Közélet, hírek

Felújítás és bővítés előtt áll a Debreceni Gyermekklinika

2022.12.19. 12:15

A meglévő radiológia épületének részleges bontásával, átalakításával és egy új épületrész építésével számolnak, amely összeköttetésben lesz a főépülettel.

Közbeszerzésen választotta ki a Debreceni Egyetem a Gyermekgyógyászati Klinika felújításának és bővítésének kivitelezőjét, így hamarosan a megvalósítás útjára léphet a fejlesztés. 

A leírás szerint a munkálatok keretében a gyermekklinika műemléki védettséggel rendelkező épületével térszint alatti összekötésben, a meglévő radiológia épületének részleges bontásával, átalakításával és új épületrész építésével új klinikai épületet valósítanak meg, ami a gyermek sürgősségi és baleseti betegellátó osztályt, valamint a képalkotó diagnosztikai részleget foglalja majd magában. A radiológia megmaradó részén, az alagsorban és az emeleten továbbra is az Orvosi Képalkotó Intézet helyiségei maradnak, ezt a területet szintén felújítják. 

A beruházás a Gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztése elnevezésű projekt keretében valósulhat meg, amelynek fő kedvezményezettje a támogatás odaítélésekor az Országos Kórházi Főigazgatóság volt, konzorciumi partnerei pedig a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem. A szerződött támogatás összesen több mint ötmilliárd forint. A fejlesztés fő céljai között az alábbiakat fogalmazták meg:

  • a gyermeksürgősségi ellátás elérhetőségének és a szolgáltatás színvonalának emelése,
  • a szükséges és legmagasabb szintű speciális, szakmailag kontrollált ellátás biztosítása,
  • egy Európában is mintaértékű, hatékony, magas színvonalú és fenntartható gyermek sürgősségi-baleseti ellátó rendszer kialakítása,
  • a gyermekellátásban felhalmozott szakmaspecifikus tudás koncentrálása, a gyermeksebészeti, gyermeksürgősségi és gyermektraumatológiai szakmák erősítése,
  • betegút-racionalizálás,
  • valamint elkerülhetővé tenni a gyermekkori késedelmes vagy hibás, sikertelen ellátást, amely az egész életre kiható életminőség romlást eredményezhet a gyermek és a családja számára is.

A tervezéssel kapcsolatban még jóval korábban, 2018-ban lefolytatták a közbeszerzési eljárást, amelyet a debreceni gyermekklinikát érintően az Archiko Építőipari Tervező Kft. nyert el.