Felhőkarcoló építési láz Londonban

Az utóbbi jó másfél évtizedben az egymást túllicitáló főpolgármesterek játszóterévé kezdett válni London, ahol a következő években száznál is több új toronyház és felhőkarcoló rajzolja újra a város hagyományos sziluettjét. Bán Dávid írása.

London egének meghódítása nem új keletű, sőt, kifejezetten régre, 1098-ra nyúlik vissza, amikor a Tower részét képező Fehér-torony, a maga 27 méteres, akkori rekorder magasságával megépült. De a 100 méteres magasságot is korán elérték, amikor 1310-ben elkészült a régi Szent Pál Katedrális épülete. Noha a csúcsát 1561-ben egy villámcsapás elpusztította, így is a város legmagasabb építménye maradt. A világelső ekkor a Strasbourg-i katedrális volt Franciaországban. A nagy londoni tűzvész után, 1711-ben újjáépített katedrális sokáig azután ismét rekordernek számított a maga 111 méterével, mindaddig, amíg a 1962-ben a BT Tower telekommunikációs tornya meg nem épült.

A 19. század végén még nem szabályozták a beépíthető magasságot, ezért 1873-ban egy Henry Alers Hankey nevű befektető, a saját építészirodájával olyan elegáns lakóháztömböt tervezett, amely túlnyúlt minden környékbeli épületen. Az eredetileg 12 emeletes, majd még két szinttel megnövelt magasház luxus panorámás lakásoknak biztosított helyet. A Queen Anne's Mansions formabontó és környezetét felülmúló, 30 méter magas tömbje ellen azonban maga Viktória királynő emelt kifogást, mert az épület útjában állt a Buckingham palota és a parlament közötti szabad átláthatóságnak. Mivel nem volt olyan szabályozás, ami az épület magasságát és elhelyezkedését korlátozhatta volna, így még a királynő kifogásának sem tudtak törvényileg eleget tenni. Az eset hatására született meg az az építésügyi szabályozás, amely 80 lábban (nagyjából 24,3 méter) maximalizálja a Londonban épülő lakó- és irodaházak magasságát, valamint előírta néhány vizuális tengely, főleg a Szent Pál Katedrális, a Tower és a Palace of Westminster panorámájának védelmét. A Queen Anne's Mansions-t az 1970-es években végül lebontották.

Az 1960-as évek nagy nemzetközi és hazai ingatlan boomja és a világon beinduló toronyház építési láz hatására London vezetése felfüggesztette a rendeletet, így 1966-ban elkészülhetett a George Marsh tervezte Centre Point 117 méteres, 33 emeletes brutalista tömbje a belvárosban, a New Oxford Streeten. A kiemelt építészeti értékek listájára került épületet azonban csak lassan követte hasonló magasságú. 1980-ban adták át a 183 méter magas National Westminster Towert (tervezte: Richard Seifert), amely ma Tower 42 névvel működik és a belváros 3. legmagasabb épülete, a nemzetközi standardok szerinti első felhőkarcolója a városnak.

A központtól és a Tower-hídtól keletre, ameddig a tengeri szállítóhajók a tenger felől még fel tudtak hajózni a Temzén, állt a világ egyik legfontosabb kikötője, dokkokkal, raktárakkal, hajóműhelyekkel. A kikötőipar hanyatlásával a londoni dokkok üzemeltetése is egyre veszteségesebbé vált, így a város 1980-ban annak bezárása mellett döntött. A felszabaduló terület rehabilitációjáról és új funkcióval való megtöltéséről kormányhatározat született, majd elkezdődött a Canary Wharf üzleti negyed kiépítése. Ennek első és azóta is szimbolikusnak megmaradt jellegzetes épülete a 235 méter magas, 50 emeletes, üvegpiramis tetejű One Canada Square. A  Cesar Pelli & Associates, Adamson Associates, és Frederick Gibberd Coombes & Partners tervezte felhőkarcoló két évtizedig őrizte első helyét a szigetország magasházai között. Az 1991-ben átadott torony – amelyet eredetileg 5 emelettel magasabbnak szántak, de a mellette levő London City repülőtér légi forgalma miatt újra kellett tervezni – komoly ingatlanépítési hullámot generált a környéken. A Canary Wharf negyed ma egyfajta Manhattanként, számos tornyházzal London üzleti életének új szimbóluma lett. Megjegyzendő, hogy sikeréhez hozzájárult a fejlesztést megelőző alapos előkészítő munka, amelynek része volt az akkor még csak tervezés alatt álló negyed közlekedési hálózatainak megrajzolása és kiépítésének korai megkezdése.

A Canary Wharf képe az ezredfordulón erőteljesen megváltozott, a One Canada Square tornyához további 16 darab 60 méternél magasabb irodaház csatlakozott, de az ezredforduló nemcsak itt, hanem a belvárosban is radikális változást hozott. Miután 2003-ban Norman Foster megépítette a csak "Uborkának" becézett futurista toronyházát a Bank negyedben, úgy tűnik felhőkarcoló építési láz vette kezdetét. A 180 méteres toronyház az eredetileg szintén oda – és szintén Fosterék által – tervezett 386 méter magasra London Millennium Tower elvetélt tervét „szelídítette meg”. Az épületet sokan kritizálták, hogy durván beavatkozik London városképébe, illetve az üvegtáblák dőlésszöge egyenesen veszélyt jelentenek, hiszen a napsugarakat olyan erővel vetíti más épületekre vagy az utcaszintre, ami durva felmelegedést, vagy akár tűzesetet is okozhat. London vezetése azonban, ennek ellenére újabb toronyházak építésének adott zöld utat a belvárosban és attól távolabb. 2011-ben az "Uborka" tőszomszédságában megépült a 240 méteres Heron Tower, majd egy évre rá adták át a Renzo Piano tervezte 309 méteres, tűként elvékonyodó The Shard felhőkarcolóját, ami jelenleg az Európai Unió legmagasabb épülete. A beruházás ellen több szakmai, örökségvédelmi és környezetvédelmi szervezet tiltakozott, de végül miniszterelnöki beleegyezéssel megkezdődhetett az építkezés.

Ma London főpolgármesterei egymást túllicitálva és a párizsi régióval konkurálva igyekeznek Manhattanné varázsolni a brit fővárost. Londonban jelenleg 455 különböző, 20 emeletnél magasabb épület felhúzását tervezik vagy már kezdték is el. A tervezett épületek nagy része 30 emeletnél alacsonyabb, de 27 valódi, 50 emeletnél magasabb felhőkarcoló is megépült a következő pár évben. Míg a 2000-es évek elején Ken Livingston polgármestersége alatt évente "csak" 2-3 toronyházat adtak át, addig Boris Johnson 8 éves regnálása alatt ez a szám már megközelítette vagy elérte az évi tízet. 2013-tól a lendület töretlen, így Sadiq Khan 2016-ban progresszív felhőkarcoló építési tempót örökölt, ő évente akár már 40 toronyházat is át fog adni.

Jelenleg 21 olyan új, karakteres felhőkarcoló építésére adtak ki engedélyt, amelyek várhatóan 2020-ra erőteljesen meghatározzák majd London új arculatát. A Canary Wharfnál épül meg Európa legmagasabb lakóháza a 67 emeletes Spiere, amely első kapavágásai már tavaly megtörténtek. A Temze partján – akárcsak Párizsban az Eiffel-toronyhoz közel – olyan vízparti lakóházakat épít a Foster&Partners, amelyek domború homlokzatai körpanorámás kilátást nyújtanak a lakóknak. A PLP Architecture tervezte 22 Bishopsgate várhatóan két év múlva épül meg a belvárosban és 278 méteres magasságával Nagy-Britannia 2. legmagasabb épülete lesz. Az irodaháznak épülő felhőkarcolóba mindenkinek szeretnének szabad bejárást biztosítani, így a torony legmagasabb szintjein tervezetten mindenki szabadon élvezheti majd a kilátást.

Bán Dávid