Programok

Feltörekvő tehetségek és világsztárok – Megnyílt az idei Határtalan Design

2022.10.21. 08:20

Megnyílt a régió egyik legizgalmasabb dizájn- és összművészeti kiállítása, a Határtalan Design a Kiscelli Múzeumban. November 6-ig látogatható az a független dizájn- és összművészeti rendezvénysorozat, amely 24 ország 214 alkotójának munkáit mutatja be Budapesten.

A 18 éves múltra visszatekintő kezdeményezés a műfajok és a tematikák közötti átjárhatóságot állítja fókuszba, elnevezése a nemzetköziségére, a régiós párbeszédre, az európai összetartozásra és az egyes művészeti ágak egymásra hatására reflektál. A szervezők kifejezett szándéka, hogy bemutassák a dizájn tágan vett értelmezési lehetőségeit: a fogalmat kiszélesítve a kreatív szemléletet, az innovációt helyezik a középpontba. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a bemutatott alkotások, projektek, tárgyak a legkülönfélébb területeket – a dizájnt, a képzőművészetet, a formatervezést, a vizuális művészeteket és az előadóművészetet – kapcsolják össze.

A sorozatban gyártott darabok mellett kis szériában készülő bútorok és kiegészítők, prototípusok, sőt kísérleti darabok is helyet kaptak, mi több, a dizájn és a képzőművészet határán elhelyezkedő egyedi munkákkal, tárgy- és anyagkísérletekkel és képzőművészeti alkotásokkal is találkozhat a látogató. A meghívottak közül sokan olyan aktuális társadalmi és ökológiai kérdésekkel foglalkoznak, mint a fenntarthatóság vagy a szociális felelősség. A válogatásban különböző generációk munkái szerepelnek, a huszonéves egyetemi hallgatóktól a pályakezdőkön át a meghatározó, nemzetközileg is elismert, középgenerációs dizájnerekig és a kilencvenes éveikben járó érett művészekig.

A kiállítás középpontjában a régiós tervezők bemutatásán túl a finn formatervezés áll. A válogatás átfogó képet nyújt a finn dizájn nemzetközi szinten is meghatározó szerepéről, az egyedi szemléletű finn dizájnoktatásról, ezen belül a fenntarthatóság fontosságáról, valamint a finn kultúrára jellemző nyitottságról, befogadókészségről és kreativitásról. A válogatásban a dizájn különféle területein jelen lévő és különböző generációkhoz tartozó alkotók mellett progresszív, a globális piacon is sikeres finn márkák is helyet kapnak, a főszerepben Alvar Aalto és az Aalto Egyetem Dizájn és Építész Tanszéke hallgatóinak munkáival.

A Határtalan design minden évben reflektál a fontos szakmai eseményekre, így idén Az Üveg Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan a Templomtér apszisában egy reprezentatív nemzetközi válogatás látható. Az emeleti, Állandó kiállítóterekben Lukáš Jabůrek cseh üvegművész önálló kiállítása és a Kiscelli Múzeum gyűjteményében található üvegtárgyakból álló szelekció kapott helyet. A Budapest Design Week idei mottójához – „Találkozások terei – építészet és design" – csatlakozva többek között az építészet és a dizájn határterületén alkotó holland Kas Oosterhuis munkái láthatók.

A kortárs ékszertervezőket bemutató sorozat keretében széles körű nemzetközi és magyar válogatást mutatunk be, melynek keretében 2022-ben a milánói Istituto Europeo di Design Ékszer Tanszéke művész-tanárainak és hallgatóinak ékszereit, a Legnica Jewellery Festival SILVER díjnyerteseinek munkáit, a KHiO – Oslo National Academy of the Arts, a plzeňi LSFDA, a MOME, a VŠVU/AFAD Studio S+M+L_XL – METAL AND JEWEL válogatását láthatja a közönség.

Külön egységet alkotnak a művészeti egyetemek hallgatóinak munkái, melynek keretében az ASP Academy of Fine Arts Władysław Strzemiński, az EKA Estonian Academy of Arts – Design Tanszék, az LSFDA Ladislav Sutnar Faculty of Design and Art of the University of West Bohemia, a MOME Moholy­ Nagy University of Art and Design Design Tanszékének és Építész Tanszékének, a VŠVU/AFAD Academy of Fine Arts and Design Bratislava, a TUZVO Technical University in Zvolen és az UAD University of Art and Design of Cluj-Napoca (UAD) hallgatóinak munkáit mutatjuk be.

A szervezők nem titkolt szándéka a dizájn szélesebb kontextusba helyezése, a különböző művészeti ágak alkotóinak összekapcsolása. Immár második éve vesznek részt a kiállításon képzőművészek. A Hermina Alkotócsoport művészeinek munkáival az Oratórium terében találkozhatnak.

Szervesen kapcsolódik a kiállításhoz a 2014-ben Szigeti Szilvia textiltervező kezdeményezte, TEXHIBITION című projekt, amely a gyártók és a tervezők egymásra találását, együttműködését hivatott elősegíteni. Az idei fejlesztések közül 20 dizájner munkái kaptak helyet.

A szombati megnyitón adták át a Határtalan Design Díjakat. Az International Visegrad Fund díját Zuzana Zmatekova nyerte. A Budapest Brand elismerését két fiatal magyar alkotó, Király Adrien és Szalai Bálint közös márkája, az Itthon kapta meg. A rangos ékszerválogatásból Kocsor Eszter Sára munkája a Spengler Katalin gyűjteményt, Eva Růžičková ékszere a Horváth Alapítvány kollekcióját gazdagítja. Laguna lakástextil Nagykereskedés elismerését Balázs Viola textiltervező érdemelte ki.

A kiállítás alapító kurátorai és szervezői: Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textiltervező. A kiállításhoz tartalmas programok, tárlatvezetések, koncertek, filmvetítések kapcsolódnak.

2022. október 2. – november 6.
Kiscelli Múzeum, 1037 Budapest, Kiscelli u. 108.

Bővebb információ és részletes program: https://design-without-borders.eu/

(Forrás: Sajtóanyag)