Ez a művészet más — Bódvalenke, a freskófalu
Különleges projekt megvalósításába fogtak a bódvalenkeiek. Az ország egyik legszegényebb falujában Horváth János festőművész vezetésével freskókkal díszítik a házak falát. A festmények a cigányok életét, álmait, bánatát jelenítik meg. A harmadik világ művészete Magyarországon. Biczó Gabi riportja.
„Ez egy mese, ami a helybeliekhez kötődik” – mutatja be a falu első házának freskóját Horváth János, miskolci festőművész. A képen színes, csíkos lovak, felvázolt angyal és a festői szépségű vidék vázlatai: az edelényi kistérségben járunk, Miskolctól 60 kilométerre, Bódvalenkén. Az ország egyik legnyomorúságosabb gettófalujában. „Minden gyereknek lesz egy-egy lova, a lovakra majd ráírjuk a nevüket” – mesél tovább a festményről Horváth János. „Fontos, hogy kötődjön hozzájuk, hogy tudják, ez egy érték, aminek a megteremtésében részt vettek.”
Az Európában egyedülálló közösségi művészeti alkotás ötlete Pásztor Esztertől, az Európa Műhely Kulturális és Közművelődési Társaság projektvezetőjétől származik. „Megelégeltem a nyomorúságos közállapotokat, és úgy gondoltam, tenni kéne valamit. Két évvel ezelőtt egy barátom hozott el Bódvalenkére, hogy csináljunk valamit, ebben a halálra ítélt faluban” – mesél a kezdetekről Pásztor Eszter. „Beugrott egy tizenöt évvel korábbi egyiptomi emlékem: van egy falu, ahol kipingálták a házak falait és ragyogóan megéltek ebből a helyiek. Sorra mennek a turistabuszok, etetik, itatják őket.” Az Aggteleki Nemzeti Parkba látogató turisták akár Bódvalenkére is átugorhatnának, hogy megcsodálják ezt a különleges művészeti projektet, ugyanis csak 10 km a távolság.
A falu lábra akar állni és megmutatni, hogy saját erejéből ki tud törni a nyomorúságból. Bódvalenke az ország egyik leghátrányosabb helyzetű törpefaluja, 210 lakosának 90 százaléka roma. A falu éves költségvetése 30 millió forint, amit nagyrészt segélyezésre, a polgármesteri hivatal fenntartására, illetve a közmunkaprogramokhoz szükséges önerő biztosítására fordítanak. Fejlesztésre nem jut pénz. Pedig bőven lenne min változtatni: a faluban semmilyen munkalehetőség és semmilyen közintézmény, de még egy kocsma sincs. „Nyugodt emberek élnek itt, tűrnek és nem isznak. Még arra sincs pénz” – mondja Horváth János, miskolci festőművész, a projekt művészeti vezetője. A faluban egyetlen kis vegyesbolt működik, az is félnapi nyitva tartással. Az a néhány család, ahol van munkahellyel rendelkező családtag, tisztes szegénységben él, a nagy többség azonban a hónap végén éhezik. A falu házainak 20 százalékában nincs víz, csatorna pedig sehol sincs. A falu közepén feltörő forrás vízelvezetése nincs megoldva, így az a falu végén szétterül. A falut körülvevő láp emiatt kiterjedt a házak közvetlen közeléig. „Itt a talajvíz magas szintje miatt még árnyékszéket sem lehet létesíteni. Van néhány ház, amit a lápra építettek. Nem lett volna szabad itt építkezni, a talajvíz szintje félásónyira van” – mutatja Pásztor Eszter. Rendszeresen fordulnak elő hepatitisz- és vérhasjárványok. A faluban sétálva, a gyerekek figyelmeztetnek, hogy ne igyunk a kútból, mert „mérgezett”, az egyik kislány még hozzáteszi, hogy ők mindig a patakból hozzák a vizet.
„A lápra épült telep felszámolására kaptunk állami pénzt. Minden más költséget, ami a freskófaluhoz szükséges, a falfestéshez vagy az infrastruktúra fejlesztéséhez, adományokból kalapozunk össze” – tudjuk meg Pásztor Esztertől. A projekt első fázisában mintegy 15–17 ház falainak megfestését, a faluban a legszükségesebb infrastrukturális beruházásokat, a vízelvezetés megoldását, a házak és a falu rendbetételét, egy kisvendéglő, egy kis camping, valamint egy kézművesház létrehozását tervezik. A freskókat roma festőművészek készítik, megpályáztatják a házak falát. „Nem egyszerű a feladat, hatalmas felületekről van szó” – mondja Horváth János. Pásztor Eszter hozzáteszi, hogy bár az interneten meghirdették a pályázatot, mégis inkább szájról-szájra terjed a híre a bódvalenkei freskófalunak.
A projekt hosszútávú célja, hogy folyamatos munkát biztosítson legalább 40 főnek, elinduljon három-négy ígéretes kisvállalkozás, létrejöjjön egy kis helyi piac. A falu bejáratánál álló házat átalakítják kézművesházzá, ahol bemutatják a régi cigány mesterségeket, hiszen még van a faluban kosárfonó, gyékényszövő. „Nem rég jelentkezett három fiú, hogy szeretnének gyerekfarmot csinálni” – mondja Pásztor Eszter. „Felnevelnék és szaporítanák az állatokat, és később eladják őket. De az állattartáshoz kutya is kell, ahhoz pedig kutyaól, most készítették el. Gyönyörű lett.” A tervek között szerepel még a falakon lévő képek rászitázása pólókra, és népviselethez tartozó ruhadarabok, elsősorban szoknyák varrása.
A falu lakosságának képzettsége megfelel a körülményeknek: felsőfokú végzettsége senkinek nincs, a felnőtt lakosság jellemzően a nyolc osztályt sem végezte el, sok a funkcionális analfabéta, és van néhány felnőtt, akik egyáltalán nem tudnak írni-olvasni. A fiataloknál a helyzet kedvezőbb: van két középfokú informatikus végzettségű fiatal. Munkalehetőség azonban nincs.
A projekt része, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkkal együttműködve megnyithatnák a falut körülvevő lápot a turisták számára, itt tanösvényeket képzelnek el. De ami talán a legfontosabb, hogy létrejönne egy egyedülálló közösségi műalkotás, ami egyszerre turisztikai látványosság és egy közösség önkifejezése, kultúrájának bemutatása is.
Ha a projekt első fázisához szükséges mintegy 80 millió forint összegyűlik, akkor hatalmas átalakuláson mehet át a falu, nem beszélve arról, hogy a jó példa más településekre is hatással lehet, példával szolgálhat.
„Az Európai Műhely azt tűzte ki feladatául, hogy a leghátrányosabb helyzetű régiókban élőket felkeresve katalizátorként elősegíti, hogy a közösségek maguk próbáljanak megoldást találni nehézségeikre. A bódvalenkeiekkel folytatott beszélgetések vezettek a projekt kialakításához. Egy ilyen kicsi falu is nagyon rétegzett, az egyedülálló, idős emberek nagy nehezen, de rábólintottak, bár ők azt a világot álmodják vissza, amilyen a gyerekkoruk volt. A legelső reakciók nem voltak kedvezők, de lassan, a beszélgetésekből kialakult a terv” – mondja Pásztor Eszter. „A projektet csak úgy lehetett elindítani, ha előbb megszerezzük a bódvalenkeiek támogatását. Ők most hisznek abban, hogy lesz valami változás, lesz munkájuk, lesz esélyük az emberhez méltó életre. De ígérni már sokszor ígértek nekik, hitegetésből nem volt hiány.” A freskófalu ötlete mindenkitől nagy erőfeszítést és munkát követel meg. Ez nagy változás a helyiek életében, hiszen a faluban élők mindig csak az adott napot próbálják meg túlélni, távlati tervekben nem gondolkoznak, mert a tapasztalataik alapján semmi értelme, hiszen generációk óta nem változott semmi. „Most ott tartunk, hogy már vannak kötelezettségek, amelyeket meg kell valósítani” – folytatja Pásztor Eszter. „Először fordul elő, hogy odafigyelnek rájuk.” A projekt végig nagy hangsúlyt fektet a tanulásra, mentor és szociális munkás segíti a helybélieket életvezetési tanácsokkal, alapvető gazdálkodási, pénzbeosztási ismeretek megosztásával.
Saját kultúrájukat akarják megmutatni a világnak: a helybéli legendák, mesék jelennek meg a falakon. A közös festés önmagában is egy alkotói-felfedezési folyamat, a gyerekek büszkén mutogatják nekünk, hogy ki mit festett és az is kiderül, hogy otthon is egyre szívesebben rajzolnak-festenek. Ezt erősíti meg a művészeti vezető, Horváth János is, aki amellett, hogy Bódvalenkén fest és szervezi a munkát, bár szociális munkásnak tanult, hogy megéljen, villanyszerelőként dolgozik. „A közös alkotómunkával közösség jön létre, közös értékek, amit együtt teremtettünk meg.”
Miután a falu hidvégardói végén megmutatja az általa készített csodaszép, színes freskót, ami egy Bari Károly mese feldolgozása – „ahol sárkányok rabolták el a napot és a holdat. Az emberek visszaszerzik, amelyiknél a nap volt, az megégett, így lettek a barna bőrű emberek” – elvisz minket Gizi nénihez, aki cigány bablevessel és halászlével kínál minket. Talán Gizi néni és családja az egyetlen a faluban, akik értenek a kerthez, van náluk paradicsom, burgonya, fűszernövények, tyúkok és disznó is. A gyerekek pedig készülnek a másnapra, amikor a „festő bácsival” margarétákat, sárkányokat vagy a cigánylány szoknyáját festhetik meg.
Biczó Gabriella
