"Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a modern kor Budapestje megszakította szerves kapcsolatát a vízparttal." - olvasható a Pasaréti Építésztalálkozó felvezető szövegében. Úgy tűnik, a mai szakmai közélet felelős viselkedésmódja elsősorban a fiatal építészeket foglalkoztatja - legalábbis erre lehet következtetni a nagyobb nyilvánosság számára szervezett, a várost és az építészeket érintő rendezvények szervezőit és közönségét elnézve. Ha átlagot vonunk az elmúlt két hétben a Memoria Moderna által szervezett konferenciák és kiállítás látogatói között, az életkor biztosan 35 év alatt marad - de hozzácsaphatjuk akár a Trafó építészeti rendezvényeit is, legyen az nemzetközi építészetelméleti konferencia vagy a várossal foglalkozó workshop és kiállítás. Sem ott, sem az említett mostani rendezvényeken nem jelentek meg sem az egyetemek ismert előadói és oktatói, sem a város fejlesztéséért felelős döntéshozók. Így aztán a felvetett problémák és a megvitatott eredmények körön belül maradnak: a város iránt felelősséget érző résztvevők és építészek újra megállapítják, hogy ahhoz a szakmai felelősségérzethez, civil öntudathoz, amit példaként állítottak eléjük az egyetemen, a gyakorlatnak semmi köze sincs - és ezúttal a következő heti rendezvény után azt is hozzá lehetett ehhez csapni, hogy a szakmai ismeretek tekintetében példamutató nemzetközi építészeti kultúra is fényévnyi távolságban áll tőlünk - nem a megvalósíthatóság, hanem a kezdeményezés és cselekvés területén.
A IX. Pasaréti Építésztalálkozó és az azt követő ma2máshol konferencia szervezői, a Memoria Moderna csoport ezúttal Budapest és a Duna kapcsolatát (és aztán általában véve a víz, a folyópartok és a városok kapcsolatát) emelte az előadások és viták középpontjába. A pasaréti előadásokon elhangzott problémafelvetésekre megdöbbentő válaszokat adott az egy héttel későbbi rendezvény, mintha az előbbi, meglehetősen egyértelmű célkitűzésekre máshol adták volna meg a válaszokat.
Budapest karakterét egyértelműen a Duna határozza meg - azonban ez a közhely mintha már önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy a kép így maradjon mindörökre. A folyó léptékénél fogva egyszerűen nem törölhető ki a városképből, és talán ez az egyetlen szerencse, aminek köszönhetően még mindig látható. A közismert fejlesztések és elképzelések a vízparton egyértelművé teszik, hogy nincs a város vezetésének homályos célzásokon túlmutató elképzelése arról, hogy hogyan is kellene kezelni ezt a néhány száz métert a város közepén. A Schneller István által felvázolt Városfejlesztési Koncepció egyes, a vízpartot is érintő területek kezelésén túl nem tartalmaz semmit sem a város és a folyó viszonyáról. A problémákat feltérképező előadásokra nem reagált sem a bemutatott anyag, sem a főépítész - annál inkább egy héttel később Dietmar Feichtinger, aki többször is hangsúlyozta, hogy milyen iszonyú áron fordítja most Párizs a hetvenes évek elrontott vízparti fejlesztéseit vissza a városlakók, a gyalogos, kerékpáros és tömegközlekedés irányába. Szintén figyelemre méltó volt a csalódás leírása, amit az éjszakai városkép után a nappali részletek mutattak - mintha a tervezett forgalmi fejlesztésekkel nálunk most zajlana az, amit másutt harminc éve kezeltek félre. Feichtinger elmondta, nagyon bízik abban, hogy Budapest vezetése képes lesz felismerni az élhető város prioritásait és eszerint megalkotni a közlekedés és a közterek fejlesztési programjait.
Pasaréten láthatók voltak hazai projektek is a folyó partjára és kapcsolataira, mint Janáky István egykori Expo-tervei, a Graphisoft konferenciaközpont-pályázata vagy az EEA Architects úszó hotel-projektje, ahhoz azonban, hogy az építészek és várostervezők tervei értelmet nyerjenek, érdemi társadalmi vitákra lenne szükség a város fejlesztési elképzeléseit illetően. Ehhez viszont komolyan kellene vennünk egymást - legalább annyira, mint a konferenciákon jelenlevők a témát és a bemutatott anyagokat.
Ez utóbbira kiváló példa volt Pauno Narjus előadása Turku folyóparti fejlesztéseiről, ahol egy hatalmas ipari negyedet alakítottak át az elmúlt évtizedben, visszaadva a városnak a vízpartját és egyben kiszélesítve és egyesítve egyes kulturális és oktatási szolgáltatásokat is. Elszomorító összehasonlítani a lágymányosi egyetemi campus programját a turkui egyetem vízpartra költöztetésével.
Természetesen nem igaz az sem, hogy nem történik semmi a Dunaparton - egyedülállóan nagyszerű esemény az A38 hajó kikötése a Petőfi hídnál, amiről előadás is szólt, és egyben házigazdája volt a nemzetközi konferenciának. Ugyanígy bíztatóak azok a programok és kisebb léptékű, az építészet tágabb értelmezési körébe tartozó kezdeményezések, amik megpróbálják visszaadni a munkába és közlekedésbe kábult városlakóknak saját tereiket. Igazi lendületet azonban csak az adna, ha ezek egy nagyobb rendszerbe illeszkedve egymást tudnák erősíteni. Addig a kontraszt akkora marad, mint ami József Attila és Petri György azonos című Duna-elégiái között feszül.
Szemerey Samu