Eszterházáról – Mőcsényi esszék 11.

Mit keres egy 92 éves az eszterházi kastély rekonstrukciós munkáin az állványzaton? Miért vési le egy tájépítész és felesége 40 éven keresztül módszeresen a kastély vakolatait? Ki volt Eszterháza valódi építésze? Milyen térbeli kapcsolat van a kastély, a kert és a szentmiklósi lesvár között? Mindez kiderül Mőcsényi Mihály professzor írásából, amelyet november 23-án olvasott fel az MTA-n, a Kerttörténeti Kutatások 100 éve című konferencián.

Jó fél évszázada annak, hogy Ormos professzor Eszterházára küldött felmérni. A kastélybejárat felől nézve, mérve, a szentmiklósi, illetve széplaki templom irányai derékszöget képeznek. A középső, a szentmiklósi allé, észak-déli. A kastély reneszánsz kori magjának helye ezért sajátos jelentőségű. Egyértelmű, hogy ez a ’rend’ korszakának parforce (hajtó) vadászatát szolgálta. A nemesek a vadban gazdag erdőkbe, azok peremére vadászkastélyokat építettek, ezekből indulóan a vadászatot, a tájékozódást szolgáló sugaras nyiladék-, allérendszert létesítettek. (Jagdstern, Jagdfächer, Jagdallee, Patte d’Oie) A mai Süttör reneszánsz kori kastélya, les-erdője a Kanizsay, később házasság révén a Nádasdy családé volt, majd az Esterházyaké lett. E családok, mivel gazdagok voltak, lépést tarthattak az európai szokásokkal, így a vadászat korabeli feltételeinek megteremtésével, majd barokk kori fejlesztésével.

Gyakran jártam Eszterházán. Kertművészet professzoromtól (Ormos Imre) azt tanultam, hogy hazánkban a legfényesebb barokk kert Eszterházán létesült. Építészettörténet professzoromtól (Rados Jenő) úgy tudtam, hogy a kastélyt Miklós herceg 1762 után építtette néhány év alatt. Művészettörténész professzornőm (Zádor Anna) szerint tervezője ismeretlen, nem Jacoby, mert ’névtelen’. Utóbbiakban kételkedtem.




Valkó Arisztid levéltári munkássága alapján tudtam, hogy 1720-ban U alakú barokk kastély állt Süttörön. Valkó lelt rá a park korai vonalas ábrázolására, amelyen a ’lúdláb’ tövében két Jagdstern, les-csillag van. Jelzésszerűen szerepelnek azok a tartozékok, kellékek – így a legelő-tisztás –, amelyek a reneszánsz kortól kezdődően a vadtartás, -nevelés, a vadászat nélkülözhetetlen elemei voltak. Jacoby disznós-kertként egy harmadik les-csillagot is tervezett. 2012 márciusában az Országos Levéltárban Künstlerné V. Éva egy, az előbb ismertetettnél korábbi ábrázolást mutatott. A kastélynak ezen még nincs középső tagozata, a későbbi Lusthaus épületek helyén a kisebb istálló és pajta látható (piros színnel jelölve). Ezen a helyszínrajzon az Esterházy-korszakból származottakétól sajátosan eltérő a parterre tervvázlata, bizonyára Nádasdy-korabeli.

Annak idején kívül-belül jártam a kastélyt, toldást, ráépítést igazoló nyomokat keresve. A korai ábrázolásokon barokk toldalékot képző földszinti szobákban bóklászva feltűnt, hogy ablakaik szokatlan elhelyezésűek. A délre lévők rá-, majdnem beleszorulnak a harántfalba, míg párjuk feltűnően messze van harántfalától. Kívülről nézve az épületszárnyak ablakai arányos elhelyezésűek. Az ok egyszerűnek tűnt, a barokk tagozatokat utólag toldották egy reneszánsz kori épülethez. A feltevést vakolat leverés igazolhatta. Nem ment könnyen, mert a kérdéses falfelület vakolatát nemrég újították. A rekonstrukció vezetői végül azzal engedélyezték a bontást, ha költségemen újravakoltatom a falat, amennyiben nincs toldás.




Vállaltam a feltételt, azzal, hogy bárhol bonthatok, ha van. Volt. A falban, amelyhez hozzáépítették a toldást, mintegy 40x40 centiméteres, fapallókból ácsolt vízejtő-csatornára leltem. A beleejtett tégladarab csobbant, szikkasztóba esett. A reneszánsz épületeknek nem volt tetőeresze, a falakat többnyire attika koronázta. A mögötte összegyűlő csapadékvizet Sejteren a rejtett facsatorna vitte szikkasztóba.

2011-ben Varga Kálmán segítségével a homlokzatújításhoz emelt állványzatról kibonthattam a vízejtő-cső felső végét. A szakirodalomban nem szerepel, hogy a mai Fertődön a jelenlegi kastély részeként egy tizenegy ablakos fő-, és négy-négy ablakos oldalhomlokzatú, kétszintes reneszánsz vadászkastély áll. Eddig nem szólt okmány arról, mikortól állt. Találtam ilyent. Nádasdy Tamás 1559. febr. 4-én feleségének, ’szerelmes Orsikájának’ levelet írt Sárvárra. Ebben arra az esetre, „ha az árok vizit elbocsájtja”, azt javasolja: „válassz magadnak jó idein helyt, hol lakjál vagy Kapuban vagy Leukán, vagy Kereszturatt vagy Sejteren”. (Az okmánymásolatban egy olvashatatlan ötödik helység is szerepel, feltehetően Szentmiklós.) E Pozsonyból írt levél szerint a ’mohácsi vész’ után harminckét évvel ’Sejteren’ olyan kastély állt, amely az ország akkor leggazdagabb úrnőjének, udvartartásának lakhelye lehetett. (Ma is áll, mindkét végfalában ott van a reneszánsz kori csapadékvíz-ejtő cső.)




Amikor 2011-ben is ’kutakodtam’ a kastélyban, az emeleti dísztermet felújító Madarassy Valter mondta, hogy a terem padlózatának bontásakor a park felé eső falban sárgerendát talált. A XVI. század elején a földszintes kúriában valamelyik Kanizsay ős lakhatott, vadászhatott parforce módon a sugaras alléjú les (Lösch, lés) erdőben. A reneszánsz kastélyt Kanizsay László és neje, Drágffy Anna építtethette.

A reneszánsz kastélyból – S. Mödelhammer ácsmester szerződéséhez csatolt alaprajz szerinti –  barokkot két menetben alakíttatott a katolizált Nádasdy Ferenc (1671-ben lefejezték.) Nincs rá magyarázat, hogy miért utólag – jelentős falbontás árán – építtetett két csigalépcsőt a barokká fejlesztett kastély falaiba. A korai barokk kastély építéstörténetének tisztázására, értékelésére e tény azonban jelentős. Két okból. Ha a lépcsők legkésőbb 1670-ben készültek, akkor a barokk toldalékok korábbiak. Ez lényegi momentum, mert a Versailles-i kastély, park is ebben az időben, az 1660-as évektől kezdődően létesült.




A sejteri kastély 1720-as rekonstrukciójáig, fejlesztéséig ’viharos’ ötven év telt el. A török hadsereg 1683-ban Bécs alá menve, majd jőve, a felszabadító sereg Budára menve (1686), a kurucok, labancok (1703-11) harcai, gyújtogatásai, majd az l713-as pestisjárvány pusztításai tetszhalottá tették a vidéket. Kastélyt e térségben ekkor senki sem építtetett. A kastély tetőzete, a födémek jobban károsulhattak, mint a falak, mert S. Mödlhammer ácsmester 1722 fl-ért, míg Martinelli kőművesmester 600-ért dolgozott. József gróf hercegként 1721-ben a régi istállóból, illetve pajtából vendégházakat építtetett, Mödlhammer 3161 Fl-t, Martinelli 1900-at kapott munkájáért.

Irodalmi adat szerint Nádasdy Ferenc 1669-ben inventáriumot készíttetett várairól, házairól. Ebben nyilván szerepel a sejteri barokk kastély. Heteken át kerestem az Országos Levéltárban, nem találtam. (Elő fog kerülni.) Ráleltem azonban arra a kivégzés utáni vagyonelkobzási okmányra (1672), amely szerint az összes birtok közül a kapuvárin volt az épületek értéke a legmagasabb. Ide tartozott ’Sejter’.




Ahogyan a sejteri kastélyt, úgy a leserdőt, a vadasparkot sem használták, gondozták ötven, majd József herceg halála után további negyven éven át. Az allék elgyomosodtak, bokrok nőttek rajtuk. Esterházy Miklós grófként, 1761-ben szerződik „die im Lösch befündliche Alleen rein und sauber auszurotten…..das jeder dern Allee…..ausgebuzt”, azaz, a leserdőben található allék tisztára, csupaszra irtandók…, hogy mindegyik allé ’kitisztított’ legyen. Egy második szerződésben a „befündliche Blösse und Zwerch Allee” azt jelenti, hogy létezett a vadak legelője, a tisztás, és azt hogy az első szerződésben az ’Alleen’ többes-szám nem a keresztallékra vonatkozott.

A les-váras les-erdők les-alléinak, les-csillagainak (utóbbi kettőt az előzők mintájára ’magyarítottam’) megvalósítása nem volt egyszerű feladat. Az allék ’falainak’ a talajtól kezdődően lombosnak, vizuálisan zártnak kellett lenniük, hogy az űzött, a lelőni szánt vad ne menekülhessen oldalt. (Rémzsinórokkal is akadályozták.) A reneszánsz korban, vagy az erdőtelepítéskor alakították az allékat, vagy ha utólag, úgy a szükségesnél jóval szélesebb nyiladékokat vágtak az erdőállományba, és ezek szélére fasorokat ültettek. A fasorok negyven-ötven év alatt folyamatosan nyírva nőttek akkorára, hogy megfeleljenek rendeltetésüknek. Az így létesített allék iránya azért volt közel észak-déli, hogy mindkét oldalukat egyformán érje a nap.

A zárt állományú, idős erdőkbe irtott nyiladékok önmagukban nem szolgálták sem a vadászatot, sem a barokk ’látványt’. Sudár fatörzseiknek csak a koronaszintje ágas, lombos. Az állományban korosodott – csupasz törzsű – fák alvórügyei elhalnak, az ilyen nyiladékokban nem jönnek, alig nőnek új hajtások. Parforce vadászatra, barokk reprezentációra egyaránt alkalmatlanok.

Eddig nem került elő ábrázolás, okmány, amely a süttöri lúdláb-allék, a les-csillagok keletkezésének idejét jeleznék, igazolnák. E tekintetben – nézetem szerint – az is meghatározó, hogy mikor nem keletkezhettek. Pál herceg, sógorának lefejezése után viszonylag későn szerezte meg a birtokot, aztán zálogba adta. A zálogosok (apácák, majd a szomszédos Széchenyiek), akik nem használták, hagyták tönkremenni a kastélyt, nyilván nem létesítettek vadászathoz les-allékat. József gróf (rövid ideig herceg) 1719-ben váltotta vissza a birtokot. Három évre rá meghalt, a megkezdett építkezéseket özvegye fejeztette be. 1733-ban részletekre menő végelszámolást készíttetett egyrészt a férje, majd az általa végeztetett összes munkáról. Ebben nem szerepel ’allé-létesítési’ költség. Azon a helyszínrajzon, amelyet az Országos Levéltárban 2012 kora tavaszán láttam (a szomszédos Széchenyiek jószágigazgatójának egy 1745-ös okmány-melléklete), szerepel a ’lúdláb’. Miklós gróf 1761-ben nem létesíttette, hanem tisztíttatta az allékat.




A síkvidéki vadászatra alkalmas sejteri les-erdő közelében, szintén a Kanizsai család korában épült a szentmiklósi ’lesvár’. (A barokk korszakban Mon’bijou.) Ennek ugyancsak hármas nyiladékrendszerű erdei a dombvidéki vadászatot szolgálták. A két együttes alléi egymásba futóan olyan vadász-táj rendszert képeztek, amilyen a korabeli Európában másutt nem létezett. A Josefinische Aufnahme tudatosan táj-együttesként ábrázolja a két vadászkastélyt, illetve mai szóval élve vadas-parkjait. Mivel a szakterület irodalmában hasonló allé-rendszert nem találtam, elmentem Hannoverbe a kertművészet e korszakának ’tudójához’, Hennebo professzorhoz, megtudni tőle, ismer-e Európában analóg példát. Nem ismert.

A jelentős méretű reneszánsz kori épületet, a les-várat lebontották. Szerepelt Nádasdy Tamás leveleiben, Esterházy Miklós sokat költött újítására. A parforce, illetve a ’lőporos’ vadászathoz a Lajta-hegységben is létesítettek – feltehetően szintén a Kanizsayak – sugaras allérendszert. Ez eltért a süttöritől, mert két ’lúdláb’ komponálásával alakult. A főtengelyek egymásra merőlegesek, közös a point de vue-jük. Jakoby ennek felhasználásával kisrégiós kiterjedésű vadaspark tervet készített.




A múlt század végén Eszterháza építéstörténetéről írt könyvemben (Eszterháza feketén-fehéren – a szerk.) illetve a hozzátartozó CD-n közöltekkel azt állítottam, bizonyítottam, hogy a mű-együttes tervezője, építője Jacoby Miklós. Az ország legértékesebbnek tartott késő-barokk kastélyáról, vadas-parkjáról azóta megjelent közlemények többségében mind a tervezőt, mind az alakulástörténetet tekintve továbbra is sok a téves állítás. Így az, hogy J. F. Mödlhammer a kastély egyik tervezője. Az 1775-ben Rachier jószágkormányzó által aláírt okmány szerint tudott volt, hogy Mödlhammer többször járt Eszterházán, de hogy ott ténylegesen mit csinált, esetleges munkájáért mit kapott, arról senki sem tud. Ennek az okmánynak keletkezése idején a mai kastély még nem állt! (Van, aki ennek ellenére, a mostani mű amolyan társ-tervezőjének nevezi.)

Hárich János, az Esterházy hitbizomány utolsó levéltárosa mindent elkövetett, hogy a kastélyhoz méltó tervezőket ’találjon’. Így lett a magát Maurermeisternek nevező Martinelliből bécsi udvari építész és így vált Hefele a kastély tervezőjévé. Hárich sok okmányt, tervet ’kiemelt’ az akkori levéltárból, többet közülük nem egyszerűen fordított, hanem ’ferdített’, majd elfelejtett a helyére tenni. (Azóta sincsenek meg.) Tudnia kellett, hogy Süttör mellett már a Nádasdyak korában állt egy barokk kastély ’lúdlábas’ les-erdővel. Tudta, hogy a mai kastély tervezője, építője Jacoby Miklós, Esterházy Miklós herceg szerződéses udvari építésze, de ezt Hefelére való tekintettel ködösítette.



Jacoby – 1763-tól kezdődően – a meglévő kora-barokk kastélyt, és az oldalt álló két vendégházat az udvar felé íves összekötő épületekkel egységgé szervezte és toldalékokkal zárt díszudvart, cour d’honneuer-t alkotott. Ezt a kastélyállapotot ’Le Bon’ nagyméretű, zseniális rajza ábrázolta. Tudta, hogy Miklós herceg 1765-ben Hefelének belső díszlépcső- és nem kastélytervezésre adott megbízást. Nyilvánvaló, hogy amikor Miklós herceg külföldi útjáról hazatérve meglátta azt az alaprajzi, homlokzati ’zűr-zavart’, amit a régi barokk kastély végfalai és a megnyújtott lépcsőház keltett, elrendelte megszüntetését. Jacoby megtervezi, megépíti második kastélyát. Az íves oldalépületek végfala és a lépcsőház közé ’hézagtöltő’ tagozatokat épít. A kastély egészét tekintve, az építésnek ebben a fázisában Jacoby a manzárd-szinttel egységes homlokzatrendet teremt. Ennek a kastélynak volt vendége Mária Terézia császárnő. Kényszermegoldásként ekkor jöttek létre a zárt belső udvarok. A nyugatiban feleségemmel levertük a vakolat jelentős részét. Az udvar hét egymástól jól elkülönülő falrészlete – kétszázötven évnyi építési idő – tanúja.

A homlokzaton a három lant-alakú ablak maradt meg változatlanul Hefele nyomán. Ezekről írja egy verzátus ’Hefele ítész’: „különösen a középrizalit lantalakú ablakai tűnnek idegennek életművében…” Mivel a belső díszlépcső nincsen, a Miklós herceg által kezdeményezett első és második építési fázis között létrejött, később jelentősen módosított középrizalit okán Hefelét a harmadik, a mai kastély tervezőjének tekinteni, nevezni – enyhén szólva – nem indokolt.




1776 nyarán lebontják a babilonkupolát, a manzárdszint fal- és tetőszerkezetét; megkezdődik a harmadik, a ma álló balusztrád-koronás kastély építése. Jacoby közben operaházat, bábszínházat, ’kiskastélyokat’, istálló-lovardát, művészházat, vendégfogadót, télikertet, oranzsériát és egyebeket tervezett.

Hárich Jánosnak sok minden mellett azt is tudnia kellett, hogy Miklós herceg többre becsülte, tartotta Jacobyt Haydnnál. Erre két példa (több is van): Pál Antal herceg 1762. márc. 18-án halt meg. Öccse, Miklós hercegként egy hónapon belül (ápr. 15.) négyszáz rajnai Guldent utalt ’különös kegyből’ Jacobynak. Utóbbi ezt két napon belül megkapta, mert ápr. 18-án francia nyelven nyugtázta. Haydn több mint egy évtizedig várt, kért hasonló jutalmat.

Haydn a muzsikaházban lakott két szobában. Miklós herceg ’lieber’-nek szólított udvari építésze Girm-ben (Küllő) – Eszterházától 25 km-re – öt szobás, sok mellékhelyiséges nemesi kúriában, pincével, pajtával, istállóval, nagy kerttel. Haydn naponta, gyalog, livrében járt audienciára, Jacoby nyilván hintón, ha hívták. Amikor a kastély harmadik, végső állapota elkészült, Pozsonyba költözött. Az üresen maradt kúriát Deutschkreutz (Németkeresztur) jószágigazgatója bérbe adta, évi kétszáz fl-ért.

A sokat tudó, de ködösítő Hárich szobatudós volt. A gyakorlati dolgokhoz, pénzösszegek és teljesítmények arányainak érzékeléséhez, az építéstechnikához, -technológiához úgy tűnik, nem volt érzéke. Példaként: leírta, hogy Martinelli három hónap alatt, hatszáz fl-ért két csigalépcsős barokk kastélyt épített. (Olyan ’árlista’ alapján, amelyben kémény szerepel, de csigalépcső nem.) Attól eltekintve, hogy három hónap alatt valamirevaló családi ház sem készül el, az akkori hatszáz fl értékét a korabeli okmányokból ismernie kellett. Martinelli az oldalépületeket fejlesztő kőművesmunkáért ezerkilencszáz fl-t kapott. Nem valószínű, hogy a Jacobynak adott ajándék-összeg, vagy lakhelyének három éves bére futotta volna egy két termes, húsz-szobás (kétszintes) kastély építésére. Renoválására, úgy tűnik igen. Az 1779 után gyorsított munkával másfél év alatt épített – a szóban forgó kastély méretének megfelelő – második operaház építési költsége hatvanezer Fl volt.

Dr. Mőcsényi Mihály

A digitalizált Eszterháza fehéren-feketén könyv elérhető ezen a linken.