Feneketlen tó – Mőcsényi esszék 3.
Warga László (a BME Urbanisztikai tanszék alapítója) kitalálta, Klebelsberg Kúnó jóváhagyta (bár előtte még ugyancsak be akarta építtetni), Mőcsényi Mihály pedig – jóval később – megcsinálta. Ma Klebelsberg szobra nézi a végeredményt. Mi az? Hát az újbudai Feneketlen-tó és környezete. Az időutazás Mőcsényi professzorral folyatódik.
Nem emlékszem már a részletekre, hogyan, mi módon lettem a tó körüli terület tervezőjévé, kivitelezés-irányítójává. A XI. kerület akkori tanácselnöke, Galambos Dezső elhatározta, hogy a hatáskörébe tartozó közigazgatási terület „szemétdombjait” felszámolja, és gondozott kerteket létesít helyükön. Mivel erre pénz nem volt, maradt a „társadalmi munka”. Szervezését egy Zsuzsa nevű – rendkívül agilis – elvtársnő intézte igen hatékonyan. Ha igaz, rajta keresztül kaptam a megbízást a munkára.
Megtalálni a tavat
Az első helyszíneléskor a templom felől indultam, „megtalálni” a tavat. Nem ment könnyen. Hogy miért? Igyekszem röviden vázolni.
Egy 1896-os Budapest térképen a mai XI. kerület helyén, a Gellérthegytől a déli pályaudvarig terjedő lejtőn talán tíz épület állt. Lent a síkon téglagyár terpeszkedett irdatlan gödörrel, égig érő kéményekkel. Amikor az „anyagtermelők” áttörték a kiscelli agyagot, feltört a rétegvíz. Olyan váratlanul és gyorsan, hogy a jelenlegi közutak szintjénél mintegy húsz méterrel mélyebb gödörben benne maradtak a sínek és a csillék.
Amikor az első világháború után a ciszterciek építtetni kezdtek a túloldalon, a dombalja földjét a Fadrusz utcától kezdődően a tóba hordatták. Az emelkedő vízszint megtöltötte a környező épületek pincéit, ezért a még felesleges földből a meghagyott tó mellett teniszpálya lelátókat magasítottak. Horizont felettiek voltak, emiatt a tavat innen nem lehetett látni. Jobb is volt, mert rossz drótkerítése mellett, kívül-belül kazalnyi volt a szemét. A Lenke tér (ma Kosztolányi), illetve a Bartók út felől a tó látható, de megközelíthetetlen volt. A teniszpályák és a tó is az útig ért, és attól – a labdákat fogó – magas kerítés határolta.
Ahhoz, hogy a tó minden oldalról látható, körüljárható legyen, több ezer köbméter földet kellett elhordani, néhány teniszpályát meg kellett szüntetni, a Lenke tér felőli oldalon a tó rovására bővíteni kellett a partsávot, hogy ott legyen hely a kerti útnak.
A „társadalmi munka”
Normál körülmények között ezek megoldhatatlan feladatok lettek volna. Akkor azonban más volt a helyzet. Társadalmi munka címén rendelkezésre álltak a kerületi üzemek erőgépei, szállítóeszközei, az „úri sport” kedvelői pedig semmit sem tehettek, ha a párt a kerület dolgozóinak kertet, parkot létesít az életveszélyes, vízzel telt gödör menti szeméttelep helyén. A kétkezi „társadalmiak” többnyire délután és munkaszüneti napokon jöttek, de olyankor százával. Az általános iskolásoktól kezdve a gimnazistákon, egyetemistákon át a nyugdíjasokig szinte mindenkit önkéntes munkára szerveztek.
Hónapokon át minden szabad időmet a tó körül töltöttem. Úgy emlékszem, a Sasad Tsz. vezényelt egy D-100-as dózert „tartós társadalmira” a tó mellé. Kormányosa igen ügyes fiatalember volt, aki szóbeli irányításommal nagyon szakszerűen alakította, simította a felszínt. A szóbeli irányítás a nagy zajra való tekintettel „hangoskodás” volt, következménye pedig rekedtség, hangszál-polip, majd műtét.
A koncepció
Fél évszázad elteltével úgy tűnik, hogy az akkori tervkoncepció lényegi elemei megvalósultak, ma is elevenen hatnak. Fő célom az volt, hogy a kéttornyú templom élményt keltően úgy tükröződjék a tó felszínén, hogy ez a kép, ez a látvány a kerület vizuális központjává, emblémájává váljék. Arra törekedtem, hogy sajátos terepplasztikával, szép kilátású és intim kerti terekkel, cserjékkel, fákkal határolt pihenő- és sétahelyek alakításával fiataloknak, öregeknek örömöt szerezzek. Azt akartam, hogy sok embernek legyen kedve tavasztól őszig a tóhoz jönni, pihenni, örülni napsütésnek, gyermekkacagásnak.
A Lenke tér felől induló – elképzelt – sugaras, íves, rézsűs terepplasztikát azonban nem lehetett indítani, nem volt hozzá hely. A Lenke tér közúti járdája menti kerítés tövétől indulóan közel függőleges – több méter magas – földfal volt a tó partja. Ha a lelátók földjét hordjuk ide partszélesítésre, az „befolyik” a fenék több méter vastag iszaprétegén a tó harmadáig, és évekig nem áll meg.
Újrahasznosítás a hiánygazdaságban
A ciszterciek a neobarokk templom túloldalán korábban rendházat akartak építeni. Homlokzatát, a gimnázium épületéhez hasonlóan, méretes műkőelemek díszítették volna. Ezeket előre legyártatták, és az iskola udvarán tárolták. Nem kellettek már, hisz a rendház helyén pártház fog állni. A szükséges megállapodások után billenőplatós teherautók napokig hordták a tonnás vasbeton tömböket a Lenke tér járdája mellett a tóba, hogy stabilizálják a partfalat. Így lett útnak, rézsűknek elég széles partsáv.
Épület és park kéz a kézben
A növelt területű tó körüli zöldfelülettel egyidőben létesült a Park Vendéglő (tervezője Reischl Antal – a szerk.) és a szabadtéri színpad (tervezői Pálfy Ferenc, Studer Antal és Vitkovits István – a szerk.). Az építmények helyének jelölése, környezetbe illesztése közös tervezői döntés volt. A színpad, pontosabban a nézőtér határolása némi gonddal járt. Bentről kifelé nézve nyitottnak kellett tűnnie, mégpedig úgy, hogy kívülről a színpadot ne lehessen látni. A problémát széles, horizontnál magasabb, betonlemezekkel oldottam meg, azoknak a célt megfelelően szolgáló alaprajzi, térbeli elhelyezésével. A „tó kompozíció” haránttengelyét képző, a Bartók Béla út, illetve Lenke tér menti kert-térrendszer vizuális zárómotívuma a Park Vendéglő. A teraszáról – a víztükör felett – jó rálátás nyílik a teniszpályák helyén létesített, terepplasztikával tagolt, fákkal határolt, díszcserjékkel élénkített, padokkal, sajátos térvilágítással gazdagított gond-múlató „zöldfelületre”.
Utóélet
És ha már itt tartunk, enneka kerti térnek a közepébe valakik – félfordulattal balra – belepottyantották a Bartók szobrot. Úgy áll ez a szobor a kerti tér közepén, mint egy igényesen berendezett szalon közepére lökött öles szekrény. A szekrénynek a térfal mentén van a helye, és ha míves a „nézete”, az jobban érvényesül. Ha elhelyezője érzékeli, tiszteletben tartja a befogadó tér esztétikai rendjét, normáit, az a szobor ma nem ott lenne.
Némileg más a helyzet a templom közelében – a volt teniszpálya lelátórézsűjén – álló emlékművel. Az eredeti kertterv szerinti – a kompozíció szerves részét képző – virágágy helyére, a szobor tartozékaként utóbb köríves sövénnyel határolt ülőhely került. Idegenül, háttal a kerti tér felé. Ez a sövény az évek során több méter magasra nőtt, s a tó felől nézve kitakarja a templom felét. Annak idején hetekig hordattam a földet, hogy a templom érvényesüljön a látványban. Egy hozzáértő „Főkertes” hál’ Istennek később visszavágatta a sövényt.
Zárásként egy apróság. A „létesítmény” avatásakor a tó melletti falba felszabadulási kőtáblát csavaroztak a tervezőnek, kivitelezés-irányítónak a nevével. Főiskolánkon az illetékes elvtársakat, főként a személyzetist (előéletemre való tekintettel) a guta kerülgette.
Dr. Mőcsényi Mihály
Kapcsolódó oldalak:
A magyar bor reneszánsza – Mőcsényi esszék 1.
