Közélet, hírek

Ferenczi Huba nyerte az FSH Építész pályázatát

2012.03.26. 12:15

Megszületett az FSH Építészpályázat zsűrijének döntése arról, hogy a két fődíjas ötlet közül melyik léphet a megvalósulás útjára. Az összes szempont, azaz az ikon jelleg, a funkcionalitás, megvalósíthatóság és költségelemzés alapján ma, Győrött összesítették a levélben, illetve telefonon szavazott és a helyszínen megjelent zsűritagok véleményét, aminek eredményeképp Ferenczi Huba ötletét valósítják meg.

A további menetrend szerint Rosta Csaba és a kivitelező képviselői, valamint a bevont építész statikus kolléga konzultációt folytat a héten Ferenczi Hubával, hogy a tervezés menetét, az abban való részvételt megbeszéljék. A tervek szerint április 30-áig elkészülhetnek az engedélyezési dokumentumok, valamint egy költségvetés. Ezek még feltételei a megvalósulásnak.