Pályázatok

Ezüst Ácsceruza — pályázati felhívás

2010.08.11. 12:02

A Honi Művészetért Alapítvány pályázatot hirdet az „Ezüst Ácsceruza-díj” elnyerésére. A javaslatok feladásának határideje: 2010. október 15. éjfél

A Honi Művészetért Alapítvány pályázatot hirdet az „Ezüst Ácsceruza-díj” elnyerésére.

A díj olyan szélesebb érdeklődésre számot tartó nyomtatott vagy elektronikus sajtóorgánumokban - nem szakmai lapokban, folyóiratokban - megjelent publicisztikai tevékenységért, akár egyetlen cikkért, műsorért is adható, mely hozzájárul a hazai építészeti értékek és a hazai építőiparral kapcsolatos bármely terület eredményeinek népszerűsítéséhez, s egyben képviseli a minőségi újságírást.

A díjjal „ezüst ácsceruza” emlékplasztika, az adományozást igazoló oklevél és 200.000 Ft pénzjutalom jár. Két díj kerül átadásra, egy építészeti és egy építőipari tárgykörben.

A Bíráló Bizottság tagjai:
Aczél Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke
Bálint Imre DLA, a Budapesti Építész Kamara elnöke,
Gerencsér László, az Építéstudományi Egyesület elnöke,
Kálmán Ernő DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke,
Dr. Komjáthy Attila építész, a Honi Művészetért Alapítvány alapítója, az alapítvány kuratóriumának alelnöke,
Martinkó József építészetkritikus,
Mélyi József művészettörténész,
Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke
Tolnay Tibor, az ÉVOSZ elnöke.

Fővédnök: Tolnay Tibor

A díjak átadásának helyszíne és időpontja:
Gregersen Palota, Díszterem (1093. Budapest, Lónyay u. 29.)
2010. december 3. 13 óra

A díj adományozására javaslatot tehetnek:

  • a bizottság tagjai
  • magyarországi főiskolák és egyetemek építészeti és építőípari karának oktatói
  • Új Magyar Építőművészet szerkesztősége
  • Építészfórum szerkesztősége
  • Octogon szerkesztősége
  • Magyar Építéstechnika, Környezetvédelem szaklapok szerkesztősége
  • közszolgálati televíziók Kulturális Főszerkesztősége, Duna TV szerkesztősége, 
  • közszolgálati és kereskedelmi rádiók kulturális műsorainak szerkesztői
  • Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöksége
  • Magyar Újságírók Közössége elnöksége
  • kizárólag építészeti és építőipari profillal rendelkező internetes portálok szerkesztőségei

A javaslattevők mindkét tárgykörben megtehetik javaslatukat, de mindegyik tárgyban csak egy javaslatot adhatnak le.

A javaslatnak tartalmaznia kell:

  • a javasoltak nevét, elérhetőségeit
  • az elismerés alapjául szolgáló tevékenység részletes leírását, hivatkozott publikáció/k/ felsorolását
  • a díjazásra kiemelt anyagot 4 példányban (nyomtatott formában vagy elektronikus adtahordozón, PC alkalmazásban)  
  • a javaslattevő nevét, elérhetőségeit, feltüntetve az ajánlattételre jogosult intézmény, folyóirat vagy szervezet nevét
  •  a javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart.

A beküldött anyagokat sem az alapítvány, sem a Bíráló Bizottság nem őrzi és nem küldi vissza.

A javaslatok kizárólag postai úton küldhetők be, cím:
Alapítvány a Honi Művészetért, 1093 Budapest, Lónyay u. 29.

A feladás határideje: 2010. október 15. éjfél

A pályázattal kapcsolatban hívható telefonszám:
Komjáthyné Pál Györgyi 06/30-3971285
e-mail: komjathy.gyorgyi/kukac/mertek.hu; honimuves/kukac/mail.datanet.hu