Épülettervek

Fehértó, Dózsa György tér

2008.03.13. 10:07

A Wienerberger Téglaipari zRt. 2007-ben kiírt „TERCA Jövőtér” pályázatának egyik tervezési helyszíne a Győr–Moson-Sopron megyei Fehértó község Dózsa György tere volt. A Knorr és Társa Építész Iroda nyerte a pályázatot.

A Wienerberger Téglaipari zRt. 2007-ben kiírt „TERCA Jövőtér” pályázatának egyik tervezési helyszíne a Győr–Moson-Sopron megyei Fehértó község Dózsa György tere volt.

Tervezési feladat
A tervezőknek komplex módon kellett javaslatot tenni a kertészeti megoldásokra, valamint a köztéri műtárgyakra, világításra, utcabútorokra. Ugyanakkor nagyon fontos alapelv volt, hogy a tervpályázatok a település lehetőségeit tartsák szem előtt, a javaslatok ne irányozzanak elő túlzott léptékű beavatkozásokat, melyek ellehetetleníthetik a megvalósulást.

 



Jelenlegi állapot
A Dózsa György tér Fehértó község egyik központja. Itt helyezkednek el a közigazgatás, valamint az Egyház épületei. Jelenleg a főútvonal kettévágja a területet, így a valaha egy térként kialakuló faluközpont most több egységből áll. Ezek az iskolaépület és a park, a templom és a templomkert, a polgármesteri hivatal, valamint a közutak és azok határoló zöldfelületei.

Koncepció
A tér szerkezetére jellemző, hogy több kisebb, különböző funkciójú egységből áll, melyet a terv készítése során alapvető adottságnak tartottunk, és megtartottunk. Az új teresedések a tér funkcionális és szerkezeti szempontból hangsúlyos részein helyezkednek el.

 

 

A templom főhomlokzata előtt hármas szerkezetű teret alakítottunk ki, mely az épület főhajójának és két mellékhajójának arányát őrzi. A középső, templom főhajójára szerkesztett téregység átmetszi a főutat, és kifut a szemközti házsorig. Ezáltal lehetővé válik, hogy a templom egyszerű, de nagyon dekoratív homlokzata érvényesülhessen. A templom szentélyét és a Mária szobrot elliptikus ív fogja össze egy-egységbe, mely szórt burkolatú, tégla szegéllyel. A templomkert északi oldalán kálváriát helyeztünk el, mely lehatárolja a templomkertet a tér északi oldalától, ugyanakkor az elemek a gyepben össze is kapcsolják a két térrészt.

A park és játszótér kialakításakor legfontosabb az volt számunkra, hogy az értékes faállományt megtartsuk, és jellemzően parkszerű kialakítású legyen. A parkban szilárd burkolatot nem javasolunk, a teresedések és az utak is gyöngykavics burkolatúak. A játszótér központi eleme a gyepdomb, mely változatos terepalakulat, és gyerekek számára is jó játék. Javasoljuk egyedi fából készült játszószerek elhelyezését is, melyek a környék jellegzetes állatvilágát jelenítik meg.

 

 


A falunap alkalmával rendezendő kirakodóvásár helyszínének a Dózsa György tér déli és keleti részét határoltuk le. Az utca templom és Fogadótér közötti szakasza csak a célforgalom számára megközelíthető, díszburkolatú utca, mely speciális, helyi értékeket bemutató burkolatot kapott. A burkolás lényege, hogy a hagyományos könyökös rakásmódba speciális, egyedi téglák kerülnek, melyekbe a környékre jellemző állatok és növények vonalrajzai vannak süllyesztve.

A községháza ma kerítéssel elválasztva áll a főút mellett. Tervünkben javasoljuk a kerítés elbontását, és egységes téglaburkolatú tér kialakítását, mely így megfelelő előtere lehet a Községháza épületének, és a közigazgatási funkciónak. Mivel dél felől ez a hármas téregység első eleme, itt is szükségesnek tartjuk a téglaburkolatú kiemelt forgalomcsillapító hatású burkolatsáv kialakítását. Az iskola kerítését az utcafronton elbontásra javasoljuk, így egységes téglaburkolatú bejárat alakul ki, mely az iskola felé teresedik.

forrás: tervezői műleírás


Knorr és Társa Építész Iroda Bt.
vezető tervező: Frigyesi Gabriella
tervezők: Csepely-Knorr Luca, Jáger Tünde, Liziczai Sándor tájépítészek