Ferkai András megnyitóbeszéde Mináry Olga életműkiállításán
A HAP Galéria (Budapest II., Margit körút 24.) a nyári képzőművészeti tárlat után ismét építészeti kiállítást rendez. A 2004. szeptember 2-án 18 órakor nyíló, Mináry Olga (1929-2000) építész életművét bemutató kiállítás október 1-ig hétköznapokon 14 és 19 óra között lesz látogatható.
Ferkai András megnyitóbeszéde Mináry Olga életműkiállításán, a HAP Galériában (2004. szeptember 2.)Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Szívesen mesélnék Önöknek Mináry Olgáról, de személyesen nem ismertem, sose találkoztam vele. Portréit végignézve ezt őszintén sajnálom. Meg kell tehát elégedniök egy építészettörténész óhatatlanul hűvösebb gondolataival. A közelkép helyett csak madártávlatot ajánlhatok.
Mináry Olga egy jelentős generáció tagja volt. Szűken vett nemzedékébe is olyan nevek tartoznak, mint Gulyás Zoltán, Jurcsik Károly, Földesi Lajos, Hofer Miklós, Callmeyer Ferenc, Plesz Antal, Polónyi Károly. Életpályájuk alapvetően az állami tervezőirodákkal forrt össze. Mináry Olga a nagy építészeti vita évében szerezte diplomáját, Sztálin halála után kezdett tervezőként dolgozni, és George Orwell évében, 1984-ben küldték nyugdíjba. A mesteriskolás éveit leszámítva, csaknem harminc évet töltött a méltán tekintélyes belvárosi irodában, az Ipartervben.
A pártállami időkről és az állami tervezésről gyakran hallunk sommás véleményeket, egyoldalú ítéleteket. A fiatalok számára - sűrűn tapasztalom a főiskolán - az egész korszak egy homogén, gyanús massza, "valami szocreál", függetlenül attól, hogy a négy évtized melyikéről van szó. Éppen a falakon látható anyag bizonyítja, hogy az időszakot átfogó életműből hiányozhat a tényleges szocreál, hiszen Mináry Olgának még a diákkori munkái is elkerülik a Rákosi-korszak archaizálását és hamis pátoszát. Tudomásul kell venni, hogy az 1948-89 közötti korszak, bár jogfolytonos, de nem homogén. Több ízben is alapvető változások következtek be. Másrészt jelenségei nem egyértelműek, csak ambivalens módon értékelhetők.
Vegyük például a "tervgyár" ismert toposzát. Tudjuk, hogy a bürokratikusan működő, a tervgazdálkodást tömegesen gyártott dokumentációkkal kiszolgáló tervezőirodát illették ezzel a gúnyos kifejezéssel. Mindig és minden esetben illett ez az állami tervezőirodákra? Jól emlékszem Jánossy György lelkesedésére, szinte nosztalgiájára, amikor a Rákosi-kor tervezőirodai életéről mesélt. A legsötétebb történelmi korszakban éjt nappallá téve dolgoztak az építészek - önként, nem kényszerből -, presszók és kisvendéglők füstös asztalai mellett vitatkoztak vagy hallgatták mestereiket. A nagy tervezőiroda legfőbb értéke ugyanis éppen az, hogy valódi mesterek voltak a műteremvezetők, sok jó mester közül lehetett választani, az építészek ismerték egymás munkáit és nézeteit, folytonos kontroll alatt álltak, és így kialakulhatott egy kizárólag szakmai minőségen alapuló értékrend, amely független volt a hivatalos hierarchiától.
Tessék megnézni, Mináry Olgának milyen mesterei voltak! 1953-ban Farkasdy Zoltánnal tervezi az Iparművészeti Főiskola épületét, 1957-ben Janákyval a Frankel Leó utcai sarokházat. Az Ipartervben először Dávid Károly, majd Juhász Jenő mellé kerül (Statisztikai Hivatal Budai László utcai épülete, textilgyári, gyógyszergyári raktárházak). Nyilván összefügg ezzel, hogy Mináry első korszaka bővelkedik invenciózus és sikeres tervekben. Az ötvenes évek második és a hatvanas évek első fele egészében véve is a magyar építészet egyik kiemelkedő periódusa volt. Ez a helyzet a hatvanas évek közepén változott meg, amikor a nagyüzemi előregyártást erőltető hatalom kiszolgáltatta a tervezést a kivitelezők kényének-kedvének, amikor a tervezőirodákat vállalati mintára szervezték át, és a tehetség sok helyütt kontraszelektált, cezaromán vezetők céltáblája lett. Hogy egy pártvonalon futó pszichopata hogyan képes megmérgezni egy jó közösség életét, abból magam is ízelítőt kaptam első munkahelyemen a hetvenes évek végén. Az Iparterv a kivételek közé számított. Szendrői Jenő, diplomáciai képességeivel és minőség-érzékenységével hosszú ideig fenntartotta a normális élet feltételeit. Mináry Olga azt írja önéletrajzában: "Tervezői egyéniségem az Ipartervben alakult ki". Ez bizonyára igaz tervezési módszerére, gondolkodásmódjára, de mégiscsak furcsa, hogy az Ipartervben eltöltött majd' harminc év ellenére lakóépületeiről ismerjük. Tervezett hutabővítést, pácolót, gyógyszertári decentrumot, sajt- és tejüzemet, de az iparterves munkák közül az egyetlen valóban figyelemre méltó épület az Alumíniumipari Székház az Újpesti rakparton. Elkészültekor (1966) az egyik legsikerültebb irodaépületnek számított Magyarországon könnyed, szép arányú tömegével, a Trösztöt reklámozó alu függönyfalas homlokzatával. A korszak potenciális műemlékei közé tartozott. Átalakítása (különösen az eredeti tervező tudta és beleegyezése nélkül) világraszóló botrány.
De térjünk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz! Mi lehet az oka annak, hogy iparterves létére több lakóház fűződik a nevéhez, mint ipari épület? Talán nem kapott elegendő, s főként az igényeinek, vagy természetének megfelelő megbízást. Talán jobban szeretett olyan házakkal foglalkozni, amelyekben emberek és nem tejeszacskók vagy gyógyszeres fiolák laknak. És persze elképzelhető az is, hogy véletlenül megnyílt előtte egy út, amelyen elindult, és azután az vitte tovább. Ez az esemény az 1958-as Országos Lakáspályázat volt, ahol díjat és megvételt nyert, és a díjazott terv megvalósult az óbudai kísérleti lakótelepen. Erre az 527. számú mintaépületre kapta 1964-ben az Ybl-díj III. fokozatát (magunk között szólva elképesztően bornírt ötlet a díjon belül rangsorolni!). A sikert nem csak a díj jelezte, hanem a sajtó érdeklődése és a közönség szimpátiája is. Tervének komoly visszhangja volt: az Élet és Tudomány, az Ország-Világ, a Nők Lapja és az összes napilap képekkel illusztrált cikkben ismertette. Az építészet, úgy tűnik, akkor még közügynek számított. Az is nyomott a latba, hogy a sikert egy nő érte el, szinte a női emancipáció szimbóluma lett. Egyszóval, ekkor kettőződött meg Mináry Olga élete, s alakult ki az a némileg skizofrén helyzet, hogy a munkahelyén folytatta ipari üzemek tervezését, munkaidő után pedig "maszekban" társasházak terveit készítette. Később sokan választották a fizetéskiegészítés és a gépies tervgyári munka ellensúlyozásának ezt a módszerét.
Azt gondolom, a kiállításnak ez a kettősség, és a lakóépületek sorozata a fő témája. Rendkívül izgalmas végigkísérni, hogyan változnak a társasházak az évek során, az első vázlatoktól a későbbi változatokig. (Érdekes kérdés, miért nincs folytatása a Széna téri terveknek, és miért hiányoznak a sorból a zártsorú bérházak.) A kísérleti telep háza 1960-ban hivatalosan beiktatott típusterv lett, de kétlem, hogy egyetlen példány is megépült volna belőle az állami lakásépítés keretében. Noha paraméterei megfeleltek a normáknak, nem lehetett nagyipari technológiával előállítani, és négyszintes magassága pazarlásnak számított. Nem véletlen, hogy az OTP finanszírozásában, igényesebb cégek (KFKI) és társasházépítő szövetkezetek megrendelésére, illetve kiemelt tanácsi lakóépületként valósulhatott meg. Tulajdonképpen Olga maga adaptálta saját típusát esetről-esetre.
A sorozat egyenetlen, vannak benne jobb és vannak kevésbé sikerült alkotások. Legkiválóbbnak a Hankóczy utcai klinkeres ház-párt érzem. Emlékszem, egyetemistaként fedeztem fel, s akkor a luxus netovábbjának éreztem. Ma nehéz megérteni, mi számított luxusnak a lakótelepinél alig nagyobb, és szerény eszközökkel megépített társasházi lakásban. Pedig tanítani lehetne és kellene, hogy a szűkös adottságokból hogyan lehet a maximumot kihozni. Nem a befektetők, hanem a lakók hasznára. Tervtanácsokon elképedve nézem a ma épülő lakások alaprajzát. Amerikai konyha, semmi tároló, zűrzavaros közlekedők. Mináry Olga alaprajzain rend van, tökéletesen működik a lakás, minimális a közlekedő, mindig van gardrób és kamra. A kis alapterületet térkapcsolással ellensúlyozza, többnyire az 1958-ban kitalált konyha-étkező-nappali-loggia térsorozattal. Hosszú időbe telt, mire az ideálisnak vélt 1,80m mély erkélyt megépíthette a Számadó utcában. A mozgástér lassan tágult, de szabadabb szárnyalásra a lakástervezésben csak néhány itáliai megbízásnál nyílt módja. Az olasz házak jelentették annak az elbűvölő, melankolikus hölgynek a jutalomjátékát, akit a sérelmek és az élet gondjai pokróc durvaságú "Olga bátyámmá" keserítettek. Meghajtom fejem előtte, és szeretettel ajánlom figyelmükbe a kiállítást.
Mináry Olga (1929-2000)
A HAP Galéria (Budapest II., Margit körút 24.) a nyári képzőművészeti tárlat után ismét építészeti kiállítást rendez. A 2004. szeptember 2-án 18 órakor nyíló, Mináry Olga (1929-2000) építész életművét bemutató kiállítás október 1-ig hétköznapokon 14 és 19 óra között lesz látogatható.
Mináry Olga 1929-ben született Budapesten, 1951-ben végzett a Műszaki Egyetem építészmérnöki karán. A Rajzi tanszékén kezdett el dolgozni tanársegédként. 1954-től önállóan készített pályázatokat: "Olyan pályázatokon vettem rendszerint részt, ahol egyedül meg tudtam oldani a feladatot mind eszmei, mind feldolgozás oldalát tekintve, munkatárs nélkül".
A Mesteriskola II. ciklusának keretében id. Janáky István építész mellett tanult tovább. 1955 januárjától az Ipartervben dolgozott, mint osztályvezető évtizedeken át koordinálta nagyberuházások tervezését (KÖFEM, Borsodi Sörgyár, Gabonatröszt Silóprogram, Péti Nitrogénművek, NDK Sörgyárak stb.) és mint a Fiatal Építészek Körének vezető építésze segítette a fiatal építészeket.
Ipari épületek (Kelet pesti tejüzem), irodaházak (Alutröszt székháza a Dunaparton), egészségügyi létesítmények, (OTKI műtőblokk) sikeres tervpályázatok mellett jelentős volt oktatási tevékenysége a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az Építőművész Szövetségben (MÉSZ) 1961-től meghatározó személyiség, mint vezetőségi ill. elnökségi tag.
Nyelvtudásának köszönhetően számos külföldi konferencián vett részt, 1964-ben 5 hónapos Francia Állami Ösztöndíjat nyert el, németországi újságban cikk jelent meg róla. A 70-es években pedig több lakóépületet tervezett Olaszországba.
Mináry Olga életművére jellemzőek a többlakásos lakóépületek. 1964-ben az Óbudai Kísérleti Lakótelepen megépült lakóházáért részesült - nőként elsőként - Ybl díjban. Számos további társasházi lakása dicséri a mai napig - a kor követelményét figyelembe vevő - kis területen megoldott jó elrendezésű, jól lakható, szellemes térkapcsolatú terveit.
Főbb megépült munkái:
1957. II., Frankel Leó u. 2-4. OTP lakóház (id. Janáky István és Perczel Dénes építészekkel)
1960. Óbudai kísérleti lakótelep 527 épület / Ennek alapján kidolgoztam a MOT I/1-119/60 típustervet.
1963. Ménesi út 17 és 31 4 db lakóépület
1964. II., Vérhalom u. 43. és Törökvész út 1/b. OTP lakóház
1966. Alumíniumipari Székház a Dunaparton
1970. Radna u. 2. lakóépület
1972. XII., Lóránt u. 8. A.K.I. lakóházak
1972. XI. Meredeku. 10. lakóépület
1973. II., Hankóczy u. 30-32. kiemelt tanácsi lakóházak
1974. Bresciai (Olaszország) lakótelep 67 családi házzal
1974. Kelet- budapesti tejüzem (500 l/nap kapacitással)
1977. XII. Városmajor u. 5-7. szövetkezeti lakásépítés, 59 lakással, 34 gépkocsibeállóval
1980. Orvostovábbképző Intézet II. Sebészeti Műtőblokk
1987. II. Törökvész úti lakótelep, 55 lakás
Főbb eredményes pályázatok:
1954. Többlakásos lakóház III. díj
1954. Óvoda sorozatterve III. díj
1955. 50 m3-es víztorony I. díj
1958. Típus lakóház II. díj
1966. Szabolcs u. kórház I. díj
1966. Exportképes hétvégi ház I. díj
1966. Debreceni mentőállomás II. díj
Alagútzsalus lakóház
