Épületek/Irodaépület

Felújították a BMW müncheni székházát

2006.08.04. 08:37



A 28 hónapig tartó felújítás után másodszor is megnyílik a BMW csoport müncheni központja.

Felújították a BMW müncheni központját. Az épületegyüttes 28 hónapig tartó felújítása magába foglalta a híres „négy hengert”, a BMW Múzeumot, egy kiszolgáló épületet és a parkolót is. A 22 emeletes toronyépületen belül zajló minden munkatevékenységet, amely 1500 dolgozót érintett, 2004 áprilisában helyezték át a környező épületekbe, a visszaköltözés pedig már folyamatban van. A BMW Múzeum 2007 nyarán nyitja meg újra kapuit egy teljesen új koncepcióval.

A majdnem 100 méter magas épületet 1973-ban tervezte az osztrák Karl Schwanzer, aki annak idején kiemelkedően újítónak és merésznek számított. „Mindenkinek, aki létezésünk elszürkülése ellen küzd, előnyben kell részesítenie a formát az építészetben” – vallotta. A „négy henger” feltűnő konstrukciójával és lebegő szerkezeteivel igazi mérföldkőnek számított az irodaépítésben: az egyes szinteket egy hidraulikus felvonó segítségével függesztették fel az épület centruma köré. 1999-ben az egész területet műemléknek nyilvánították. A külső időtlenül modern megtartása mellett, a 21. századi technikai követelmények az épület belsejének teljes újjátervezését és újjáépítését igényelték. „A tűzmegelőzési rendszerek egymagukban is radikálisan megváltoztak az elmúlt években” – magyarázta a Christa Emmenegger, a BMW csoport építésze. A felújítási terveket a hamburgi ASP Schweger Assoziierte Geamtplanung építészeti cég készítette, amely egyaránt bizonyított már a toronyépítés (Maintower, Frankfurt), illetve műemléképületek átépítésének terén (a német parlament felsőházának otthont adó berlini épület). Az átfogó átalakítási projekt egyik legfontosabb célja volt a kisebb energiahasznosítás, a természeti erőforrásokat kevésbé kiaknázó épületek használata.  „Az eredeti épület struktúráját kissé átalakítottuk és korunk követelményeihez igazítottuk. Úgy modernizáltunk, hogy közben megtartottuk az épület karakterét” – mondta a tervezőmérnök.


A modernizáció azonban sokkal inkább megfelelt egy „mélyterápiás kezelésnek”, mint egy puszta homlokzat-felújításnak. Az Osakából származó csillogó alumíniumlapokból kirakott homlokzatot megőrizték eredeti pompájában, mindössze letisztították. Belül mindent radikálisan lecsupaszítottak és átalakítottak: a légkondicionálókat és fűtőtesteket, lifteket, bútorzatot és a teljes elektronikus berendezést kicserélték. Összesen 330 ezer köbméternyi teret, ez esetben 53 ezer négyzetméter hasznos területet újítottak fel. A BMW környezetbarát felfogásának megfelelően a komplexumot 14 ezer tonna anyagtól szabadították meg, hogy megfeleljen az ökológiai elvárásoknak.

A szokatlan épületegyüttes felújítása rengeteg, speciálisan kidolgozott megoldást követelt. Többek között, a felhasználandó anyagok abszolút precizitással lettek kiszámolva minden szinten. Minden elmozdított részt lemértek, hiszen a toronyház stabilitásának megőrzése miatt a súlyeloszlásnak változatlannak kellett maradnia. A 28 hónap legizgalmasabb és legkreatívabb kihívása Christa Emmenegger szerint az egymást keresztező tetőgerendák burkolattal bevonása volt. Annak érdekében, hogy az épület súlyelosztásának lelkének számító négy acélmerevítéses beton felfüggesztési pontot megvédjék az időjárás viszontagságaitól, hajlított alumínium tokba burkolták őket. Az osztrák gyártó nem csupán létrehozott egy külön üzemet a szokatlan konstrukció speciális elemének legyártásához, de egy különleges hegesztőrobotot is kifejlesztett a feladatra. A 158 méter magas emelődaru egyenként emelte fel a különböző részeket a 99,5 méter magasan lévő tetőhöz. 
 
A központ tornyában található 2302 ablakot kicserélték. Minden szinten, minden harmadik ablak elektronikusan nyitható, amely ebben az esetben újdonságnak számít – a nyitható ablakok lehetősége ugyanis nem volt adott a hetvenes években, amikor a hatalmas légkondicionáló berendezések határozták meg az épületek kiszolgálását. Az ablakredőnyök, amelyeket az épület műemlék volta miatt belülre függesztettek, az évszak, a napszak és az időjárás alapján, automatikusan állnak be a megfelelő dőlésszögbe. 


A belső elrendezésben a nyitott irodák elvét ugyanúgy meghagyták, mint Schwanzer úttörő fejlesztését, a kör alakú szobákat, amelyekben kevés az egyes dolgozóasztalok közti távolság. A felújítás során végig a láthatóság volt a meghatározó elv. A modern dizájn az irodaház bútorzatának következetes színhasználatában is tükröződik: a fehér szín keveredik az elegáns szürke finom árnyalataival. A BMW márka arculatát meghatározó esztétikum, dinamizmus és technikai tökéletesség teljes mértékben visszatükröződik az épület belső terében is. A BMW torony teljes birtokbavétele augusztus közepére tehető.
 
Fotó+szöveg: Café PR