„Felejtés helyett feltámadás” – Mohács új koronája
Új fogadóépülettel bővült a Mohácsi Történelmi Emlékhely Vadász György tervei alapján. A közelmúltban elkészült, koronát formázó építményt, valamint a helyszín történetét és újjászületését az építész szavaival és Zsitva Tibor fotóival mutatjuk be.
Mohács.
A kép, az emlék – tragikus.
Mégis, Országunk több mint ezer éve, újból és újból talpra áll - és az Emlék is, ma már nem sújt, emel.
1975-76. A tervek meditációja.
Földbe süllyeszteni az emlékezés fájdalmát! - határoztuk el Szlezák Gusztáv építész-barátommal.
A megérkezés.
Pölöskei József csontokból szőtt, ezüst-szikrázású kapuján, összenemérő kő ívek között, égre nyíló bebocsájtás fogad az óriási Kertbe. A kapu döbbenete után, Bencsik István szikár fájdalmú térképkő-remeklésén és Rétfalvy Sándor emlékező kézzel írott bronz lapjain túl, lassan lelépdelve, a földbe süllyesztett, fedett-nyitott átrium tárul elénk kiállító falaival, és a középpont felé sűrűsödő és süllyedő kőburkolata közepén, Illés Gyula három részre szakadt, fehér kőrózsája áll, idézve az Ország széthullását - láthatatlanul is élő sejtjeiből finom csordulású életvizet árasztva.
Az élmény ma is - 36 évvel később - csendre int. A süllyesztett átriumból fel, tovább már az Emlékpark misztériuma fogad, három óriási, de csökkenő átmérőjű, itt is enyhén süllyedő séta-körrel, közepén a legnagyobb, 400 magyar lelket befogadó emlékdombbal, ahol álmodva élnek tovább. Minden a körből származik. A séta-körök, a burkolatok körkövei, egészen a ma már óriásfák védelmi öleléséig.
A Kör.
A Mandala.
A Világmindenség.
A Kör síkja, és a Gömb három dimenziója. A Minden Egy.
A süllyedő gyepkörök 90 Bandérium hádészi útját követik, öt kiváló szobrász fajeleivel, faimáival, facsodáival.
Drága Barátom, Kő Pál indítja az emlékezést II. Lajos, a gyermekkirály finom mementójával, Tomori határozott, parancsoló, mégis mesefigurájával, szélhárfájának szélfútta ígéretével, halálsikolyú, kék-vörös, földből kiáltó, bukdácsoló lófejeivel, Szulejmán - a Győztes - derekán levágott magyar fejek szívet-szorító skalpjaival - ördögi látomások. Kiss Sándor - Székelyföld szülötteként - szálfaegyenes sírjelei mozdulatlan és elmozdíthatatlan erőket árasztanak, a remény hangján meg-megkonduló harangtornya a közelítő egekből végső győzelmet ígér.
Király József, a Keleti Világ fekete-barna főhajtásaival, vonagló, táncoló, gyönyörű faplasztikáival a török győzelmet ünnepli és a támadás ékét Szabó István puritán, mégis szívet érintő és szívszorító szuggesztiója fejezi be a mersei magaslat felől.
Az építészeti koncepció egyenesre felfűzött állomásai-stációi a gyepkörök után - az egyenes végén - fakereszttel búcsúznak és kérnek visszatekintést a megtett Golgota-útra, a múlt és jelen kavargó, reménykedő érzelmei között. A visszaérkezés egyetlen, utolsó mesterműve, a fiatalon elhunyt nagy szobrászunk, Samu Géza „Temető Dorottyája”, Akinek mindent-tudó tekintete bocsát útjára Mindannyiunkat!
2010-2011.
Több mint egyharmad-század, egy emberöltő után megtörténik a Csoda, a befejezettnek hitt mű tovább folytatódik, váratlanul és el nem képzelt újjászületéssel.
Felejtés helyett feltámadás.
A feladat: 330m2 föld feletti kiállító és fogadótér látvány-presszóval, pénztárak, kétnemű vizescsoportok, raktárak - és 330m2 föld alatti kiállító és vetítőterem, kétnemű vizes-csoportokkal, személyzeti öltözőkkel, raktárakkal és gépészettel.
De hová?
Hiszen a mű egyszer már megszületett és koncepciója - a belépéstől a befejező keresztig - nyílegyenes útra felfűzött állomások hosszú sora volt, a körök és a földbe süllyesztett négyzetes átrium jegyében. Az összenemérő ívű kőkapun át minden kinyílik - mindent lát a szem, és egyre többet érez a szív. Az egyenes út mellé se egyik, se másik oldalra nem épülhet semmi, mert kibillenti az egyensúlyt. A kapu és a süllyesztett átrium egyenesébe nem tehető, mert akkor nem nyit, hanem eltakar mindent.
Vagy talán mégsem?
Ez volt a megoldás!
Az emelés és a süllyesztés.
20 méter átmérőjű kör.
20 méter átmérőjű üveg félgömb - üvegkorona - 8 és fél méter magasban, látványtermével és kilátó presszójával, szoborhatású nyersbeton pilléreken lebegtetve, minimális földszinti bejárattal, pénztárral és irodával, „gyűrt” lépcsőjével, középmagasságban a +4 méteren, emléktárgyakkal, könyvekkel, és legfelül körbenéző, mindent-látó kilátó presszóval.
A lebegő külső vészlépcső finom ívével már a szobrászat módján szól vissza a kilátótérbe és hangtalanul a természetbe hív. A felfelé néző és felfelé világosodó színű kék üvegkorona - tetején kis keresztjével - valószerűtlen vallomás. Napsütésben, Holdfénykor és a csillaghullás kívánságain át a hóhullás varázslata égi álmokká fokozza az élményeket!
Az üveg hengerlift teszi a dolgát. Felvisz a valószerűtlenbe, és levisz az ismeretlen mélybe. György, statikus fiammal és Zimay Balázs fiatal építész-tanítványommal együtt minden művezetésünkön szinte megrendülve figyeltük az Üvegkorona lábraállását, majd felemelkedését, a régi átrium és virágos gyepkörök szelíd megújulását, a faemlékek fiatalodását, az óriássá nőtt, hatalmas fák körbezáródó gyűrűjében.
A lépcső és az üveglift lejuttat-felvisz, lejuttat-felvisz a kiállítások más-más világába; a mélyben a kortalan filmélmény vár, háromnyelvű tájékoztatással, ahol korabeli ruhák, palástok, fegyverek között, álmélkodva figyelsz a felejthetetlenre.
Társaink - ma már méltó és igaz barátok - Szekó József polgármester, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva nemzeti tájegység fiatal, segítő szívű igazgatója, csakúgy, mint helyettese, Buchert Eszter, Aki szinte művezetője volt az egész munkának, és Varga György, az Emlékpart drága Mindentudója és a kivitelezők, Akik nélkül a megvalósulás talán soha be nem következik.
Köszönet érte Istenemnek, és Mindenkinek, Aki tett érte, felejthetetlen élményt okozva nekünk és a látogatóknak.
Vadász György
Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész
DLA egyetemi tanár
Budapest, 2012. 04. 02.
