Etikus üzem Srí Lankán

Egyfajta mintaüzemet tervezett a Jordan Parnass Digital Architecture iroda Sri Lankán. Az általuk tervezett ruhaipari innovációs központ nemcsak fenntartható technológiával épült, de külön hangsúlyt fektettek a tudásátadásra és a végeredménnyel etikus munkakörnyezetet is teremtettek. Bán Dávid írása.

A manapság erőltetett tempóban, évente már több alkalommal változó divattal kikényszerített ruhavásárlásaink nemcsak igen komoly — és fölösleges — megterhelést jelentenek a föld energiakészletei és környezetünk számára, hanem egyben, nagyon sok esetben az emberi kizsákmányolás egyik, sajnálatosan kevésbé ismert melegágya. A Globális Észak — régebbi nevén a fejlett világ —, így hazánk ruházati hálózataiba végeláthatatlan mennyiségben ömlik az egyre olcsóbb és szinte mindenki számára elérhető divat, amelynek az árát leginkább a termelési helyen, azaz főleg a délkelet-ázsiai textilipari gyáraiban fizetik meg a fillérekért a varrógépek fölé görnyedő munkások.

 

Helyzetüket pedig nemcsak a hosszú és rosszul fizetett munkaidő, hanem a végletekig leromlott munkakörülmények is nehezítik. Gondolhatunk a 2013-ban, Bangladesben történt tragikus gyáromlásra, amikor a hazai piacon is ismert ruházati hálózatokba termelő üzem temetett maga alá több ezer munkást és szedett 1300-nál is több halálos áldozatot. A gyártulajdonosok felelősége nemcsak a biztonság, de a megfelelő munkakörülmények megteremtését is magába kell hogy foglalja, amire azonban a régióban sajnos egyelőre kevés pozitív példát találunk. Éppen ezért üdítő kivétel a Sri Lankában, a Colombóhoz közeli Star Innovation Centre létrehozása, amelynek építészeti megvalósítása mind a környezet, mind a benne dolgozó munkások számára is fenntartható, minőségi megoldást nyújtanak.

 

A New York-i székhelyű Jordan Parnass Digital Architecture egy minden szempontból etikus gyárat szeretett volna itt megvalósítani, amely nemcsak Dél-Ázsiában, de világszerte is ritkaságszámba megy. Az is igaz, hogy nem egy hagyományos értelemben vett, tucatárut termelő ruhaipari üzemről van szó, hanem egy innovációs tervezőközpontról, ahol a prototípusok, az egyedibb ruhakollekciók vagy azok induló darabjai készülnek.

Az építészek célja egy fenntartható, környezettudatos passzív épület létrehozása volt, amelynek kialakításában a környezeti hatások mellett a bent dolgozók magas fokú komfortszintjének megteremtése is kiemelt szempont volt. A központ helyszínének egy már meglévő ipari épületet választottak, mivel inkább az átalakítás, mint egy új épület felhúzása mellett döntöttek. A bontás elkerülésével és az alapok megtartásával lényegesen több fosszilis üzemanyagot takarítottak meg, s ezzel egyidejűleg természetesen csökkent a károsanyag kibocsájtás szintje is. Ugyanakkor maga az épület is pozitív üzenetet fogalmazott meg mind az építő-, mind a ruhaipar számára, az új termék létrehozása helyett az újrafelhasználásra helyezve a hangsúlyt.

 

A terek újraformálásával és a legmodernebb gépészeti technikák alkalmazásával az energiahatékonyságot sikerült olyan magas szintre növelni, hogy a hasonló üzemekhez képest az épületnek 75 százalékkal kisebb az energiaigénye. Ezzel pedig Dél-Ázsiában elsőként nyerte el a passzív ház minősítést, de világszerte is csak egy, hasonló elismeréssel rendelkező üzem működik. A trópusi éghajlaton, monszunoknak rendszeresen kitett épület számára olyan energiahatékony és fenntartható módon működtethető gépészetet kellett fejleszteni, amely ellenáll az állandó szélsőségesen magas relatív páratartalomnak és forró hőmérsékletnek. Sikerült elérni, hogy a belső térben állandó, kellemes, 24 fokos hőmérsékletet, alacsony páratartalmat és szűrt friss levegőt tudjanak biztosítani a dolgozóknak. Ugyanakkor a nagy üvegfelületek nyújtanak kellő benapozást. A modellezett és folyamatosan tesztelt belső körülmények lényegesen jobb lehetőséget nyújtanak az itt dolgozóknak, mint a tágabban vett régió bármely más, hasonló üzemében, mindemellett persze jelentős maga az energia- és anyagi megtakarítás is.

 

Szintén kiemelt szempont volt, hogy a tervezés ne csak egy egyoldalú folyamat legyen, amelyben a messzi földről érkezett építészek megmondják, mit kell tenni a helyszínen, hanem mindez közösségi módon történjen. Helyi építészek bevonásával, illetve kölcsönös tudásátadással vezették rá a projektben résztvevőket arra, miként lehet adaptálni a csúcstechnológiát a helyi körülményekhez úgy, hogy abból mindenki profitálhasson. Ezzel inspirálva, hogy a Star Innovation Centre ne egy önmagában álló vállalkozás legyen, hanem egy olyan minta, amely működőképes alternatívát nyújthat a környezetszennyező és a munkásokat kizsigerelő, elmaradott és sokszor életveszélyes üzemekkel szemben.

Bán Dávid