Épületek/Középület

„Eszközkészlet” gyerekeknek – óvoda, Ternitz

2012.04.04. 13:19

2010 őszén adták át az AllesWirdGut által tervezett óvodát Ternitzben nem csak a gyerekek, hanem a szülők nagy örömére. Az intézmény az építészek reménye szerint egyfajta mókás eszközkészletként (nemzeközi szójátékkal élve: tool KIT) szolgálja ki a város legfiatalabb generációját. A kialakítás célja olyan keretet adni az óvodai életnek, mely minden lehetőséget nyitva hagy, magát a képet pedig a gyerekek tartják folyamatos változásban.

tool KIT (vagy cool KIT?)

2010 ősze óta teljes gőzzel működik az AllesWirdGut által tervezett óvoda Ternitzben. A tervezés jogát 2008-ban pályázaton nyerték el, miután a multifunkcionális közlekedők koncepciója a zsűri számára is meggyőzőnek bizonyult. Azóta a gyerekek már birtokba vették az épületet, ami a tervezők reménye szerint egyfajta mókás eszközkészletként (tool KIT) szolgálja ki Ternitz legfiatalabb generációját.

 

 

 

A nemzetközi szójáték:

KI(ndergarten) T(ernitz) = ternitzi óvoda (német)
tool kit = eszközkészlet (angol) azt kívánja kifejezni, hogy az épület a legjobb felszereltséggel látja el a gyerekeket – olyan eszközkészlettel, melynek használata csupa móka és szórakozás, miközben észrevétlen a tanulás.

Az óvoda kialakítása egy alacsony, 30×40 méteres befoglaló méretű épület belső udvarral. Az udvart körülvevő fedett-nyitott folyosóról az összes szoba megközelíthető. Szélességét az építészek annyira megnövelték, hogy nem csupán folyosóként, hanem a különböző csoportok közös játszóterületeként is remekül funkcionál – ahol a jobbkéz-szabály természetesen a kisautókra is érvényes! Az udvar a környező terek kiterjesztéseként él, mindig nyitott, elegendő napfényt és szabad levegőt biztosít.

 

 

 

A csoportszobák a különböző hangulatoknak, feladatoknak, elvárásoknak megfelelően változnak, van köztük világos és sötét, alacsony vagy nagy belmagasságú, lejtős és vízszintes padlójú egyaránt. A tereket teljes szélességű panorámaablakok köti össze a kerttel. A színeket és az anyagokat a meleg földszínek árnyalataiban tartották a tervezők, akik olyan keretet akartak adni az óvodai életnek, mely minden lehetőséget nyitva hagy, magát a képet pedig a gyerekek tartják folyamatos változásban. Folytatva az alapgondolatot: ha az óvoda az eszközkészlet, a gyerek a készülő mű.

 


 

Szerkezetek és anyagok

Teherhordó elemek: vasbeton (a lehető legkisebb mennyiségben, hogy az épület hosszú távon rugalmasan alakítható legyen)

3 anyag:

  • üveg
  • fa (barna, impregnált vörösfenyő, függőleges fugák, változó szélesség – melyeket az ablakok és üvegezés szakít meg vagy strukturál)
  • homokszínű, durvaszemcsés vakolat

KIT Óvoda
helyszín: Ternitz, Ausztria
megbízó: Stadtgemeinde Ternitz
pályázat éve: 2008
kivitelezés vége: 2010
bruttó összes alapterület: 1 280m2

tervező: AllesWirdGut Architektur ZT GmbH
vezető tervezők: Andreas Marth, Christian Waldner, Friedrich Passler, Herwig Spiegl
építész munkatársak: Christof Braun, Martin Brandt, Paula Groß, Therese Heidecke
szakági tervezők:
statika: werkraum wien ingenieure
épületfizika, ökológia: IBO GmbH
épületgépészet: HPD Planungsdienst TB GmbH
művezetés: Kreiner & Partner ZT GmbH
felmérés: Geo Engeneering
fotó: Hertha Hurnaus