Félig is hiánytalanul
Épületek bejárására invitált minket Kovács Péter DLA és Lengyel István Debrecenbe. Három egyetemi épületet néztünk meg egy szuszra, amelyek a közelmúltban készültek el. A Mag-ház bejárása kapcsán egy kicsit a többiről - az In Vitro és az Informatikai Kar új épületéről - is szól Mizsei Anett és Pásztor Erika Katalina képes recenziója.
Épületek bejárására invitált minket Kovács Péter DLA és Lengyel István Debrecenbe. Három egyetemi épületet néztünk meg egy szuszra, amelyek a közelmúltban készültek el. A Mag-ház bejárása kapcsán egy kicsit a többiről - az In Vitro és az Informatikai Kar új épületéről - is szól Mizsei Anett és Pásztor Erika Katalina képes recenziója.
A felsőoktatási intézmények a fiatalság, az egyéni és kollektív fejlődés, a tudás, ideális esetben a kutatás, fejlesztés és innováció letéteményesei. Ehhez folyamatos szellemi megújulás szükséges, amit időről időre erre szabott építészeti megoldásokkal is követni kell. Kelet-Magyarország legnagyobb, s az ország egyik legrégebbi egyeteme, a Debreceni Egyetem a közelmúltban három új épülettel bővült. A jövendő tervek közt a meglévő épületállományuk energetikai fejlesztése, új tornacsarnok és sportközpont, hallgatói klub és a Regionális Agrártudományi Szakkönyvtár kialakítása is szerepel.
2000 után fokozatos strukturális átalakításokat vittek végbe az intézményben. Az intézményfejlesztési tervből ma is egy dinamikus, a piaci igényeknek megfelelni igyekvő egyetem képe rajzolódik ki. Az intézmény 2010-ben kutatóegyetemi címet nyert, ami jelentős uniós támogatással is járt.
A Debreceni Egyetem multidiszciplináris jellegénél és korábbi eredményeinél fogva komoly versenyelőnnyel rendelkezik az élelmiszeripari és mezőgazdasági oktatás, kutatás terén is. Az észak-alföldi régióban átalakulóban van az agrárium, s ennek hosszú távú tudományos megalapozása alighanem a Debreceni Egyetem kezében van. E folyamatba illeszkedik az Agrártudományi Centrum új Szaktanácsadó Intézetének tömbje, a Mag-ház, Kovács Péter DLA és Lengyel István tervezők munkájának eredménye.
Mondják, hogy két dudás egy csárdában nehezen fér meg. Ezt megcáfolva a két építész gyakran dolgozik együtt. Barátságuk, munkakapcsolatuk a nyolcvanas évekig nyúlik vissza, de nincs közös irodájuk. Elmondásuk szerint talán pont azért megy az évtizedes sikeres együttműködés, mert bár sok a közös terv (és ezek utóélete során is állandó kapcsolatban vannak), minden megbízás esetében újra létrejön közöttük az önként vállalt kötelék, ami az egyes projektek lezárásával fel is oldódik.
Ez a folytonosan megújított szövetség teszi, hogy évek óta sikeres pályázatokat és munkákat tudhatnak maguk mögött. Mindkettőjüket egyaránt inspirálja a közös gondolkodás: "színesebbé teszi a munkát, tágabb spektrumot tár fel. Kiszélesedik a mező, ahol járunk, és ahol a közös pontokat keressük. Csak akkor nyugszunk bele egy-egy megoldásba, ha az mindkettőnknek elfogadható." – válaszolták a társulás titkát firtató kérdésünkre.
A Mag-ház mintha csak a fenti mondatok illusztrációja lenne. Nyugodt, magától értetődő, átlátható és rendezett: két összeszokott építész összeadódó gondolatainak térbeli megjelenése. Tudatosan sallangoktól mentes, ugyanakkor szerkezetében dekoratív épületet hoztak létre.
Az előcsarnok és a hozzá csatlakozó tanszéki szárny sokszínű környezetbe ágyazódik. A tágas foghíj beépítésével a különböző időszakokban emelt szomszédos épületek egy új rendszer részévé válnak, és egy tervezett, de még nem teljes egészében megvalósult sétányra fűződnek föl. Az épület előtt húzódó vasbeton kulisszafal fogja össze vizuálisan a tengely mentén álló 3 nagyobb épületet. A bejárat környezetében ez a pengefal üvegezett pergolával csatlakozik az épület tömegéhez, annak megdöntött homlokzati fala pedig – legalábbis vizuálisan – a nyersbeton elemhez támaszkodik. Így átmeneti, esőtől védett, de még kültéri zóna alakul ki az üvegezett szélfogó előtt.
Belépve előtér, társalgók, ruhatár fogadják az érkezőt. Az előcsarnok átlátható, kétszintes tere reprezentatív, míg a sétány felé üvegfallal megnyíló kisebb, egy szint magas társalgók kissé szeparáltabbak. A nagy üvegfelületek nappal elegendő fényt engednek a beltérbe, este pedig raszteresen elszórt kerek, fehér lámpák világítják meg az teret.
Az eredeti tervek szerinti "U" alakú szárnyak közül anyagi okokból egyelőre csak az egyik épült meg. S bár a tervezők szerint az épület egyensúlya sérül emiatt, a tágas zöldfelület, melyre az előcsarnokból éppúgy kilátás nyílik, mint az irodákból, kárpótol az elveszett szimmetriáért. Mi – ártatlanul, külső szemlélőként – nem éreztük az U alakúnak tervezett épület egyik szárnyának hiányát. Félig is egyben van a ház, hiánytalanul - ami a tervezők biztos mesterségbeli tudásáról és évtizedes tapasztalatáról árulkodik.
Az irodai blokk középfolyosós rendszerű, de ez csak akkor fogalmazódik meg így bennünk, ha a régimódi, klasszikus szerkesztési elvekkel hozakodunk elő. A megszokott középfolyosós rendszer zárt födémjei helyett a jobb és baloldali traktust szintenként hidak kötik össze. A „ház a házban" analógiájára itt „tér, fény és levegő" van a házban, egyfajta szünet az anyag folytonosságában. Hatalmas üvegfelületeken át fény árasztja el ezt a belső közlekedő teret, ami a tanszéki irodákhoz vezető filigrán hidak között eljut a földszintre is.
A belső térben a szerkezet és a szerkesztés szépsége nyilvánul meg. A fehér falak, sötétszürke járófelületek biztosítják a fény játékának ideális hátterét, és üvegkorlátok teszik teljessé a képet: semmi sem akadályozza a tekintetet, hogy végigfusson az átkötő hidakon, és az azok geometriai rendjéből finoman kimozduló, lendületes lépcsőszerkezeten.
Az átlátások, fedések és tükröződések izgalmas belső világára kisebb irodák nyílnak. A koncentrált munka terei közötti közlekedő tér kitágítása és szerkezeti dekorativitása inspiráló építészeti környezetet teremtenek azoknak a kisebb „szüneteknek", amikor az intenzív szellemi munkát végző ember feláll az asztal mellől és kilép az ajtón.
Itt nem csak arról van szó, hogy a nagy belső tér finom tér-tagolásai és megnyitásai kvázi közösségi térként (is) működnek. Az egyes términőségek a speciális, magasan kvalifikált szellemi munka szükségleteire illeszkednek, lekövetve a pszichés állapotváltozásokat is. A szüneteknek az intenzív szellemi munkában kitüntetett szerepük van. Éppen ezért értelemszerűen ennek a háznak a belsejében is egyfajta szünetnek, vagyis térnek van helye. Ez itt nem luxus, nem fűtési költség növelő reprezentatív üresség, hanem a munkatér aktív része.
A háromemeletes szárny tömegének hátsó homlokzatára is kifut ez a középső transzparens tér, amely a földszinten, a kert felé kisebb térbővülettel, valamint széltől és esőtől védett terasszal zárul. A legfelső szint (a tervezett U alakú belső udvar felé eső traktus) oldalfala megnyílik, a traktus ezen részéből kivették az irodákat, hogy egy tágas tetőkertet hozzanak létre, amiből végül beruházói döntés alapján egy egyszerűbb, burkolt tetőterasz lett.
Megvalósult azonban a külső homlokzatokra felfutó „zöld háló", a falsíktól jó egy-másfél méternyire eltartott fémhuzalokon felfutó növényzet árnyékol, csökkenti a homlokzat mentén felfelé áramló levegő sebességét, így a felszálló portartalmat is. Párásabb, kellemesebb levegőminőséget biztosít, véd a szél és az eső, valamint a túlzott felmelegedés ellen. Hasonló megoldást választottak az előcsarnokhoz kapcsolódó lépcső esetében is, a belső térben. A lépcsőház többszintes terében, a fal mentén felkúszó növények a beltéri mikroklíma javításához járulnak hozzá, s egyben az agrár szakirányok szimbólumaként az élő, napról napra változó természetet hozzák be az épületbe.
A debreceni egyetemisták szerencsések. Van tér, akarat, erő és legfőképpen két jó építész, akik azokat a látens igényeket is fogják antennáikkal, amelyeket programba, leírásba, funkciólistába nem lehet leírni. Értik a gondolkodás tereit, az absztrakciós folyamatokat lekövető építészeti környezet, a tanulás, alkotás, kutatás kortárs szükségleteit. Pontosan tudják, hogy hogyan kell például az elkalandozó gondolatnak távlatot adni a nagy megnyitásokon vagy a tér tükröződésein keresztül, vagy hogyan és miért kell a teret belül monokrómban tartani és becsalni kívülről a zöldet, hogy bentről kifelé tekintve az még intenzívebb legyen.
Az egyszerű, korrekt részletmegoldásokból összeálló, nagyvonalú térszerkesztés ravasz építészeti módszere ez, amely tökéletesen egybevág az irányt mutató szellemi munka, a lényeglátás természetével. Bár épületeik kívülről, első ránézésre megkülönböztethető stilisztikai jegyeket is felmutatnak (hiszen elkerülhetetlenül megjelennek hasonló megoldások a közel azonos időben tervezett egyetemi épületek között), valójában belső, kognitív folyamatokra illesztett építészetet csinálnak ők ketten.
Az agy működésére szerkesztik a teret, amely persze vissza is hat az agy működésére. Inspiráló kölcsönhatásba kerül itt ember és tér, tér és ember. S miközben nem tudunk egyetlen kiemelt, speciális részletre sem rámutatni ezekben a házakban, amely részletet már ne láttuk volna valahol máshol (hiszen a legtöbb épület majdhogynem sztenderd részletmegoldásokkal és anyagokkal valósul meg ma Magyarországon, mert így költséghatékony és kalkulálható), az összkép mégis egyedi, és a hatás – vagyis a bennük való személyes lét – különleges. Olyanok ezek a házak, mintha pontosan tudnák, hogy a gondolkodó (alkotó, problémamegoldó) ember milyen stációkon megy át, a gondolatözöntől kezdve a teljes ürességig, az áradástól a tehetetlen megakadásig: minden állapotot képesek személyre szabottan termékenyé tenni.
Mizsei Anett, Pásztor Erika Katalina
