„Fehérzaj” – Búcsúszimfónia másképp
Gondoltunk egy nagyot. Aztán még egyet, meg még egyet, aztán még jó sokat. Rengeteget gondoltunk. Annyira sokat, hogy az csak na - BME Középülettervezési Tanszék – Alkotóhét 2011, az epiteszforum.hu díja: az általunk legjobbnak ítélt alkotás bemutatása.
Gondoltunk egy nagyot. Aztán még egyet, meg még egyet, aztán még jó sokat. Rengeteget gondoltunk. Annyira sokat, hogy az csak na. Gondoltuk gondolunk akkor jó nagyot is, de olyan nagyot, amilyen talán nincs is.
De mekkora nincs!
Annyira nincs volt, hogy beleszerettünk, és elhatároztuk, hogy megkeressük. Vágytuk, hogy lássuk, merre van és vajon olyan-e amilyennek elképzeltük. Kiderült, hogy nagyon mélyen van, és nem látszik jól, így hoztunk felszerelést, amivel befoghatjuk, és a magunkévá tehetjük.
Meg is találtuk, kiderült, hogy végig a szemünk előtt volt. Megszelídítettük, és miután szépen megfésültük és megsimogattuk, elvittük, hogy megmutassuk mindenkinek. Mivel nem volt, meg lehetett osztani, mindenkinek jutott belőle, illetve senkinek, ami jó. Aztán valaki észrevette, hogy van benne valami. Mai napig nem tudjuk mi az, de talán nincs is benne valami. Az biztos, hogy a hangja fehér, vagy valami átlátszó.
műteremvezetők:
- Bujdosó Ildikó
- Kőszeghy-Koncsag Flóra
- Hajdu Gáspár – a Kitchen Budapest kutatója
- Árva József
- Nyoszoli Ákos
készítették:
- Balla Lilla
- Eperjesi Rita
- Kalmár Elena
- Kauth András
- Kroó Anna
- Kurucz Attila
- Lovrity Ákos
- Marsal Béla
- Monory Rebeka
- Nguyen Duc Minh
- Pölcz Anna Zita
- Reinitz Dorottya
- Ruzsai Dorottya
- Szabó Anna
- Szász László Miklós
- Szőcs Ilona
- Szöllösi Beáta
- Tardos Margaréta
- Tihanyi Kristóf
- Tóth Ágnes Anna
- Varga Tímea
zene:
Downliners-sekt - Still Engine Mixtape
Miért a Fehérzaj?
Ha az embernek valamiről olyasmi csúszik ki a száján, hogy a „szíve csücske”, arról illő egy kicsit beszélni. A BME közép tanszék alkotóhetét záró vetítésén több munkát is megszerettem, rangsorolni talán nem is tudnék az általam kiválasztott három alkotás között, de aztán mégis kellett. Fehérzaj. Első pillantásra semmi különös, filmet néző emberek egy moziban. Aztán valami feltűnik egy áthaladó ember sziluettjén. A vászonra vetülő árnyék, az árnyékra vetülő vagy azt átmenetileg kitakaró „valós” képre vetülő kép álomszerűsége egyszerre transzformálja az időt térré és a teret idővé.
Itt többen vannak, és még sincs itt senki. Mintha emlékeznénk arra, hogy emlékeztünk. Hol van az én? Definiálhatjuk-e önmagunkat az idővel és a térrel? Lefejteni egy hagyma rétegeit, eljutni a legközepéig, az esszenciát kutatni, amiben varázsütésre egyszer csak minden visszarendeződik, a forma újra összeáll, és kiderül, talán mégiscsak elég lett volna egyetlen pillantás az egészre. Vagy nem.
A tűnő idő analógiájaként egymásra vetülő képrétegek és az egyre közeledő tér-rétegek végül az „igazi” moziban, a helyszínen nyerték el végső jelentésüket egy kis performance keretében: a nézőteret egymás után elhagyó emberek már egy fizikailag is felmérhető térben mozognak; ez már egy másik kép, egy következő, hozzánk egyre közelebb (ki)csapó tér-hullám, ami után legeslegvégül nem marad más, csak az a tér-sáv, amiben már magunk is magunk maradtunk: az egészen Én, az „itt és most”-on belül megbújó saját idő, és a wittgensteini csend: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.”
[balintcili]
A video megtekinthető itt.
Kisfilm és képek az előkészületekről.
Az Égig érő haj blogja: http://egigerohaj.blog.hu/
