Programok

Felhőjáték • Sugár Péter kiállítása az N&n galériában

2009.05.15. 22:55

2009. május 20-án megnyitja Golda János építész

az N&n galéria tisztelettel meghívja önt és barátait
a molnár farkas terembe a következő kiállításra

2009. május 20-án, szerdán 18 órára

 

Felhőjáték • Sugár Péter kiállítása

megnyitja Golda János építész

megtekinthető 2009. június 8-ig


 

Felhőjáték

Az elmúlt, nagyjából 10 év terméséből válogattam az anyagot erre a kiállításra, aminek a „Felhőjáték” címet adtam. Egy 10 évvel ezelőtti meg nem valósult kiállításnak volt ez a címe; akkori, még csak terveken létező házaimat joggal tekinthettem „építészeti felhőknek”. Bár minden tervemet nagyon is földközelinek, a realitásból kinövőnek tartom, az idea legalább olyan fontos volt mindig a számomra, mint földi mása. Ezért azt gondolom, hogy a „felhőjáték” kifejezés a megvalósult épületeimre is illik, nemcsak skicc- vagy pauszpapíron maradt társaikra. Magamban folyamatosan tart a párbeszéd az anyag valósága és a formát adó koncepció között; a mindenkori moderátori szerepet a Mesterség játssza.

12 inasév után a Lauder iskola pályázati terve volt az önállóság első mozzanata, 1992-ben; az alapkőletétel dátuma 1994. Az expozíció jó volt, abban az évben még két nagyobb munka is megépüléssel kecsegtetett. Aztán egyik sem valósult meg és 2000-ig kellett várnom, hogy első nagyobb házaim megépüljenek. Elsőre semmi nem ment, de a tolcsvai borászat második verziója mégiscsak megépült 4 év elteltével, a Kékgolyó utcai foghíj 3. verziója 11 év múltán és a Lánchíd utcai szálloda 2. változata,15 évvel követve az elsőt.

A megépült házak mérlege?: 3 családiház, 2 társasház, egy vegyes funkciójú lakóház üzletekkel és irodákkal, 4 borászat (2 nagy, 2 kicsi), egy dunaparti szálloda, továbbá felújítások és rekonstrukciók: iroda - és apartmanház, nyomda és irodaház, áruházak(3), étterem és konyha. (És néhány épület derengő foltjai a múlt ködéből, „állami tervező építész” koromból). „Építészeti felhő” marad több kiviteli szinten megtervezett épület, többek között a Bárka Színház Orczy-kerti bővítése, vagy a Honvéd Kórház bejárati épülete (alapjaira más ház épült).  Jelenleg 3 épület terve vár arra, hogy valósággá váljon: egyelőre ők is még csak „felhők”.

A megépült házak már a tulajdonosoké, a használóké, nekem a valóságosságukat a szekrényekben tekercsekben álló pauszok jelentik, a kiviteli tervek, a részletrajzok sokasága. A rajzokhoz a viszonyom megmaradt személyesnek, a házak elidegenedtek, azok már másoké.

A papírra, a skiccpauszra való rajzolás a mesterség ősi, mágikus mozzanatait idézi fel a számomra. A ceruza porzik a papíron és úgy hagy rajta nyomot, ahogy az ősember festi fel a barlang falára az elejtendő bölény képét. Varázslás ez, egy sosemvolt épület képének az előhívása, ami mégis valahol megvolt már a kollektív tudatban; nem önmagában, kezdet nélkül áll a világban, hanem egy folyamat részeként, előzményekkel és jelenvalósággal – akárcsak az alkotói.

Budapest, 2009. május 14.
Sugár Péter

 

következő kiállítás • gyarmathy katalin terem
2009. május 27.

az ELTE és az MKE hallgatói • pillanatképek

 


a megnyitó alatt a galériában megtekinthető

 

read it, maid • benjamin subtil


a petri györgy terem

a kiállításon láthatóak
balla zsófia • báthori csaba • erős kata • farkas péter • forgách andrás • forgács péter • forgács zsuzsa • garaczi lászló • halas istván • hans henning paetzke • iványi gábor • jeles andrás • jeney zoltán • kamondy zoltán • karádi éva • kántor péter • kisbali lászló • kiss ilona • konrád györgy • kovács andrás • kőszeg ferenc • márton lászló • mink andrás • nagy bálint • németh gábor • parti nagy lajos • perneczki géza • petri lukács ádám • radnóti sándor • rajk lászló • rakovszky zsuzsa • réz pál • sáska géza • szilágyi lenke • szilágyi sándor • szőcs géza • tamás gáspár miklós • tóth krisztina • vajda mihály • várady szabolcs emléktöredékei, írásai


tisztelt galéria-látogatónk, aki érdekelt a kamara továbbképzési programjában kérjük olvassa el kamara.doc mellékletünket

a galéria látogatható hétfőtől péntekig 9–18 óráig, ettől eltérő időpontban és hétvégén telefonos egyeztetés alapján gyakorlatilag bármikor.

N&n galéria 1065 Budapest, Hajós utca 39.
+36 1 302 45 96, +36 1 301 04 50, +36 30 934 73 89

galeria/kukac/nagybalint.hu
www.nagybalint.hu