuter Sandman Architects, míg utóbbit az Armstrong + Cohen Architecture tervezte.

Árvaház és színház, Moshi, Tanzánia, 2007-2009
A TunaHAKI Centrum Moshiban, Tanzániában nyújt menedéket az AIDS-árvák és utcagyerekek számára. 1998-ban alapította David és Mary Ryatula, akik azóta számtalan életet mentettek már meg, jelszavuk pedig: „Jogaink vannak!” A Centrum minden gyereket fedéllel, élelmiszerrel, ruhával, egészségügyi ellátással lát el, valamint biztosítja, hogy minden gyerek járhasson iskolába. Emellett támogatja a művészeti képzéseket, úgymint akrobatika, tánc, zene és drámajáték, hiszen ezek életmentő eszközöknek számítanak a gyerekek szemében. A terápiás jellegű művészeti képzéseken keresztül a gyerekek önbecsülést szereznek, megtanulják az együttműködés szabályait, és egy olyan dolgot alakítanak ki, amiben legtöbbjüknek sose lehetett része: a családot. A Centrum ezen kívül az összes gyereket bátorítja arra is, hogy képességeiket szakmai gyakorlat során fejlesszék tovább.

 

 

 

A TunaHAKI Alapítvány megvásárolt egy darab földet, hogy új és állandó otthont építhessen a gyerekek számára, valamint a sikeres művészeti oktatás folytatása érdekében létrehozhasson egy színházat.  Az új árvaházat a Hollmén Reuter Sandman Architects építésziroda, míg a projekt másik elemét képező színházat az Armstrong + Cohen Architecture tervezte.

 

 

 

Az árvaház fiúk és lányok részére kialakított diákotthonokat, osztálytermet, könyvtárat és egyéb családias elfoglaltságoknak helyet adó tereket tartalmazott volna. Az építészeti hierarchia a helyi tanzániai építési hagyományokat követi. Az egyes házak telken történő elhelyezését a Kilimandzsáró régióban élő csagga nép hagyományos házai ihlették. Az építészeti feladat olyan környezetet kialakítása volt, ami jellegzetesen helyi, a gyerekek számára ismerős lehet, így hangsúlyozva a bepillantást saját kulturális örökségükbe, mindemellett viszont modern, időtlen és fenntartható.

 

 

 

A környezeti szempontokat a tervezés minden lépésénél figyelembe vették, mint például helyi építőanyagok használata, hulladékkezelés, esővízgyűjtés, szél- és napenergia, ökologikus egészségügyi berendezések kialakítása biogáz termelésével emberi ürülékből, szürkevíz kezelés, természetes szellőztetés földalatti légcsatornákon keresztül stb. Az épületeket és technológiákat alacsony fenntartási költségűre tervezték. Az egész közösség megerősítése érdekében helyi munkaerőt használtak volna az építkezésen.

TunaHAKI gyermekei számára, akinek jövője komolyan veszélybe került, biztonságos, fenntartható és saját kultúrájukban gyökerező környezetet kívántak a tervezők létrehozni. Sajnos ez a projekt sosem épült meg.