Közélet, hírek

Feleslegesen bontották le Virág Csaba kikötőépületét?

2022.11.23. 16:23

2020-ban megdöbbentette a publikumot, hogy a Virág Csaba által tervezett egykori sportszállást eltüntették a föld színéről, ráadásul a „remek munkát" végző, városi értéktár bizottsága meg sem próbálta védeni az épületet. Ma úgy tűnik, hogy a Fazakas Építésziroda által a helyére tervezett építészeti jelenség a betonvázak állapotánál egy jó ideig tovább nem jut.

Hogy miért értékes a hajdani OMFB sportszállása, arról az Építészfórumon többször is írtunk, valamint Bagi László is összefoglalta a bontás problematikáját a Forbes cikkében. A telekre a Solum-Invest Kft. bízta meg a Fazakas Építészirodát, hogy többek között a Zákonyi Ferenc utca 8. szám alatti telekre is egy szállodát és apartmanegyüttest tervezzen meg.

A projekt helyszínrajzát és egy darab látványtervet az ÉTDR nyilvános, személyes adatokat mellőző tájékoztatási felületén értünk el, ezek azonban módosultak és 2021 márciusban kaptak engedélyt. A körülbelül 5000 négyzetméternyi területet beépítő munka keretében, a sportszállás helyére létesülő négy kisebb apartman ház helyére ezen változtatások szerint inkább a korábbi épületek magasságát meghaladó épülettömböt terveztek, a település felé irányuló apartman házat és a Balaton partján horizontális irányban húzódó hotel szárnyat pedig monumentálisabb épületek váltották, melyekből kettő íves kialakítással nyit rálátást a tóra.

Az építkezést a későbbiekben titok övezte – már ami a látványterveket illeti – arról viszont lehetett hallani, hogy anyagi gondokkal küzd annak ellenére, hogy még a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Kft-től is kaptak komoly állami támogatásokat. Többek között a Portfolio is megírta idén tavasszal, hogy ráadásul egy 8 milliárd forintos hitelt is kaptak a Takarékbanktól, melyből 7,5 milliárd forint a „Balatonfüred belterület 80/4 Hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanon megvalósuló vitorláskikötő, hotel, apartman és üzlethelyiség megvalósítását, 500 millió forint pedig a projekthez kapcsolódó áfa finanszírozását szolgálja."

A helyszínről az egyik legismertebb építészeti projektekkel foglalkozó nyilvános fórumon, a Skyscrapercity-n bukkantak fel új képek, ahol a szerkezetkész részeket látni az általunk 2021 nyarán publikált helyszínrajz formáit követve. A projekt egyébként BLAKE RESORT címen fut, lebonyolítója a Spányi Partners Zrt., mely cég oldalán egy eddig még nem látott látványtervvel is találkozhatunk.

Az anyagi támogatások ellenére azonban a kivitelezők levonultak a helyszínről, az építkezés állni látszik. Sőt, a Spányi Partners honlapján azt olvashatjuk, hogy a projektet felfüggesztették. Az Appeninn Holding Nyrt. oldalán még ott szerepel a projektek között a beruházás, de a kivitelező Bayer Construct honlapján nem olvashatunk róla a referenciák között. Kérdés, hogy ilyen gazdasági körülmények között egyáltalán folytatódhat-e még a munka vagy Balatonfüred egyik legértékesebb telkén hosszú évtizedekre csak torzók maradhatnak? Az ügyben megkerestük a Solum-Invest Kft-t is, válaszukkal frissíteni fogjuk az írást.  

Kérdés, hogy a városvezetés miként hagyhatott egy ilyen – turisztikai szempontból is gazdasági tényezőként felmutatható, felújítható – emléket veszni hagyni olyan beruházásért, ahol ezen épület meghagyásával még bőven maradt volna négyzetméter a profitért. De az általunk is sokat hangoztatott, modern örökséget védő szempontokon túl maga a bontás ténye is olyan luxusként róható fel napjainkban, ami nem csak pénzben jelent pazarlást, de szén-dioxid kibocsátás szempontjából is felbecsülhetetlen veszteségeket jelent. Értelmetlenül pedig pláne nem szabadna hagynunk, hogy a jövőben hasonló dolog megtörténjen.

 

Pleskovics Viola