Emberek/Interjú

„Ezek a tárgyak segítenek nekem” – Michael Anastassiades, formatervező

2017.11.13. 14:41

A Design Hét alkalmából, mindössze egy napra látogatott Budapestre Michael Anastassiades, ciprusi születésű, Londonban dolgozó formatervező. A főleg minimalista, geometrikus lámpáiról ismert tervező folyamatosan vegyíti az ipari és a művészi formaelemeket. Munkamódszeréről, az egyedi és a sorozatgyártott tárgyakhoz való viszonyáról budapesti előadása után Bán Dávid kérdezte.

Bán Dávid (BD): Számomra úgy tűnsz, mint aki nagyon tudatos döntések sorozatával építette fel karrierjét Ciprustól Londonig, a műszaki tanulmányoktól az egyedi dizájn márkáig. Valóban ennyire megtervezett utat építettél ki magad előtt?

Michael Anastassiades (MA): Mindig is valami kreatívval szerettem volna foglalkozni, ez volt a vágyam már gyerekkoromban is. A szüleim azonban nem örültek ezen elhatározásomnak, mert úgy gondolták, hogy művészként nagyon nehéz lesz majd a boldogulás. Nem voltak lelkesek a gondolattól, hogy küzdeni, szenvedni fogok amiatt, hogy a kreativitásból megéljek. Később úgy állapodtam meg velük, hogy valami gyakorlati dolgot fogok tanulni, olyat, ami szakmát ad a kezembe, amivel majd tényleg el tudok helyezkedni. Ezért építőmérnöknek tanultam, de az egyetemi éveim alatt nagyon frusztrált voltam emiatt. Ugyan sikeresen be is fejeztem a mérnöki tanulmányokat, de utána úgy döntöttem, hogy elég volt, most akkor legyen valami más. Úgy gondoltam, hogy a dizájn olyan terület, ami e kettő között van. Kreatív, de ugyanakkor szükség van a gyakorlati ismeretekre is. Ez számomra izgalmas kihívásnak tűnt, ezért határoztam el, hogy gyerünk, foglalkozzunk dizájnnal.

BD: Mennyire találtad meg az egyensúlyt a kreatív tervezés és a praktikum között? Mennyire tartod magad inkább egyedi tervezőnek, vagy inkább olyannak, aki sorozatra készít formaterveket?

MA: Mindkettőnek tartom magam, mindkét területen dolgozom. Ugyanakkor ez változni is szokott. Amióta elindítottam a saját brandemet, azóta felelősséggel is tartozom azért a csapatért, akikkel együtt dolgozom. Persze, annak idején valóban azzal indultam neki, hogy teljesen szabadon azt terveztem, amit szerettem volna, kísérleteztem, kerestem a saját irányomat. Kerestem a lehetőséget, ahol teljesen megtalálhattam saját magamat, ahol minden kompromisszum nélkül megcsinálhattam a saját munkáimat. Amikor azonban elkezdtem eladni és utána alkalmazottaim lettek, az már komoly felelősséggel járt együtt. Ekkor már szervezni is kellett, határidőket és teljesítéseket betartani, de ebben is sikeresek tudtunk maradni, de közben a márkám mind a mai napig megmaradhatott a kísérleti terepemnek is. Ugyanakkor az a szerencsém, hogy közben más márkák felé is tudok dolgozni, ami szélesíti a lehetőségeket. Jó kooperációban dolgozom és olyan munkákat is készíthetek, amiket szeretek.


 

BD: A brandépítés előtt komoly kísérletezési időszaka volt. Mi vitt rá, hogy egy adott ponton elindítsd a saját márkádat?

MA: Igen, ez elég hosszú időszak volt, mert 1993-ban diplomáztam és a márkát csak 2007-ben hoztam létre. Számos oka volt annak, hogy végül emellett a lépés mellett döntöttem. Noha nagyon sokáig foglalkoztatott és foglalkoztat ma is a konceptuális dizájn, maga a dizájn szerepe, de ugyanakkor nagyon érdekelnek a szép tárgyak, az olyan mindennapi tárgyak, amelyek részesei az életünknek, amik körülvesznek bennünket, és az is, hogy mi ezeknek a jelentése, mert ezekkel minden nap érintkezésbe kerülünk, vegyünk példának egy asztalt. Ez egy nagyon mindennapi tárgy, számomra mégis komoly jelentéstartama van. Ugyanúgy felfedezésre vár, mint egy konceptuális tárgy. De, hogy miért éppen a világítással kezdtem részletesebben foglalkozni? Voltaképpen véletlenül. Mielőtt elindítottam volna a saját brandement eldöntöttem, hogy elkezdek valamilyen részterületre fókuszálni, mert egyszerre mindenben nem lehet jót alkotni. Rájöttem, hogy a világítás nagyon népszerű, jól körülhatárolható terület. Jól menedzselhető és könnyebb arra az egy területre koncentrálni, mint úgy általában a bútorokra. Egyébként most kezdek a bútorok világába is belekóstolni, mivel több más céggel is kapcsolatba kerültem, de igazából valahol mindegy, hogy melyik az a terület, ahol alkothatok. Úgy érzem, hogy én a világításban találtam meg azt a vonalat, ahol legjobban ki tudok bontakozni és ez a lényeg.

BD: Mi a kézjegyed, melyek azok a tárgyak, formák, motívumok, amelyek konkrétan hozzád köthetők? A világítás?

MA: Alapvetően azért a világítás, mert ezen a területen készítettem a legtöbb tárgyat, épp ezért nagyon sokan úgy ismernek, mint aki konkrétan csak a világítástervezéssel, lámpákkal foglalkozik. De persze nagyon érdekelnek más területek és tárgyak is, mint például az előbb említett bútorok.

BD: De azért a lámpák megmaradnak?

MA: Persze, azokról sosem szeretnék lemondani, annál is inkább, mert most egy nagyon jó együttműködés alakult ki a Flos céggel, ami remek lehetőséget nyújt nekem.

BD: Hogyan tudsz két irányba dolgozni? Hogy tudsz egyszerre a saját brand és mások számára is tervezni? Nem okoz némi szerepzavart?

MA: A tervezés számomra mindig ugyanaz a folyamat, akár magamnak, akár másoknak csinálom. Mivel aránylag későn kezdtem mások számára is tervezni – hiszen most már 50 éves vagyok –, ezért úgy érzem, hogy a megrendeléseket és az egyéni tervezéseket már kiérleltebben, egyfajta felnőttes módon tudom megvalósítani. Ezáltal kiforrottabb munkakapcsolat alakulhatott ki a megrendelőkkel, amely jót tesz a kreativitásnak is és nem csak a pénzkérdésről szól.

 


 

BD: Kik a megrendelőid? Egyedi építészek és konkrét projektek számára dolgozol vagy a nagyközönségnek is?

MA: Világítást csak és kizárólag a Flos számára tervezek, viszont amikor bútorokkal foglalkozom, azt a saját brandemen belül teszem és ott nagyon sok egyedi megrendelést elégítünk ki.

BD: Olvastam pár olyan cikket, amelyben a saját lakásodat mutatod be. Láthatóan szereted körülvenni magad a saját tervezésű tárgyaiddal, korai munkáiddal. A sajátjaidon kívül gyűjtesz más tárgyakat is?

MA: Nagyon is! Sok-sok tárgyat begyűjtöttem, aztán ezek időnként raktárba kerülnek, majd ismét előveszem őket és újrarendezem. Az viszont nagyon fontos számomra, hogy egy olyan környezetben éljek, ahol olyan tárgyak között mozoghatok, amiket szeretek, amikkel én alakítom ki a lakás hangulatát, funkcióját. Ezért is veszem körbe magamat a saját tervezésű tárgyaimmal. A dizájnereknek olyan tárgyakat kell kreálniuk, amelyek szépek és működnek, amikkel együtt lehet élni, nem úgy, mint egy festőnek, aki inkább más festők munkáival dekorálja a lakását és nem a sajátjaival. Nagyon szeretem azt az megközelítést, hogy a tárgyakat használatra tervezzünk úgy, hogy azokat ténylegesen funkcionáljanak, ezért a saját dolgaimon kísérleteztem, s nagyon sok mindent tanultam a folyamatból.

BD: Úgy tudom, hogy sokáig jógaoktatóként dolgoztál. Az egyik cikkben azt írtad, hogy számodra a világítástervezésben nagyon fontos az egyensúly. Valamelyest összekapcsolódik a jóga és az egyensúly a tervezőmunkában?

MA: Mindenképp. Az egyensúlynak nem csak a dizájnban, hanem a mindennapi életben is kiemelt fontossága van, egyensúlyba kell lenned önmagaddal ahhoz, hogy több különböző dolgot egyszerre művelhess. Az életben valahogy miden összekapcsolódik, akár tudatosan, akár a tudatalattiban.

BD: Az előadásodban kiemelted a dizájn társadalmi jelentőségét, illetve, hogy a dizájnnak az esztétikumon és a praktikumon túl kérdéseket is fel kell tudnia tenni. Valóban ennyire fontos szerepe van dizájnnak a társadalom számára?

MA: Természetesen. A dizájnnak önmagán túl kell mutatnia. Nagyon érdekesnek tartom a tárgyak szerepét: különböző jelentéssel, vagy akár tulajdonságokkal egészülnek ki. A tárgyaknak is van egyfajta viselkedése, hiszen a tárgyak nem valamiféle halott dolgok, hanem élet van bennük, egyfajta karakterisztikával bírnak. De ugyanúgy nagyon érdekes a mi viszonyunk is a megváltozó környezethez. Milyen módon reagálunk a különböző elektromos tárgyakra, vagy az internetre? Milyen tapasztalataink vannak az intelligens termékekkel?

 


 

BD: Beszéltél arról, hogy mennyire szereted a természetes anyagokat.

MA: Nagyon érdekel az anyagok élete és változása. Szerintem van abban egyfajta szépség, ahogy az anyagok egyre korosabbak lesznek, ahogy megérnek. Igen, valóban említettem, hogy szeretem a természetes anyagokat, de igazából minden anyagot szeretek. Leginkább azonban az anyagok változását élvezem: a patinát a fémeken vagy a megkopó festékréteget. Amikor a természetes anyagokról beszéltem inkább arra gondoltam, hogy szeretem az anyagok nyers, durva mivoltát, puszta egyszerűségét.

BD: Mesélnél a stúdió működéséről? Mekkora csapattal dolgozol?

MA: Nyolc alkalmazottam van. A csapat fele a gyártással és a forgalmazással foglalkozik, a másik fele pedig velem dolgozik a tervezőirodában. Együtt tervezünk a saját márkánk számára és másoknak is, vagy éppen egy kiállításra. Azt csináljuk, ami épp befut.

BD: Hogy működik a gyártás? Mesélted, hogy korábban minden tárgyat magad készítettél el, de feltételezem most már nem így van.

MA: Vannak műhelyek mindenütt a világban, ahol gyártatjuk a termékeinket. Minden tárgyunkhoz megkerestük azt a kivitelezőt, aki egy-egy elemre, vagy területre specializálódott és akkor vele kifejezetten csak egy bizonyos terméket gyártatunk.

BD: A stúdió Londonban működik, de a fontosabb bemutatókra mindig Milánóba utazol. Melyik várost tartod a dizájn világ központjának?

MA: Milánó mindig is fontos szerepet töltött be a dizájnban és nem hinném, hogy ez valaha megváltozna. A milánói vásár a legfontosabb a szakmában. Persze szerte a világban nagyon sok jó műhely működik, de amikor a tervezők és a termékek összegyűlnek, az mindig itt történik, ez a legjobb hely a bemutatkozásra.

 


 

BD: Sokat utazol mindenfelé. Az ilyen alkalmak is segítenek az ötletgyűjtésben, mindenhol kapsz ihletet?

MA: Mindenhol kell, hogy ihletet merítsünk, akár az utazások során, akár ott, ahol éppen hosszabb ideig vagyunk. Sajnos az utazások miatt nagyon sok időt kell töltenem a repülőtereken várakozással, de azt gondolom, hogy még az ilyen környezetben is találnunk kell valami ihletadót. Ez egy komoly kihívása, amivel mindannyian szembesülünk.

BD: Az előadásodban beszéltél a dizájn és konkrét tárgyak terápiás hatásáról. Mutattál az atomrobbanás gombafelhőjének alakját imitáló Priscilla lámpát is. Miben rejlik a dizájn terápiás ereje?

MA: Szerintem a tárgyaknak be kell tudniuk vonni minket, emberi lényeket. Szeretem párhuzamba állítani a kreatív fejlődést az ember személyiségének fejlődésével. Úgy érzem, hogy számomra sokat segít a kreatív folyamatok megélése, mindennek fontos szerepe van a személyiségem alakulásában is. A tárgyak egyik csoportja megnyugvást, otthonosság érzetet kell, hogy nyújtsanak számunkra. A másik része pedig a veszélyes dolgokra, atomháborúra, halálra, balesetekre, vagy akár egy vulkánkitörésre emlékeztetnek és nyugtalanságot keltenek bennünk. Ilyen jellegű kísérleti tárgyakat is készítettem. Bécsben a MAK-ban rendezett kiállításomon például közvetlen kapcsolatot hoztam létre a bemutatott tárgyak, Freud és a pszichoanalízis között.

BD: Mennyire tudod elválasztani a kiállításokra készülő egyedi terveket a sorozatgyártásra szánt munkáktól?

MA: Persze, hogy vannak egyedi és sorozatgyártásra készülő termékeink is, de a tervezési folyamat során ez számomra irreleváns, hogy egy konkrét megrendelő vagy egy nagyobb széria számára tervezek tárgyakat. Ha bejön a közönségnek az jó, ha nem, akkor, ha megfeszülök sem tudom jól értékesíteni a termékeket. Nincs arra mód, hogy mindenkinek elmondjam, mi az adott tárgy lényege, jelentése. Persze, igyekszünk megtanítani az embereket, hogy próbálják másképp is látni a tárgyakat, de ez azért nem egyszerű. Van olyan kollekciónk, amitől zavarba jönnek az emberek és ezért nem is vásárolják, szinte csak az építészek értik meg a lényegét. Közben pedig másik kollekcióink roppant népszerűek lettek. Kiszámíthatatlan. Mindegyikből tanulunk, megpróbáljuk megérteni, mi az az érték, jelentés, ami népszerűvé, eladhatóvá teszi az egyiket és eladhatatlanná a másikat. Természetesen én is változom diőről-időre és ez sem független a tervezés folyamatától. A múltban például sokkal inkább kutatóbb, kísérletezőbb voltam és konceptuális tervekkel álltam elő. Ugyan ma is kutatok, de most már inkább a gazdaságosság, az eladhatóság kerül előtérbe.

 


 

BD: Sokat állítasz ki. Egy kiállítás esetében mennyre az adott tér határozza meg, hogy mit viszel, mit tervezel oda, vagy ellenkezőleg, a terveidhez választasz teret?

MA: Van, amikor kifejezetten egy konkrét térbe tervezek, mint azt tettem a Victoria&Albert Múzeumban a belógatott ingával. Utána meghívtak Bécsbe és rájöttem, hogy az inga ott is teljesen beleillik a koncepcióba, így vittem magammal, természetesen más, kifejezetten ide tervevezett tárgyakkal együtt. Az inga nagyon jól illett ide is, hiszen Bécs a zene és Bécs a pszichoanalízis városa.

BD: Tanítasz valahol?

MA: Nem sokat. Inkább workshopokat, 2-3 napos kompakt szemináriumokat tartok különböző egyetemeken. Számomra sokkal vonzóbb kihívás egy-egy konkrét feladat elé állítani a diákokat, mint az, hogy egy tanéven keresztül folyamatosan órákat adjak nekik. Sokkal jobban szeretem az egyedi, alkalmi projekteket.

Bán Dávid